Történetek a kisvasúton

„Az igazgatók tegyenek meg mindent a vasúton bejáró tanulók számának apasztására. Evégből figyelmeztessék a szülőket a vasúton való bejárás egészségügyi, erkölcsi és tanulmányi szempontból való hátrányaira, és igyekezzenek a tehetősebb szülőket reávenni, hogy gyerme-keiket inkább internátusba, vagy magánellátásba adják.”


 

Források - 1. Tanulók a „tanulókocsiba” - a. Rendelet a vasúton utazó bejáró diákok megrendszabályozására

Másolat
Másolat hivatalos használatra az 50752/1931. K. M. számhoz.
540-5/6-1931. sz. alatt valamennyi tanker[ületi] kir[ályi] főigazgatósághoz és a pécsi m[agyar] kir[ályi] középiskolai tanárképző intézethez intézett rendeletének másolata.

Tárgy: Tanulók magatartása vasúti utazásnál

M. Kir. Vallás és Közoktatásügyi Miniszternek!

A középiskolákba vasúton bejáró tanulóknak utazás közben tanúsított magaviselete ellen igen sok jogos panasz merült fel. Abból a célból, hogy ezeknek a tanulóknak erkölcsi épsége megóvassék, és magaviseletük ne lehessen többé a felnőtt utasok szemében megbotránkoztató, a vasúton bejáró középiskolai tanulók ügyében a következőket rendelem:

1./ Az igazgatók tegyenek meg mindent a vasúton bejáró tanulók számának apasztására. Evégből figyelmeztessék a szülőket a vasúton való bejárás egészségügyi, erkölcsi és tanulmá-nyi szempontból való hátrányaira, és igyekezzenek a tehetősebb szülőket reávenni, hogy gyermekeiket inkább internátusba, vagy magánellátásba adják.

2./ Vasúton való bejárásra csak legalább jó magaviseletű tanulóknak adjanak engedélyt abban az esetben, ha az otthonról való távollét nem haladja meg a 9, legföljebb 9 ½ órát. Rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén a kir. Főigazgatóság az iskola igazgató-jának javaslatára ezen általános rendelkezés elől kivételt engedélyezhet.

3./ A bejáró tanulók a pályaudvartól az iskoláig és vissza, zárt kettős rendekben tartoznak menni az igazgatótól kirendelt felügyelő tanuló vezetése alatt.

4./ A bejáró tanulók kötelesek a vasút igazgatósága részéről rendelkezésre bocsátott „tanulókocsikban” vagy „tanulószakaszokban” utazni. Ha valamely vonatnál csak III. osztályú tanulókocsi, vagy szakasz van, kötelesek ebben helyet foglalni, még abban az esetben is, ha módjukban volna magasabb kocsiosztályt igénybe venni. A leánytanulók, ha részükre külön kocsik, vagy szakaszok vannak kijelölve, ezekben kötelesek utazni. Más kocsiban a tanuló csak akkor foglalhat helyet, ha szülője, vagy más felnőtt hozzátartozója kíséretében utazik.

5./ A tanulókocsikban, valamint a tanulószakaszokban a dohányzás, kártyázás, vagy más sze-rencsejáték, a kocsik és berendezési tárgyaknak rongálása, bepiszkítása, étel és egyéb hulladékok elszórása, a folyosókon való tolongás vagy futkosás, valamint a mozgásban lévő vonatról való leugrás, vagy arra való felugrás szigorúan tilos.

6./ A fentiek betartásán az igazgatótól kirendelt felügyelő tanuló őrködök, akinek kötelessége az ellenszegülő tanulót az iskola igazgatójánál feljelenteni. Az igazgató az ügyet kivizsgálja és a rendetlenkedő tanulót megfelelő fegyelmi büntetésben részesíti; az olyan tanulótól, aki ellen harmadízben érkezik megokolt panasz, a tanulói igazolványt megvonja.

7./ Ha valamely tanuló, a 4./ pont utolsó mondatában jelzett kivételes esettől eltekintve, nem utaznék a kijelölt tanulókocsiban, vagy szakaszban, akkor a vonatkísérő kalauz joga és kötelessége őt erre felszólítani, illetőleg szükség esetén nevét és iskoláját tanuló igazolványából megállapítani és őt a legközelebbi állomás főnökének bejelenteni, aki az üzletvezetőség útján erről az iskola igazgatóságát megfelelő további eljárás végett (1., 6. pontok) értesíti.

[8./] Az iskolák igazgatói, vagy tanárai időnként menjenek ki az érkező és induló vonatokhoz és személyesen ellenőrizzék a tanulóknak magatartását. Nagyon kívánatos, hogy évenkint kétszer-háromszor – váratlanul – egy-egy tanár a tanulók által használt vonaton velük együtt utazzék.

9./ 1928. év 98128. V. sz. rendeletemet, amelyben a Katholikus Háziasszonyok Orsz[ágos] Szövetségének azt az ajánlatát elfogadtam, hogy vasúti missziói útján a vasúton hazautazó tanulókat a budapesti keleti, nyugati és kelenföldi, továbbá a miskolczi, győri és szegedi pályaudvarokon a vonat indulásáig megfelelő gondozásban részesíti, továbbra is fenntartom.

Erről a kir. főigazgatóságot tudomás és további eljárás végett értesítem.

Budapest, 1931. évi január hó 13-án.

A miniszter rendeletéből:
dr. Kőrös László s. k. min[isztériumi] o[sztály]tanácsos.

A hivatalos másolat hiteléül: [olvashatlan aláírás]
min[inisztériumi] o[sztály]hiv[hivatali] igazgató

Jelzet: MOL Z 1612, 1931/138. sz. ügyirat – Magyar Országos Levéltár. Alföldi Első Gazdasági Vasút Rt.

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők