Történetek a kisvasúton

„Az igazgatók tegyenek meg mindent a vasúton bejáró tanulók számának apasztására. Evégből figyelmeztessék a szülőket a vasúton való bejárás egészségügyi, erkölcsi és tanulmányi szempontból való hátrányaira, és igyekezzenek a tehetősebb szülőket reávenni, hogy gyerme-keiket inkább internátusba, vagy magánellátásba adják.”

Bevezetés

Érdekes iratokat nemcsak a „nagy” állami gépezetek, hivatalok vagy óriásvállalatok, hanem az egészen „emberközeli” társaságok is átörökíthetnek. A békési közepes- és nagybirtokosok a 19–20. század fordulóján terményeik szállítására a Németországban már elterjedt Landwirtschaftsbahn mintájára önerőből építtették meg az Alföldi Első Gazdasági Vasutat, amit a köznyelv csak kisvasútként tartott számon. Hamarosan a személyszállításra is volt igény, a vonalak hossza pedig szépen gyarapodott. Mint a források is utalnak rá, ezek a keskenynyomtávú, csak két-három kisméretű vagont vontató mozdonyok meglehetősen lassan mentek, s mivel a városokban a helyi közlekedési eszköz funkcióját is betöltötték, ezért több megálló volt a nagyobb községekben. Lakott területen olyan kicsi volt a sebességük, hogy akár fel is lehetett rájuk ugrani, vagy szót váltani a vonaton ülőkkel. Forrásközlésünk ezeknek a vasutaknak két, a korra jellemző történetét mutatja be.

A két világháború közötti években Magyarország nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság egészséges, erkölcsös nevelésére, ami a Horthy-korszak egyik kiemelt társadalompolitikai vezérelve volt. Első történetünk ennek kisvasúti „lecsapódását” mutatja be.
               
A magyar vasúthálózat csomóponti kilómétertérképe
                                            
A Közlekedési Minisztérium 1931. legelején megelégelte a beérkező panaszokat, a vasúton iskolába közlekedő kamaszok vasúti kocsikban tanúsított viselkedése miatt, és vasszigorral lépett fel az ifjúsággal szemben. Az 50752/1931. K. M. számon kiadott rendelet III. osztályú, ún. tanuló kocsikban különítette el a bejáró iskolásokat a többi utastól. Igen meglepő, hogy nemcsak a fiatalok „elzárásában” látta a minisztérium a probléma megoldását, hanem a bejáró ifjak számát is csökkenteni kívánta. Az iskolák igazgatóinak volt kötelessége a tehetősebb szülőket rávenni arra, hogy csemetéiket a vasúti ingázás helyett internátusba adják. A vasúti személyzet kötelessége a jogszabályi előírás szerint csak a „tanuló kocsit” igénybe nem vevő iskolások bejelentése lett volna (a tanulók között a rendet ún. felügyelő tanuló látta el). A „kisvasút”, hogy nyomatékot adjon a közlekedési erkölcs betartásának, minden a gyermekek utazásakor felmerült, felügyeleti teendőt a kalauzok feladatává tett, de a legmagasabb osztályú jeggyel utazó lányokra kezdettől fogva nem vonatkozott az intézkedés. A rendelkezés a kívánt célt nem érte el, hiszen már 1933. szeptemberben további engedményt kellett a „kisvasút” részéről tenni. Minden kamasz lánynak – a megváltott bérlet osztályától függetlenül – az első kocsi osztály elkülönített fülkéjében kellett kijelölni az utazás alatti tartózkodási helyet. A fiúkra nem vonatkoztak a kedvezmények, pontosan egy évvel korábban kért egy újkígyósi lakos engedményt fiainak, amit határozottan elutasított a vasút.
Az Alföldi Első Gazdasági Vasút benzin-villamos motorkocsija 
                     
A második történet két nagy tekintélyű állami apparátus, a vasút és a honvédség apró-cseprő hatalmi villongását mutatja be, mai szemmel meglehetősen humoros formában. A források szinte magukért beszélnek. Az 1920. május 13-án a Békéscsaba és Békés között menetrend szerint közlekedő motorvonat Békéscsabán áthaladt a Fiume Szálló előtt álló katonai ezred századai között. A jelenlévő tisztek méltatlankodtak a történtek miatt a helyszínen, és írásos jelentést tettek a csabai ezredparancsnokságnak. A Békéscsabai Katonai Vasútvonal parancsnoka, Csoknay százados az eset után hét nappal a „kisvasútnál” kért egy, a történteket tisztázó felvilágosítást, amelyre részletes választ adott a vasút igazgatósága. A vonatvezetőt természetesen nem érte az eset után megrovás, sőt munkájával a társaság bizonyára elégedett lehetett, hiszen 1922. májusi nyugdíjazása után még két rövid időszakban igénybe vette mozdonyvezetői jártasságát.

 

Ezen a napon történt április 21.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők