Újévi mintaünnepség 1951-ben

avagy hogyan végezze ki Döbrögit, Titót és Francót Ludas Matyi szilveszterkor?

„A brigád tagjai körülfogják az ellenséges alakok maskaráit, majd Ludas Matyi rövid rigmussal, vagy néhány szóval tréfás ítéletet mond rájuk, és egy nagy kardalakú libatollal jelképesen kivégzi őket. Ezek kimúlnak és a többi maskarás, a dobosok, kolomposok nagy lármával kicipelik őket. A csoportot követi egy most megjelent maskarás, az Óév figurája, aki túlzott, tréfás zokogással megy utánuk.”

Bevezetés 

A Rákosi-korszakban - mint ahogy más diktatúrákra is jellemző módon - a kultúra minden színterét propagandacélokra használták fel. Így a fordulat éve után a Révai József irányítása alatt álló kulturális élet a napi politika kiszolgálójává süllyedt.

A meghirdetett kultúrforradalom keretében kívánták megteremteni az új embertípust, a szocialista embert, és e cél szolgálatába igyekeztek állítani az iskolákat, a művészeteket, a

Így a különböző ünnepeknek, megemlékezéseknek is fontos szerepük volt a politikai propagandában. A legfontosabbak természetesen az országos szinten megrendezett ünnepségek voltak, amelyek a sajtóban is rendkívül nagy visszhangot kaptak; egy-egy országos szintű rendezvény után a Szabad Nép aznap szinte csak az adott ünnepségről cikkezett. A legfontosabbak közé tartozott a második világháború vége (felszabadulás), a munka, az alkotmány és a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom" ünnepe. De a felsoroltak mellett megünnepelték a nőnapot, az 1848-1849. évi magyar forradalmat és szabadságharcot, a néphadsereg napját és Sztálin születésnapját.

A központi, országos ünnepségek mellett a megyékben, a városokban, a községekben is megszervezték a helyi megemlékezéseket. Ezek az ünnepségek meghatározott rendben folytak, sokszor előre gyártott programokkal határozták meg a szervezők igen szűkösnek bizonyuló mozgásterét. Az ünnepek műsorrendjének összeállításához általában műsorfüzeteket adott ki a Népművelési Minisztérium, a Népművészeti Intézet, a Magyar-Szovjet Társaság, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége és egyéb társadalmi szervezetek is. Ezekben műsorjavaslatok voltak, amelyeket fel kellett használniuk a községeknek programjaikban. A műsorokban a művelődési otthonok kultúrcsoportjai, amatőr színészek léptek fel dalokkal, szavalatokkal, kisebb jelenetekkel. Egy-egy ünnepség az egész település lakosságát igyekezett mozgósítani szellemi és fizikai tevékenységre egyaránt. Például a május 1-jei ünnepségek előtt már előző nap kultúrcsoportok járták körbe a falut, agitálták az embereket a másnapi programok megtekintésére, valamint feldíszítették az egész községet. Zenés ébresztő után gépi, lovas, biciklis, gyalogos felvonulás következett, miközben tömeg- és népdalokat énekeltek. Egész nap szellemi-, sport- és ügyességi versenyeket rendeztek, este pedig táncmulatság zárta az ünnepi rendezvények sorát.

A nemzeti, állami ünnepek mellett falunapokat, szüreti és arató ünnepségeket is tartottak. Ezeket az ünnepségeket nem minden községben rendezték meg, általában havonta egy-egy járás egy-egy

A Népművelési Minisztérium a Népművészeti Intézet segítségével úgynevezett minta ünnepségeket tartott néhány településen. A mintaünnepségekkel célúl tűzték ki, hogy megfelelő példaként álljanak a többi község népművelési szakembere előtt a későbbi rendezvények megszervezésében. 1951-ben például országszerte nyolc helységben tartottak minta arató ünnepségeket. A Népművészeti Intézet pontos forgatókönyvet állított össze az egész napi mulatságra, ahol kiemelt szerepet kapott a

 A szintén ebben az évben megtartott minta szüreti ünnepségeken elsősorban a tervkölcsön-sorsolással és a munkaversennyel

Az itt közölt források szintén egy ilyen mintaünnepséggel foglalkoznak, az újévi mintaünnepség e terve is a Népművészeti Intézetben készült. A kísérőlevélben említett Népművelési Híradó decemberi számában található Békeharcunk ünnepei című cikk a kor sajátos hangvételének megfelelően nyújt segítséget abban, miként lehet méltó módon megünnepelni a decemberre eső ünnepeket, azaz adott időszakban: Sztálin születésnapját, a karácsonyt és a szilvesztert. Ez utóbbi „tervünnepély" címen szerepel a cikkben, ahol a cikkíró az egész évet „tervév"-nek nevezi, így „december 31-én a tervév sikeres lezárását és a új tervév kezdetét ünnepeljük". A cikkben megadott szempontok szerint az ünnepségnek vidámnak és harcosnak kell lennie;

A fent említett irományt kívánta kiegészíteni a Népművészeti Intézet részletes ünnepi terve. Ebben az újévi mulatság pontos forgatókönyvével találkozhatunk.

Ma már bizonnyal nevetségesnek hat, de adott korban belefért az elképzelésekbe az irodalmi alak Döbrögi, a jobboldali diktátor Franco és az egykori kommunista partizán, de Moszkvával szembeszálló Tito együttes szerepeltetése a maskarás játékokban (mint a népi demokrácia ellenségei), akiknek kivégzését az ünnepség fénypontjaként Ludas Matyi hajtja végre. Az pedig már-már a képzavar kategóriájába tartozik, amikor az újévet jelképező leányt, aki papíról fehér galambot tart a kezében, egy ifjú kéri táncra, aki viszont egy ötágú csillagot markol közben (igaz, a forrás nem írja, hogy a csillag vörös, de nemigen lehetnek kétségeink).

Ezen a napon történt június 19.

1953

Az Amerikai Egyesült Államokban kémkedésért kivégzik Ethel és Julius Rosenberget.

1991

Elhagyja Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők