Útban a szabadság felé?

Egy NDK-s turista menekülési kísérlete a Berlini Fal megépítése után

Számos NDK-ból érkező turista Magyarországon át Jugoszlávia és Ausztria irányába próbált továbbutazni. Az itt közölt magánlevél születését meghatározó fontos körülmény az általános katonai szolgálat bevezetése volt. A szűkre szabott határok és a radikálisan korlátozott mozgásszabadság mellett érthető tehát, hogy ez a frissen bevezetett intézkedés tovább rontotta az alábbi sorok írójának kedélyállapotát. A levélíró azon kívánsága, hogy levele ne jusson illetéktelen kezekbe, nem teljesült. A levélellenőrzés során a borítékot felnyitották…

Bevezetés 

Míg a Varsói Szerződés tagállamai közötti katonai együttműködés a jelenkori történetírás egyik frekventált területeként jellemezhető, ugyanez a megállapítás a tagállamok állambiztonsági szolgálatainak együttműködésére vonatkozóan már korántsem érvényes. A terület feltáratlanságának oka nem a kutatók érdeklődésének hiányában, sokkal inkább a rendelkezésre álló és hozzáférhető dokumentumok csekély körében jelölhető meg. A téma feldolgozása során felhasználható iratok körébe sorolható az egykori Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának iratanyaga, amelyet jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. A két közzétett dokumentum ezen iratanyag német vonatkozásai között, 1.11.12 számon, a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya 12. dobozában lelhető fel.

A Német Demokratikus Köztársaság 1952-ben kezdte lezárni nyugati határát, ami 1961. augusztus 13-ától, a Berlini fal felépítésétől a két német államalakulat, egyben egész Európa hermetikus geopolitikai elkülönítését eredményezte. A fal felépítésének legfontosabb célja a lakosság elvándorlásának megakadályozása, és a keletnémet munkaerő visszatartása volt. Az elvándorlást a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között tapasztalható életszínvonalbeli különbség mellett nem kis mértékben a Német Szocialista Egységpárt vezetése alatt egyre inkább felerősödő politikai erőszak motiválta. A Berlini fal megépítését követően a háromhatalmi, illetve a szovjet megszállási zónában élő rokonok és ismerősök egymástól végérvényesen elszakadtak, hiszen az NDK területének tartós elhagyása 1988 végéig törvényesen nem volt megoldható. Noha a határzár áttörése életveszélyes vállalkozásnak számított, mégis sokan megpróbálták. 1949 és1989 között a belnémet határon és a Keleti tengeren a halálos áldozatok száma több mint nyolcszáz fő volt.

Jóllehet a magukat népi demokratikus országokként aposztrofáló államok a külföldre való kiutazást szigorúan korlátozták, a menekülés kézenfekvő módja mégis a turizmus lehetősége volt. A keletnémet turisták legkedveltebb célpontjai között Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia szerepelt. A Német Szocialista Egységpárt diktatúrája elől menekülő NDK-s állampolgárok továbbutazásuk ügyében a Német Szövetségi Köztársaság ezen országokban működő külképviseleti szerveihez fordultak. Már a Nemzetközi Kapcsolatok osztálya számára 1962. május 14-én készült jelentés arról számolt be, hogy az NDK-ból beutazó turisták az úgynevezett Nyugatnémet Utazási Irodában nyugatnémet útlevélért folyamodtak. Ez a Nyugatnémet Utazási Iroda akkoriban a Francia nagykövetség épületében található kereskedelmi kirendeltség részeként működött, mivel Magyarország - hasonlóan a keleti tömb többi államához - a hidegháború ezen periódusában nem tartott fenn diplomáciai kapcsolatot a Német Szövetségi Köztársasággal.

Számos NDK-ból érkező turista Magyarországon át Jugoszlávia és Ausztria irányába próbált továbbutazni. A II/3-es osztály 1962. augusztus 18-án kelt jelentése tizenkét olyan NDK-ból érkezett turistáról számolt be, akik a Német Szövetségi Köztársaságban élő rokonaikhoz igyekezve Magyarországról illegális úton próbáltak továbbjutni. Annak érdekében, hogy a menekülési kísérlet ezen módjának elejét vegyék, a Varsói Szerződés tagállamainak szoros együttműködésére volt szükség. Amennyiben a Magyarországra utazó turista esetében menekülési kísérlet gyanúja merült föl, az Állambiztonsági Minisztérium munkatársai megelőző intézkedés gyanánt a magyar belügyi szervektől az NDK-ból érkezett turista ún. "operatív ellenőrzését" kérték. Az iratok átnézésekor azonban több olyan esetet is találtam, amikor a meggyanúsított személy a disszidálás szándékának semmilyen jelét nem adta, vagyis a német állambiztonsági szervek feltételezése megalapozatlannak bizonyult. Ez egyértelműen utal arra, hogy a Német Szocialista Egységpárt vezette rezsim tisztában volt önnön gyenge legitimációjával. Módszerek tekintetében a "testvérinek" mondott együttműködés legfontosabb eleme a személyes megfigyelésen alapuló megelőző ellenőrzés volt, ám emellett a postai kapcsolatok operatív ellenőrzése, így a levélellenőrzés és a telefonlehallgatás is fontos szerepet kapott. Gyanúba pedig nemcsak az keveredett, akit a rezsim ellenzőjeként ismertek, éppúgy a gyanú árnyéka vetődött mindazon keletnémet állampolgárokra, akik kapcsolatot tartottak a nyugatnémet területen élő rokonaikkal és ismerőseikkel. Az Állambiztonsági Minisztérium szóhasználata ugyanis a rokoni és baráti szálak ápolására is az "ellenséges kapcsolattartás" terminust használta. A magyar állambiztonsági szervek együttműködésének köszönhetően születtek meg azok a nyugatnémet utazási irodához útlevélért forduló keletnémet turisták nevét és személyi adatait tartalmazó összeállítások, amelyeket a Nemzetközi Kapcsolatok osztálya az Állambiztonsági Minisztérium számára továbbított. A magyar határ illegális átlépése során letartóztatott turistákat az Állambiztonsági Minisztérium tisztjei repülőn kísérték vissza az NDK területére.

Az itt közölt magánlevél születését meghatározó másik fontos körülmény az általános katonai szolgálat bevezetése volt. A Német Demokratikus Köztársaság népi parlamentje a korábbi önkéntes szolgálaton alapuló honvédelem helyett 1962 januárjában szavazta meg az általános és kötelező sorkatonai szolgálatot. Ez az intézkedés a korabeli (kelet)német állampolgárban a nyílt állami erőszak képét idézte fel, hiszen a Versaille-i szerződés Németország számára az általános védkötelezettség intézményét az első világháborút követően megtiltotta. Ezt az előírást első ízben 1935. március 16-án szegték meg, így az általános katonai szolgálat bevezetése a nemzetiszocialista diktatúrához kötődő rosszízű emléknek számított. A két német állam közötti határzár megépítése mellett ez is hozzájárult az önmagát a náci diktatúra antitéziseként meghatározó politikai vezetés hitelének megingásához, és a más előjelű, ám hasonlóképpen embertelen diktatúra verziójának megerősödéséhez. A NSZEP vezetési igényét a NVA [a Nemzeti Néphadsereg] fölött ugyanis - a többi rendvédelmi szervezethez hasonlóan - fokozottan érvényesítette. A nyíltan deklarált cél, vagyis a "nép szocialista vívmányainak megvédése" mellett a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a hadsereg a fiatal férfiak ideológiai nevelésének fontos eszközeként funkcionált. A szűkre szabott határok és a radikálisan korlátozott mozgásszabadság mellett érthető tehát, hogy ez a frissen bevezetett intézkedés tovább rontotta az alábbi sorok írójának amúgy is lehangolt kedélyállapotát.

A levélíró azon kívánsága, hogy levele illetéktelen kezekbe ne jusson, nem teljesült. A levélellenőrzés során a borítékot felnyitották, és a levél szövegéről fénymásolatokat, valamint magyar nyelvű fordítást készítettek. A kísérőirat a másolatok román, szovjet és keletnémet állambiztonsági szerveknek való továbbküldését javasolta. A kör ezzel menthetetlenül bezárult. Az ifjú ember további sorsát nem ismerjük, de tudjuk azt, hogy a külföldre való kiutazás illegális kísérlete a keletnémet joggyakorlat szerint is a szocialista államrendet alapjaiban sértő, politikai bűncselekménynek minősült. A Berlini fal megépítésétől kezdve a menekülési kísérletért indított eljárások az NDK-ban a politikai indíttatású büntető eljárásoknak mintegy felét tették ki. Az alább közölt levél 1962 nyarán, éppen egy évvel a fal megépítését követően keletkezett. Jóllehet egy keletnémet állampolgár személyes történetének részét képezi, a levelet annak tartalma, keletkezésének körülményei és kalandos története okán mégis a hidegháborús korszak jellegzetes dokumentumaként kell értékelnünk.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 24.

1915

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája támadás-sorozatot intéz több adriai olasz hadikikötő és ipartelep ellen, válaszul az előző esti...Tovább

1949

A Szovjetunió feloldja a berlini blokádot.

1958

A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülése.

1989

A szocializmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők