Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes végrendelete

„Vitéz nagybányai Horthy István, Magyarország Kormányzóhelyettese, budapesti /Királyi Várpalota/ lakos elhatároztam, hogy személyesen is részt veszek a harcban, amely magyar hazám és nemzeti létünk fennmaradását hivatott minden megsemmisítő idegen törekvéssel szemben biztosítani.
Mielőtt a harctérre indulnék, a mai napon, az alulírott helyen és időben, összes vagyonom felől, halálom esetére, – a következő végrendeletet teszem”

Bevezetés 

Budapest Főváros Levéltárában, már több mint fél éve folyik egy olyan történeti adatbázis készítése, amelynek során a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság, a Budapesti Királyi Törvényszék, a kerületi járásbíróságok hagyatéki ügyeit és végrendeleteit, valamint a budapesti közjegyzők okiratait rögzítik 1872-1950 között.

Az I-III. kerületi járásbíróság levéltárba került végrendeleteinek átvizsgálásakor került elő vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes végrendelete. (Köszönet illeti Nagy Sándor levéltárost, aki figyelmemet a végrendeletre felhívta)

Horthy István 1942. május 1-én vonult be katonai szolgálatra a szolnoki repülőtérre az 1. vadászrepülő-osztályhoz, és július 2-án érkezett meg a szovjet frontra. A végrendeletet kb. egy hónappal bevonulása után készítette el.

Horthy István 1904. december 9-én született Polában. Iskolaéveit Bécsben végezte, megtanult franciául és angolul. 1922-1928 között tanulmányokat folytat és oklevelet szerez a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán. 1927-ben szerez repülővezetői képesítést. 1929. júniustól szeptemberig üzemmérnök a csepeli Weiss Manfréd gyárban. 1929. októberétől 1930. októberéig a Ford műveknél van alkalmazásban az Egyesült Államokban. 1930-1940 a MÁVAG főmérnöke, majd igazgatóhelyettese, igazgatója, egyidejűleg vezérigazgató helyettes. 1940. június 1-én kinevezik a MÁV főnökének. 1942. február 19-én az Országgyűlés kormányzóhelyettessé választja. 1940. április 27-én köt házasságot gróf Edelsheim Gyulai Ilonával, és 1941. január 17-én megszületik a fia, ifj. Horthy István. 1942. augusztus 20-án reggel 5 óra 07 perckor lezuhan az orosz fronton és szörnyethal.

A végrendeletet Dr. Kiss Elemér törvényszéki bíró, ügyvéd, Horthy István jogtanácsosa készítette, míg a hagyatéki tárgyalást az I. kerületi közjegyző Dr. Kaprinay Endre kirendelt helyettese Csoma Antal intézte. A kihirdetésre 1943. április 15-én került sor. A végakarat közlése némi többletinformációt adhat gróf Edelsheim Gyulai Ilona kétkötetnyi visszaemlékezéséhez, ahol részletesen ír a férjével töltött két évről is.

A végrendelet kilenc pontra oszlik és szembetűnő, hogy többségében fiát ifj. Horthy Istvánt jelöli meg örökösként, ő az elsőként említett örökös a végrendeletben (1., 2., 3., 6. pont ). Az örökül hagyott birtokok közül a katymárit az utóörökösödési jog miatt fiára kellett hagynia, míg a másik birtokra, a kakatira a vitézi telekről szóló alapítólevél rendelkezései voltak érvényesek.

A vitézi telekről szóló 6650/1920. sz. ME. rendelet 4. §. írta elő, hogy a vitézi telekre nézve az öröklés rendjét az adomány-, vagy alapítólevél állapítja meg.

Abban az esetben, ha az alapítólevél másként nem rendelkezik, akkor az örökhagyó leszármazói közül a fiúgyermekek örökölnek, az előszülöttségi jog szerint. (Amennyiben nem volt fiúgyermek, ekkor is az utóöröklési jog érvényesült.) Bár nem ismerjük a birtokra vonatkozó alapítólevelet, a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv III. 2. pontja szerint a 4.§. érvényesült az öröklés menetében. Így, mivel apja halálakor ifj. Horthy István még kiskorú volt, a vitézi telek átvételéhez szükséges kor eléréséig a vitézi szék felügyelete alatt haszonélvezet illette meg. A haszonélvezeti jog is csak azután léphetett életbe, hogy feloldották az alapító javára bejegyzett tulajdonosi korlátozást. A hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv szerint ifj. Horthy István a cselekvő (964. 572, 05 P) és szenvedő (706. 334, 43 P) állapot különbségeként 258. 237, 62 pengő értékben örökölt a vitézi telek és a repülőgép kivételével, az özvegyi jogtól mentesen, végrendeleti öröklés címén.

A végrendelet egyik érdekessége, hogy másodikként nem családtagot említ, hanem egy francia hölgyet, Mme. Yvonne Yola Lettelier Henriquet-t, akinek a személyéről nem sokat tudunk. Az özvegy emlékirataiban megemlíti, hogy hallott egy francia hölgyről, akit Horthy István szeret.

A hagyatéki eljárás során Mme. Lettelier-t is Kiss Elemér képviselte. Mivel a címe és a neve ismert volt, ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy ki is volt ő. Sajnos, nem sikerült túl sok érdemi információt beszerezni róla, az 1936-os és az 1946-os francia népszámlálási adatok állnak rendelkezésünkre, az 1941-es népszámlálás a II. világháború miatt elmaradt. Ezek szerint 1906. június 6-án született, és foglalkozás nélküli volt. A vele egy háztartásban élők a szobalányok és az inasok voltak. Az 1946-os adatok szerint pedig egy Louis Lesellier nevű férfival élt egy háztartásban. (Az Archivdoc Neuilly- ből Franck Obert és Esther Vuaroqueaux szíves közlése alapján.) A kormányzóhelyettes két bérházat hagyott erre a hölgyre, amelyeket ő a hagyatéki eljárás során visszautasított.

A Naphegy utcai és a Lisznyai utcai házakat Horthy István 1939. október 6-án vásárolta meg, mindössze 27. 500 pengőért. (Naphegy utcai házszám rosszul szerepel a végrendeletben, a helyes házszám a 27. - Sipos András szíves közlése). A két bérház értéke 290. 000 pengő volt, amikor a hagyatéki tárgyalásra sor került. Szembeszökő, hogy nyolc nappal a bérházak megvásárlása után, a tulajdoni lap bejegyzése szerint, törlik az 1939. június 10-e és 1939. szeptember 7-e közötti jelzálogokat. Az utolsó előtti jelzálog a MÁVAG részére van bejegyezve, melynek akkoriban éppen Horthy István volt a vezetője. A két ingatlan végül ifj. Horthy István tulajdonába került 1943. december 16-án, s egészen 1946. november 13-ig ő birtokolta, amikor a tulajdonjog Oprics Miklósra szállt át.

Az 5. pontban rendelkezik felesége haszonélvezeti jogáról, amelyben lényegében a kötelesrészre szorítja őt.

A végrendeletben meghatározott járadék alapja a katymári birtok évi jövedelmének 50 %-a, azaz 20. 000 pengő volt. A vagyonátruházási illeték törvény szerint, mivel Horthy István halálakor felesége 25 évesnél fiatalabb volt, a járadék kiszámítása - a Corpus Juris Hungarici, 1920: XXXIV. tc. A vagyonátruházási illeték. 33.§. 4. pontja szerint - úgy történt, hogy a járadékalap összegének hússzorosát kellett venni, ez pedig 400. 000 pengő volt.

A végrendelet 6. pontjában sógoráról, ifj. gróf Károlyi Gyuláról emlékezik meg, akivel szoros baráti viszonyt tartott fenn. Ráhagyta a repülőgépét és őt tette meg végrendelete egyik végrehajtójául. Furcsa fintora a sorsnak, hogy Károlyi nem tudott eleget tenni ennek a feladatnak. 1942. szeptember 2-án, hét nappal Horthy István temetése után repülőoktatójával együtt a Dunába zuhant és meghalt.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt december 12.

1940

Aláírják a magyar–jugoszláv „örök barátsági szerződést”.

1941

A második világháborúban Nagy-Britannia hadat üzen Bulgáriának és Magyarországnak, Románia az Amerikai Egyesült Államoknak és India...Tovább

1981

A KISZ KB e napra szervezett békemenete lényegesen különbözött a fiatalok eredeti elképzeléseitől. A békemenet az ország összes...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők