A magyar gyapot 1934-ben

„Talán mindannyian megérjük még, hogy ruházkodásunknak ez a fő anyaga magyar pamut-ból fog készülni.” – Már a ’30-as években is bizakodtak abban, hogy a hazai gyapottermesztés megoldhatja textiliparunk nyersanyagkérdését, és magyar alapanyagból előállíthatunk magyar pamutot. Az itt közölt, 1934–1935-ben keletkezett dokumentumok a gyapottermesztés megin-dítására tesznek javaslatot, de a kísérlet kudarcáról is beszámolnak.

Bevezetés 

Egy epizód a magyar gyapot történetéből

A megfogalmazás az '50-es évek hírhedtté vált gyapotőrületét idézi, pedig nem azokból az évekből származik. Dr. Buday Goldberger Leó mondta a magyar országgyűlés felsőházának 1934. június 15-i ülésén.
Ebben az évben a textilipari szakmában különösen sokat foglalkoztak a nyersanyagkérdéssel.
A textilipar magyarországi fejlődését - többek között - az is késleltette, hogy szinte valamennyi nyersanyagból behozatalra szorult. A kender volt az egyetlen fonóanyag, amelyből Magyarország termelése fedezte a belföldi szükségletet, és még exportra is maradt. A gyapjúszükségletet a hazai termelés csak részben fedezte, finomabb minőségű gyapjúszövetet importból, főleg a tengerentúlról hoztak be. Állami beavatkozás következtében 1936-1938-tól a gyapjúszükséglet felét hazai felvásárlással kellett biztosítani. A klasszikus fonóanyagot, a lent is exportból szerezték be, de a nagyobb teljesítményű gépek meghonosodásával a lent visszaszorította az olcsóbb pamut.
A textilipar legelterjedtebb fonóanyaga a pamut, ennek alapanyaga a gyapot. A magyar gyárak a gyapotot kizárólag külföldről, a trópusi országokból, a Szovjetunióból és az Amerikai Egyesült Államokból szerezték be, nemes valuta ellenében. Többször is megkísérelték a gyapottermelés meghonosítását, de ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak.
A gyapot hazai termesztésének meghonosításával a 18. századtól kezdve foglalkoztak.[1] Az 1920-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az itteni éghajlati viszonyok között a gyapot nem terem meg. A termesztésére indított állami kísérleteket leállították.
A legrégibb és legnagyobb magyar textilgyár tulajdonosa és vezérigazgatója, Dr. Buday Goldberger Leó számára is a nyersanyagkérdés jelentette a legnagyobb gondot. Az 1784-ben alapított cég közel egy és negyed évszázadig csupán textilfestéssel és kikészítéssel foglalkozott. G. Leó létesített fonó- és szövőgyárat, ami óriási lépést jelentett a nagyvállalat kibontakozásához, de a nyersanyagkérdés ezt követően még égetőbbé vált. A Goldberger Sám. F. és Fiai Rt. kelenföldi fonó- és szövőgyárában elsősorban gyapotot dolgoztak fel, amelynek nyersanyagát az USA-ból, Egyiptomból és Brazíliából szerezték be. Ahhoz, hogy a drága importanyagot beszerezhessék, meg kellett termelni a vásárláshoz szükséges nemes valutát, ezt pedig csak úgy érhették el, hogy az exportot mindenáron növelték.
A fonoda és szövöde üzembe helyezése 1930-ra fejeződött be. Goldberger Leó ekkor már a magyar közéletben igen jelentős befolyással rendelkezett. A gazdasági intézmények és egyesületek egész sorában töltött be vezető tisztséget. A Magyar Textil-gyárosok Országos Egyesületének elnöke, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) és a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságának tagja, kormányfőtanácsos, felsőházi tag. Miután vállalatában kialakította a vertikális üzemet, egyre többet foglalkozott a nyersanyagkérdéssel.
1931-ben ismét bevezették a kötött devizagazdálkodást. Az arany- és devizakészleteket zárolták, a pengő szabad átváltását megszüntették, a deviza ki- és befizetéseket csak a Magyar Nemzeti Bank útján engedélyezték. Létrehozták az MNB által kezelt Külföldi Hitelezők Alapját. A magyar vállalatok a külföldre esedékes tartozásaikat és azok kamatait ide fizették be pengőben, és azok deviza-ellenértéke felett az MNB rendelkezett. A külföldi tartozásokat nem fizették ki, a hitelező csak Magyarországon vásárolhatta le a pénzét.
Devizakímélés céljából 1931-től kliring-szerződéseket kötöttek, ami együtt járt a kereskedelem mennyiségi szabályozásával, pontos kiviteli és behozatali kontingensek megállapításával. 1935-ben Magyarország külkereskedelmének 63%-át kliring-elszámolással bonyolította le.
A textilgyárosok elkezdték keresni a lehetőségeket a nyersanyagkérdés megoldására. Nagyszabású tervek születtek arra nézve, hogy a pamutipar nyersanyagát hazai termékekkel pótolják. Elsőként a lenmagszalma feldolgozás merült fel.
A lent kétféle változatban termesztik: lenrostra és lenmagra. A lenmag szalmáját próbálták feldolgozni fonható termékké.
„A magyar pamutfeldolgozó ipar nyersanyaggal való ellátása a bankzárlat óta legfontosabb problémáink egyike. A kormány mindent elkövet, hogy ne legyen nyersanyaghiány, de a pamutfonó ipar is foglalkozik avval, hogyan lehetne hazai földön a mezőgazdaság bekapcsolásával olyan anyagot termelni, amely egyenértékű a pamuttal, és pamuttal keverve vagy anélkül is teljesen használható." - írta a Magyar Kurir 1934. március 29-i számában. Egész Európában foglalkoznak ezzel a dologgal - fejtette ki a továbbiakban -, az értéktelen lenszalmát dolgozzák fel úgy, hogy az fonható, szőhető, festhető és nyomható, ráadásul olcsóbb, mint a pamut.
Ugyanezen a napon a Pesti Tőzsde című újság arról tudósított, hogy a Magyar Pamutipar Rt. és a Goldberger gyár már kotonizál. Ezek olyan eljárások, „melyeknek segítségével ipari növényekből, elsősorban a mezőgazdaság részére csekély értéket képviselő maglenszalmából a textilipari feldolgozás szempontjából értékes lenrostot kiválasztják, és a pamuthoz hasonlóan feldolgozhatóvá, fonhatóvá és szőhetővé teszik, pamutosítják." Az újság szerint Goldbergerék egy torinói cég eljárását alkalmazzák, egyelőre kísérleti stádiumban.
A Honi Ipar 1934 áprilisában, a Goldberger gyárban tett látogatás után már arról tudósított, hogy az előállított rost pamutáru pótlására kevéssé szolgál, inkább lenáruszerű. Csak pamuttal keverve használható, illetve dolgozható fel a pamutipari gépeken, vékonyabb fonal a kevert anyagból nem készíthető.
A lenmagrost kérdése a szakmán belül még pártoskodást is szított. A Textilfutár 1934 májusában Goldbergeréket vette célba: hiába heurékáznak, nem az ő találmányuk ez az eljárás, és különben sem jó semmire. „Írásaink esztendők óta követelik, hogy textiliparunk nyersanyagát lehetőleg hazai területen állítsuk elő." Szurday Róbertnek, a Magyar Pamutipar Rt. igazgatójának útmutatása szerint részint a hazai pamuttermelés meghonosítását, részint nagyobb területű selyem-, len- és gyapjúkultúra megteremtését kívánják. - állította a „Szurday- párt" orgánuma. Goldbergerék új nyersanyaga nem segít a magyar nyersanyagellátáson. Különben is, mindössze 14 000 holdon termelnek lenszalmát, és 60 000 holdnyi termékre lenne szükség. A lenszalma-rost feltárás költséges és nem produkál a pamuttal egyenértékű fonalat. „Ez a szalma tüzelőnek volt egyedül alkalmas, és az is marad."
1934. május 27-én a Nemzeti Figyelő újságírója látogatott el Goldbergerék gyárába. G. Leó megmutatta neki a kísérleti termeléssel elkészült Macolinnak elnevezett anyagot, ami „selymes, pamutszerű" volt. G. Leó elmondta, nem tartja csodaszernek ezt a pamutpótló anyagot, de jelentőséget tulajdonít neki. Jól járnának a gazdák, mert a lenmagszalma mázsájáért plusz három pengőt kapnának, a gyárak pedig mintegy 600 000 dollár devizát jelentő nyerspamutot takaríthatnának meg. Ez az éves pamutszükségletnek egytized része. Hogy mi legyen a kilenctizeddel? „De nekem erre is van propozícióm: termeljünk gyapotot Magyarországon!" - mondta Goldberger Leó az újságírónak. A közbevetésre, miszerint az eddigi kísérletek nem sok eredményre vezettek, így válaszolt: „Ez nem jelent semmit - cáfolt meg határozottan! - Éppen most, a cég százötven éves jubileuma alkalmából bocsátottam tízezer pengőt az Országos Mezőgazdasági Kamara rendelkezésére pamuttermelési kísérletek céljaira. Valamikor azt mondták, hogy a cukorrépát csak a Vág völgyében lehet termelni Magyarországon, s ma termelik jóformán az egész országban. Bulgáriában sem termeltek eddig pamutot, s most már kezdik általánosan bevezetni. Meg vagyok győződve, hogy a magyarországi kísérletek is teljes eredményre fognak vezetni: hat millió dollár érdemes arra, hogy foglalkozzunk komolyan a kérdéssel."
Egyelőre sem a lenszalma-, sem a pamuttermelés nem hozott sikert. A Textil Ipar júniusi száma cáfolta azt az egyik közgazdasági lapban megjelent híresztelést, hogy megalakult volna a Magyar Lenpamutipar Rt., 150 000 pengő alaptőkével, a lenszalma-kotonizálás gyáripari hasznosítása céljából, állítólag a Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi Rt. kezdeményezésére, és a Linum-Taussig gyár volt cégvezetőjének, Rubin Jánosnak a vezetésével. „A lenszalma kotonizálásának kérdése még koránt sincs abban a stádiumban, hogy ezzel kapcsolatban konkrétumokról lehetne beszélni." - figyelmeztetett az újság.

Ezen a napon történt május 29.

1938

Az első zsidótörvény.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők