A Nagykátai járás 1950-ben egy bíró szemével

Az alábbi, 1950-ben keletkezett bírósági dokumentum nem pusztán tartalma miatt izgalmas, hanem annak is bizonyítéka, hogy a jogszolgáltatás megismerésén túl más kutatási ágak értékes adalékául is szolgálhat.

Bevezető

Az alábbi, 1950-ben keletkezett bírósági dokumentum nem pusztán tartalma miatt izgalmas, hanem annak is bizonyítéka, hogy a jogszolgáltatás forrásainak kutatása azok megismerésén túl más kutatási ágak számára is értékes adalékául [popup title="szolgálhat." format="Default click" activate="click" close text="A Pestvidéki Törvényszék (PML [Pest Megyei Levéltár] XXV. 1.) iratainak a.) állagát alkotják az elnöki iratok. A hivatkozott dokumentum a bizalmas iratok sorozatába tartozik."]

Már az átmenet éveiben világossá vált, hogy a kiépülő hatalom milyen szerepet szán az igazságszolgáltatási szerveknek, a fordulat évét követően pedig egyre több megnyilvánulása látható. Rákosi és köre már az 1948. június 13–14-én kelt, Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozatában is kifejezésre juttatta, hogy az igazságszolgáltatás számukra a politika eszköze. Ezt egyébként a fordulat évéig már megszületett, valamint a később megalkotott jogszabályok és maga a gyakorlat is igazolta. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt „egyesülési kongresszusának” jegyzokönyvében ugyanis a „politikai téren" alcím alatt a következőket olvashatjuk: „A párt síkraszáll az igazságszolgáltatás és a jogrendszer gyökeres, demokratikus reformjáért a termelési és társadalmi rend változásainak megfelelően. Küzd a laikus bíráskodás elvének kiterjesztéséért, a népellenes elemek kiküszöböléséért a bírói karból, a népi demokrácia érdekeinek és jogelveinek az érvényesítéséért az

Rákosi A fordulat éve című munkájában hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a bíróságokat is átformálja az új magyar A bíróságok a népi demokrácia őrei, így az '50-es években már a béke megvédésének és a szocializmus felépítésének eszközeiként

 1950. szeptember 11-én a Budapesti elnöke értekezletet tartott az érdemleges felügyelet hatályosabbá tétele, illetve a büntető ítélkezés helyessége érdekében. Az erről készült szigorúan bizalmas minősítéssel ellátott összefoglalót pedig elküldte a Pestvidéki „Igen súlyos érdekek fűződnek ahhoz, hogy büntető bíróságaink munkájukkal elosegítsék a Magyar Dolgozók Pártja és kormányzatunk politikájának érvényesülését” — áll a dokumentum bevezetőjében, majd a megvalósítás helyes módszeréről olvashatunk a A járásbíróságok és a törvényszék/megyei bíróság első és legfontosabb teendője volt, hogy minél jobb személyes kapcsolatot alakítsanak ki a helyi pártszervezettel, Így juthattak információhoz területük szociális és gazdasági viszonyairól, ez ugyanis a bíróságok büntető igazságszolgáltató munkájának előfeltétele volt a Budapesti Felsőbíróság elnöke szerint. Úgy vélte, hogy a bíróságok vezetőinek tisztában kell lenniük az illetékességük alá tartozó területek politikai viszonyaival, lakosságának lélekszámával, osztályhelyzetével, ezek egymáshoz való arányával, az ott uralkodó hangulattal; a kulákbefolyás mértékével, a kis- és középparasztok helyzetével és a párthoz fűződő A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) helyi szervezetével, a helyi termelőszövetkezeti csoport vezetőségével, valamint a helyi közellátási szervekkel és a tanáccsal is szorgalmazta az együttműködés kialakítását.

A Pestvidéki Törvényszék elnöke felettesét követve szeptember 16-án értekezletet tartott a felügyelete alá tartozó járásbíróságoknak, ahol ismertette az öt nappal korábbi ülésen elhangzottakat. A járásbíróságok a következő időszakban sorra küldték szigorúan bizalmas minősítéssel ellátott irataikat, miszerint felvették a kapcsolatot a helyi pártszervezetekkel.

A sablonszerűen megfogalmazott jelentések közül azonban szembeötlő a Nagykátai Járásbíróság elnökének 1950. október 30-án készített precíz

A vezető pontos képet adott a Nagykátai járás lakosságának véleményéről, erkölcsi és politikai felfogásáról. A forrás tükrözi a járás népi demokráciához való viszonyát. Az elnök egyesével számba vette és leírta, hogy politikai szempontból mennyire megbízható az adott település, és hogy kik (mely osztályba tartozók) lakják. Rögzítette továbbá, hogy milyen jellegű bűnügyek kötődtek az adott községhez, kiemelve természetesen a politikai és a gazdasági jellegű bűncselekményekben „élen járó" településeket. A leírt adatokból a közösség mindennapi életére vonatkozó információkat is le lehet szűrni.

A járásba tartozó 17 községet három csoportba osztotta a szocialista társadalmi együttélés fejlettsége szerint. Az első csoportba hat települést sorolt a bíró. Szentlőrinckátával, a mintaközséggel kezdte a felsorolást, ahol a népi demokráciához való viszonyt jónak minősítette. Az egyedüli hibát abban látta, hogy engedély nélküli vágás és szállítás fordult elő köreikben. Ehhez a csoporthoz sorolta az iskolapolitikájában kiemelkedő Pándot, ahol egyébként a legkevesebb volt a bűnügyek száma. Ide tartozott még Tápiószecső, Szentmártonkáta és Kóka. A nevezett települések mindegyikében működött a termelőszövetkezeti csoport, bár alacsony létszámmal.

A népnevelő munka szükségességét hangsúlyozta a dokumentum szerzője a második kategóriába tartozó településeknél. Ezek az ún. „közömbösek", akiknek politikai fejlettségét kezdetlegesnek ítélte, de azt is hozzátette, hogy a szocializmus célkitűzéseiről és a népi demokráciáról vannak fogalmaik. Süly-Sáp, Farmos, Tóalmás és Tápióság alkották ezt a csoportot. Közös jellemzőjük volt az alacsony bűnözési ráta. Politikai éretlenségre utalt a járásbíró szerint, hogy Farmoson és Tápióságon nem volt termelőszövetkezeti csoport.

A népi demokrácia szellemében megkívánt fejlődést nem találta kielégítőnek a járásbíróság elnöke az általa harmadik csoportba osztott településeken. Szerinte itt érvényesült a legkárosabban a reakció és a kulákság befolyása, ráadásul a földek jelentős része is a kulákok kezében volt. A legtöbb közösség elleni bűncselekmény is ezeken a településeken fordult elő, „s ezért a bíróság is ezeknek a községeknek bűnözőivel szemben hozza a legtöbb és leginkább súlyos

Nagykáta, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószele, Tápiószőlős és Tápiószentmárton alkották a harmadik csoportot. A járásbíró ide sorolta a járás leggazdagabb községét, Tápiógyörgyét is, ahol azonban a lakosság nagy része kulák volt. Tápiószeléről került ki a járás legtöbb beszolgáltatási bűnügye.

A jelentés újabb bizonyítéka annak, hogy az igazságügyi szervek és a politika az 1950-es évekre milyen szorosan összefonódott. Megvalósulni látszott

igazságügyminiszternek a szovjet [popup title="mintára" format="Default click" activate="click" close text="A legtöbbször idézett ideológus Andrej Januarjevics Visinszkij (1883-1954.), aki 1935-1939 között a Szovjetunió főügyésze, és a sztálini politikai tisztogatások egyik főszereploje volt. A perbeli bizonyítás elmélete [a szovjet jogban] című könyvének alaptézise szerint a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. (Ezért 1947-ben Sztálin-díjat kapott.)"] utaló 1949-ben elhangzott kijelentése, miszerint „a bíróság működése igenis politikai A túlbuzgó bíró jóvoltából pedig képet kaphatunk a Nagykátai járás sokszínűségéről, jelentése történeti földrajzi, társadalom- és gazdaságtörténeti kutatásokhoz is használható forrásként.

A kapcsolódó dokumentumot az elírásból adódó hibák javításával, de a szöveg eredeti fogalmazásmódjának és helyesírásának megtartásával közöljük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő