A pokol fedőneve: Waldsee. Magyar foglyok levelei Auschwitzból

Az Auschwitzból magyarországi rokonokhoz, szeretteikhez küldött Waldsee-levelek elsődleges célja az volt, hogy - hamis látszatot keltve - megnyugtassák az otthon maradottakat, hogy jól vannak, életük nem forog veszélyben. Az SS természetesen szigorú cenzúrát alkalmazott, s ennek egyik jeleként a levelek mindig ceruzával íródtak. Az otthoni címekre, esetleg munkaszolgálatos táborba szóló roppant szűkszavú írásokban a foglyok minden esetben csak a legfontosabb, és pedig mindig pozitív információt közölhettek.

Bevezetés

A címben szereplő német szó: Waldsee, első hallásra egy átlagos német kisváros vagy község, esetleg egy üdülőhely megnevezésére gondolhatnánk, de nem erről van szó.

Waldsee fedőnévvel a magyar holokauszt elszenvedői, túlélői Auschwitz-Birkenau lágerkomplexumát illették. Pontosabban Auschwitzot, ahova az SS tagjai a rámpára érkező, marhavagonokba zsúfolt zsidó emberek közül a munkaképesnek ítéleteket kényszermunkára alkalmazták. A munkaképtelennek ítéltek - idősek, betegek, illetve jellemezően a 15 évnél fiatalabb gyerekek - ugyanis nem kerültek ide: őket érkezésük után néhány órán belül Birkenauban (Auschwitz II.) elgázosították és krematóriumokban (vagy egyszerűen a nyílt színen) elhamvasztották.

A Josef Mengele orvos és SS-Hauptsturmführer, valamint más SS tisztek által munkaképesnek tartott és a megérkezés utáni szelekció során kényszermunkára hajtott zsidók tehát Auschwitz egyéb lágeregységeibe (vagy más német koncentrációs táborokba) kerültek: az 1940-ben megnyílt lágerkomplexum legrégibb egységeibe (Auschwitz I.), valamint az ipari termelésért felelős Monowitzba. (Auschwitz III.) Ezekben - többek között - német fegyvervállalatok számára végeztek embertelen körülmények között kényszermunkát addig, míg erejük végleg el nem fogyott, és ők is a birkenaui gázkamrákban lelték halálukat.

Az Auschwitzból magyarországi rokonokhoz, szeretteikhez küldött Waldsee-levelek elsődleges célja az volt, hogy - hamis látszatot keltve - megnyugtassák az otthon maradottakat, hogy jól vannak, életük nem forog veszélyben. Az SS természetesen szigorú cenzúrát alkalmazott, s ennek egyik jeleként a levelek mindig ceruzával íródtak. Az otthoni címekre, esetleg munkaszolgálatos táborba szóló roppant szűkszavú írásokban a foglyok minden esetben csak a legfontosabb, és pedig mindig pozitív információt

. Természetesen nem írhattak a tömeggyilkosságokról, az atrocitásokról, a katasztrofális higiéniai viszonyokról, a gyötrő éhségről, a kimerítő fizikai munkáról és a minden képzeletet felülmúló, rettegéssel teli mindennapokról, egyszóval a . A lágerkomplexumban az SS számára is szigorúan tiltott volt a fényképezés, illetve a valós viszonyoknak bárminemű képi megörökítése. Ez alól kivételt csupán a kárpátaljai magyar transzport sorsát dokumentáló, 1944 májusában keletkezett, Auschwitz Album fotósorozata jelent. Az SS által, dokumentálás céljából kivételesen felvett mintegy 200 fotót rejtő unikális képanyagát Jákob Lili egykori auschwitzi kárpátaljai fogoly 1945. április 9-én, a felszabaduláskor találta meg a Mittelbau-Dora-i láger területén. Jóllehet az albumból éppen az elgázosítások, hullaégetések képei hiányoznak, mégis ez a gyilkosságok legfontosabb képi dokumentuma. Jákob Lili az albumot 1980-ban a jeruzsálemi Yad Vashem-nek ajándékozta, jelenleg az intézmény állandó történeti kiállításán .

„Meglepett, hogy az egyik napon rózsaszín levelezőlapot kaptunk, hogy írjunk. [...] Én férjemnek írtam, az utolsó munkaszolgálati címre (meg is kapta). Céljuk az volt, hogy port hintsenek a szemünkbe, meg azokéba, akiknek írtunk." - tudósít Gábor Sándorné

.

E levelezőlap-trükköt először a nácik minden valószínűség szerint már a görögországi zsidók 1943. évi deportálásakor alkalmazták, a későbbiekben mégsem vált általánossá. A görögöket azzal a hazug tervvel kápráztatták el, hogy a nácik Krakkó környékén egy zsidó államot alakítanak a családos görög zsidók számára, az egyedülálló nők és férfiak ugyanakkor viszont otthon maradhatnak kényszermunkán. Ez természetesen nem következett be: az első görög zsidó csoportokat Auschwitz-Birkenau mellett, a szintén lengyel területen fekvő másik megsemmisítő táborba, Treblinkába vitték, és kényszerítették őket, hogy azt

haza: „Waldsee-ben vagyunk és jól érezzük magunkat."

A könnyebb ellenőrizhetőséget szolgálta, hogy a rabok csak német nyelven írhattak, mégpedig úgy, hogy - látható módon - előre meghatározott formulákat voltak kénytelenek használni mind a megszólítás, mind a tartalom tekintetében. A levelezés rendszerint nyomtatott formaleveleken, ritkábban egyszerű üres katonai levelezőlapon zajlott. Azt nem lehet tudni, hogy a legtöbbször igen rossz németséggel megírt rövidke szövegek is álcáztak-e valamit, vagy csupán a szerencsétlen emberek nyelvi tudása terjedt csupán idáig. Megrázó olvasni a halál torkában írott egyszerű szavakat, melyek között a minden bizonnyal az otthoniak aggódását csitítani igyekvő rab groteszk „jól érzem magam" formulája is előfordult. A „szerencsésen megérkeztünk" szófordulat pedig inkább egy nyaraláskor feladott képeslap szóhasználatát idézi, semmint Auschwitz kegyetlen valóságát. A koncentrációs táborba érkező válaszküldemények sorsáról vajmi kevés ismerettel rendelkezünk: a hasonló módon megadott címzett-mező mellé többet, pontosabban 30 szót lehetett írni, úgyszintén németül, a magyarországi zsidóság képviseleti szervének kinevezett, a budapesti Síp utca 12. szám alatt székelő Zsidó Tanács útján.

Randolph L. Braham történész magisztrális munkájában így ír: „Egy köteg ilyen levelezőlapot Freudiger Fülöpnek, a Zsidó Tanács egyik vezető tagjának adtak át szétosztásra. Feltűnt neki, hogy az egyiken a »Waldsee« szót egy kitörölt szó helyére írták a levelezőlapon. Fonalszámláló nagyítólencséjével, melyet textilgyárában gyakran használt, megvizsgálta a kitörölt szót, és megállapította, hogy az eredeti helységnév »witz«-re végződött. Fölfedezését közölte

, aki állítólag azt mondta neki: „Freudiger, én magát okos embernek ismerem; nem kéne mindent észrevennie!" Június 25. körül Freudiger maga is kapott egy ilyen „Waldsee"-i levelezőlapot Stern Józseftől és Sámueltől, gyárigazgatójának, Stern Edmundnak a fivéreitől. Nevüket úgy , mint Joseph R'evim (héberül: »éhes«) és Sámuel Blimalbish (héberül: »ruhátlan«)."

Sipos Júlia az első Auschwitz felé tartó transzportok egyikében került a német lágerkomplexumba: a német megszállás napján, 1944. március 19-én a híres Keleti pályaudvar-beli razzia után a kistarcsai internáló táborból

, így „Auschwitzban egy vasárnap[on] levelezőlapokat osztotta ki, írnunk kellett haza. Az »írás« túlzás volt, mert nyomtatott lapok voltak. Csak néhány szóval egészíthettük ki. A lapok Waldsee-ből voltak datálva! a külvilág félrevezetésére, hogy produktívan dolgozzunk egy olyan szépen csengő helyen, mint Waldsee és nem megsemmisítő lágerban. Nagy dilemma volt számunkra. Nem akartunk csatlakozni a világ megtévesztéséhez; másrészt nehezemre esett volna lemondani arról, hogy szüleimnek életjelet adjak. Ők csak azt tudták, hogy március 20-án eltűntem Budapestről. A végén Julival [a szerző testvérével] együtt elküldtük a lapokat Kolozsvárra. A legdrágábbjaink iránt való szeretet győzött. Ahogyan később megtudtuk, családjainknak megnyugvást okoztak a lapok. Ebben az időben őket még nem hurcolták el." Bonta János túlélő saját becsapottságát és ezzel összefüggésben a ködösítésben játszott kényszerű szerepét is kárhoztatja keserű hangvételű : „Én tán nem írtam egy lapot Waldsee városából [!], hogy szerencsésen megérkeztünk és jól vagyok?" Kertész Imre Nobel-díjas író regényében, a Sorstalanságban is megemlékezik róla ilyen összefüggésben, jóllehet meglepő módon ő arról ír, hogy már a deportáló vonatban a településnév: „Nem tudom, mi módon sikerült némelyik felnőttnek azt is kifürkésznie, hogy utunknak pontosabban is egy »Waldsee« nevezető helység a célja: ha szomjas voltam, ha melegem volt, már önmagában az ígéret is, amit ez a név tartalmazott, nyomban könnyebbséget jelentett. A helyszűkére panaszkodóknak is sokan hozták eszükbe, és igazuk volt: emlékezzenek, a legközelebbiek már nyolcvanan lesznek."

Mindenesetre az ily módon mesterien álcázott Auschwitz valóban azt az érzetet kelthette a Magyarországon maradt olvasóiban, mintha „Waldsee" egy távoli munkahely lett volna.  Igaz, aggodalomra adhatott okot, hogy feladóként rendre a levélíró häftling (fogoly) neve, születési dátuma és Waldsee település neve szerepel, s ugyanezt a három adatot kellett megadni a válaszadónak is, hogy az adott rabhoz megérkezzen.

Bár a csekély számban fennmaradt, és ebből adódóan roppant értékes levelek nem érték el a kívánt célt, s a „halálgyár" poklát nem sikerült széles körben elhazudni, mégis, szomorú mementóként, kiválóan mutatják a hazai zsidóság naivitását, becsapottságát is.

A német nyelvű átiratokban a nyelvi és helyesírási hibákat meghagytuk, viszont értelmező írásjeleket, ahol szükség volt rá, szögletes zárójelbe tettünk. A magyar fordítást a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük.


Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 26.

1945

Megbukik Winston Churchill brit miniszterelnök

1971

Elindul az Apollo–15 holdexpedíció.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők