A sertéstenyésztés szépségei: agit-prop toposzok az ötvenes évek diafilmjében

1953-ban a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el az alábbi sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész.

1953-ban a Népművelődési Minisztérium megbízásából a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat készítette el ezt a sertéstenyésztést propagáló diafilmet. Megismerhetjük Lukács Imre sertéstenyésztőt és feleségét, akik a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével fényes eredményeket érnek el.

A filmet az ötvenes évek toposzainak egész kelléktárával ellátva hozták forgalomba. Nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert, akinek ismerjük az arcát, munkamódszereit, lakóhelyét. Lukács Imre igazi mintagazda, értelmes, nyitott az új módszerek iránt, aki ráadásul segítőkész, akivel bárki barátkozhat, akitől elleshetik a fogásokat (lásd a 14. sz. képet: ujjainkból formáljunk kehely alakot). A gazda legfőbb segítője a felesége, jellemző azonban, hogy a propaganda azt már nem tartotta fontosnak, hogy a feleség nevét is megismerjük. Ám vele ellentétben a film igazi főszereplői, a sertések nevesítve vannak: Bunkó, Gyilkos és Bátor.

Az igazi kommunista hérosz megjelenése a propaganda állandó toposza. A diafilm egyik lehetséges célja megteremteni a parasztok kommunista hősét. Ha az ipari munkások Pióker Ignácra, Sztahanovra hivatkoznak, akkor a földművesek mondják: Lukács Imre. Lukács gazda, a kommunista sertéstenyésztő - aki természetesen tsz-tag - mindent megtesz, hogy ne csak elérje, de túl is teljesítse az ötéves tervnek a sertésállomány szaporítására vonatkozó célkitűzéseit, ami természetesen sikerül. De Lukács Imre is csak ember, ezért még neki is vannak hibái, az ő módszere sem tökéletes: nincsen malac-napoztatója, szemben a Szatmárcsekei Állami Gazdaság tökéletes sertéstenyésztő telepével. Ezzel a hiányossággal nyilvánvalóan azt akarja a propaganda érzékeltetni, hogy nagyon jó a termelőszövetkezet, de az állami gazdaság magasabb szintű intézmény.

Hősünk 1949-ben, az ötéves terv kihirdetésekor kezdte sertéstenyésztői pályáját. A film készítésekor már a tervidőszak közepén járunk, amikor már szép eredményeket lehet felmutatni: a film mintegy összegzi Lukács Imrének a kommunizmusban elért sikereit.Megismerkedhetünk újabb tervekkel, ezek a malacoztatási és búgatási terv, amiket túl lehet és túl kell teljesíteni. Lukács a malacoztatási tervben előírt számokat messze túlszárnyalta, a szép eredmény jutalma: egy malac.

Megjelenik a toposzok közt az állandó és talán legfontosabb: minden új dolog, ami hasznos és jó az a szovjet elvtársaktól származik. Az élenjáró szovjet zootechnikai módszerek segítségével még nagyobb gyarapodást lehet elérni, és találkozunk a személyes kapcsolattal is: Lukácsné közvetlenül a szovjet küldöttségtől tanulta a tőgymasszázst.

Meg is érkeztünk egy újabb állandó propaganda elemhez: tanulás. Megtudjuk, hogy Lukács gazda még most is tanul, mert "a tudás hatalom", de azt már nem tartották fontosnak a film készítői, hogy megtudjuk mit tanul a sertéstenyésztő. Vajon újabb mezőgazdasági technikákat, vagy teljesen mást, talán marxizmust? De gazdánk nemcsak tanul, hanem ő maga is tanít, átadja ismereteit a jövő leendő tenyésztőinek. (És így már meg is jelenik a falusi Lukács-iskola.)

A film tanulsága - egy újabb propaganda-fogás, az anyagi ösztönzés - az állattenyésztéssel sok munka van, és ez is állandó tanulást igényel, de megéri, mert Lukácsék 1952-ben a több mázsa gabona és cukor mellé még 10000 forintot is kaptak.

Mi lehetett a Népművelődési Minisztérium célja ezzel a filmmel? Hol mutathatták be, hogyan terjesztették? Agitáció vagy propaganda? Ha agitáció: falunak szól: az erőszakos téeszesítések mellett szelídebb eszközökkel hatni a parasztságra? Egy állattenyésztéssel foglalkozónak nem jelent újat, hogy mivel etessék, hogyan tartsák tisztán és mikor búgassák disznóikat, a parasztok jól megvoltak az apáról-fiúra öröklődő, már bevált eljárásokkal. Ráadásul a gazdák számára evidenciának tűnő dolgokat is aprólékosan bemutat.

Ha propaganda: inkább városnak szól. A filmnek városi kultúrházban való bemutatása valószínűleg hatásosabb volt, mint egy falusi közösségi házban. Ezenkívül feltételezhető, hogy városokban több háztartásban volt diafilm-vetítő. De: a városiak számára ez teljesen idegen világ, nem valószínű, hogy hosszú téli estéken, ha már éppen propagandafilmet akarnak vetíteni, éppen ezt a falusi témát veszik elő.

Ma már nehéz elképzelni nemcsak az alkotók célját, hanem a film hatását is: Sajnos, a film sorsáról semmit sem tudunk. Elérte-e célját, hatással volt-e a parasztok sertéstenyésztésére, hány településre jutott el, mennyi ember okulhatott belőle?

De elkészült, így kiváló kordokumentumként maradt az utókorra.

Fél évszázaddal a dia elkészülte után már azt sem tudjuk kideríteni, hogy Lukács és neje láttak-e feldarabolt disznót, ők maguk feldolgozták-e sertéseiket. Esetleg azért nem ismerjük meg a Lukács házaspár által tenyésztett malacok sorsának beteljesülését, mert ők maguk nem is ették meg, mert vegetáriánusok voltak???

A diafilm magántulanjdon részét képezik.

 

Ezen a napon történt március 29.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő