„Éljen a király, éljen a haza!”

Források az utolsó magyar királykoronázás történetéhez

„Amidőn az ég kegyelmét és áldását kérném magamra, házamra és szeretett népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reám hagyott örökségnek hű sáfárja leszek. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból meg kívánom népemnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink dacza megengedi."

3.

A koronázási esküminta Tisza István miniszterelnök felterjesztésével

 

4525.sz.                                                                     I 3882 Budapest, 1916. deczember 23.

M. Kir. Miniszterelnökség

Érk.: 1916. dec. 27.

hódolatteljes felterjesztése

Gróf T I S Z A  I S T V Á N

magyar királyi ministerelnöknek

 

Az országgyűlés két háza által elfogadott koronázási hitlevéltervezet és esküminta bemutatása valamint a koronázás alkalmával a nádori teendőket végző megbízott személyére nézve a magyar országgyűlés által megejtett választás eredményének bejelentése tárgyában.

 

Legkegyelmesebb Úr!

 

Hódoló mély tisztelettel bátorkodom Császári és Apostoli Királyi Felségednek 1/. és 2/. alatt legalázatosabban bemutatni az országgyűlés két háza által elfogadott és a két ház elnökei, valamint jegyzői által aláírt koronázási hitlevéltervezetet és esküminta végleg megállapított szövegét, amely eredeti okiratokat a hitlevél átnyújtó küldöttség szónokának: az esztergomi érsek Ő Eminentiájának kezeihez juttattam.

Addig is míg ez az átnyújtás megtörténhetik, bátorkodom Felségednek az országgyűlés által elfogadott hitlevél- és esküminta szövegét /. és 2/. alatt hódolattal mellékelni és a következő legalázatosabb felterjesztést tenni.

Az országgyűlés által elfogadott hitlevéltervezet Császári és Apostoli Királyi Felségednek nagy czímét, miután e nagy czím végleges megállapítására vonatkozó tárgyalások Felséged osztrák kormányával még nem voltak befejezhetők, abban az alakban tünteti fel, amelyet az 1867 évi hitlevél mutat, s attól mindössze abban különbözik, hogy az „Apostoli Király" czím közvetlenül csak Magyarországra vonatkozik.

A hitlevéltervezet bevezetése a továbbiakban mindenekelőtt elsorolja a trónnak azokat a közvetlen várományossait, akik az 1723.évi 1. és 2. törvényczikkek értelmében Császári és Apostoli Királyi Felséged előtt a trónra lépni hivatottak lettek volna, de még megdicsőült I. Ferenc József Ő Felsége életében vagyis mielőtt a trónöröklés Rájuk nézve megnyílhatott volna, elhaláloztak.

Ebben a felsorolásban a bevezetés az elhunyt Fenséges Főherczeg Urakat azzal a czímmel illeti, amelyet a közös czímer megállapítása tárgyában 1915. évi október hó 11-én és 1916. évi márczius hó 5-én kelt legfelső elhatározásokhoz mellékelt czímerleírások tartalmaznak.

Miután a hitlevéltervezet az uralkodásnak Felséged által történt átvételét megállapítja, hivatkozik a folyó évi november 21-én kelt kegyelmes királyi leiratra, melyben Felséged megkoronáztatása iránt legmagasabb szándékát legkegyelmesebben kifejezni méltóztatott. Ezzel kapcsolatban a tervezet Felségednek személyes tapasztalatai alapján szerzett és a magyar állam népének hősiességével és önfeláldozásával megerősített meggyőződéseként kifejezésre juttatja azt a gondolatot, hogy a magyar királyi trón hatalmának legbiztosabb bástyáit és az állam tartós fejlődésének és felvirágoztatásának leghathatósabb tényezőit a Királynak és a nemzetnek teljes, félreértések által meg nem zavart kölcsönös bizalma és az ezredéves alkotmány folytonossága és egészséges működése alkotják.

A hitlevél bevezetésének ezeket a gondolatait az országgyűlés teljesen újonnan állapította meg. Felvételükhöz Felséged kormánya Felségednek szóbelileg adott legkegyelmesebb felhatalmazása alapján hozzájárult.

Ezeknek előrebocsátása után következik a hitlevéltervezet bevezetésében az a megállapítás, amely szerint az országgyűlés Felséged elé járul, hogy az ország jogainak biztosítására a hitlevél öt czikkét elfogadni, királyi hatalmával helyben hagyni, és megerősíteni s mind legmagasabb Személyében megtartani, mind mások által megtartatni méltóztassék.

A hitlevéltervezet bevezetése az 1867 évben használt „Magyarország és társországai" megjelölést váltakozva használja a „Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok" megjelöléssel E két megjelölésnek mindegyike törvényes megjelölése a magyar szent korona országainak, és mind a kettő előfordul az 1868 évi XXX. törvényczikkbe iktatott közös alaptörvényben.

A hitlevéltervezetnek a bevezetést követő öt czikke az 1712 év óta, vagyis Felséged néhai dicső ősének: VI., illetőleg III. Károly királynak hitlevele óta lényegileg azonos tartalmú. A jelenleg megállapított öt czikk majdnem szó szerint is megegyezik megdicsőült I. Ferencz József Ő Felsége által kiadott hitlevél czikkeivel. Eltér azonban az utóbbitól annyiban, hogy „Magyarország és társországai" megjelölés helyett, tekintettel Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországoknak az 1868 évi XXX. törvényczikkbe iktatott közös alaptörvényére, mindenütt a „Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok" elnevezést használja; továbbá, hogy az 1. czikk ott, ahol az ország jogainak alkotmányának törvényes függetlenségének, szabadságának és területi épségének biztosításáról van szó, az 1868: XXX. törvényczikkbe iktatott közös alaptörvény 1. és 2. §-ának egyenes és határozott rendelkezései következtében oly záradékkal bővült, amely „a Magyarországgal egy és ugyanazon állami közösséget képező Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok integritását és országos alkotmányát" is megemlíti.

A hitlevél befejezése, amely az előterjesztett öt czikkhez a királyi hozzájárulást s az annak megtartására vonatkozó ígéretet tartalmazza, csak annyiban tér el az 1867 évi hitlevél befejezésétől, hogy a „Magyarország és társországai" megjelölés helyett itt is a „Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok" megjelölést használja.

A koronázási hitlevél horvát nyelvű példánya tárgyában később lesz szerencsém legalázatosabb előterjesztésemet megtenni.

A koronázási eskü mintája, eltekintve a társországoknak a hitlevélnél már jelzett megjelölésétől, továbbá attól, hogy az azóta alkotott 1868:XXX. t.c 2.§-ából folyóan Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok integritására és országos alkotmányára is utal, szintén szó szerint megegyezik a megdicsőült I. Ferencz József Ő Felsége letett koronázási eskü szövegével. Császári és Apostoli Királyi Felséged címéül az esküminta az 1868 évi november hó 14-én kelt legfelsőbb kéziratnak megfelelően szerkesztett kis czímet tartalmazza.

Mindezeknek alapján hódolatteljesen kérem Császári és Apostoli Királyi Felségedet, méltóztassék jelen legalázatosabb előterjesztésemet tudomásul venni, az országgyűlés küldöttsége által átnyújtandó s a fentebbiekben ismertetett hitlevél szövegéhez kegyelmes beleegyezésével hozzájárulni és egyúttal megengedni, hogy a hitlevél szövege ünnepélyes alakban kiállítva, legmagasabb aláírás végett Felséged elé terjesztessék, és hogy az országgyűlés a legkegyelmesebben aláirt hitlevél átvétele végett Felséged színe előtt megjelenhessék.

Egyúttal méltóztassék a mellékelt koronázási eskümintát, amelynek tervezetét az országgyűlés küldöttsége a koronázási hitlevél tervezetével együtt Felségednek szintén átnyújtani bátorkodik, legkegyelmesebben tudomásul venni.

Egyidejűleg bátorkodom legalázatosabban kijelenteni, hogy a magyar országgyűlés képviselőháza folyó évi deczember hó 20-án tartott ülésében a legmagasabb koronázás alkalmával a nádori teendőket végző megbízottul engem választott meg, amely választáshoz a főrendiház ugyanaznap tartott ülésében hozzájárult.

Amidőn még legalázatosabban megjegyezni bátorkodom, hogy az esztergomi érsek Ő Eminentiája folyó hó 28-án az országgyűlés együttes megjelenése alkalmával fogja Felségednek ezen választáshoz való legkegyelmesebb hozzájárulását legalázatosabban kikérni, azzal a legalázatosabb kérelemmel bátorkodom Felséged elé járulni, hogy a mély tisztelettel bemutatott hitlevéltervezethez és eskümintához legkegyelmesebben hozzájárulni, s a nádorhelyettes választásának megerősítését illetve legfelsőbb elhatározását annak idején az országgyűléssel élőszóval legkegyelmesebben közölni méltóztassék.

Ezen legalázatosabb felterjesztés elfogadása reményében bátorkodom az ilyen értelemben szerkesztett legfelső elhatározás tervezetét idezártan 3/. alatt hódolatteljes tisztelettel bemutatni.

Tisza


A magyar ministerelnököm által bemutatott koronázási hitlevéltervezetet és eskümintát jóváhagyom s a koronázás alkalmával a nádori teendőket végző megbízott személyére vonatkozó jelentést tudomásul veszem.

 

Kelt: Bécsben, 1916. évi deczember hó 26-án.

Károly 


Koronázási esküminta.

 

Mi, I. Károly, Isten Kegyelméből Ausztria Császára, Csehország Királya stb. és Magyarország e néven IV. Apostoli Királya, mint Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországoknak Örökös és Apostoli Királya, esküszünk az élő Istenre, boldogságos Szűz Máriára s az Istennek minden szenteire (!) hogy az Isten egyházait, Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok törvényhatóságait, s egyházi és világi minden rendű lakosait jogaikban, kiváltságaikban, szabadságukban, szabadalmaikban, törvényeikben, régi jó és helybenhagyott szokásaikban megtartandjuk, mindenkinek igazságot szolgáltatunk, Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok jogait, alkotmányát, törvényes függetlenségét és területi épségét, valamint a Magyarországgal egy és ugyanazon állami közösséget képező Horvát-, Szlavón és Dalmátországok integritását és országos alkotmányát sértetlenül fentartandjuk, dicsőült II. András király törvényeit, kivéve mindazonáltal azon törvények 31. cikkének záradékát, mely így kezdődik: „Quodsi vero Nos", egészen azon szavakig: „in perpetuum facultatem", megtartandjuk; Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok határait és ami ezen országokhoz bármi jog és címen tartozik, el nem idegenítjük, se meg nem csonkítjuk, sőt amennyire lehet, gyarapítjuk és kiterjesztjük, s megteendjük mindazt, amit ezen országaink közjavára, dicsőségére és öregbítésére igazságosan megtehetünk. Isten minket úgy segéljen, s annak minden szentjei. 

 

Elfogadta az országgyűlés képviselőháza 1916. évi december hó 18-án, főrendiháza pedig 1916. évi december hó 20-án tartott ülésében.

 

Báró Jósika Samu

a főrendiház elnöke

 

Szász Károly

a képviselőház alelnöke

 

Gróf Csekonics Sándor

a főrendiház jegyzője

 

Szojka Kálmán

a képviselőház jegyzője


A koronázási hitlevél szövegét lásd itt.

 

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Miniszterelnökségi Levéltár K 26 1916-I-3882 (1916-4525) 1054. cs. Eredeti, gépelt forrás

Ezen a napon történt május 21.

1941

Megtartotta alakuló ülését a Népfőiskolai Tanács (KALOT, KIE, Ke-resztyén Leányegyesületek és a KALÁSZ). Itt fogalmazták meg a nép-...Tovább

1942

A 3050/1942. M.E. sz. r. „igen jelentős állomása és újabb kiinduló-pontja volt az ifjúságra is nehezedő és egyre fokozódó politikai nyo-...Tovább

1979

Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők