„Éljen a király, éljen a haza!”

Források az utolsó magyar királykoronázás történetéhez

„Amidőn az ég kegyelmét és áldását kérném magamra, házamra és szeretett népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reám hagyott örökségnek hű sáfárja leszek. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból meg kívánom népemnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink dacza megengedi."

5.

Beszámoló a koronázási album céljaira

1917. február

 

M a g y a r   K i r á l y i   M i n i s t e r e l n ö k

M.E. 790 szám érkezett 1917 III/25 Ezzel Elintézve

I. ügyosztály

Tárgy:

H i v a t a l b ó l

A képviselőház elnöki osztálytanácsosa félhivatalos megkeresése tárgyában, amelyben a képviselőházi koronázási emlékkönyv czéljaira a rendelkezésre álló adatok közlését kéri.

Az elnöki osztály tanácsosainak a másolatban itt fekvő félhivatalos levél kiséretében megküldetett az ügyirathoz másolatban csatolt összefoglalás.

További intézkedést nem igényelvén

a d a c t a  teendő

Budapest, 1917. február hó 25-én

***

Tóth Ferencnek                                                                                                                             Másolat

Budapest, 1917. február 18.

K e d v e s   B a r á t o m !

A kívánt adatokat a hozzátartozó listákkal együtt szives rendelkezésedre bocsátom.

Azt hiszem, felhasználandó anyagot adtam a koronázási album céljaira, szives elnézésedet kérem azonban, hogy formája szerint nyers anyagot küldök, ámde légy jó figyelembe venni azt a körülményt, hogy orvosi szigoru parancsra és utasitásra szanatóriumba vonulok vissza és teljesen kimerült állapotban iparkodtam teljesíteni kívánságodat.

Szivből üdvözöl

igaz hived

Marsovszky s.k.

I.

Királyi biztosok kinevezése.

 

Ősi szokás szerint a szent koronának és a koronázási jelvényeknek a várpalotából a koronázó templomba való átvitele és visszahozatala körüli teendők ellátása végett biztosok neveztetnek ki.

Az 1916 évi deczember hó 30.-án tartott koronázás alkalmából a m. kir. ministerelnök előterjesztésére Ő Felsége gróf Khuen-Héderváry Károly és gróf Dessewffy Aurél b.t. tanácsost nevezte ki királyi biztossá.

 

II.

Zászlós-urak helyettesítése.

Az előző koronázások alkalmával is megtörtént, hogy Ő felsége legmagasabb engedélyével egyes zászlósurak, akik magas koruk, illetve egészségi állapotuk fogyatékossága következtében akadályozva voltak a zászlósuri méltóssággal járó teendők ellátásával mások által helyettesitettek.

Ő Felsége IV. Károly megkoronáztatása alkalmából is felmerült a helyettesitések kérdése és pedig olyképpen, hogy egyes zászlósurak egyáltalában képtelenek voltak a szertartáson részt venni, igy tehát ezeknek általános helyettesitéséről történt gondoskodás, voltak pedig olyan esetek is, hogy a zászlósurak a templomi szertartás alatt képesek voltak a méltóságukhoz kötött teendőket ellátni, viszont pedig a lovas menetben helyettesítésükről kellett gondoskodni.

A

jegyzék pontosan ismerteti a helyettesítéseknek személyi vonatkozásait.

 

III.

Zászlóvivők.

A zászlóvivők kijelölésénél érvényre jutott az a felfogás, hogy IV. Károly király és Zita királyné Ő Felségeik megkoronáztatása alkalmából a hagyománynak megfelelően a koronázási zászlók vitele ugyan azon családoknak biztosittassék, akiknek tagjai az 1867. évi koronázási szertartásoknál hasonló minőségben szerepeltek.

Ugyancsak régi hagyományos szokások szerint a zászlóvivők az általuk vitt országzászlókat örök emlékül ereklye gyanánt megtarthatták.

 

IV.

Aranysarkantyus vitézek.

Tekintettel arra a körülményre, hogy az 1916. évi koronázás a háboru harmadik esztendejében ment végbe, az aranysarkantyus vitézek kijelölése összefüggésbe hozatott harcztéri érdemekkel, s az aranysarkantyus vitézségre csak olyan férfiak hozattak legfelső helyen javaslatba, akik komoly harcztéri szolgálattal érdemesültek erre a magas kitüntetésre s emiatt szem előtt tartatott az a körülmény is, hogy harcztéri szolgálat által érdemesült olyan egyének üttessenek aranysarkantyús vitézekké, akik az ellenség előtt tanusitott vitéz magatartásukért háborus kitüntetésben részesittettek.

 

V.

A Diplomácziai testület meghivása

A ministerelnök a magyar kormány nevében felkérte a közös külügyminister urat a Bécsben akkreditált missiók vezetőinek és a külképviseleti diplomáciai testület személyzetének meghivására.

Helyszüke miatt a templomban csak a missiók vezetői dámáikkal együtt voltak elhelyezhetők, a diplomáciának egyéb tagjai pedig a pénzügyministerium palotájába hivattak meg a kormány részéről.

A diplomaták kivétel nélkül meghivót kaptak a koronázási ebédre és ugyanide meghivattak a missiók vezetőinek feleségei.

Meghivattak végül a koronázási szertartásokhoz a Budapesten székelő tényleges főkonsulok és pedig a német birodalmi, a török, a bolgár, az amerikai és az argentinai főkonzulok, akik valamennyien hivatásbeli diplomáciai tisztviselők. Ezeknek a főkonsuloknak nejei meghivót kaptak a pénzügyministerium diszhelyiségeibe, ahonnan végignézték a koronázási szertartásokat.

Megjegyzendő, hogy a tiszteletbeli főkonzulok a koronázási ünnepélyre hivatalos meghivót nem kaptak.

 

VI.

Az osztrák Reichsrat meghivása.

A ministerelnök félhivatalos levelet intézett az osztrák ministerelnökhöz, közbenjárását kérve, hogy a magyar kormány meghivását közvetitené az urakháza, illetve a képviselőházi elnökséghez.

A meghivásban előrebocsáttatott, hogy a küldöttség tagjai közül házanként csak 10-10-en lesznek a templomban elhelyezhetők, a többiek részére pedig megfelelő elhelyezés helyeztetett kilátásba. Ezeka  templomból kiszorult osztrák vendégek a pénzügyministerium palotájához kapcsolt tribünön helyeztettek el.

 

VII.

A sajtó képviselőinek elhelyezése.

Nagy körültekintést igényelt a sajtó képviselőinek elhelyezése, kiváltképp azon okból, mert a koronázási menet rövid utvonalán aránylag csak kevés nézőközönség volt elhelyezhető.

Mivel tehát a koronázási szertartások lefolyását aránylag nagyon kevesen láthatták, a legmesszebbmenő könnyitéseket kellett a sajtó hivatalos képviselőinek biztositani a hirszolgálatnak pontos ellátása végett.

A legtöbb nehézségek a templomi elhelyezés körül mutatkoztak, sikerült azonban a jogos igényeket kielégiteni azáltal, hogy három különböző helyen helyeztettek el a sajtó képviselői a templomban és pedig: a diplomaták páholya feletti tribünön, ahol elsősorban a külföldi sajtó képviselői, ezenkivül pedig rajzolók helyeztettek el a baptistoriumban, végül pedig az emeleti loggiákban összesen 50 helyet sikerült a sajtó képviselőinek biztosítani a templomban.

A hirszolgálatnak ellátása érdekében a laptudósítók és a képes lapok rajzolói elönyös helyeket kaptak a tribünökön is, továbbá igazolványok a hivatásos fényképészek részére, akik a müvészi albizottság által kiszemelt és megjelőlt pontokról készítettek felvételeket.

 

VIII.

Az apostoli legátus meghivása.

Ősi szokás szerint a magyar királyok megkoronáztatása a szent szék képviselőjének jelenlétében ment végbe.

A ministerelnök IV. Károly Ő Felsége megkoronáztatása alkalmából érintkezésbe lépett a közös külügyminister urral, aki az apostoli legátus meghivása iránt a szokásos diplomáciai lépéseket megtette.

A pápa őszentsége a bécsi nunciust gróf Valfré bibornokot bizta meg apostoli legatusi minőségben személyes képviseletével.

 

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Miniszterelnökségi Levéltár K 26 1917-I-2 (790.) (1094.cs.)

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők