Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Búcsúztatás


A hétfő esti programmal befejeződött Gagarin látogatásának szervezett, hivatalos programja. Másnap, 1961. augusztus 22-én, kedd reggel – akárcsak érkezésekor – a Nagykörúton, az Üllői úton, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton budapestiek tízezrei álltak sorfalat, hogy személyesen is búcsút vegyenek a világ első űrhajósától és családjától. A zászlódíszbe öltözött Ferihegyi repülőtéren mintegy húszezren gyűltek össze. Fél kilenckor kanyarodott a díszemelvény mellé a Gagarint hozó nyitott gépkocsi. Amikor Gagarin és kísérete fellépett a díszemelvényre az első űrhajós mellén már ott volt a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozata, amelyet hétfő este kapott Dobi Istvántól. Gagarin először elbúcsúzott vendéglátóitól, majd megköszönte a szívélyes és kedves fogadtatást, a „nagyszerű napokat”. A búcsú szavai után Kállai Gyula összefoglalta Gagarin magyarországi látogatásának legfontosabb eseményeit, majd leszögezte: „a budapestiek, sztálinvárosiak, pécsiek és komlóiak büszkék arra, hogy fogadhatták a világ első űrhajósát.” „Gagarin személyében népünk ünnepelte a megbonthatatlan

” is. Gagarin Magyarországon tett látogatása után sokáig nem halkult a tetszésnyilvánítás. A Népszabadság szerkesztőségébe érkezett írások és a Szót kér az olvasó című rovatban közölt olvasói levelek egyértelműen tükrözték az emberek véleményét, melyek a látogatáskor átélt élményeket, tapasztalatokat összegezték. De nemcsak írásban, hanem szóban is hosszú hónapokon át beszédtéma volt a látogatás az egész országban.

Gagarin látogatásának idején a rend fenntartása és a közlekedés biztosítása nehéz feladatot rótt a rendőrségre, hiszen a „magyar dolgozók tömegeinek őszinte, nagy lelkesedése nem egyszer váratlan helyzet elé állította a biztosítást végző szerveket, elvtársakat”. Mint a levéltári források is mutatják, Biszku Béla belügyminiszter a látogatás után belügyminiszteri parancsban elismerésben részesítette mindazokat, akik részt vettek „a rend és a közlekedés biztosításában” és „eredményesen, jól megoldották” feladatukat. Ugyanakkor utasította az Országos Rendőrfőkapitányság és a Kormányőrség vezetőit, hogy az állományukhoz tartozó, és a biztosításban kiváló munkát végzőket dicséretben és jutalomban részesítsék, a „legkiválóbbak dicséreti, jutalmazási javaslatát hozzám terjesszék fel”, és a parancsot ismertessék a biztosításban részt vett szervek személyi állománya előtt.

A Belügyminiszter 0018. sz. parancsa.

MOL XIX–B–1–az–10-21/18–1961.

(Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztérium. Parancsgyűjtemény.)

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők