Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Sajtó és média


Gagarin és családja magyarországi látogatását a politikai szándékoknak megfelelően a Kossuth Rádió és a Televízió is kiemelt figyelemmel kísérte, és rendszeres időközökben a TV-híradó filmösszeállítások bemutatásával közvetítette az egész látogatást. A Magyar Filmhíradó munkatársainak is különleges feladatot jelentett Gagarin néhány napos magyarországi látogatása, hiszen a világ minden részéről értesítették a Filmhíradót, hogy igényt tartanak tudósításokra, így a Magyar Filmhíradó munkatársai megörökítették Gagarin látogatásának valamennyi epizódját: elkísérték Komlóra, a sétahajózásra, beszámoltak a sajtókonferencia eseményeiről is. A Gagarin Magyaroszágon című riportfilm, amelyet hét operatőr forgatott, már 1961. augusztus 24-étől a közönség elé került. Bemutatta a látogatás néhány eseményét a heti filmhíradó is. A sajtóhíradások közül a Népszabadságé különösen eltúlzott volt: napi 8–9 oldalon számolt be Gagarin 1961. augusztus 19–21-i látogatásáról. A Népszabadság napokon át a mindennapi élet apró eseményeit is megörökítette, ezekből idézünk néhány jellemzőt: „A József körúti 19-es számú fodrászüzletben még a bura alól is kiszaladtak a nők és különböző csavarókkal, fülleszorítókkal, hajhálóval »díszítve« furakodtak a tömeg közé. Mit számított most a frizura!” A Budapesten is hódít az „űrmosoly” című cikk pedig az Űrutas csoki szeletet propagálta: „Űrutast tessék! Egy forint az Űrutas! – furakodik előre a Széna tér s a Mártírok útja sarkán összegyűlt tömegben egy fehérköpenyes, szöszi, bodros hajú fiatal lány, s közben szinte dalolva, nevetve

tálcán az áruját” […] „Kóstolja meg. Finom. Meglátja, úgy mosolyog tőle, mint Gagarin!” Ehhez hasonló – mai szemmel esetenként bárgyú – életképekkel volt tele a lap napokon keresztül.

Gagarin a Mártírok útján (ma: Margit körút) integet az embereknek.

A gépkocsiban Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes

és Marosán György államminiszter.

(MTI)

A rajongás alól az újságírók és tudósítók sem tudták kivonni magukat. Szabó L. István, a Népszabadság újságírója Gagarin különgépével együtt érkezett Budapestre. Moszkvában ítéletidő tombolt, így alig tudtak felszállni. Szabó pedig az útról és egy jól sikerült teázásról egyebek között Repülőélmények az első űrhajóssal: Gagarinékkal úton Magyarországra címmel a következőket írta: „Mire Ukrajna fölé ért a gép, a szél is csendesebb lett, a hangulat is felmelegedett. Teáztunk, s megindult a tréfálkozás”, amikor Gagarin „egy kis játékra ölébe vette Gálocskát, elnevezték űrdadának”. Addig emelkedett a hangulat, hogy a Dnyeper felett jókedvünkben már birkóztunk is az űrhajóssal.

altábornagynak minden tekintélyére szüksége volt a .” Szabó egyébként rákérdezett az amerikai kollégákra is. Gagarin némileg lekezelő válasza a következő volt: „Személyesen még egyet sem ismerek, de olvastam a repüléseikről szóló beszámolókat, s ezek alapján rátermett, jól felkészült embereknek vélem őket. Ugyan az eredmények, amiket eddig elértek, nagyon kezdetiek a szovjet űrkutatási teljesítményekhez hasonlítva. Nem is lehet a 16 perces amerikai repülési «rekordot» a 25 órás szovjet űrrepülési tartamhoz hasonlítani. S hogyan lehetne a 8 ezer kilométeres amerikai sebességet a mi 28 ezer kilométeres sebességünk mellé állítani? Mi azért megadjuk az USA űrrepülőinek az őket megillető elismerést. Űrrepülési kísérleteik kezdetleges technikai felkészültség mellett folynak, de ez nem jelenti, hogy ők maguk ne lennének bátor és jól felkészült űrhajósok. De az amerikai technika színvonala nagyon szűk őket.”

  

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők