Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Vidéki látogatás


Vasárnap, 1961. augusztus 20-án Gagarin és felesége vidékre látogattak. Vidéki útjuk során megálltak

, Pécsett, majd Komlón, ahol nagygyűlésen találkoztak a város lakóival. Visszafelé különvonatuk megállt Dombóváron és Sárbogárdon is.

Gagarin és kísérete reggel nyolc órakor érkezett Sztálinvárosba. A várost fellobogózták erre a napra, a lakosság nagy tömegben vonult ki az utcára, hogy tanúja lehessen az űrhajós érkezésének. Taps és éljenzés fogadta a nyitott gépkocsit, mindenki Gagarin közelébe akart jutni. A Dózsa mozinál Fejér megye és a város vezetői köszöntötték Gagarint, akit pillanatok alatt hatalmas embertömeg A sztálinvárosi ünnepség után a vendégek folytatták útjukat Pécs felé. Dunaföldváron, Pakson, Bonyhádon és másutt a lakosság zászlókkal, virágokkal vonult ki, s Gagarin az őt köszöntő emberek sorfala között folytatta útját. Pécs határában úttörők várták a diadalkapu alatt az űrpilótát. A megye és a város vezetői szintén a vendégek elé jöttek. A pécs-meszesi asszonyok virágesővel köszöntötték, a bányászok matyó babát és díszes kivitelű serleget ajándékoztak Gagarinnak. Ettől kezdve csak lépésben tudott haladni a kocsisor, mert a Széchenyi tér felé vezető útvonalat ezrek lepték el: az ünneplők sokasága között alig tudtak helyet biztosítani a motoros rendőrök. A pécsi Széchenyi tér zsúfolásig megtelt, ahol a vendégek néhány percre megszakították .

Gagarin és felesége Sztálinvárosban
1961. augusztus 20.
(MTI)

Az út következő állomása az új-mecsekaljai bányászvárosrész volt, ahol a lakosság szintén lelkesen fogadta Gagarint és feleségét. A küldöttség rövid pihenőt tartott az Olimpia Étteremben, majd tovább indult Komlóra, az „országjárás” végcéljához, ahol tovább folytatódott a protokolláris ünnepség.

 

Úttörők üdvözlik az érkező Gagarin őrnagyot.
Pécs-Mecsekalja, 1961. augusztus 20.
(MTI)

A bányászváros ezen a napon ünnepelte várossá nyilvánításának 10. évfordulóját. A hármas eseményt – az alkotmány napját, a jubileumi ünnepet és a világ első űrpilótájának látogatását – fellobogózva, ünnepi díszben ülte meg a város. A Komlóra érkező vendégeket a városhoz vezető úton orosz feliratú üdvözlet és diadalkapu fogadta. A város határában a helyi vezetők üdvözölték, majd KISZ-es fiatalok és úttörők virágokkal kedveskedtek a Gagarin házaspárnak. A tanácsháza előtti téren már a kora délelőtti óráktól kezdve özönlött a város lakossága és mintegy 25 000–30 000 főnyi tömeg vonult a város főterére, hogy részt vegyen a nagygyűlésen. Egy repülőgép tiszteletköröket írt le, és virágszirmokat szórt az ünneplőkre. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Fock Jenő mondott ünnepi beszédet, aki a látogatás propagandajellegének megfelelően

: „a magyar nép joggal büszke a felszabadulás óta, az alkotmány születése óta, különösen pedig az ellenforradalom óta elért eredményekre”. Gagarin a kommunizmus dicsőségének hangoztatása mellett ismeretterjesztő adatokkal is szolgált hallgatósága számára. Arról beszélt, hogy a hordozórakéta hat meghajtóműve együttesen húszmillió lóerős. „Képzeljék csak, ha húszmillió lovat befognánk, hogyan lehetne azzal kocsikázni?”– kérdezte. Majd beszélt az előkészületekről, és arról, hogy a súlytalanság milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre. Befejezésként elmondta, hogy German Tyitov augusztus 6–7-ei űrrepülése miatt nem tudott eljönni, mert orvosi megfigyelés alatt van, így tolmácsolta az ő üdvözletét is. Érdekességként jegyezzük meg, hogy Gagarin mindig fejből beszélt, nem használt előre leírt mondatokat, s Komlón elmondta, hogy nem szereti az írott szónoklatot, mert zavarják a vesszők és írásjelek, s főként azért nem, mert nem látja a papírtól az embert, neki pedig az emberek a legfontosabbak.

A küldöttség különvonattal tért vissza Budapestre. A szerelvény fellobogózott, díszbe öltözött állomásokon haladt keresztül, a vasúti pálya mellett pedig százak és százak álltak, hogy legalább egy pillantást vessenek arra, aki elsőként járt a világűrben. Rövid időre megálltak a dombóvári állomáson, majd a vonat Sárbogárd felé indult tovább,s az esti órákban érkeztek a Kelenföldi pályaudvarra.

 

Ezen a napon történt november 20.

  • <
  • 3 / 3
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők