Két pillanatkép állami- és pártvezetőink hétköznapi életéből a hatvanas években

November 11-én reggel 8 óra előtt autómból egy tántorgó rendőrt pillantottam meg a Calvin tér sarkánál, aki autóbuszokat /pl. a 15-ös jelzésut/ állított meg, a vezetőkbe, de főleg az utasokba belekötött, majd sorba állította őket. Valószínuleg igazolni kellett magukat a megállított személyeknek, azonban ezt csak feltételezem, mert én nem álltam meg kocsimmal, csupán egyszer-kétszer elmentem a szánalmas jelenetet produkáló rendőr mellett. A jelenetre erősen reagált a járókelő közönség, s úgy vettem észre, többen megmosolyogták, mások rosszallásukat fejezték ki a látottak fölött.

Bevezetés

Első ránézésre unalmasnak és érdektelennek tűnnek az 1960-as évek Magyarországon, leszámítva talán az 1968-as év jól ismert eseményeit. A valóság azonban más, a vékony fedőréteget megkaparva rendkívül mozgalmas, figyelemreméltó és szerfelett izgalmas kép bontakozik ki a szemünk előtt ugyanebből az időszakból. A korszak feltárására indított kutatómunka során olyan apró epizódok is a felszínre kerülnek, amelyek mind az említett évtizedre, mind az esetek "főszereplőire" nézve igen jellegzetesek. Ezek sorába tartozik az alábbi két dokumentumközlés is - 1964-ből valamint1968-ból -, amelyek a vezető magyar államférfiak hétköznapi életéből mutatnak be egy-egy rövid történetet.

Az első pillanatkép "főszereplője", az 1891-ben született Sík Endre kacskaringós életutat járt be. Miután novícius korában "kiugrott" a piarista rendből, az első világháború idején az orosz fronton hadifogságba esett, s kommunista lett. 1920-tól 1945-ig a Szovjetunióban élt, főként egyetemi tanárként, majd a második világháború alatt a moszkvai Kossuth Rádió munkatársaként kereste a kenyerét. Magyarországra való hazatérése után a Külügyminisztériumban helyezkedett el, 1946-tól a washingtoni magyar követség beosztott diplomatája, 1948-49-ben ugyanott követ. Ezután 1954-ig a Külügyminisztérium politikai főosztályának vezetője, majd négy éven át külügyminiszter-helyettes. 1958-ban külügyminiszterré avanzsált, innen ment nyugdíjba 1961-ben. 1959 és 1970 között tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, emellett pedig 1964-től az Országos Béketanács elnöke. 1963-ban tagja lett a Moszkva által irányított Béke Világtanácsnak, illetve 1971-től 1978-ban bekövetkezett haláláig a szervezet elnökségében tevékenykedett.

A pillanatkép anyaga három részből áll. Az első Sík Endre levele Benkei András belügyminiszterhez, a második a címzett válasza, a harmadik pedig az a jelentés, amely alapján Benkei a volt külügyminiszternek küldött válaszlevelét megírta.

A második pillanatkép "hőse" Fock Jenő. Őt 1961-ben nevezték ki a Minisztertanács elnökhelyettesének, 1967-ben pedig a gazdasági reformok híveként számon tartott politikus miniszterelnök lett, posztjáról 1975-ben váltották le. Ezen kívül 1956 és 1989 között az MSZMP KB, illetve 1957-től 1980-ig a Politikai Bizottság tagja. A hozzá kapcsolódó történet is három dokumentumból tevődik össze, s csakúgy, mint Sík Endrénél, az ő esetében is szerepet játszik Benkei belügyminiszter, aki egyébként 1963-tól 1980-ig töltötte be tisztét.

Az alább közölt iratokra a Belügyminisztérium Központi Irattárában bukkantam rá. A legkirívóbb hibákat leszámítva az eredeti helyesírást, valamint a rövidítéseket a dokumentumok hitelesebb "aurájának" kedvéért megőriztem.

Ezen a napon történt március 28.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő