Kommentár

Kommentár Bakody Aurél véleményéhez

Folyóiratunk 2011. évi 6. számában jelent meg Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos szakvéleménye Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című, 1935-ben készült programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. Az íráshoz Erős Ferenc pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének professzora készített kiegészítést, amit ezúton is köszönünk.

 

Bakody Aurél Szálasiról készített elmeorvosi lelete, amely a „Cél és követelések" című  írás alapján készült, nem tekinthető a szó igazi értelmében orvosi diagnózisnak, hanem csupán egy magánlevél keretében kifejtett véleménynek, amelynek szerzőségét - nyilván jó okkal - a főorvos nem hitelesítette aláírásával. Szálasi szövege 1935 elején íródott, a Nemzet Akaratának Pártja programjaként, az elmeorvosi vélemény négy évvel később készült, amikor Szálasi börtönben volt. Nem világos, milyen célból kérte Benárd Ágoston az elmeorvosi leletet, vajon szóba került-e hivatalosan is valahol, valamikor Szálasi elmebeteggé nyilvánítása?

Bakody természetesen a korabeli pszichiátria nyelvezetét használta a lelet elkészítésekor. Egy mai pszichiáter nyilván más fogalmi keretben és sokkal óvatosabban fogalmazna, ha egyáltalán vállalkozna arra, hogy egy személyről egyetlen szöveges megnyilatkozás alapján pszichiátriai véleményt alkosson - anélkül, hogy ismerné személyes hátterét, életútját, körülményeit, motivációt stb.

Bakody főorvos írása azonban kétségkívül számos találó és pontos, megfontolásra érdemes megállapítást tartalmaz. Teljes joggal hangsúlyozza már az elején, hogy az elmebetegség laikus és orvosi meghatározása nem azonos, és „a kóros jellem már az elmebaj kibontakozása előtt vagy anélkül is olyan beteg elmemechanizmusok sodrában él, melyek az összes veszélylehetőségeket nyitva tartják, amelyek különben csak a kifejlődött, vagy rendészeti komplikációi miatt már betegnek kimondott elmebajosok esetében fennállnak, vagy fenyegetnek. Sőt bizonyos körben ezeknek az abnormis jellemű ún. félbolondoknak a veszélye nagyobb, mert nehezebben felismerhetők, és mert társadalmilag aktívak." Ma talán úgy mondanánk, hogy súlyos személyiségzavarban szenvedő emberekről van szó, akik többnyire azonban csak akkor találkoznak a pszichiátriával és/vagy a büntetőjoggal, ha extrém módon veszélyeztetik önmagukat és/vagy a környezetüket. Ennek közelmúltbeli példája Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki, mint a hírekben olvasható, nem hajlandó magát újabb elmeorvosi vizsgálatnak alávetni, tettét szörnyűségesnek, ámde jogosnak tartja.

Bakody doktor elemzése a néhány előrebocsátott általános megjegyzése után magára a Szálasi-szövegre irányul. Ez teljesen jogos eljárásnak tűnik, hiszen az írásbeli vagy szóbeli megnyilatkozásokból, produkciókból stb. éppúgy következtetni lehet a személyiségre, mint például a kézírásból, a kifejező mozgásokból stb. A norvég tömeggyilkosnak a tette elkövetése után nyilvánosságra került internetes feljegyzései utólag eléggé árulkodónak tűnnek Breivik szándékai felől, pusztán a szöveg alapján azonban valószínűleg nem bizonyult volna sem bűnözőnek, sem elmebetegnek.

Bakody doktor éles szemmel vette észre Szálasi szövegében a szkizofrén beszédre és gondolkodásmódra jellemző nyelvi és stilisztikai sajátosságokat, mint például a feltűnéskeltő, váratlan, bizarr szóhasználat, logikátlanság, sztereotípiák, különféle frázisok ismételgetése, különc fogalmazás, patetikus modorosság, a forma és a tartalom közötti ellentmondás, szóhalmozás, új szavak, szótákolmányok gyártása (neophrasia) stb.

Szálasi alul marad a Mussolinivel való összehasonlításban is. Míg az utóbbi - írja Bakody doktor- „költőileg sűrített értelmű, irodalmi frazeológiája mindig reális, érthető tartalmat takar, addig Szálasi írásában gyakori az, hogy a kifejezés arányai és a benne burkolt tartalom között mértéktelen aránytalanság van, az analógia tehát csupán külső". Itt persze érdekes összehasonlítás adódhatott volna Hitler vagy Goebbels beszédeivel is.

Bakody doktor elemzésében utal a lehetséges „tömegpszichológiai" háttérre is, amely Szálasinak a híveire gyakorolt hatását magyarázza: „abnormis jellem vagy kifejezett elmebetegek szellemi tevékenysége számára elengedhetetlen a suggestiv előkészített környezet. S itt a korunkban sikerült külföldi diktatúrákon kívül magyar népünk messiást váró, mert megzavart lelki egyensúlyát kell [fel]ismernünk." A főorvos ezt a megjegyzést bizonyára nem csupán az 1935-ös programnyilatkozat alapján, hanem a hungarista mozgalom 1935 és 1939 közötti előretörésének ismeretében teszi.

Az 1935-ös szöveg ma olvasva talán még inkább bizarrnak, zavarosnak látszik. Feltűnő benne a szerző görcsös törekvése arra, hogy minél nagyobbakat mondjon, frázisai, jelszavai, retorikai fordulatai minél inkább újszerűbbnek és originálisnak hassanak. Bakody szerint „ez az író autismusával, saját csodálatában való affektív elmélyedésével magyarázható". Ez minden bizonnyal így van, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy egy nagy ambíciókkal rendelkező, de frusztrált, kisebbségi komplexusban szenvedő, műveletlen vagy inkább félművelt, nem túlságosan magas intelligenciájú katonatisztről van szó, aki ekkor kezd a politikával foglalkozni, ekkor tanulja a politikai retorikát, keresi helyét a politikai életben, ahonnan addig kirekesztődött. Mindenesetre érdemes lenne az 1935-ös szöveget későbbi Szálasi-szövegekkel összehasonlítani nyelvi-stilisztikai és retorikai szempontból.

Nem tagadva Bakody főorvos diagnózisának helyességét, vagyis azt, hogy Szálasi szövege a szkizofrén írás- és gondolkodásmód sajátos jegyeit viseli magán, úgy vélem, hogy hasonló jegyek akkor és későbbi korokban, más politikai diskurzusokban is megtalálhatók. A neophrasiának számos példáját találjuk a totalitariánus - náci és kommunista - propagandában, új szavakat, szótákolmányokat, betűszavakat, az orwelli „Newspeak" szavait pedig ezerszám vezettek be például Magyarországon a második világháború után (a BUVÁTI-tól a „maszek"-ig). A „lakáskorszerűsítés" szó, amely Bakody példái között szerepel, ma korántsem tűnik olyan elrettentőnek. A nagyotmondást, a frázispuffogtatást, a logikátlanságot, az irracionalizmust és más, Bakody doktor által említett nyelvi-stilisztikai és retorikai jegyeket ma is megtalálhatjuk a politikai propagandában, nem is csupán a szélsőséges pártok és mozgalmak esetében, és nem is feltétlenül azon a primitív színvonalon, amely Szálasi korai politikai megnyilatkozását jellemzi.

Bakody főorvos véleménye mindenképpen érdekes adalék Szálasi személyének és történelmi szerepének megértéséhez. Nehezen eldönthető kérdés, hogy Szálasi valóban szkizofrénnek tekinthető-e a szó orvosi, klinikai értelmében, de eléggé nyilvánvalónak látszik, hogy súlyos személyiségzavarban szenvedett, vagyis „pszichopata" volt. Ez azonban természetesen nem menti őt fel a személyes és a történelmi felelősség alól.

 

Ezen a napon történt június 17.

1940

A Szovjetunió elfoglalja a három balti államot: Észtországot, Lettországot és Litvániát.

1944

Izland kikiáltja függetlenségét.

1946

P. István tanuló, a Teréz körút 15. számú ház romos padlásteréből egy órán keresztül lövöldözve megölt két orosz katonát és egy magyar nőt...Tovább

1953

Népfelkelés az NDK-ban.

1967

Az első kínai kísérleti hidrogénbomba-robbantás.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők