Levél Rákosi Mátyásnak

„Jelen levelemben előadottak alapján arra kérem, utasítsa a kaposvári helyi hatóságokat, hogy saját, háromszobás családi házamat nekem újból adják vissza teljes egészében, éspedig: egy szobát részemre és feleségem részére, lakószobának, egyet írói dolgozószobának és egyet pedig leányom és vőm részére lakószobának. Szilárdan hiszek és bízok Miniszterelnök helyettes Úr igazságosságában és méltányosságában és levelemben előadottak alapján kérem ezen szerény kérelem teljesítését.”

Bevezetés 

„A népi demokrácia mostani, vidéki intéző közegeinek legtöbbje [...] engem, mint szocialista írót nem ismer"

Az alábbiakban közölt levél szerzője Geiszler István (1884-1974) kaposvári vaskereskedő és a helyi társadalomban a maga korában elismert irodalmár, glosszaíró, humoros történetek és tréfák szerzője. Az 1910-es évektől rendszeresen jelentkezett publikációkkal a Somogy megyei lapok hasábjain. Tagja volt a Dél-Dunántúlon jelentős hatású irodalmi-művészeti körnek, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Az 1910-1930-as években számos álnéven jegyezte írásait. (Bolygó Hollandi, Gádor István, Gáthy István, Főutcai Figyelő)

A tiroli eredetű Geiszler család a 19. század első felében telepedett le Somogy megyében. Geiszler István apja, Geiszler Nepomuk János 1884-ben vette át rokona, Weiler Vilmos 1848-tól fennálló üzletét és indította meg (1952-ig működő) családi vaskereskedését. Geiszler Istvánt a Tanácsköztársaság idején Kaposváron, mint a város egyik „vagyonos és befolyásos burzsoá" családjának tagját,

1920-ban belépett apja vaskereskedésébe, majd az azt követő évtizedben szép sikereket ért el a kereskedői pályán. 1930-ban már a Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesületének elnökségi tagja majd alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank kaposvári fiókintézetének váltóbírája.

Bár Geiszler István a kaposvári társadalomban az államosításokig meghatározó szerepet töltött be, nyilvános irodalmi tevékenysége véget ért 1932-ben. Az irodalmi „szilencium" kiváltó oka az volt, hogy 1931-ben - Gáthy István szerzői álnevet használva - megjelentette gazdasági-társadalmi vonatkozású utópiáját, a 

 címmel. A könyv a gazdasági válságból való kivezető utat egy szocialisztikus-államkapitalista utópiában látta, amely kapcsán 1931. június 17-i számában a Nemzeti Újság Veszedelmes propagandacímmel éles támadást intézett a könyv ellen. A lap által követelt ügyészségi vizsgálat eredményeként - nem utolsó sorban Geiszler „irodalmi barátainak" (Zilahy Lajos, Féja Géza stb.) köszönhetően - a „kommunista" könyv miatt végül nem emeltek vádat. „Társadalmilag" azonban lehetetlenné tette Geiszler további publikálását Miskolczy Ágosthelyettes koronaügyésznek a Magyar Szemle hasábjain megjelent, és a Nemzeti Újságnál messze színvonalasabb  Ezt követően a [popup title="lapok nem közölték Geiszler „ártatlan" írásait sem." format="Default click" activate="click" close text="E tény közlését ezúton köszönöm Gallai [ifj. Geiszler] Istvánnak."]

Közírói tevékenységével ennek ellenére nem hagyott fel. Tudomásunk van egy 1950-1955 között készült kéziratáról, melyben a két világháború közötti gazdasági rendszert elemezte, s az ezzel kapcsolatban fennmaradt baráti levelezés alapján elmondható, hogy valamilyen

 Az 1960-as években (álnéven) készítette el utolsó, gazdasági vonatkozású kéziratát, mely azonban már a szovjet rendszer gazdasági ellentmondásait taglalta, és közeli bukását jósolta. E kéziratát valószínűleg aSzabad Európa Rádióhoz juttatta el, de kézirat SZER-beli sorsáról jelenleg nincs információnk. Érdekes adalék, hogy e kéziratát Hartmann álnéven kívánta megjelentetni. Hartmann professzor a Munka társadalmának kulcsfigurája volt (maga a könyv a kitalált Hartmann professzor „szabadelőadása 2100-ból"), így elmondható, hogy Geiszler István valószínűleg nem kis öniróniával tekinthetett vissza az

Az alább közzétett levél érdekessége, hogy azt szerzőnk polgári életmódjának „védelmében" írta 1951-ben Rákosi Mátyásnak. A levélről nem dönthető el egyértelműen, hogy tisztázatnak vagy fogalmazványnak tekinthető-e? A kor hivatali „iratkezelési" gyakorlatától nem volt idegen az eredeti iratok továbbküldése az illetékes hivatalnak, és/vagy visszaküldése a beküldőnek. Annak kiderítése, hogy az alábbi levél valóban eljutott-e Rákosi Mátyáshoz, talán a korabeli minisztériumi iktatókönyvek segítségével lenne megállapítható. Az mindenesetre bizonyos, hogy család ingatlantulajdonának „felosztása" elmaradt és a családi emlékezet szerint is mindez [popup title="Rákosi gyors intézkedésének volt köszönhető." format="Default click" activate="click" close text="Gallai [ifj. Geiszler] István szíves közlése."]

A levélben figyelmet érdemel az a naivitás, ami a szerző érvrendszerében fogható meg. Amikor „a népi demokrácia mostani, vidéki intéző közegei"-ről szól, akik fiatal koruk miatt nem ismerik el az ő húsz évvel korábbi érdemeit, akkor azt az 1951-ben éppen csak „helyet foglaló" ifjúkommunista hivatalnokgárdát kritizálja, akiket pontosan tájékozatlanságuk és a kommunista direktívákhoz történő vak kötődésük miatt helyeztek ekkoriban pozícióba, mellőzve többek között a korábbi, politikai-munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkező szociáldemokrata kádereket. Elmondható, hogy 1951-ben Geiszler István sem mint „burzsoá kereskedő", sem mint „szocialista író" nem értette meg, hogy milyen változások történtek körülötte a világban. Erre utal, hogy 1951-ben írt levelében a magyar munkásosztály húsz évvel korábbi vezetőjeként az 1930-as évek végéig erősen antikommunista szociáldemokrata ideológust, Mónus Illést nevezte meg. Így e kijelentése akár érvként is szolgálhatott volna internálására. Azt, hogy ez mégsem következett be, véletlen szerencséjének és/vagy Rákosi Mátyás személyes jóindulatának köszönhette. Akár így, akár úgy történt, az alábbiakban közölt levél és születésének körülményei, ill. a levél következményei jól szemléltetik a Rákosi rendszer kiszámíthatatlanságát és az egyén értetlenségét a rendszer működésével kapcsolatban.

A forrást szöveghű átírásban közöljük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők