Steinschneider Lilly, az első magyar pilótanő

„Gyönyörű repülés, 31 percig időzik Steinschneider a levegőben, és a plató túlsó szélén engedi le a gépet. A közönség oda szalad, vállára emeli Steinschneidert, és diadalmenetben hozza el a hangárokhoz, hol Illner nyakába ugrik, és a mestert össze vissza csókolja. A nézők átugorják a kordont és autogram kérések özönével árasztják el Steinschneider Lilit, ugyanannyira, hogy Teleky grófnak fáradságos törtetés után sikerült csak az ünnepelthez jutni, hogy gratulálhasson.”

Bevezetés 

„A kisasszonyt erős bőrövvel erősítik helyéhez a montőrök. A pilóta-nő elhelyezkedik, a pompás Etrich-féle monoplán berregni kezd.
A montőrök, heves szélroham keletkezik, visszatartják a gépet, maga

 is segít a montőröknek. Egy pillanat, a gép 50-60 métert gurul, rögtön felemelkedik, Illner boldogan dörzsöli kezét. Bölöny József elragadtatva nézi a szálló gépmadarat.
Steinschneider Lilly fiús profiljából nem látszik több egy idegesen mozgó pontnál. Gyönyörű repülés, 31 percig időzik Steinschneider a levegőben és a plató túlsó szélén engedi le a gépet. A közönség oda szalad, vállára emeli Steinschneidert, és diadalmenetben hozza el a hangárokhoz, hol Illner nyakába ugrik, és a mestert össze vissza csókolja.
A nézők átugorják a kordont és autogram kérések özönével árasztják el Steinschneider Lillyt, ugyanannyira, hogy Teleky grófnak fáradságos törtetés után sikerült csak az ünnepelthez jutni, hogy gratulálhasson."

(Nagyváradi Napló, 1912. október 8.)

 1891. január 13-án született Budapesten. Bár Ilka néven anyakönyvezték, Lilly-ként vált ismertté. Apja, Steinschneider Bernát dúsgazdag izraelita pesti paplangyáros, anyja pedig a csehországi származású Wohl Irma volt. Anyakönyvi kutatások szerint Lilly szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot, Hugó nevű bátyjáról azonban nem sokat tudunk. Nemcsak apjának, de nagybátyjának, Steinschneider Gyulának is nagy vagyona volt, paplan- és ágyneműkereskedő cégét 1876-ban jegyezték be. Az üzlet kezdettől fogva jól jövedelmezett, a szakmában elsőrangúnak számított, hiszen ügyes, szorgalmas, jó hírnevű kereskedőknek ismerték a  Lilly nagybátyja, Steinschneider Gyula nevét később Palágyira magyarosította.

Lilly életének első 18 évét sajnos homály fedi, csak feltételezhetjük, hogy a korabeli jómódú kisasszonyokhoz illően ő is érettségizett.

Az 1910 nyarán, Budapesten megrendezett nemzetközi repülőverseny olyan nagy hatással volt rá, hogy

 a pilótaigazolvány megszerzését tűzte ki célul. Az ifjú hölgyet a család vagyoni helyzete mentesítette a pénzügyi gondoktól, apja anyagi támogatásával és beletörődésével hódolhatott új szenvedélyének, a repülésnek. Eleinte híres pilóták utasaként tűnt fel, akik akkoriban szívesen kértek fel csinos, ifjú hölgyeketballasztnak. A pilótatanfolyamot Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) végezte egy Etrich Taubetípusú gépen. Tanára Karl Illner, a korszak híres osztrák repülője, volt. A pilótavizsga második részére 1912. augusztus 15-én került sor, ez a dátum Lilly drágakövekkel kirakott, repülőgépet ábrázoló nyakékén is látható. A vizsgán a bizottság nevében Uzelac ezredes, az osztrák-magyar katonai léghajózási osztály parancsnoka, Knirsch főhadnagy és Illner voltak jelen. A vizsga után az újdonsült pilótanő Uzelac ezredest is felvitte a levegőbe, a

A 4-es sorszámmal kiállított pilótaigazolvány a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállításán tekinthető meg a Petőfi Csarnokban.

Steinschneider Lilly kisasszony vizsgája és repülési tudománya sokakat lenyűgözött. Ezt tanúsítja az a levél is, melyet Palugyay Antal intézett Lilly-hez 1912. szeptember 11-én (Lásd az 1. számú forrást!)

1912. augusztus 20-án a Magyar Aviatikai Szövetség Pesten, a rákosi repülőtéren nagyszabású repülőversenyt szervezett. (Lásd ehhez 2. számú forrást!) Egy korabeli szemtanú, Denk József visszaemlékezésében az alábbiak szerint írja le a repülőteret:

 Gyakran megtörtént, hogy valamelyik repülőgép a hepehupás talajon átvágódott, futója megsérült, sőt az is előfordult, hogy az egész gép összetört, a pilóta pedig könnyebb-súlyosabb balesetet szenvedett. Bizony a repülés hőskorában nem volt ritka a halállal végződő légi kaland sem. Az előző mondatok tükrében még jobban csodálhatjuk Lilly bátorságát és elhivatottságát, mellyel a szárnyát bontogató aviatikának szentelte ifjúságát.

Ezen a versenyen az indulók között találjuk Steinschneider Lillyt is. Terveit azonban egy sajnálatos esemény meghiúsította: Etrich gépe, amellyel Bécsújhelyen letette a pilótavizsgát nem érkezett meg, így a közönség által annyira várt első női pilóta bemutatkozó repülése elmaradt. Első nyilvános felszállására végül 1912. október 6-án Nagyváradon került sor, ahol,

 Földet érése után a mintegy kétezer fős ülő publikum elragadtatva éljenezte, és vállon vitték a hangárokhoz. (A repülőnap plakátját lásd külön!)

Az 1913-as év legnagyobb aviatikai szenzációjának a 

számított a Bécs melletti Aspernben, melyet június 15-től 17-ig rendeztek meg. Az előkészületek már egy héttel korábban megkezdődtek, a lelátókat feldíszítették, mindenek előtt azonban megérkeztek az első pilóták, és kezdetét vette a gépek összeszerelése. Összesen 140 ezer koronát osztottak szét a résztvevők között. Először vett részt két hölgy is repülőversenyen:Madame Palliers a franciák képviseletében és Steinschneider Lilly osztrák színekben.

Egy hónappal később Pesten, a rákosi repülőtéren ismét megrendezték a szentistván-napi repülőnapot. Itt Lilly a közönség nagy megelégedésére sikeresen szerepelt, és bár leszálláskor gépe nekiszaladt egy homokbuckának és összetört, a pilótanő sérülés nélkül, saját lábán távozott. A verseny hivatalos végeredménye szerint a pilótakisasszony megnyerte a gyorsasági versenyt, második helyezést ért el az egyhuzamban repülések versenyében (6 perc és 15 másodperc) és a levegőben töltött összidők versenyében 

Lilly kiváló repülési képességeire nemsokára egy osztrák aviatikai cég is felfigyelt, mely állást ajánlott neki. A jómódú kisasszonynak azonban más elképzelései voltak, így ez a munkaviszony nem tartott sokáig. 1914. március 16-án a Motor-Luftfahrzeug GmbHfelmondólevelet küldött Lilly-nek, melyben lemondtak további szolgálatairól. (Lásd erről a 3. számú forrást!) Korabeli újságcikkekből tudjuk, hogy

apja ebbe azonban már semmiképp nem egyezett bele. A ránk maradt fényképből ítélve, úgy tűnik a kalandvágyó ifjú hölgynek meg kellett elégednie a rövid ideig tartó ápolónői szolgálattal az első világháborúban.

1915. július 27-én lépett házasságra Bécsben a Tokióban született hangzatos nevű grófJohannes Evangelist Virgilio Coudenhove-Kalergi von Ronspergheimmal, és férje csehországi lakóhelyére költözött, ahol a Klatovy melletti pobezovicei birtokon élt. Férje családjában jelentős etnikai keveredés figyelhető meg. Az elsőszülött Johannes Evangelist apja osztrák-magyar diplomata volt, aki egy ősi japán szamuráj család leszármazottját, a 18 éves Mitsuko Aoyamát vette feleségül Tokióban. A művelt, 16 nyelven beszélő úr, akinek lételeme volt az utazás, személyesen tanította fiait magyar és orosz nyelvre. Röviddel férjhez menetele után Lilly abbahagyta a repülést. Ebben nagy mértékben szerepet játszott, hogy az első világháború kitörése után beszüntették a polgári repülést. Lilly 1915 szeptemberében igen udvarias hangú felszólító levelet kapott a Császári Királyi Repülőtechnikai Egyesülettől, melyben felkérték, hogy fizesse be az elmaradt tagdíjat. (Lásd a 4. számú forrást!)

1917-ben anyjához írt leveléből kitűnik, hogy az ifjú házaspárt sokáig elkerülte a gyermekáldás. Végre 1927. június 22-én Prágában megszületett leánya, akit a családi hagyományokhoz híven bőségesen elláttak keresztnevekkel: Maria Electa Thecla Elisabeth Christina Helena Sophia. A későbbi meghitt hangvételű magánlevelezésből kitűnik, hogy a kislányt egyszerűen csak Pixie-nek szólították. A várva várt gyermek születésének alkalmából emlékérmet is kibocsátott a család. A Magyar Országos Levéltár mikrofilmtárában található képen úgy kilenc-tízéves lehet a kislány, arcvonásain erősen tükröződik a negyedvér japán származás.

1939-től ínséges idők következtek a jobb módhoz szokott grófi család számára. Lilly lányával a növekvő náci veszély miatt Olaszországba költözött, ahol sokat betegeskedett, és nagyon szerény anyagi körülmények, nélkülözések közepette tengette életét. Ennek ellenére sorozatban írta férjének a meleg hangú leveleket, amelyek még nem vetítik előre későbbi válásuk jeleit. Feltehetően zsidó származása miatt volt kénytelen férjétől különváltan élni. Férje mindenesetre 1943. augusztus 18-án különélési nyilatkozatot adott ki. (Lásd az 5. számú forrást!)

Az első magyar pilótanő további életéről meglehetősen kevés adat maradt ránk. Tudjuk róla, hogy házassága végül válással végződött 1960-ban, hiszen férje 1963-ban, 69 évesen Regensburgban újranősült, majd két évvel később elhunyt. A Közlekedési Múzeum munkatársa, Rév Pál muzeológus számos kísérletet tett a hatvanas években, hogy magától a grófnétól szerezzen információkat kalandos életére vonatkozóan. Lilly ekkor Dél-Franciaországban élt, a hozzá írt leveleket átvette, ezt a postai szelvényen szereplő aláírásából láthatjuk, az utókor legnagyobb sajnálatára azonban nem válaszolt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia 4. vizsgázott pilótája, az első női pilóta 1977-ben 86 éves korában távozott az élők sorából 

Bécsújhelyen - ahol 21 éves korában a pilótavizsgát letette - utcát neveztek el róla.

A forrásokat a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, de a korra jellemző kifejezéseket meghagytuk eredeti alakjukban.

A források mikrofilm másolatok, és a Magyar Országos Levéltár reprográfiai osztálya őrzi őket.

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők