Szálasi Ferenc elmeállapota

Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.

Bevezetés 

Politikai ellenfelei rendszeresen nevezték Szálasit elmebetegnek, bolondnak, beszámíthatatlannak stb. E vád megcáfolását 1940 végén még leghívebb hívei is fontosnak tartották. Amikor megtudták, hogy még Berlinben is bolondnak, vallási tébolyban szenvedőnek tartják Szálasit,

, „és még mások" kérték, hogy vizsgáltassa meg magát német szakorvosokkal. Szálasi erre azt mondta, hogy a „bolondnak mindig szerencséje van", és nem volt hajlandó magát német „szakorvosokkal" megvizsgáltatni.

 
Benárd Ágoston
Megtette ezt viszont dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos, régi barátja, kormánypárti képviselő kérésére. Nem tudjuk, hogy Benárd miért kérte fel e diagnózis elkészítésére Bakodyt, bár nem valószínű, hogy felsőbb, kormányzati körök számára dolgoztatta barátját. Ha az illetékeseket komolyan érdekelte volna Szálasi elmeállapota, akkor a szegedi Csillag-börtönben, ahol 1938. augusztus 27-től 1940. szeptember 17-ig raboskodott Szálasi, hivatalosan is megvizsgáltathatták volna. Bakody Aurél 1939 elején hosszabb elemzést készített Nemzeti Akarat Pártja 1935-ben készült programjának, a Cél és Követeléseknek a szerzőjéről. Ha Bakody nem tudott, vagy nem is akart Szálasival találkozni, őt kikérdezni, vele elbeszélgetni, akkor logikus, hogy egy írásművét választotta ki. Bizonyos, hogy az akkor, vagyis 1939-ben már országos hírnévre, sőt, bizonyos körökben hírhedtségre szert tett Szálasit - ha nem is személyesen - Bakody főorvos ismerte, és meglehetősen elítélő véleménye lehetett róla. Bakody főorvosról nem sokat tudunk. Ha a jobboldali nézeteiről ismert Benárd kormánypárti képviselő a barátja volt, akkor nem valószínű, hogy baloldali, vagy akár csak liberális nézeteket vallott volna. Elmeorvosi szakvéleményében Mussoliniről mint nagy külföldi diktátorról ír, akinek „költőileg sűrített értelmű, irodalmi frazeológiája mindig reális, érthető tartalmat takar". Vele összehasonlítva Szálasi írásműve zavaros, sok helyen érthetetlen stb. Bakody szerint. Ugyanakkor az, hogy „diktátornak" nevezi az olasz nép Ducéjét, némi távolságtartásra utalhat. Talán ezzel a szóhasználattal is jelezni kívánta, hogy nagyra becsüli ugyan Mussolinit, de jobban szeret Horthy Miklós kormányzó Magyarországában élni.

Bakody bevezetőjében leszögezte, hogy elmeorvosok gyakran kénytelenek például végrendeleti perek esetében kizárólag írásművek alapján véleményt mondani a vizsgált személy elmeállapotáról. Szálasit eme írásműve alapján az úgynevezett „neophráziás" (új szavakat gyártó), frázispuffogtató, bizarr logikájú, vagy logikátlan szavakat gyártó elmebetegnek nevezte, aki különösen hajlamos „jelentéktelen tartalmú" bölcsességeit patetikusan előadni. Szálasit a skizoid miszticizmus, a bizarrkodó gondolatkapcsolások jellemzik, aki hajlamos a fogalmakat ködösen összecserélni, és jellemző rá a bizarr szerepkeresés és a logikátlan elhivatottság érzése is. Egymásnak ellentmondó, vagy teljesen értelmetlen mondatai Bakody dr. szerint „csak az író autizmusával, saját csodálatában való affektív elmélyedésével" magyarázhatók. Bakody úgy

, hogy Szálasi, autisztikus, köldöknéző, „skizofrén néptribun", aki a realitást teljesen kizárta gondolatmenetéből, és ezért rátévedt az „irreális, megvalósíthatatlan követelések ingoványára."

 
Szálasi Ferenc
Nagyritkán még saját hívei is észrevették, hogy Szálasi nem csak konok, makacs következetességgel járja a maga útját, hanem azt is, hogy nem tudja, hol jár, milyen világban él. Hűséges híve, 1943 decemberében: „Mélységes megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy nagy emberünk Szálasi Ferenc elé nem mehetünk tapasztalatainkkal, ha azok rossz híreket tartalmaznak, mert eddigi szenvedései miatt - amelyekért tetemre hívjuk ezeknek okozóját, a mai rendszert - nem képes rossz híreket tartalmazó tényekkel szembenézfni, sem tárgyi, sem személyi vonatkozásban, hanem ehelyett egy konok optimizmusba sáncolja el magát." Ez a „konok optimizmus", pontosabban a valóságtól, a világképébe nem illeszkedő, vagy nem illeszthető tények semmibe vétele magyarázza, hogyan gondolhatta azt Szálasi nem csak 1943-ban, hanem még 1944-ben, sőt 1945 tavaszán is, hogy a németek és szövetségeseik fogják megnyerni a második világháborút. A Hűség Házában 1943. december elején teljes komolysággal arról, hogy mindössze 1000 Gigant szállító repülőgéppel hét hadosztályból álló német hadsereget lehet majd Angliába szállítani. Arra nem tért ki, hogy ennyi Gigant rendelkezésére áll-e a német hadvezetőségnek, és ha igen, mire várnak, miért nem szállítják át ezt a hét hadosztály Angliába. Szegvári nyilasoknak pedig már azt mondta: „Ezt a háborút mi már nem nyerhetjük meg, mert már megnyertük. A német hadvezetés minden előfeltételét megteremtette annak, hogy az ellenséget megsemmisíthesse... Ha Hitler egyszer , hogy a megtorlás bekövetkezik, úgy nincs okunk ebben kételkedni, mert minden bizonyossággal be is fog következni." Szálasi még az elemi hadászati elveket is képes volt átírni. 1943 végén : „A német vezetés a legteljesebben kezében tartja a hadászati kezdeményezést annak ellenére, hogy védelemben van. A szovjet viszont annak ellenére, hogy támad, mindig védekezésre kényszerül." Nem hallgatóságát szándékosan megtéveszteni akaró, cinikus politikus volt, hanem a valóságtól teljesen elszakadt, lázálmokban élő fantaszta. Szálasi azért nevezte eszementeknek a tengelyhatalmak győzelmében ekkor már teljes joggal nem bízókat, mert ő a maga részéről nem volt hajlandó szembenézni a valósággal. Szálasi azért képzelődött még 1944-ben is hatalmas, tartalékban tartott német és japán hadseregről, hogy ne kelljen beismernie: a szerinte „életképes" nemzetek totális vereséget szenvedtek az „életképtelen", liberális, demokratikus, vagy ami talán még rosszabb, a „judeo-bolsevista" rendszerektől. 1945. március 6-án Szálasi fejében már készen állt az új, nagyszabású katonai terv: „A szovjet déli szárnyát kell összetörni, politikai, gazdasági és társadalmi előfeltételei [ennek] mind megvannak. Nyár végéig nyugodtan el lehetne érni a Dnyeszter vonalát a Déli szárnyon, ami megengedné, hogy a háborút a Ny[ugat]i hadszíntéren is döntő céllal ." Arra itt és most Szálasi nem tért ki, hogy ezt az elsöprő, nagy déli offenzívát milyen erőkkel, illetve csodafegyverekkel képzelte végrehajthatónak. Szálasi biztos, hogy igazat mondott 1945 decemberében, amikor a népbíróság előtt azt , hogy: „Egészen ez év április közepéig hittünk a német győzelemben. Ezt vezérkari tudásomra és Hitlerrel történt megbeszélésemre alapítottam."

Ezen a napon történt augusztus 17.

1932

Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.

1977

A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők