Sztálinista bírálat Budapestről

Az első csehszlovákiai magyar tankönyv VKM szemmel

„Igen furcsán hat a következő mondat: ’Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.’ Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.”

Bevezető

A második világháború után újból megalakuló Csehszlovákiában súlyos elnyomatásba kerültek az ott élő magyarok, minden joguktól megfosztották őket, még állampolgári státusukat is elveszítették. Az állandó megfélemlítés, és a kitelepítés és deportálás 1945 és 1948 közötti szörnyű időszakában a magyar tanítási nyelvű iskolák zárva maradtak, a gyerekek magyarul nem tanulhattak. Ezeket az iskolákat csak a konszolidáció bekövetkezte után, 1948 szeptemberében nyitották csak meg újra.

A budapesti Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) a „hontalanság évei” alatt fokozott figyelemmel kísérte a felvidéki helyzet alakulását és a Magyarországra menekült diákok sorsát. Ez a hozzáállás 1948 után határozottan az ellenkező előjelűvé változott, és elutasító magatartás kezdte jellemezni az immár egyértelműen kommunista kultúrpolitikát folytató minisztériumot.

Ennek egyik szemléletes példája a felvidéki magyar gyermekek oktatására hivatott tankönyv írásbeli bírálatának esete.

A magyar Külügyminisztérium 1949. augusztus elején beszerezte az „első Csehszlovákiában megjelent magyar ábécés olvasókönyvet” és „szíves tájékozódás végett” (de Bizalmas! megnevezésű küldeményként) egyenesen Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek küldte meg. Választ vagy bármelyfajta véleménynyilvánítást nem igényeltek.

Az említett ABC-s könyv – egy róla készített feljegyzéssel egyetemben – fennmaradt, és mind a csehszlovákiai magyar gyermekek korabeli tanításának megismerése szempontjából, mind pedig a budapesti kultusztárca hozzáállásának vizsgálata szempontjából igen sok tanulságos adatot tartalmaz.

Az Előre című ABC és olvasókönyv címlapja

A könyv első részében a betűk begyakorlására helyezik a hangsúlyt, majd az olvasási tudás és annak élménye elsajátítása végett rövid szövegeket (verseket, népköltéseket, szlovák és magyar népdalokat, mesécskéket és egyéb történeteket) közölnek, vagy nevesebbnek tartott írók tollából (Pósa Lajos, Szabolcska Mihály, Móricz Zsigmond, stb.) vagy a könyv szerzőjétől, Farkas Istvántól (F. I. szignó alatt).

E történetek többnyire még a gyermeki fantáziavilágot szólítják meg (pl. állatmesék), vagy éppen a paraszti-falusi világból vett élethelyzeteket dolgoznak fel a többnyire vidéki környezetben élő magyar gyermekek számára is érthető formában (a falusi estéről, favágásról, nyájőrzésről, stb.).

Előfordul néhány vallásos jellegű szöveg is (egy betlehemes, a húsvétról szóló történet, illetve Isten valamiféle kontextusban való említése), de ennél több a munkásmozgalmi-internacionalista töltetű történet vagy vers, vagy éppen a Csehszlovákia akkori elnökének, Klement Gottwaldnak versben történő magasztalása. (E versike egyébként a kort is jelképezi: „A prágai várban/Elnökünk most ébred/Mosolyogva nézi/A sok tarka népet. //Születése napján/Felköszöntjük szépen/Mosolyog is reánk/Mindenütt a képen./)

 Gottwald Kelemen

A nemrég befejeződött háborúról és az új csehszlovák államról is születtek kisebb történetek („Csehszlovákia a mi hazánk.”)

A tankönyvben vegyesen használták a Szlovákia és a Szlovenszko kifejezéseket, lévén, hogy a szlovák állam élvezett bizonyos önállóságot Csehszlovákián belül. A helyneveket viszont többnyire nem merték magyar megfelelőjükön megadni, hanem csak a szlovák formájukban (Praha, Zvolen).

S - Sz

 

Ezen a napon történt október 17.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők