Sztálinista bírálat Budapestről

Az első csehszlovákiai magyar tankönyv VKM szemmel

„Igen furcsán hat a következő mondat: ’Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.’ Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.”

Forrás

A felvidéki magyar kisiskolások olvasókönyvének bírálata

 

Bizalmas!


Bírálat
a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák számára készült ABC és olvasókönyvről

A tankönyv világnézete

Azért kell ezzel a szemponttal kezdeni, mert ebben a könyvben a súlypont a klerikális ideológián van. Nyíltan és lappangva klerikális világnézetet hirdet, olyan következetességgel, hogy felvehetné a versenyt bármely 1945 előtt készült tankönyvvel.

Az „olvasmányok” című rész Pósa Lajos Imájával kezdődik (66. lap) és Pósa Lajos Fohászával zárul (108. lap).

Előbbiben a szülőkre, utóbbiban a hazára kéri Isten áldását. A karácsonyt Endrődi Sándor Jézuska versével ünnepli (84. lap). Utána közölnek egy Betlehemesek című olvasmányt az 1948-as magyar I. osztályos falusi könyvből, amelyet mi idén kivontunk a forgalomból.

Fenti olvasmányok inkább a könyv vallási vonatkozásaira mutatnak rá. Ennél sokkal súlyosabb az a klerikális ideológia, amit a gyerekek ebből a könyvből elsajátítanak.

Május 1 [!] alkalmából: a munkásember kérges kezét szeretettel szorítja meg minden ember (100. l[ap]). A kérges tenyér klerikális tradíciójának visszatérése!

Adjunk hálát mindig, hogy egészségesek vagyunk. (98. lap).

A munkás piszkos ruhában jár, de azért meg kell becsülni, - ez a morálja a 71. lap „Becsülj meg mindenkit” c[ímű] olvasmányának. „A becsületes munka nem szégyen” keresztény erkölcse.

A mi házunk c[ímű] Szabolcska Mihály vers (91. lap): „Ez a mi kis házunk százszor is megáldott”.

Este a faluban (72. lap) „nemsokára megszólal az estéli harangszó. Nagymama a sarokban imádkozik.”

„Tanulj, tanulj, ki tudja, mi lehet még belőled! Elnökünk is szegény falusi fiúból lett a köztársaság elnöke. Mindenki boldogul, aki tanul és dolgozik” - (80. lap). Ez így nem szocialista világnézet, amely a munkásosztály vezető szerepét és a dolgozók tág lehetőségeit hirdeti, hanem az egyház szava, amely mindig is megcsillogtatott ilyen délibábokat az elnyomott osztályok előtt.

Ez a klerikális ideológia lappangva visszatér a politikai szövegekben is.

„A győzelem ünnepe” c[ímű] vers, amelyet Csehszlovákia felszabadulása alkalmából közöl a könyv, a következőket írja: „Ó, be szép nap, be szép ünnep! A szívek hogy megenyhülnek! Dolgozhatunk csendben, szépen, Békességben, egészségben.”

Nem az a főhiba tehát, hogy a tankönyvben néhány ima is előfordul, hanem az, hogy a világ jelenségeit (emberi munka, egészség, családi élet, politikai események) irracionális ideológiával áthatottan tanítja.

Politikai szempontból súlyos hibák vannak a könyvben.

Azért nem ezzel kezdtük, mert a könyvben nem ez képez súlypontot.

A Szovjetunió szinte elő sem fordul. Egyetlen helyen (100. lap) „A szovjet hadsereg (kis sz-szel és kis h-val) előtt a németek letették a fegyvert… A szovjet hadseregnek köszönhetjük hazánk felszabadulását is.” De utána a győzelem ünnepe című már említett versben a szívek enyhültek meg, mert „dolgozhatunk csendben, szépen”.

Az a szó, hogy a Szovjetunió nem fordul elő a könyvben. Ehelyett a 47. lapon az O betű begyakorlására: „Oroszország a legnagyobb ország az egész világon, Óriás ország a sok kis ország között.” Tehát nem a Szovjetunióról, hanem Oroszországról beszél a könyv és nagyságát területi nagyságára korlátozza.

Az orosz forradalomról (sic!) egy olvasmányban megemlékeznek. Ez az olvasmány egy szegény családot ír le. Olyan szegények, hogy egy gyerekük is éhen hal. „istenem, de megbüntettél minket” - sóhajt fel ekkor az anyja. Majd kitör a forradalom és utána a „szegény embereké lett minden … már nem halnak éhen a gyerekek … mi sem akarjuk, hogy a gyerekek akárhol is éhen haljanak.” (75-76-77. lap)

Tehát ha a szegénység Isten büntetése - akkor a forradalom nyilván Isten áldása. Továbbá:

Politikailag súlyosan hibás, talán ellenséges is az a beállítás, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredménye az, hogy a gyerekek többé nem halnak éhen és ezért örülünk neki.

Ennél is súlyosabb azonban az, hogy amikor az olvasókönyv néhány lappal tovább (82. lap) megemlékezik Leninről és Sztálinról (Sztálin helytelenül Sztalinnak van írva) - nem tanítják meg, hogy ők voltak az Októberi Forradalom hősei, ők voltak azok, akiknek a néhány oldallal előbb tárgyalt felszabadulása köszönhető.

Egy olvasmánnyal emlékezik meg 1918. október 28-ról (a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának ünnepe), de nem mondják meg, hogy Csehszlovákia igazi felszabadulása 1945-ben következett be és a Szovjetuniónak köszönhető.

A Szovjetunió felszabadító szerepének elhallgatása ennél is kirívóbb a következő olvasmányban: „A kis partizán” címen (105. lap) megemlékeznek 1944. augusztus 29-ről „a szlovák nemzeti felkelés ünnepéről”. Egy gyerek-hősről van szó az olvasmányban. Nem tudom, valóban így nevezik-e ezt az ünnepet a Csehszlovák Népköztársaságban, de ha igen, akkor is közismert, hogy szovjet ejtőernyősök segítségével tudta a szlovák nép sikeres partizánharcát megvívni a németek ellen. Erről azonban a könyv nem emlékezik meg.

Egyszer találkozunk a kommunizmus fogalmával „A kis kommunista” című versben. Ebben a versben arról van szó, hogy „minden népet megbecsülök … mindenkiben testvért látok”. Meg kellene kérdezni a tankönyv szerzőjét, helyesnek tartja-e a gyerekeket arra nevelni, hogy az amerikai imperialistákat is becsülje meg, és testvérét lássa bennük. S ha helyesnek tartja, hiszi-e, hogy ez a beállítás megérdemli a „kommunista” jelzőt.

Magyarországról egy helyen szól a könyv. A szabadság ünnepe c[ímű] olvasmány (74. lap, 1918. október 28-ra való megemlékezés). Itt megemlíti, hogy „a magyarok is ugyanannak az idegen királynak [az] uralma alatt éltek. Éppen úgy elnyomták őket is, mint a cseh és szlovák nemzetet. Ezért örülnek a magyarok is szívből a cseh és a szlovák nép barátságának.”
De arról, hogy Magyarországon is németek voltak, hogy itt is fasiszta elnyomás volt, amely alól a Szovjetunió szabadított fel bennünket, hogy minden népi demokrácia a Szovjetunió segítségével építi a szocializmust, - arról a könyv nem emlékezik meg.

Természetesen nem tárgyalja a tankönyv a nemzetiségek helyzetét, s ez nem hiba, hat évesekről lévén szó. Tanít a csehszlovák haza szeretetéről, s ha ezt nem hatná át a klerikalizmus, nagyon helyeselhetnénk.

De, ha a nemzetiségi kérdést - helyesen - nem veti fel, igen furcsán hat a következő mondat: „Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.” (55. lap) Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.

Politikai szempontból tehát súlyosan hibás és hiányos a Szovjetunió felszabadító szerepének tárgyalása; a Szovjetunió és a népi demokráciák viszonyának tárgyalása; hiányos a Magyarországról való megemlékezés, nem is annyira mennyiségileg, - hiszen kis gyerekekről van szó, inkább szemléletében. Utóbbi szükségszerűen következik a Szovjetunió elhanyagolásából: nem lehet a mai Magyarországról, Magyarország és Csehszlovákia viszonyáról a Szovjetunió kihagyásával beszélni.

Pedagógiai szempontból a könyvben kirívó hibák vannak. Nem foglalunk itt állást az írás-olvasás didaktikájára vonatkozóan, bár ezzel sem értünk egyet. Kiemeljük azonban a következőt:

a.) A könyv anyagszegény. Nem tanít semmit. Nem ad ismereteket. Alig van 3-4 olyan olvasmány, amiből valami konkrét tudásanyagot lehetne meríteni.
b.) Mesébe öltöztetve találunk szórványosan természetismeretet beszélő állatok, megelevenített természeti jelenségek fordulnak elő [!]. („Az idő (86. lap.) „Mackó úr pihen” 87. lap, Zümmögő úrfi, 59. lap.) A természeti jelenségek tárgyalásánál is észleljük a klerikális színezetet.
c.) Az ismeretanyag helyett rengeteg moralizáló olvasmány van, erősen klerikális ízzel. (Mosakodás, evés, Hála a szülők iránt, stb.)
d.) Legsúlyosabb pedagógiai hibája a könyvnek a gügyögés. Iskolapéldája annak a gyermekded nyelvezetnek, amit évek óta ki akarunk küszöbölni a tanításból és a gyermekirodalomból. A könyv majdnem mindent versben tanít. Versbe szedi, hogy már ismerjük az abc-t, hogy megtanuljuk az y-t, hogy megtanuljuk a kettős mássalhangzókat és így tovább. Ezek természetesen igen rossz versek. Szlovákiában élő gyermekekről lévén szó ez nem csak azért hiba, mert az irodalmi színvonalat rontja, hanem azért, mert ezeknél a gyermekeknél különösen fontos, hogy szép magyarságot tanuljanak, hiszen a magyar nem anyanyelvük [!].

A magyar szerzőktől közölt irodalmi anyagban egy József Attila szakasz, egy Illyés versrészlet és egy Móricz Zsigmond gyerekvers kivételével olyan szerzőket találunk, mint Pósa Lajos, Endrődi Sándor, Szabolcska Mihály. Ezeknek a szerzőknek szerepeltetése helytelen.

×××

E könyvnek tehát, ha egészében nézzük, az a tanulsága, hogy nyugodjunk bele sorsunkba, mert minden isten rendelése szerint történik. Elhanyagolja a Szovjetunió vezető és példamutató szerepét és így sem Csehszlovákiát, sem Magyarországot nem tárgyalja helyesen. Pedagógiai szempontból legfőbb hibája, hogy keveset tanít, nem közöl ismereteket, ehelyett moralizál és mitikus valóságszemléletet ad.

A könyv illusztrációi egészen kevés kivételtől eltekintve parasztokat ábrázolnak, népviseletben. Ez helytelen, félreérthető.

Ez a könyv tehát nem üti meg azt a mértéket, amit egy népi demokráciában a tankönyvnek el kell érnie és nem alkalmas arra, hogy a csehszlovákiai magyarok ebből tanuljanak.


MOL XIX-I-1-v-1939-1949. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Ortutay Gyula miniszter, 1949. évi 1939. iktatószámú ügyirat.) Eredeti, gépelt és kézzel javított tisztázat.

Ezen a napon történt augusztus 16.

1945

Mindszenty József esztergomi érseki kinevezése, aki hamarosan vezéralakjává vált a kommunistákkal való együttműködés ellenzőinek.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők