Zala Deák Ferenc-szobor nélkül, 1953

Deák Ferenc szobra mintegy fél évszázaddal ezelőtt komoly vita tárgyát képezte Zalaegerszeg vezető politikai köreiben. A vita azonban nem a pártbizottsági struktúra különböző szintjei és fórumai, s nem is a megyei és a városi tanács között zajlott, hanem az említett szervezetek, szervek és a Népművelési Minisztérium között. A haza bölcsére mindig jó szívvel emlékező hálás zalaiak Deák Ferenc szobrának eltávolítását tűzték ki hazafias célként. A politikai önmegvalósítást azonban az országos szervek nem nézték jó szemmel.

Bevezetés 

Zala megye legjelesebb történelmi alakjának, Deák Ferencnek a szobra mintegy fél évszázaddal ezelőtt komoly vita tárgyát képezte Zalaegerszeg vezető politikai köreiben. A vita azonban nem a pártbizottsági struktúra különböző szintjei és fórumai között, s nem is a megyei és a városi tanács között zajlott, hanem az említett szervezetek, szervek és a Népművelési Minisztérium között. A haza bölcsére mindig jó szívvel emlékező hálás zalaiak, Deák Ferenc szobrának eltávolítását tűzték ki hazafias céljukul. A lokálpatriotizmustól erősen fűtött politikai önmegvalósításukat azonban az országos szervek nem nézték jó szemmel. A történet, amely Deák Ferenc Zalaegerszegen állított szobrának eltávolítását, "áthelyezését" tűzte ki célul, 1952 májusának első felében kezdődött. Ekkor a zalaiak telefonon kezdeményezték a szobor eltávolítását.

A népművelési miniszter első helyettese, Jánosi Ferenc azonban nem támogatta a felvetést: "Semmi szükség nincs arra, hogy Deák szobrát eltávolítsák! Nem égető kérdés, le kell venni a napirendről" - jegyezte fel 1952. május 17-én.

A politikai cselekvéstől megfosztott zalai elvtársak ezt követően hamarosan levélben is nyomatékot adtak kérésüknek.

A levél után 1952. május 26-án újabb sürgetés érkezett a Népművelési Minisztérium Képzőművészeti Főosztályához. Feladója a megyei tanács végrehajtóbizottságának népművelési osztálya volt. Álláspontjuk semmit sem változott sőt még erőteljesebben sürgették a minisztérium intézkedését, hozzájárulását: "a szobor ott tartását sem politikai, sem más szempontok nem indokolják szerintünk".

Ámokfutásuk, döbbenet, ekkor sem járt sikerrel a hivatalos válasz - 1952. május 31-én - semmiben sem tért el a korábbiaktól: "Deák Ferenc szobrának eltávolítása tárgyában tett újabb előterjesztésére válaszolva értesítem, hogy régebbi álláspontomnak megfelelően a szobor eltávolítását nem tartom időszerűnek".

Az elkötelezett előterjesztők ezt követően sem adták fel továbbra is kísérletet tettek kérelmük kedvező elbírálása érdekében. S megérő szívekre találtak a minisztériumon belül is. "Nem lehetne a szobrot elhelyezni? Valahogy mégis csak segíteni kellene a zalamegyei elvtársaknak!" De a Népművelési Minisztérium hivatalos álláspontja és vele együtt a Deák Ferenc-szobor helye is változatlan maradt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők