Az 1989. szeptemberi határnyitás német külügyi és állambiztonsági dokumentumok tükrében

Írásunkban a 27 évvel ezelőtti, 1989. szeptemberi határnyitás témájához kapcsolódó levéltári dokumentumokat teszünk közzé, hogy betekintést nyerjünk a korszak hangulatába, a magyar és a keletnémet állambiztonsági szervek egyeztetéseibe, az érintett kormányok közötti háttértárgyalásokba. Megtudhatjuk, hogy a Magyarországon tartózkodó és Ausztriába távozni szándékozó keletnémet menekültekről a Stasi besúgói milyen képet festettek, továbbá a magyar politikai vezetés és a lakosság milyen magatartást tanúsított velük kapcsolatban.

Slachta Krisztina Tóth Imre
 

Bevezető

 

Az 1989-es év első felében a magyar-osztrák határon megszűnt a fizikai határsáv, a zöld határrá váló szakaszokon pedig a fokozódó mélységi ellenőrzés ellenére is egyre több keletnémetnek sikerült átjutnia Ausztriába. 1989 nyarán zajlottak azok az egyeztető tárgyalások, melyek során a három érintett ország: az NDK és Magyarország mellett az NSZK külügyminisztériumai, illetve a keletnémet és a magyar igazságügyi minisztériumok egyeztettek az új helyzet megoldásának

. Mindezekkel a tárgyalásokkal párhuzamosan azonban a Stasi, a képviselői is próbáltak megállapodásra jutni a magyar belügyminisztérium illetékeseivel. A Páneurópai Piknik során bekövetkezett határáttörés után tovább fokozódott a várakozás: a menekültek ügyét egyre magasabb nemzetközi szinten tárgyalták, a három érintett ország külügyminiszterei napi szinten tanácskoztak a lehetséges megoldásokról. A bel-, majd külpolitikai, nemzetközi jogi és diplomáciai változások közvetlen - és végzetes - hatást gyakoroltak a Magyarországon működő keletnémet állambiztonsági operatív csoport , melynek tagjai nem voltak felkészülve olyan krízis jellegű eseményekre, mint amilyenek 1989 folyamán bekövetkeztek.

Mindhárom érintett ország számára végérvényesen új helyzetet idézett elő két, egymással párhuzamosan zajló esemény. A magyar határőrség 1989 tavaszán elkezdte lebontani az ún. SZ 100-as elektromos jelzőrendszert, azaz a „vasfüggönyt" az osztrák-magyar

. Erről egy 1989. május 2-án megtartott nemzetközi sajtótájékoztató keretében gyakorlatilag az egész világot tájékoztatták - előbb, mint arról a Stasi hivatalos csatornákon értesült volna. A vasfüggöny lebontásáról érkező hírek mellett egy másik, jogi szempontból sokkal jelentősebb változás is történt a két ország kapcsolatában: Magyarország 1989. március 17-i csatlakozása a , amely június 12-én . A keletnémet határsértők kiadatásának addig megszokott mindennapi gyakorlatát a hatálybalépéstől kezdve befolyásolta a Konvencióhoz való csatlakozásunk. Ettől a naptól beszélhetünk az NDK-állampolgárok jogállásában és a cselekményeikre vonatkozó magyar joggyakorlatban bekövetkezett változásokról, illetve a létrejött új nemzetközi jogi helyzet megoldásának kereséséről.

Arról, hogy a határőrizeti rendszerben, illetve a tiltott határátlépés gyanújával vagy kísérletével elfogottak kiadatásának addigi gyakorlatában valami változni fog, első ízben a Magyarországon 1989 tavaszán elfogott, még a megszokott módon a Stasinak átadott, majd az NDK-ban vizsgálati fogságban kihallgatott keletnémet állampolgároktól értesült a

. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Már ekkor hamarabb érkeztek az ún. „nem hivatalos forrásból", azaz besúgóktól származó információk Kelet-Berlinbe, mint ahogyan arról a magyar fél bármelyik illetékes minisztériumon keresztül tájékoztatást adott volna.

A Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozásunkat valójában az ország keleti határszakaszán át egyre nagyobb számban érkező magyar és német nemzetiségű romániai menekültek miatt kialakult helyzet indukálta, a vasfüggöny lebontása ily módon nemzetközi jogi szempontból a román-magyar határon

. elmondása 1988 novemberében Genfben tett látogatása alkalmával egy négyszemközti beszélgetés során kérdezte meg az ENSZ akkori Menekültügyi Főbiztosát, Jean-Pierre Hocké-t, hogy mit tanácsol a romániai magyar menekültek helyzetének megoldására. A Főbiztos javaslatára kérte felvételét Magyarország a Menekültügyi Konvencióba, mivel annak nemzetközi egyezménye a ratifikálás után felülírja a kétoldalú kiadatási egyezményeket, így menekültként kezelhetőek a romániai magyarok. Az illegális határátlépők menekültként Magyarországon maradhatnak, illetve a német nemzetiségűek a megfelelő dokumentumokkal továbbutazhatnak harmadik országba - végül pedig az NSZK-ba.

 Jean Pierre Hocké, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa

A keletnémet állambiztonság dokumentumai szerint a magyar belügyi szervek, valamint a Külügy- és az Igazságügyi Minisztérium gyakorlatilag csak az NDK belügy-, külügy- és igazságügy-minisztériumának, valamint állambiztonságának ismételt és sürgető, egyre kétségbeesettebb kérdéseinek hatására „kapott észbe." A Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozásunk részben megoldotta a romániai menekültek ügyét, mindazonáltal tisztázatlan maradt a Magyarországon szintén tiltott határátlépés előkészületével vagy kísérletével elfogott keletnémetek kiadatásának

. A magyar és a keletnémet állambiztonsági szervek iratai szerint e két, egymást követő és egymást kölcsönösen erősítő esemény - az osztrák határszakasz lebontásának megkezdése és a Genfi Egyezményhez való csatlakozásunk - szélesebb nemzetközi hatása és keletnémet vonatkozása 1989 júniusában teljesen felkészületlenül érte a .

 A „vasfüggöny” lebontása

Alapvető problémát jelentett, hogy a magyar kormány nem volt hajlandó menekültként kezelni a keletnémet állampolgárokat. Jóllehet Bonn igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy bevonja őket az ENSZ menekültügyi megállapodása által védett személyek körébe, ez kevés eredményt hozott. Szűkebb értelemben az tartozott az Egyezmény oltalma alá, aki vallási, faji, nemzeti hovatartozása vagy politikai meggyőződése miatt volt kénytelen elhagyni a

. Az előbbi kategóriákba az NDK-ból menekülők valóban nem voltak besorolhatóak, a politikai üldözés tényét pedig nem lehetett egyértelműen levezetni az anyaország társadalmi és politikai berendezkedéséből. A politikai okok miatt biztosított menedék megadásával a magyar kormány rendkívül kényes helyzetbe hozta volna magát a többi szocialista ország, elsősorban persze az NDK előtt.

A magyar fél álláspontja szerint az utazási szabadság megvonása minden szempontból jogellenes magatartás volt az állam részéről, ám semmiképpen nem minősíthető politikai üldözésnek. Ráadásul a keletnémetek Magyarországot csupán tranzit országnak tekintették, ami a menekültstátusz megadását kétségkívül nehézzé tette. Másrészt viszont nemcsak a nyugati közvélemény, de a magyar szervek számára is nyilvánvaló volt, hogy a keletnémet büntető törvénykönyv 213. §-a értelmében a tiltott határátlépést megkísérlő személyekre egytől három évig terjedő börtönbüntetés vár a Stasi valamelyik

.  Az is széles körben ismert volt a nemzetközi közvélemény előtt, hogy milyen tortúráknak, zaklatásnak és megfélemlítésnek voltak kitéve azok a keletnémetek, akik beadták kérelmüket az NDK-ból való . Az ENSZ menekültügyi álláspontjának és a nemzetközi normáknak a lényege pedig éppen a non-refoulement elve, mely szerint senkit sem szabad visszaküldeni akarata ellenére egy olyan országba, ahol üldöztetésnek lenne . Vitatott kérdés volt az is, vajon kezelhető-e kollektív módon az NDK-ból érkező állampolgárok ügye, vagy a menekültstátuszt csupán egyéni elbírálást követően ismerhetik el a hatóságok. Jean Pierre Hocké mindenestre ez utóbbi megoldás mellett foglalt állást, hangsúlyozva, hogy a menedékjog megadása csak a személyes meghallgatást követően lehetséges. A nemzetközi helyzetet tovább bonyolította a keletnémet vezetés nemzetközi visszhangot is kiváltó felháborodása a kérdéskör diplomáciai utakra való terelése okán. Ezen joghézag megoldásán a Belügyminisztérium mellett a Külügy- és az Igazságügyi Minisztérium is dolgozott, végül is azonban ennél magasabb nemzetközi szinteken oldották meg a kérdést.

A 40 éves Német Demokratikus Köztársaság végjátékának jellegzetes kísérőjelensége volt a keletnémet lakosság tömeges elvándorlása. 1988-89-ben NDK-állampolgárok nemcsak Magyarországon keresztül távoztak az országukból, hanem elözönlötték a Német Szövetségi Köztársaság prágai, varsói nagykövetségét, kelet-berlini állandó képviseletét, sőt az ottani dán és amerikai nagykövetséget is. A követségi menekültek egyedi eseteit a keletnémet kormány megbízottja révén igyekezett folyamatosan és lehetőleg feltűnés nélkül

. Ez azonban egy bizonyos ponton és tömegen túl már nem jelentett megoldást a problémára. Az ad hoc jellegű beavatkozásokon túlmenően, a három érdekelt ország vezetésének kézzelfogható koncepciókat kellett kidolgoznia a válság megoldására. Az egyetlen dolog, amiben kezdettől fogva valamennyi érintett fél egyetértett - kivéve persze az áttelepülésre váró keletnémeteket -, az volt, hogy a menekülés nem jelent megoldást az NDK belső problémáinak, köztük a társadalmi elégedetlenségből adódó helyzet kezelésére. Ez a Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország részéről könnyen érthető volt, ám ugyanezt az álláspontot képviselték az NSZK politikai színpadának szereplői is. A kancellári hivatal vezetője, Walter Priesnitz államtitkár ennek hangot is adott a német sajtó előtt, amikor kijelentette: az embereknek lehetőség szerint ott kell maradniuk, ahol vannak, hogy az újraegyesülés ne az NSZK-ban . Hasonlóan nyilatkozott a tekintélyes Hans-Joachim Vogel, Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) elnöke és a Kohl-kormány sajtóügyekért felelős tárca nélküli minisztere, . Az egymástól eltérő felfogást képviselő nyugatnémet politikai erők egyetértettek abban, hogy a válság hosszú távú megoldása érdekében az NDK-n belül kell kikényszeríteni a . Erre a nemzetközi környezet is alkalmas hátteret kínált. A nyitott határok és az akadálymentes áttelepülés lehetősége a reformokat kikényszerítő akarat és főleg az erő elsorvadásához vezethetett. Megoldást nem a nemzetközi és a német-német feszültség fokozása, hanem éppen ellenkezőleg, a keletnémet reformfolyamatok katalizálása kínált. Utóbbi sikerére éppen Magyarország kínált példát a bonni vezetés számára. A magyar kormány egyébként megpróbálta minimalizálni a rá háruló felelősséget, és mindent elkövetett, hogy valamiféle neutrális álláspontot sikerüljön érvényre juttatnia.  (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

A kényes egyensúlyozás közepette mégsem volt nehéz felismerni, hogy a magyar fél elsősorban az NSZK nézőpontjának megfelelő megoldásban érdekelt. Mindaddig azonban, amíg bizonytalan volt az államközi tárgyalások kimenetele, a magyar állambiztonság vezetőinek - a belügyi szervek átalakulásának irányítása mellett - folyamatos tárgyalásokat és levelezést kellett folytatniuk a Stasi

. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

1989 nyaráig az érvényben lévő államközi egyezmények, a jogsegélyegyezmény, a vízummentes utazásról szóló 1969-es egyezmény és a két állambiztonsági szerv közötti együttműködési megállapodások alapján az évtizedeken át megszokott módon zajlott a turisták ki- és beutazása, az elfogott személyek átadása, átvétele, az információk cseréje. A két állambiztonsági szerv tárgyalásainak jegyzőkönyvei a nemzetközi eseményeket és az NDK külügyminisztériumának állásfoglalásait is rögzítik, de a követségfoglaló keletnémetekre, továbbá a nyugatnémet külügyminisztérium álláspontjára vonatkozó hírek tucatjait is megtalálhatjuk ezekben az aktákban egészen

. 1989 júliusától kezdve sokasodtak az MfS [Ministerium für Staatssicherheit, az NDK Állambiztonsági Minisztériuma] levelezésében a budapesti NSZK-nagykövetségen tartózkodó keletnémet állampolgárokra vonatkozó . (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

Miközben a nyár folyamán már zajlottak tárgyalások a két állambiztonsági szerv között, a helyzet egyre inkább diplomáciai, illetve nemzetközi jogi kérdéssé vált, a külügyminisztériumok közötti egyeztetésekről pedig a „mindentudó" Stasi is csak utólag és részlegesen értesült. A jelentések között rendszeresen visszatérő fő információ a budapesti NSZK-nagykövetségen a keletnémetek számára kiállított útlevelek kérdése volt, mivel azok segítségével az NDK-állampolgárok egy másik ország dokumentumainak birtokában léphették volna át az osztrák-magyar határt, és az országot ily módon elhagyó keletnémetekről még csak adatokkal sem rendelkezett volna az NDK. 1989. szeptember 1-jén és 13-án Erich Mielke, a keletnémet állambiztonsági miniszter utasítást adott az összes egység számára, miszerint minden lehetséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy megakadályozzák további NDK-állampolgárok Magyarországon keresztüli

.

A helyzet megoldása eközben egyre sürgetőbbé vált. Közeledett a nyári szabadságolások vége, és nagy kérdés volt, hogy az addig Magyarországon vakációzó NDK-családok közül mennyien válnak menekültté egyik napról a másikra, ahogy a nyaralás véget ér. Az ősz beköszöntével és az időjárás várható rosszabbra fordulásával ráadásul még elodázhatatlanabb lett, hogy a helyzet nyitját megtalálják. Ehhez pedig a végső kulcs a menekültek kiengedése és a határ megnyitása volt.

A határsorompó felnyitása legkevésbé a Német Demokratikus Köztársaság vezetése számára jelentett megnyugtató megoldást, hiszen az ország stabilitásának és az állami presztízs maradékainak megőrzése volt a tét. A keletnémet fővárosban ennek érdekében a legkülönfélébb adminisztratív korlátozások bevezetését fontolgatták. Utóbbiak közé tartoztak a Magyarországra való beutazásokkal kapcsolatos megszorítások. Az NDK budapesti nagykövete, Gerd Vehres az állam alapításának 40. évfordulója alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen - újságírói kérdésre válaszolva - légből kapottnak minősítette a szigorításokkal kapcsolatos

. Az esetleges törvénymódosítást cáfoló nyilatkozatokból mindazonáltal nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni, tekintettel arra, hogy egyszerű adminisztratív eszközök igénybe vételével is lehetett megszorításokat alkalmazni. Bevált módszernek számított az utazások korlátozása a belügyminisztériumi engedély , az ügyintézés lassításával, illetve arra hivatkozva, hogy kimerült a rendelkezésre álló . A kelet-berlini külügyminisztérium Konzuli Ügyek Főosztályának vezetője, J. Vogl fel is hívta a figyelmet arra, hogy az NDK-állampolgárok magyarországi utazásai nem maradhatnak az eddigi keretek között, mivel Magyarország nem tartja be a rá nézve kötelező kétoldalú . A határnyitásról és az azt követő napok eseményeiről a Stasihoz beérkező információkat főként a keletnémet hírügynökség jelentései, a szocialista országok sajtótermékei, valamint nyugati televízióadások képezték, amelyek alapján megpróbálták rekonstruálni, vagy inkább csak követni a .

Augusztus 25-én a Bonn melletti gymnichi kastélyban szigorúan titkos tárgyalások zajlottak a nyugatnémet kancellár és a magyar miniszterelnök, valamint a két külügyminiszter között. A megbeszéléseknek a menekültügyet érintő fejezeteiről nem készült a szokásoknak megfelelő diplomáciai feljegyzés. Az elhangzottakat utólag Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter rögzítette a kancellár

. Németh Miklós itt állítólag ígéretet tett arra, hogy a menekülteket szeptember 11-én, még a Kereszténydemokrata Unió (CDU) brémai pártkongresszusa előtt Ausztria felé kiengedi az .

 Boldog keletnémet menekültek a hegyeshalmi magyar-osztrák határátkelőnél 1989. szeptember 11-én hajnalban

A gymnichi megállapodás és a tervezett evakuálás között a magyar kormány megpróbálta a menekültkérdés miatt ingerült keletnémet vezetést tárgyalásokkal lecsillapítani. Ilyen céllal utazott Kelet-Berlinbe néhány órás villámlátogatásra augusztus 31-én Horn Gyula külügyminiszter. A feszült hangulaton azonban nem sikerült úrrá lenni. A két állam külügyminiszterei között lezajlott hűvös hangvételű találkozón a keletnémet diplomácia vezetője, Oskar Fischer ismertette azokat a lépéseket, amelyeket az NSZK-kormányának irányába tettek a probléma megoldása érdekében. Horn erre úgy reagált, hogy Magyarország a menekültkérdést a két német állam diplomáciai problémájaként fogja fel.

 Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere

Pártja felfogása szintén az volt, hogy a kérdést az NSZK-nak és az NDK-nak közösen kell rendeznie. A Magyar Népköztársaság mindenesetre nem támogatott olyan megoldást, amely bármely állam rovására történne, és emellett a humanitárius szempontokat is figyelembe kellett vennie. Hozzátette azt is, hogy az ígéret, mely szerint a visszatérőknek büntetlenséget biztosítanak, ismert a menekültek előtt, ám azok nem hisznek a keletnémet hatóságoknak. Horn szerint ennek oka a keletnémet állambiztonsági szervek és az NDK-állampolgárok közötti feszült viszony. A magyar külügyminiszter világossá tette: a nemzetközi közvéleményre és Magyarország nemzetközi kötelezettségeire való tekintettel a Magyar Népköztársaság egyetlen NDK-állampolgárt sem fog erőszakos úton visszaküldeni a hazájába. Egyszersmind azonban azt is kijelentette, hogy az NSZK által keletnémet állampolgároknak kiállított útleveleket nem ismerik el hivatalos dokumentumként, és - mivel a nemzetközi konvenciók ez esetben nem alkalmazhatóak - a menekültstátusz megadása sem elfogadható megoldás. Horn Magyarország szempontjából kiemelten fontosnak tartotta az Ausztriához fűződő kapcsolatok fejlesztését, ami szerinte lehetetlenné teszi a határellenőrzés korábbi formáinak visszaállítását az osztrák-magyar határon. Tájékoztatott, hogy a határkontrollt 20 km mélységben megerősítették, ami Magyarországon nem kis feszültséget eredményezett.

 Horn Gyula Alois Mock osztrák kollégájával átvágja a "vasfüggönyt"
1989. szeptember 11.

Horn azt indítványozta: az NDK kormánya kötelezze magát arra, hogy visszatérő állampolgárai kiutazási ügyét jóindulatú elbírálásban részesíti. Miután azonban világos volt, hogy a keletnémet vezetés nem mutat hajlandóságot ilyesféle kötelezettség-vállalás iránt, és ha mégis, annak betartása igen nehezen ellenőrizhető, a magyar fél „saját hatáskörében" is lépni szándékozott az ügy megoldása érdekében. A magyar külügyminiszter előállt a már eldöntött formulával, hogy az osztrák határt - Ausztria egyetértésével - megnyitják az NDK állampolgárai előtt. Ezzel egyidejűleg az NDK-val 1969. június 20-án megkötött, a vízummentes utazásokról szóló megállapodás érvényét veszíti. Azt követően pedig a keletnémet állampolgárok - személyi igazolványuk felmutatásával - harmadik országba távozhatnak, amennyiben ezen országtól kapott beutazási vízummal rendelkeznek. Ezt a szabályozást Horn szeptember 4-től javasolta bevezetni.

Fischer fagyosan fogadta a javaslatokat és kijelentette, hogy ultimátumokkal nem lehet a problémát megoldani, ráadásul az ilyesmi a kétoldalú kapcsolatok alakulását is kedvezőtlenül befolyásolja. Az NDK érdekelt a Magyarországgal való jó kapcsolat fenntartásában, de meglévő szerződéses megállapodással szemben nem hajlandó az érdekeit sértő egyezménybe belemenni - jelentette ki, hozzátéve, hogy a magyar javaslatok csupán az NSZK által folytatott kampányt szolgálják. Fischer inkább azt firtatta, hogy Magyarország lezárja-e határait, amire Horn ismételten nemmel válaszolt. Leszögezte, hogy ilyet csak az NDK tehetne, ám ő személy szerint ezt nem ajánlja. (Lásd az 5. számú dokumentumot!)

A megbeszélésen résztvevő Pallagi Ferenc

arról számolt be, hogy az elfogott német menekülteket minden esetben felszólítják a hazájukba való visszatérésre, ám azok a felszólításnak nem tesznek eleget, sőt fenyegető módon, néha erőszakosan lépnek fel az eljáró magyar hatóságokkal szemben.

A kibontakozás felé vezető utat Berlinnek és Budapestnek nem sikerült megtalálnia. Az augusztus végi találkozók eredménytelenül zárultak. A személyes konzultációk kudarca után sűrű jegyzékváltások következtek, melyek a probléma megoldása helyett inkább a zsákutcák újbóli bejárására voltak alkalmasak. Az NDK diplomatái az unalomig ismert lózungokba és - nyíltan az NSZK-nak, félig burkoltan Magyarországnak címzett - vádaskodásokba bonyolódtak. Felgyorsultak az események, amikor szeptember 8-án este 19.30-kor Gerd Vehres, keletnémet nagykövet jelentést küldött az NDK külügyminisztériumába, miszerint Kovács László, a magyar külügyminisztérium államtitkára aznap 15 órakor jegyzéket adott át, melyben tájékoztatta a szeptember 10-én 19 órakor bejelenteni tervezett határnyitásra vonatkozó

. Mint az közismert, a magyar döntést a Hét című vasárnap esti hírműsorban jelentette be Horn Gyula külügyminiszter, így könnyen kiszámolható, hogy szeptember 8-án, tehát pénteken délután adta át Kovács a kérdéses jegyzéket. A diplomáciai távirat végül eljutott ugyan a hétvége folyamán a döntéshozókhoz, érdemi válasz azonban sem a keletnémet külügyminisztérium, sem a Stasi részéről nem érkezett Budapestre - a Stasi-iratok szerint legalábbis nem.

Az átnyújtott jegyzék közölte, hogy szeptember 11-én 00 órától a magyar kormány időszakosan felmondja az NDK-val 1969-ben a vízummentes utazásra vonatkozó egyezmény 6. és 8. paragrafusát, miszerint Magyarország nem enged keletnémet állampolgárokat harmadik országba távozni. A megnevezett dátumtól számítva a magyar állam a szerződés két pontjának felmondása értelmében engedélyezi a keletnémet úti okmányokkal rendelkező NDK-állampolgárok olyan harmadik országba való kiutazását, amely befogadja őket, vagy engedélyezi számukra a területén való

. A budapesti keletnémet nagykövet minden bizonnyal tökéletesen tisztában volt a helyzet komolyságával, és még aznap éjjel, szeptember 8-án 23.30-kor újabb táviratot küldött a külügyminisztériumba, amelynek másolata szintén megérkezett a Stasi központjába is - azonban már csak másnap .

Az MfS különböző egységeinél fennmaradt iratokban a határnyitásra vonatkozó, gyakorlatilag utólag összegyűjtött információk egyértelműen bizonyítják, hogy a keletnémet állambiztonság nem tudott korábban az eseményről, mint ahogy az a budapesti keletnémet nagykövet szeptember 8-i táviratából számukra is ismertté vált, illetve ahogy azt 1989. szeptember 10-én este a médiában Horn Gyula

. Sőt, pontosabban csak másnap, már a határon átjutott keletnémetekre vonatkozó első sajtóhírek és a BM által küldött első határőrségi adatok alapján tájékozódtak a határt átlépő tömegek . A szeptember 11-ét követő napokban is csak másodlagos források összegyűjtése alapján próbálták meg követni az eseményeket és próbáltak legalább hitelesnek tekinthető számokat megállapítani az osztrák-magyar határt átlépő keletnémetek számáról, valamint viszonylagos áttekintést nyerni az eseményt övező nemzetközi . A magyar lépést követő, valamint a prágai és a varsói NSZK-nagykövetségen lévő NDK-állampolgárokra vonatkozó diplomáciai tárgyalásokról, gyakorlatilag saját kormánya lépéseiről is csak a külképviseleteken tevékenykedő hivatásos hírszerző tisztek révén szerzett tudomást a Stasi ezekben a .

Az MfS által hozott egyetlen gyors válaszlépés szeptember 13-án született. Ennek célja az volt, hogy még hatékonyabban hajtsanak végre minden olyan megelőző intézkedést, amelyekkel kiszűrhetőek az NDK-ból Magyarország felé kiutazni szándékozók közül azok, akik Ausztria felé akarják véglegesen

. E lépéssel azonban már nem tudták megakadályozni a keletnémetek kivándorlási hullámát: a Stasihoz a magyar határőrségtől eljutó információk szerint 1989. szeptember 16-ig összesen 14 000 NDK-állampolgár hagyta el Magyarországot a hivatalos . Szeptember 20-ig a határátlépők száma már 17 500-ra nőtt, mivel a határnyitásról az NDK-ban is elterjedt hírek következtében folyamatosan érkeztek keletnémetek Magyarországra, - közülük sokan illegálisan jutottak át a .(Lásd a 6. számú dokumentumot!)

Minden bizonnyal nem volt tehát beépített ügynöke a Stasinak sem a nyugatnémet, sem a magyar külügyminisztériumban, sem pedig az NSZK budapesti nagykövetségén. Nem ismertek olyan jelentések sem, melyek még az ún. követségfoglaló keletnémetekről a követség falain, illetve kerítésén belülről, vagy akár a zugligeti, akár a csillebérci táboron belül

. Egy nem hivatalos munkatárs jelentése ugyan arról számolt be, hogy Zánkán nyaralt a tábor közvetlen közelében, azonban ő sem tudott bejutni a keletnémet menekültek közé, és csak a szállásadója, illetve a környéken lakók és nyaralók véleményeit tudta jelentésében . (Lásd a 7. számú dokumentumot!) A Stasi magyarországi besúgóitól származó jelentések azonban korántsem tükröznek olyan pozitív képet a magyar lakosság véleményéről és segítőkészségéről, mint azt például a határnyitás óráiban készült eufórikus képek . (Lásd a 8. számú dokumentumot!)


Dokumentumok

  

1.
Kihallgatási jegyzőkönyv

1989. július 21.

 

                                                                                                        
Gera, 1989. július 21.
Kezdet: 13.30
Befejezés: 15.00
Készült: 3 példányban
2 lap

 

 

Jegyzőkönyv
a vádlott [kihallgatásáról]
....... [anonimizált név]
Szül. Gera, 1968. ....... [anonimizált adat]
Lh. ....... [anonimizált adat]

Kérdés: Milyen információkat kapott a Magyar Népköztársaságban az állambiztonsági szervek további eljárási módjával kapcsolatban, miután 1989. július 2-án elfogták a magyar-jugoszláv államhatáron?

Válasz: Már közvetlenül az elfogásom után egy civil ruhás férfitől a kikérdezésem során utalás szintjén arról értesültem, hogy Magyarországon politikai menedékjogot kérvényezhetek. Ezt a tényt aztán egy zalaegerszegi kihallgatás során egy másik férfi ismételten megerősítette. Azt mondta nekem, hogy egy ilyen jellegű menedékjogi kérelmet beadhatok, és azt a magyar hatóságok elbírálják. Valahogy van ott valamilyen lista. Aztán attól függ, hogy az ország, ahová menni akar az ember, felvesz-e.

12 nap után aztán Budapestre kerültem. Ott aztán az egyik kihallgatás során megkérdeztem egy jelenlévő férfit a menedékjogi kérelemről, akiről feltételeztem, hogy jogász. Ez a személy közölte velem, hogy beadhatok egy ilyen kérelmet, de kevés az esély a sikerre. Úgy fogalmazott, hogy az ilyen jellegű kérelmek engedélyezésének a gyakorlatában a fejeknek van szerepe, de ilyen esetekre még nincsenek meg a jogi szabályozások. Mindaddig Magyarországnak a jelenleg érvényes törvényi szabályozás szerint kell cselekednie.

[a lap alján a kihallgatott aláírása szerepel]

A budapesti börtönben egy NDK-beli nővel is találkoztam. Őt az osztrák-magyar határon fogták el. A nő azt mesélte, hogy egy bíró azt közölte vele, hogy ragaszkodhat hozzá, hogy Magyarországon adjon be egy ilyen menedékjogi kérelmet.

Budapesten volt aztán egy beszélgetésem egy NDK-beli férfival, aki szintén az NDK-ba repült vissza.

Nyilvánvalóan egy hivatalnokról volt szó, aki a Magyarországon elfogott NDK-állampolgárokkal foglalkozik.

Ő azt mondta nekem, hogy az én esetemben nincs szó politikai üldöztetésről, és ebből kifolyólag egy általam Magyarországon beadott menedékjogi kérelmet az idegenrendészet elutasítana. Mindezen túl utalt arra, hogy Magyarországnak [nemzetközi] szerződésekben rögzített kötelezettségei vannak, és ezért a[z elfogott] személyeket azokba az országokba küldik vissza, ahonnét jöttek.

 

Elolvastam a jegyzőkönyvet. Annak tartalma minden részében megfelel az általam tett kijelentéseknek. A szavaimat helyesen adják vissza.

 

[olvashatatlan aláírás]                                                [a kihallgatott anonimizált aláírása]
Vizsgálatvezető                                                            [a kihallgatott személy anonimizált neve]

 

Jelzet: Der Bundesbeauftragte für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienstes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik (Az Egykori NDK Állambiztonsági Szerveinek Iratait Kezelő Szövetségi Megbízott Hivatala. A továbbiakban:

) MfS HA IX.

(Állambiztonsági Minisztérium IX. Főosztály) Nr. 4385. 10-11. oldal - Gépelt másolat, aláírással.

 

2.
Távirat

1989. augusztus 7.

 

REG.NR.FUER EDV: 292  07.08.89, 1608
Feladási hely: Genf
Nr. 1869. vom 07.08.  1989, 1601 OZ
Érkezés: Bonn AA [

                            [kézzel írt jegyzet]                                                  

 
Rejtjel távirat 51
Beérkezett: 1989.08.07.
Budapest részére is elküldendő 

AZ.: POL 385.05.071350
Tárgy: NDK-menekültek a budapesti követségünkön
-- tájékoztatásul --

Az

Jogi Osztályának vezetője, a mai napon (augusztus 7.) megbízásából a következőkről tájékoztatott:

1.      Arnaout augusztus 8-án újabb megbeszélést tartott Genfben a [berni] magyar nagykövettel a budapesti nagykövetségünkön tartózkodó NDK-menekültekről. A magyar nagykövet értésére adta, hogy kormánya politikai okokból szeretné elkerülni a keletnémet menekültek NDK-ba történő kényszer-kiutasítását, másfelől (mivel ennek feltétele, hogy az NDK-ban üldözzék őket) menekültként sem kívánja őket elismerni.

2.      Az UNHCR erre azt a humanitárius megoldást javasolta, hogy valamennyi, követségünkön található menekült a Nemzetközi Vöröskereszt által kibocsátott úti okmányt kapjon az UNHCR budapesti missziójától, melyet nagykövetségünk beutazási vízummal látna el. Ilyen módon a teljes csoport kiutazhatna a Német Szövetségi Köztársaságba. Arnaout hozzátette, hogy az UNHCR ezt a megoldást más országokban gyakran alkalmazta sikerrel, különösen zsidók kiutazása esetén. A Nemzetközi Vöröskereszt ehhez humanitárius alapon mindig hozzájárult, és nem kételkedik benne, hogy ezúttal is egyet fognak érteni ezzel az eljárással.

3.      A magyar nagykövet Arnaout szerint nagy érdeklődéssel fogadta a javaslatot, és ígéretet tett rá, hogy azt kormánya felé továbbítja. [A magyar nagykövet] hozzáfűzte, hogy ha ezt az eljárást elfogadják, a Szövetségi Kormánynak vállalnia kell, hogy később nem bátorítja az ilyen kiutazásokat. Ez a megoldás nem jelenthet precedenst a továbbiakban.

4.      A magyar nagykövet megjegyzésére kijelentettem, hogy a Szövetségi Kormány politikájára nem jellemző, hogy bátorítaná a német külképviseleteken keresztül történő kiutazásokat. A Szövetségi Kormány nem akarja, de nem is tudja korlátozni a további hasonló jellegű kísérleteket. Arnaout megjegyezte, hogy ez az UNCHR és Magyarország számára is világos.

Az UNHCR benyomása szerint a magyar kormányon belül nagy zavarodottság uralkodik a keletnémet menekültek kérdésének megoldását illetően. Ezért a magyarok számára is az a fontos, hogy időt nyerjenek.

5.      A további eljárások: első lépésként a magyar kormánynak közölnie kellene döntését az UNHCR budapesti missziójával. Pozitív döntés esetén az UNHCR megkezdheti a leírt eljárásokat.

6.      Az augusztus 6-án Budapesten megjelent UNHCR misszió tagjai: Bari úr, (Arnaout képviseletében), Andreassen úr, az UNHCR Európai Osztályáról a Gellért Szállóban laknak. Pozitív magyar döntés esetén az UNHCR bécsi regionális irodájának német vezetőjét, Feldmann urat haladéktalanul Budapestre küldi.

 

Jelzet: Politisches Archiv des Auswärtiges Amts (A Német Külügyminisztérium Politikai Levéltára. A továbbiakban PA AA) 139.946E. 214-330.66. Ung. Zufluchtsuchende Deutsche aus der DDR - Eredeti gépelt, aláírás nélkül.

 

3.
Tájékoztató jelentés

1989. augusztus 10. 

                                                                                              Berlin, 1989. augusztus 10.
[olvashatatlan szignó]

 

Információ az

belügyminiszter-helyettesével, elvtárssal előzetesen megbeszélt munkaértekezletről.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az értekezletre 1989. augusztus 10-én, 9-11 óra között került sor Budapesten a

- ben.

P. elvtárs a tanácskozás tartalmát tekintve az előző napi közös megbeszélésekre hivatkozott. (MNK

/BM - NDK KÜM/)

Közlendője elején hangsúlyozta a látogatás és a megbeszélések igen nagy jelentőségét. Rendkívüli politikai jelentőségű az NDK képviselőinek azon nyilatkozata, miszerint az utas- és turistaforgalom továbbfejlődéséről van szó, és nem várható [az utazások] beszüntetése. Ez az MNK számára egy rendkívül örömteli közlés, ami minden spekulációval szemben tiszta helyzetet teremt.

A kezdeményezésünk, amiért a magyar fél nagyon hálás, 1989. augusztus 4-én keresztezett egy, az [NDK] ÁBM-nek címzett sürgős meghívást, amit aztán már nem küldtek el [az ÁBM-nek].

A helyzet elsődlegesen egy szabályszerű „média-terrorizmus" következtében kiéleződött, és bizonyos jelenségekkel kapcsolatos vad spekulációk és értelmezések befolyásolják.

P. elvtárs hangsúlyozta, hogy

- az MNK határőrizeti rendszerének változásai, és

- az MNK-nak a Genfi Menekültügyi Konvencióba való 1989. június 12-vel életbe lépő belépése mindkét fél érdekeit különös mértékben érintik.

Az MNK érdeke abban áll, hogy a realitásokból kiindulva a továbbiakban is ápolják az együttműködést és további közös tanácskozásokat folytassanak, úgy, hogy - mindkét fél érdekeinek megfelelően - a fellépő problémákat és kérdéseket úgy oldják meg, hogy a károk ne legyenek még nagyobbak.

Teljes mértékben jóváhagyta a közös megbeszélés megállapodásait, és felvetette azt az elképzelést, hogy 1989. augusztus 16-17-én újabb szakértői tanácskozást tartsunk Budapesten, ahol folytassunk eszmecserét és tegyünk javaslatokat

- az MNK-ban a tiltott határátlépés esete törvényi megítélésének változása nyomán megváltozott jogi helyzetről, 

- a tiltott határátlépés cselekménye büntetőjogi megítélésének az MNK-nak a Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozás következményeiről,

- az 1969-es egyezmény (vízummentes utazás) módosításának szükségességéről,

valamint

- az NDK-állampolgárok kiutasításának, illetve tartózkodási idejük megrövidítésének módjáról,

- az NDK-állampolgárok által elkövetett határsértések esetén az utazási dokumentumokban használatos pecsétes bejegyzésekről,

- az MNK-hivatalok ilyen irányú döntéseinek az NDK-szervek felé történő értesítéséről.

Ezeket a tanácskozásokat a közeljövőben kizárólag a két fél belügyi szerveinek szintjén kellene lefolytatni, majd végül ismét a két KÜM bevonásával lezárni.

Összességében figyelembe kell venni

- egy „átmeneti időszak" meglétét, amikor még nem állnak rendelkezésre az állami szabályozások (a Konvenciónak megfelelő menekültügyi eljárási rend és az MNK-ban elkövetett tiltott határátlépés esetének jogi újraszabályozása),

- az új jogi szabályozásokat, melyeket a lehető legkorábbi időpontban a rendelkezésünkre bocsátanak.

Pallagi elvtárs hangsúlyozta (a médiaspekulációkra utalva), hogy

- a határsértők kezelésének eljárási módja nem változott, jelenleg több személyt „küldenek vissza" megelőző jelleggel, ha „kirándulóként" a határ közelében tartózkodnak,

- továbbra is érvényes, hogy az NDK-állampolgárok nem kapnak politikai menedékjogot, és nem ismerik el őket a Konvenció értelmében menekültekként, ami ugyan nem zár ki egy az NDK-ba való kutasítással végződő menedékjogi eljárás lefolytatását,

- vízum nélküli iratokkal, vagy jogszerűtlenül kiállított NSZK-útlevéllel rendelkező NDK-állampolgárok kiutazását a jövőben sem engedélyezik.

Nyomatékosan megköszönte a lehetőséget, hogy nyilvánosan is hivatkozhatnak a [NDK által] biztosított büntetőjogi következmények nélküli hazatérésre a [budapesti] NSZK nagykövetségen tartózkodó zsarolók esetében, mivel ez minden spekulációt alaptalanná tesz, miszerint ez esetben a Konvenció értelmében menekültekről lenne szó, akiknek lehetetlen a visszatérése az NDK-ba.

P. elvtárs tájékoztatott a BM által 1989. augusztus 10-én 15 órakor a Menekültügyi Konvencióval kapcsolatos kérdésekről tartandó sajtótájékoztatóról.

Átadta az MNK BM nyilatkozatát (

).

P. elvtárs nyomatékosan szólt az ÁBM-mel meglévő együttműködés folytatása mellett, mellyel kapcsolatban személyesen is szívesen folytatna tárgyalásokat Berlinben 1989 vége táján.

Kinyilatkoztatta, hogy utasításokat fog adni

- az ÁBM-mel való együttműködések intenzív folytatására,

- az operatív csoportnak a közös érdekeltségű kérdésekkel kapcsolatos gördülékeny bevonására,

- a közös érdekeltségű döntő jelentőségű eseményekről az ÁBM-nek a bevált csatornákon való tájékoztatására.

Ő maga is bármikor személyesen felkereshető (nyomatékosan hangsúlyozva: akár az

vezetője részéről is), ha a közös érdekekről van szó. Ez érvényes a sajtóhírek értelmezésével kapcsolatosan is, különös tekintettel a nyugati sajtóra.

P. elvtárs mindezeken túl ismertette az MNK-nak a Konvencióhoz való csatlakozása néhány aspektusát, az azzal kapcsolatos reményeket, melyek más államok érdekeivel nem ütköző következmények.

Az 1989. augusztus 10-i sajtótájékoztatóval kapcsolatban kifejtette, hogy a BM ellenállt annak a nyomásnak, hogy ezt az időpontot 1989. augusztus 7-re határozzák meg. Nem akarták az NDK hivatalos álláspontjának ismerete nélkül megtartani. (Ezért az ÁBM 1989. augusztus 4-i meghívása, melyet már nem küldtek el, mivel a mi bejelentkezésünk megérkezett.)

Az NDK-val (KÜM/ÁBM) folytatott megbeszélések nagyon hasznosak voltak. Közös alapokra fognak [a továbbiakban] építkezni.

 

[Aláírás, dátum nélkül]

Jelzet: BStU MfS HA IX. Nr. 17163. 10-13. oldal - Gépelt másolat,aláírással.

 

 

 

4.
Belső jelentés

1989. július 10.

 

SZIGORÚAN TITKOS!

 

Az ÁBM budapesti operatív csoportjának a

tartozó munkatársa az alábbi, az NDK-át törvénytelen módon elhagyó NDK-állampolgárokkal kapcsolatos, a magyar testvérszervtől nem-hivatalos úton szerzett információt továbbította:

 

Miután az eddigi feladatokat a magyar testvérszerv az MNK Belügyminisztérium idegenrendészetének adta át, július eleje óta az NDK-át a magyar határon keresztül illegális módon elhagyni tervező NDK-állampolgárok letartóztatásakor a következő eljárási rend alapján járnak el:

1. Az NDK állampolgárai, akiket a magyar határ illegális átlépése során feltartóztatnak, figyelmeztetésben részesülnek, és pecsétes bejegyzés kerül a személyi okmányukba. Ezután utasítják őket az NDK-ba való visszatérésre.

2. Ha olyan NDK-állampolgárokat állítanak elő, akiknek már van egy pecsétes bejegyzésük, ők egy újabb pecsétbejegyzést kapnak, ezt követi az MNK-ból való kiutasítás, és 1 vagy 2 év időtartamú beutazási tilalom.

3. A 3. pecsétes bejegyzés esetén vizsgálati eljárást indítanak, és az NDK-állampolgárt átadják az NDK hivatalos szerveinek.

Ezáltal a jövőben, kivéve három pecsétes bejegyzés esetén, nem tartóztatják le többé az NDK-állampolgárokat, akiket tiltott határátlépés közben feltartóztatnak.

Ezzel egy időben a tiltott határátlépést megkísérlő NDK-állampolgárok [ügyeinek] feldolgozásáért felelős belügyminisztériumi idegenrendészet elutasította, hogy az NDK MNK-ban lévő nagykövetségének konzuli osztályának átadja azon NDK-állampolgárok személyi adatait, akik tiltott határátlépés kísérlete miatt pecsétes bejegyzést kaptak az utazási irataikba.

Az MNK-nak a Menekültügyi Konvencióba való belépése 1989. július 1-jei jogerőre emelkedése óta mindeddig 4 NDK-állampolgár kérelmezett politikai menedékjogot, melyeket az MNK illetékes Menekültügyi Hivatala hiányzó feltételek miatt elutasított.

Ezek után 2 NDK-állampolgár írásos beadványban fordult az MNK kormányához, melynek eredményeként időpontot kaptak egy személyes beszélgetésre az illetékes magyar belügyminiszter-helyetteshez. Ezeknek a beszélgetéseknek az eredményéről mindeddig nem állnak rendelkezésünkre információk. Az NDK-állampolgárok esetében, akiknek a neve nem ismeretes, olyan személyekről van szó, akik az NDK-beli munkahelyi és társadalmi helyzetük alapján nem bírnak az NDK-ban operatív jelentőséggel.

Információink vannak arról, hogy az MNK-beli NSZK nagykövetség egy házat szándékozik bérelni, hogy ott helyezze el azokat az NDK-állampolgárokat, akik az NSZK-nagykövetségen tartózkodnak, és azt nem akarják elhagyni (1989. július 6-án 40 NDK-állampolgár tartózkodott az NSZK-nagykövetségen). Az NSZK nagykövetség kapacitásai, hogy személyeket fogadjanak be, úgy tűnik, kimerültek.

 

 

II. Főosztály                                                              Berlin, 1989. július 10.
10. Osztály

Vezető

 

Forrás:             Heckerodt fhd. (Budapest)
Tárgy:               Az NDK illegális elhagyása NDK-állampolgárok részéről a magyar NK-on keresztül

Elosztó:         II. Főoszt/Vezető
                      


                      

 

Jelzet: BStU MfS HA II. Nr. 38059. 9-10. oldal - Gépelt másolat.

  

5.
Feljegyzés az Oskar Fischer és Horn Gyula közötti 1989. augusztus 31-i megbeszélésről

 

[Gépirat, dátum nélkül]

Feljegyzés

 

Oskar Fischer elvtárs, külügyminiszter és Horn Gyula elvtárs, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere között 1989. augusztus 31-én folytatott megbeszélésről.

Oskar Fischer elvtárs köszöntötte Horn Gyula elvtársat, megjegyezve, hogy a találkozó gyors előkészítése a kétoldalú kapcsolatok kiváló minőségét bizonyítja. Aláhúzta az NDK abbéli akaratát, hogy az MNK-val fennálló kapcsolatokat a jövőben sokoldalúan kívánják továbbfejleszteni.

Oskar Fischer kijelentette, hogy az NDK-ba visszatérni nem kívánó keletnémet állampolgárok ügye olyan bonyolult probléma, melyet az NSZK idézett elő, és - ha az továbbra is az NSZK akarata szerint alakul - még bonyolultabbá válik.

A magyar fél részéről legutóbb megfogalmazott kérdésre reagálva Oskar Fischer ismertette azokat a lépéseket, amelyeket az NDK az NSZK diplomáciai képviseletein tartózkodó keletnémet állampolgárok ügyének megoldása érdekében tett.

Utóbbival kapcsolatban Oskar Fischer utalt arra, hogy ezek a javaslatok a Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgárokkal szemben is alkalmazhatók lennének.

Horn Gyula elvtárs feltette a kérdést, hogy az NDK hajlandó-e arra, hogy amint azt korábban tette, az NDK-állampolgárok számára biztosítékot ad a kiutazási kérelmük kedvező elbírálására.

Oskar Fischer elvtárs egyértelműen világossá tette, hogy efféle biztosítékot nem áll módjában adni. Utalt arra, hogy az NDK által adott biztosíték már így is nagyon nagyvonalú volt, és az azon túlmenő ígéretek csak újabb problémákat idéznének elő.

Horn Gyula elvtárs erre úgy reagált, hogy ezek után immár szeretné ismertetni saját helyzetét [sic!]. Az MNK-ban ez idő szerint több mint 150 000 keletnémet állampolgár tartózkodik. Nem ismert, hogy közülük hányan kívánnak visszatérni az NDK-ba. Budapesten jelenleg kb. 2000, a határtérségben kb. 1000 olyan NDK-állampolgár várakozik, aki nem hajlandó hazatérni. Mellettük azonban vannak még az ország területén elszórtan [hazatérni nem kívánó] NDK-állampolgárok, így ezek összlétszáma hozzávetőlegesen 10 000 fő lehet.

Az MNK abból indul ki, a kialakult helyzet a két német állam problémája. Mivel azonban ebben a tekintetben az NSZK és az NDK között semmilyen előrelépés nem történt, az ügynek most már az MNK-ra nézve is rendkívül negatív következményei vannak. Pártja azon az állásponton van, hogy a kérdést az NSZK és az NDK között kell rendezni. Az MNK nem támogat sem az egyik, sem a másik fél számára hátrányos megoldást, miközben a humanitárius szempontokra is tekintettel kell lennie. Az NDK által beígért büntetés alóli mentesség ismert a keletnémet állampolgárok körében, akik viszont ennek az ígéretnek nem adnak hitelt. Arra is emlékeztetnie kell, hogy egy sor incidens is történt NDK-állampolgárok és az NDK biztonsági szerveinek munkatársai között. Oskar Fischer elvtárs közbevetett megjegyzésére [Horn] ezeket NDK-állampolgárok közötti konfliktusnak állította be. Horn Gyula elvtárs kijelentette: világosan kell látni, hogy az MNK a nemzetközi közvéleményre és a nemzetközi kötelezettségekre való tekintettel egyetlen NDK-állampolgárt sem küld vissza erőszakkal az NDK-ba. A

való kitoloncolás nem lehetséges, mivel egyre több eset mutat arra, hogy a keletnémet állampolgárokat visszaküldik az MNK területére. Az NSZK által NDK-állampolgárok számára kiállított útlevelek elfogadása az MNK részéről szintén nem jöhet számításba. Ezeket az útleveleket nem ismerik el kiutazási dokumentumként. Az NDK-állampolgároknak menekült státust sem biztosíthatnak, mivel a nemzetközi konvenciók rájuk nem alkalmazhatók. Arra is utalt, hogy az Ausztria és Magyarország közötti régi határellenőrzési rendszerhez szintén nem lehet visszatérni. Az MNK-nak szem előtt kell tartania, hogy az Ausztriához fűződő kapcsolatok milyen fontosságúak az ország számára. A határ előterében megerősítették a kontrollt, és létrehoztak egy 20 km széles ellenőrzősávot. E lépés miatt az MNK-n belül is a feszültség növekedésével lehet számolni.

Horn Gyula elvtárs a következő megoldási javaslatokat terjesztette elő:

1.      Az NDK kormánya kijelenti, hogy az MNK területéről visszatérők kiutazási kérvényeit feldolgozzák.

2.      Az MNK és Ausztria közötti határt kinyitják mindazon keletnémet állampolgárok előtt, akiket Ausztria hajlandó befogadni.

3.      [Az MNK] az 1969. június 20-án kelt utasforgalmi egyezményt hatályon kívül helyezi. Ezt követően az NDK állampolgárainak utazási dokumentumát elismeri tetszőleges harmadik országba történő kiutazás dokumentumaként, amennyiben utóbbi az adott ország beutazási vízumát tartalmazza. Ez a szabályozás 1989. szeptember 4-én lép érvénybe. A határidő 2-3-nappal meghosszabbítható, ha az NDK erre vonatkozó igényt jelentene be.

Oskar Fischer elvtárs nyomatékosan jelezte, hogy ultimátumokkal a problémát nem lehet megoldani, és ez nem tesz jót a kétoldalú kapcsolatoknak. Az NDK az MNK-hoz fűződő kapcsolatok továbbfejlesztésében érdekelt, nem engedheti azonban, hogy szemben az érvényben lévő szerződéses megállapodásokkal, érdekei sérüljenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett intézkedések nem orvosolják a problémát, és ismételten elmagyarázta az NDK által előterjesztett javaslatok mibenlétét. A magyar előterjesztések csupán arra alkalmasak, hogy az NSZK-ból szított kampány érdekeit szolgálják, és velük újabb probléma alapjait rakják le.

Horn Gyula elvtárs azzal válaszolt: semmi esetre sem szeretné, hogy javaslatait ultimátumként értelmezzék. Az országa és az NDK közötti jelentős utasforgalmat pozitívan ítéli meg. Azt bizonygatta, hogy az intézkedések nem okoznak kárt a kétoldalú kapcsolatokban, csupán egy problémát kívánnak megoldani általuk.

Oskar Fischer elvtárs közbevetésére, miszerint ez jelentheti-e, hogy az MNK le kívánja zárni a határait, Horn Gyula elvtárs úgy reagált: ez nem lehetséges. Ilyet csak az NDK tehet, de ezt ő a maga részéről nem javasolná.

Az MNK belügyminiszter-helyettese, Pallagi Ferenc elvtárs kijelentette, hogy véleménye szerint az NDK javaslatai esetleg alkalmasak a követségfoglalások megszüntetésére, de a Magyarországon kialakult helyzetre nem jelentenek megoldást. Megállapítja, hogy a keletnémet állampolgárok viselkedését növekvő agresszivitás jellemzi, és a legbrutálisabban lépnek fel a határőrökkel szemben. Minden NDK-állampolgárt, akire a határtérségben rátalálnak, vagy akik érvénytelen úti okmánnyal rendelkeznek, felszólítanak az NDK-ba történő azonnali visszatérésre. Utóbbiak azonban ennek nem tesznek eleget, ehelyett fenyegetik a biztonsági szerveket. Az NDK-nak figyelembe kell vennie azt is, hogy a budapesti tábort nem az MNK szervei rendezték be, hanem spontán módon jött létre.

Oskar Fischer elvtárs újból kifejtette, hogy az NDK széleskörű ismeretekkel rendelkezik arról, miszerint az NSZK és más államok aktívan részt vettek a tábor és más intézmények létrehozásában és berendezésében. Jelezte, hogy a jelenlegi állapotokat az NSZK részéről hosszas előkészítés előzte meg. Közvetlen intézkedés gyanánt javasolta mobil konzuli tanácsadóhelyek és egy telefonos segélyvonal létesítését, ha azzal az MNK egyetért.  Hangsúlyozta azonban, hogy az MNK által szeptember 4-re bejelentett intézkedések bevezetésével mindezek a dolgok értelmüket vesztenék.

Befejezésül Oskar Fischer elvtárs ismételten leszögezte az NDK elvi álláspontját. Hangsúlyozta, hogy az NDK nem járul hozzá, hogy keletnémet állampolgárok megkíséreljenek a törvényekkel szemben előnyöket kicsikarni maguknak. A kiutazással kapcsolatos kérdéseket az NDK-ban mindenkire kötelező érvényű törvényekkel szabályozták. Az NDK e törvények alkalmazásakor nagyon nagyvonalúan jár el, az MNK területén tartózkodó NDK-állampolgároknak tehát annál is inkább a törvények talaján kellene maradniuk. Csakis ezen az alapon lehetséges olyan megoldást találni, amely kizárja, hogy az MNK az NSZK felé illegális zsilipként szolgáljon.

Horn Gyula elvtárs kijelentette, hogy megítélése szerint e beszélgetés során nem sikerült megoldást találni. Kérte ezért, hogy

még a vele folytatandó megbeszélés előtt tájékoztassák az elhangzottakról. Oskar Fischer elvtárs ezt megígérte.

A beszélgetésen részt vettek, az NDK részéről: Gerd Vehres elvtárs, az NDK magyarországi nagykövete, Gerhard Niebling elvtárs, az Állambiztonsági Minisztérium vezető munkatársa és Hans Schindler elvtárs, a Külügyminisztérium NSZK-részlegének vezetője.

Az MNK részéről: Pallagi Ferenc elvtárs, belügyminiszter-helyettes, Dr. Szatmári István elvtárs, ügyvivő, Szelei-Kiss Gyula elvtárs, az MNK Külügyminisztériumának munkatársa, Baktai Erik elvtárs, az MNK Külügyminisztériumának munkatársa.

 

  [aláírás]

 

Jelzet: PA AA Bestand MfAA - Teil 3 (MFA ZR-Bestand) Band ZR 467/09. - Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

6.
Belső jelentés

1989. szeptember 19.

  

II/10. 2502/85
II/10/2706/19.9.89
II/10.
[Kézzel írt jegyzet]

 

                                                                                              Berlin, 1989. szeptember 19.
                                                                                          Állapot: 14.00 óra
                                                                                              [olvashatatlan szignó]

 

 

Információ

1. Helyzet a CSSZSZK-beli NSZK nagykövetségen

A CSSZSZK BM operatív megállapításai szerint a követségfoglalók száma tovább nőtt, és jelenleg közel 500 főt tesz ki.

Jelzés értékű üzenetet megcélozva, 16 NDK-állampolgár és 5 gyerek számára, akik 1989. szeptember 12. és 13. között a prágai NSZK-nagykövetséget elhagyták és az NDK-ba visszatértek, illetve akik szeptember 8-ig az [NSZK] Állandó Képviseleten tartózkodtak, idő előtt engedélyezik az állandó kiutazást. 

Mindenekelőtt a ...... [anonimizált nevek] család (25) és (27) számára engedélyezik 1989. szeptember ......-én a kiutazást.

Az ügyvédi ügyintézéssel összefüggésben el kell érni, hogy a kiutazásuk 1989. szeptember 25-ig megtörténjen.

Az állandó kiutazás [engedélyezésének] indoklása elsősorban azzal a ténnyel van összefüggésben, hogy a ......  [anonimizált név] család gyerekei (8 és 12 évesek) már az NSZK-ban tartózkodnak. A szülők tudtával más személyek vitték át őket az MNK-n és a

n keresztül az NSZK-ba. A „Bild" magazinban volt erről 1989 augusztusában egy cikk.

2. A határátlépő-forgalomról Pozsony térségében

1989. szeptember 19-én megbeszéléseket folytatott a CSSZSZK határvédelem és határbiztosítás operatív vezetője, Vanes ezredes elvt. és az [NDK] ÁBM prágai operatív csoportjának hivatalvezetője, Rathfelder őrnagy elvt. a [CSSZSZK] BM-ban. 

Vanes ezredes elvt. arról számolt be, hogy 1989. szeptember 18. és 19-én összesen 257 NDK-állampolgárt  vettek őrizetbe tiltott határátlépés kísérlete során, közülük 42 főt az osztrák határon. Hogy a letartóztatott NDK-állampolgárok elszállítását foganatosítsák, a [CSSZSZK] BM azt kéri, hogy napi 5 repülőjáratot szervezzünk Pozsonyból. Az illetékes szolgálati egységekkel való megbeszélés alapján ez biztosítva van.

A határ biztosítása a nyugat-szlovákiai szakaszon Ausztria felé változatlan. A határ biztosításának megerősítésére Közép- és Kelet-Szlovákiában, mely [terület] eddig belső támaszponti biztosításként szerepelt, további munkatársakat és egységeket vetnek be. Még ellenőrzik, hogy bevethetőek-e a hadsereg erői a mélységi ellenőrzésben.

Az 1989. szeptember 1. és 18. közötti időszakban összesen őrizetbe vett 514 NDK-állampolgárt vettek át a CSSZSZK állambiztonsági szervei, és adtak át az NDK-nak.

1989. szeptember 19-én további 54 NDK-állampolgár visszaszállítása következik.

3. Az NDK-állampolgárokkal kapcsolatos MNK-beli helyzetről

A budapesti zugligeti menekülttáborban 1989. szeptember 19-én még cca. 50 NDK-állampolgár [jelenlétét] állapították meg, miután 1989. szeptember 18-án 400 személyt autóbuszokkal és szgk.-val Ausztriába vittek.

A táborban lévő NDK-állampolgárok között a pletyka kering, miszerint [a tábort] a hét közepén bezárják. Hogy annak pótlására milyen intézményt fognak létrehozni, nem ismeretes.

[aláírás, dátum nélkül]

Jelzet: BStU MfS HA II. Nr. 38060. 140-141. oldal - Gépelt másolat, aláírással.

 

7.
Belső jelentés

1989. szeptember 15.

 

                                                                                                                                                           Berlin, 1989. szeptember 15.
                                                                                              Urb-de/Tel. 41 700

 

A lakosság reakciója

1989. augusztus 28. és szeptember 7. között Zánkán/Magyarországon nyaralt az egységünk egyik ellenőrzött és megbízható

. A Magyarországra való utazás során már a zinnwaldi feltűnt neki, hogy a vámellenőrzés az NDK vámellenőrei részéről igen csekély mértékű volt. Forrásunktól még csak egy vámáru-nyilatkozatot sem kértek.

Csekély mértékű vámellenőrzés zajlott annak ellenére, hogy ebben az időpontban nagyon sok NDK-állampolgár utazott Magyarországra azzal a céllal, hogy az NDK-át illegális úton elhagyják. 

Forrásunk szálláshelye közvetlenül a zánkai úttörőváros mellett volt, amit jelenleg nyári táborként használnak azon NDK-állampolgárok számára, akik illegálisan akarnak az NSZK-ba kiutazni. 

Forrásunk szállásadója, valamint a magyar és az osztrák televízió szerint ebben a táborban cca. 3000 NDK-állampolgár tartózkodik.

A táborban az ellátás biztosítását az NSZK-nagykövetség, a Máltai Kereszt és az NSZK-tartomány, Baden-Württemberg Vöröskereszt szervezetének alkalmazottai vették át.

Forrásunk magyar polgárokkal folytatott beszélgetések révén megtudta, hogy a táborban az élelmiszerrel és a napi szükségleteket szolgáló használati cikkekkel való ellátottság nagyon jó. Minden táborlakó naponta 300 forintot kap, hogy abból fedezze a költségeit. Helyiek azt mesélték, hogy ezt a napidíjat az NSZK fizeti. 

Zánkán nagyon sok NDK-állampolgár magánszállásokat szerzett magának, hogy ott várják ki a kiutazást. Ez a privát elhelyezés azonban csak úgy volt lehetséges, hogy az NDK-állampolgárok által illegálisan NSZK-valutában maguknál tartott pénzt az NDK-vámvizsgálat során zajló ellenőrzésen nem fedezték fel.

Mindezeken túl a forrásunknak feltűnt, hogy a tábor előtt NSZK-állampolgárok és

alkalmazottak sátrai vannak felállítva. Forrásunk értékelése szerint az NSZK-állampolgárok az [NDK-állampolgárok] toborzása céljából érkeztek az MNK-ba. Forrásunkat magát is több alkalommal kérdezték meg NSZK-állampolgárok átcsábítással kapcsolatosan.

Forrásunknak olyan ajánlatokat tettek, mint például

- munkahely az NSZK-ban,

- lakás,

- az elérhető jövedelemre vonatkozó információk, stb.

A forrásunk ezzel összefüggésben úgy nyilatkozott, hogy az NSZK-állampolgárok Magyarországot jelenleg munkaerőpiacnak látják, és a hiányzó munkaerőt keresik, akiket az NSZK-beli bérek alatti bérért akarnak foglalkoztatni.

Mindezeken túl forrásunknak a baden-württembergi Vöröskereszt mentőautójának a sofőrje is felajánlotta, hogy elviszi az NSZK-ba.

Forrásunk azt nem tudta kideríteni, hogy milyen feladatot látnak el Magyarországon a BGS alkalmazottai.

A táborban tartózkodó NDK-állampolgárokkal kapcsolatosan forrásunk úgy becsüli, hogy azok 50%-a esetében olyan NDK-állampolgárokról van szó, akiket aszociálisnak ítélne meg. A másik 50%-ban családokról van szó, részben kisgyerekesek, akik esetében nem tudja megérteni, hogy el akarják hagyni az NDK-t.

Az úgynevezett „aszociálisak" esetében belátja, hogy a kalandvágy, az NSZK csillogása és az ideológiai zűrzavar, de az NDK-beli ellátási nehézségek is ehhez a lépéshez vezettek.

Forrásunknak a szállása révén nagyon jó kapcsolata volt a magyar lakossághoz. Ennek révén meg tudta állapítani, hogy a magyarok, a magyar és az osztrák televízió-adásokkal ellentétben erős ellenérzésekkel viseltetnek az NDK-állampolgárokkal szemben. Olyan vélemények hangzottak el, hogy a naponta [az NDK-állampolgároknak] fizetett 300 forintot a magyarok adóbefizetéseiből finanszírozzák.

A magyar polgárok véleménye az, hogy a táborban lévő NDK-állampolgároknak jobb az ellátása mint a magyar lakosságnak, [és] hogy a tábor létrejötte óta a zánkai ellátási viszonyok drasztikusan romlottak.

A forrás maga is megfigyelte, hogy a zánkai áruházakban az alapvető élelmiszerekkel és más árukkal való ellátottság csökkent. A gyerekeikkel való bánásmód egy példa a magyar lakosság NDK-állampolgárok elleni gyűlöletére. Forrásunk megfigyelte, hogy a gyerekeket buszokkal viszik iskolába, és az iskolák bejáratait biztosítják és szigorúan őrzik.

Szállásadója révén arról értesült a forrásunk, hogy ez a túszejtések megakadályozását szolgáló megelőző intézkedés.

Forrásunk a zánkai áruházban is megfigyelte, hogy magyarok tettlegesen is megtámadtak NDK-állampolgárokat, amikor kiderült, hogy táborlakók.

Több esetben álltak NDK-gépjárművek Zánkán, melyeket forrásunk szállásadója szerint magyar állampolgárok minden bizonnyal a táborlakók elleni gyűlöletből rongáltak meg.

 

 

[aláírás nélkül]

 

 

Urbschat
Alhadnagy    
Elosztó


1 x VI/5. osztály

Jelzet: BStU MfS ZAIG Nr. 14177. 2-4. oldal - Gépelt másolat.

 

  

8.
Belső jelentés

1989. szeptember 4. 

 

Állambiztonság                                                                   Frankfurt (O), 1989. szeptember 4.
Körzeti Igazgatósága                                                          1824189
AKG

Állambiztonsági Minisztérium
ZAIG/1 Terület/


Információ a Magyar Népköztársaságról

Egyes magyar állampolgároktól szerzett információk alapján körzeti igazgatóságunk megbízható nem hivatalos munkatársai a következő összefoglaló véleményeket dolgozták fel a Magyar Népköztársaságban lévő jelenlegi helyzettel kapcsolatban:

 A magyar állampolgárok alapvetően jónak és helyesnek ítélik meg a Magyarország által jelenleg megkezdett utat. Az országnak pozitív eredményeket hoz, ha a népgazdaságot a szabad piacgazdaság pályájára állítják.

Ezzel összefüggésben az üzemeknek a saját eredményeiért való felelőssége lehetőséget jelent a termelés hatékonyságának és a munka termelékenységének növelésére, akkor is, ha mindeközben a nem hatékony üzemek „lemaradnak" és a dolgozók munkanélkülivé válnak.

Ezzel szemben azt is látják a magyar állampolgárok, hogy az egyes üzemek különböző szociális intézkedései (táppénz, szabadság, stb.), negatívan hathatnak a lakosság egészére.

A nyugati tőkének a magyar gazdaságra gyakorolt növekvő befolyását a saját gazdaságuk kiárusításaként értékelik. Már most sem ritkaság, hogy egyes üzemek akár 60-80%-ban „nyugati kézben" vannak.

A magyar állampolgárok véleménye szerint az országukban leapadt az ún. „Gorbacsov-hullám". A

reformtörekvéseit már nem tekintik példának Magyarország számára. Az országuk a saját útját akarja járni. Hogy ez az út sikeres-e, az csak Magyarországtól függ. Mindehhez a „nyugati világ" segítségére számítanak, úgy, hogy ez közben ne jelentse egy „nyugati modell" rákényszerítését az országra.

Az országban tartózkodó ún. NDK-menekültekkel összefüggésben a magyar állampolgárok értelmezése szerint a [magyar] médiában tárgyilagosan és visszafogottan tudósítanak. Az ország lakosságának nagy része értetlenségét fejezte ki a magyar Vöröskereszt és [más] karitatív szervezetek részéről széles körben megszervezett gyűjtőakcióval kapcsolatban, mivel [véleményük szerint] a „menekültek" nem rászoruló személyek. Ezeknek az NDK-állampolgároknak nincs viszonyuk az anyagi értékekhez, mivel a csomagjaik egy részét egyszerűen otthagyják a határon. A magyar állampolgárok kijelentései szerint ezzel a problémával kapcsolatosan különböző hozzáállás tapasztalható az ország magyar és német nemzetiségű lakói részéről. Miközben a magyar nemzetiségű állampolgárok az „NDK-menekülteket" elutasítják, a német nemzetiségű magyar állampolgárok segítséget és támogatást nyújtanak ezeknek a személyeknek, részben szállások rendelkezésükre bocsátásával, részben pedig a határ Ausztria felé való átlépése során nyújtott közvetlen segítségnyújtással.

 

az AKG vezetője megbízásából
                                                                                                                                                       [aláírás]
                                                                                                                                                       Tichter

 

Jelzet: BStU MfS ZAIG Nr. 14177.8-9. oldal - Gépelt másolat, aláírással.

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1946

Budakeszin megkezdődik a németek kitelepítése. A magyar kormány, a SZEB hozzájárulásával mintegy 4000 embert, a város lakosságának ötven...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő