Aki ember tudott maradni

Szilágyi László belügyminisztériumi főtisztviselő tevékenysége a vészkorszakban

„a hivatalomban lebonyolódó félforgalom erős korlátozása és a mentesítésért folyamodók ügyintézésének megnehezítése céljából az épületben való mozgást Endre olyképpen szabályozta, hogy a zsidó ügyfeleket a kapualjon keresztül csak az udvarra engedte bemenni, tehát a minisztérium épületéből kitiltotta, [...] Ettől kezdve a mentesítésért folyamodók ügyeiben való felvilágosítás adására Borbély Endre és Kerekes András fogalmazókat küldtem ki szolgálattételre az udvarra, s aki a folyamodók közül velem személyesen óhajtott beszélni, azoknak az írásbeli engedélyt minden esetben megadtam."

Bevezetés

A második világháborús zsidómentéssel kapcsolatban ritka az olyan jelentős forrásértékű irat, amely egyszerre közli addig nem ismert tények sorát a Sztójay-, a Lakatos-, majd a Szálasi-kabinetek alatti mentések, mentesítések lefolyásának mikéntjéről, hivatali mechanizmusáról, egyúttal pedig érdekfeszítő módon mutat be soha fel nem tárt konkrét ügyeket is. Dr. Szilágyi László belügyminisztériumi főtisztviselő 1946-ban papírra vetett feljegyzése ilyen 

. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szöveghez több száz eredeti köszönőlevél tartozik a megmentett személyektől, akkor a forrás unikalitása nem kérdőjelezhető meg.

Szilágyi László 1897-ben született Budapesten, középosztálybeli - apai ágon köznemesi, anyai ágon polgári - református családban. Fia szóhasználatával élve „régi vágású úriember" volt. 1946 nyarán írott visszaemlékezése szerint a budapesti tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. Az első világháború alatti tevékenységéért - az olasz fronton harcolva került hadifogságba - tartalékos főhadnagyi rendfokozatot kapott. 1921 őszén költözött Budapestre, ezután közszolgálatba lépett: 1924-1930 között Preszly Elemér Pest vármegyei főispán mellett titkári poszton, 1931 márciusától pedig a Belügyminisztérium kötelékében dolgozott. A szaktárca alkalmazásában a kezdetektől 1945. március végéig folyamatosan a közjogi osztályon dolgozott, ahol - 1944-et kivéve - vélhetően kiváló latintudásának is köszönhetően a jogtörténeti ügyeket intézte. 1934-ben a kormányzó vitézzé avatta, de vitézi telket nem kapott. 1941-ben miniszteri osztálytanácsosi címet kapott, a sors fintoraként pedig 1944. június 30-án miniszteri tanácsosi 

. Szilágyi László emellett a református közéletben is aktívan vett részt: a dunamelléki református egyházkerület világi főjegyzője és tanácsbírája, valamint az újpesti egyházközség presbitere volt. 1932-ben nősült, 1935-ben született Péter fiukat együtt nevelték az asszony első házasságából hozott három másik gyermekkel.

Szilágyi László - amint az alábbi dokumentumból részletesen kiderül - belügyi hivatalát felhasználta arra, hogy üldözötteket mentsen. A mentés - amint a közölt forrásokból, visszaemlékezéséből és a mellékelt nyilatkozatokból jól látszik - sokszor kedvező elbírálást, humánus magatartást, biztatást jelentett, máskor azonban komoly erőfeszítésekkel járt. Számos esetben hatáskörében a legmesszebb menőkig menve, több ízben pedig hatáskörét is túllépve, testi épségét kockára téve mentett életeket. A mindvégig magánál tartott iktatókönyv bejegyzései szerint 5514 zsidónak minősített magyar állampolgár életének, családjának megvédése kötődik a BM-hez, amelyek közül Szilágyi emlékezése szerin 580 család (2300 személy) mentesítését maga végezte: köztük több tucat híres személyt, tudóst, sportolót, művészt. E „prominensek" soraiban találunk kilenc olimpiai bajnok sportolót, köztük (például Elek Ilona Hajós Alfréd, Kabos Endre), tudósokat (például Lóczy Lajos, Baktay Ervin, Alföldi András, Mahler Ede, Fejér Lipót) művészeket (például Székely Mihály és Palló Imre operaénekesek, Gózon Gyula és Góth Sándor színművészek, Fényes Adolf festűművész, Kallós Ede és Ligeti Miklós szobrászművészek), mágnásokat (például 

 gyógyszergyáros és  textilgyáros, illetve ezek zsidónak számító családtagjaikat. A nyilas terror közepette azonban többen így is életüket vesztették.

iktatókönyvi lap

A mentesítések intézése egészen 1944 december 7-ig tartott, amikor a tárca hivatalai Sárvárra települtek, majd innen nyugatra. Visszaemlékezése szerint tették azt „azzal az elhatározással, hogy amennyiben a nyilasok Ausztriába hurcolnak bennünket, abban az esetben nem maradunk náci területen, hanem titokban készített svéd úti okmányaink felhasználásával a legelső alkalommal semleges területre megyünk."

2. Szilágyi László svéd menlevele, Carl Ivan Danielsson követ aláírásával, 1944. szeptember 15.

 
Raoul Wallenberg igazolása arról, hogy Szilágyi László birtokában svéd Schutzpass van. 1944. október 31.

Kitelepítésük során magával vitte a közjogi osztály iratait, köztük a mentesítési papírokat is, amelyeket a járásbíróság épületében maga rendezett és kötözött újra. Sárváron - visszaemlékezése szerint - a Nemzeti Számonkérő Szervezet emberei és a Hajnácskőy László csendőrezredes vezette csendőri nyomozóegységek folyamatosan zaklatták és 

. Szilágyi családjával 1945 márciusáig maradt a Vas vármegyei városban. A Hajnácskőy által vezetett csendőrök, nyilas pártszolgálatosok és német SS katonák fegyveres kíséretében gyalogmenetben, családjával és a többi belügyi tisztviselővel együtt Sárvárról Kőszegre hurcolták. Rohoncnál lépték át a magyar-német határt, innen április 30-án kerültek a Salzburg melletti Radstadt-ba. Itt esett hadifogságba. 1945. július 21-én vitte az amerikai titkosszolgálat (Country Intelligence Corps - CIC) a salzburgi internáló táborba, ahol többször kihallgatták. Rövid tulln-i kitérőt követően csak 1946 januárjában szállították Budapestre, ahol a rendőrség Politikai Rendészeti Osztálya őrizetébe, az Andrássy út 60-ba került. A budapesti fogságban részletes kihallgatására került sor. Január 24-én szabadlábra helyezték azzal, hogy a BM Igazolóbizottságánál haladéktalanul jelentkeznie kell. Szilágyi ebben az időszakban keletkezett - és a Holokauszt Emlékközpont birtokában lévő - iratai mellett igyekezett maga számára bizonyítékokat találni ártatlanságra, illetve embermentő munkájára: ezért számtalan, ezzel összefüggő újságcikket begyűjtött. Vallomása és az addigi bizonyítékok alapján - Szilágyi visszaemlékezése szerint - a Budapesti Népügyészség bűncselekmény hiányában 1946. február 20-án megszüntette az ellene folyó . A Népügyészség határozata szerint. „Dr. Szilágyi László irányítólag ugyan nem folyt be, mert nem folyhatott be a zsidó egyének mentesítésének ügyébe, a maga hatáskörében minden tőle telhetőt megtett avégből, hogy a sorsüldözött embertársait kivonja az akkor fennállott, zsidókra vonatkozó szigorú rendelkezések hatálya alól. A hozzá forduló zsidó egyéneknek mindenkor készséggel állott rendelkezésére, egyeseket még az éjjeli órákban is fogadott lakásán, meghallgatta panaszaikat és segítette őket kérelmük elintézésében. Igen gyakran a késő éjjeli órákig dolgozott hivatalában azért, hogy a hozzáforduló zsidó egyének mentesítési kérelmét minél gyorsabban elintézhesse. Referátumai alkalmával elhallgatta a mentesítést kérőre hátrányos körülményeket, és mindenkor úgy állította be a dolgokat, hogy minél több üldözött nyerje el az akkor életet jelentő mentességet. Ezt a tevékenységet mindig ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül tette, mégpedig nehéz körülmények között, mert hiszen Jaross Andor, Endre László és Szálasi voltak felettesei, akiknek - úgyszólván - kijátszásával szerezte meg igen sok üldözöttnek a mentességet. A nyomozás során dr. Szilágyi Lászlóval szemben terhelő adat nem merült fel. Minthogy tehát dr. Szilágyi László bűncselekményt nem követett el, a nyomozást a rendelkező rész értelmében ."

Szilágyi a nyomozás lezárását követően írhatta visszaemlékezését. Nem érezhette magát azonban továbbra sem biztonságban, legalábbis erre utal a többségében 1946 áprilisa és júliusa során keltezett (kisebb részben pedig 1948 és 1950 között íródott) több száz dokumentum, köszönőlevél, amelyeket Szilágyi gondosan megőrzött. Ezeket a tanúsítványokat - fia szóbeli információi 

- a rendőrség az igazoltatási procedúra befejezéséhez gyűjtötte össze, és néhány irat valóban megerősíti mindezt. (Lásd például Gál Gyula nyilatkozatát, amelyet „hatóságok és az Igazoló Bizottság előtt való felhasználás céljából" adott.

 

dr. Gál Gyula levele Szilágyi Lászlónak, 1946. május 16.

A szöveg egyes passzusaiból, nyelvezetéből világos, hogy Szilágyi a népbírósági vizsgálatakor, illetőleg az igazoltatásához saját maga számára szolgáló védelemnek szánta s minden módon igyekezett a védelmére felhozható körülményeket kidomborítani. Erre utalnak a saját erényeit kidomborítani igyekvő kitételek, mint például a következő: „Ezzel a tevékenységemmel az egész magyar zsidóság érdekében felbecsülhetetlen munkát végeztem, szociális és demokratikus érzelmeimnek már abban az időben kétségbevonhatatlan tanúbizonyságát adtam, amikor ezért - nyilvánosságra kerülés esetében - a legsúlyosabb büntetés járt volna." Másutt pedig: „A mentesítések során hivatali hatáskörömet messze túllépve, időt és fáradságot nem kímélve, öntevékeny embermentő munkámmal minden hozzám forduló üldözöttön segíteni akartam, és ezt a lehetőséghez képest meg is tettem, ami azért állott módomban, mert alosztályvezető voltam." Ezt a körülményt is figyelembe véve sajnálatos, hogy nem áll rendelkezésre hasonló forrás, ami alapján teljes mértékben igazolható volna, hogy a szerző minden állítása igaz, ezért megállapításait, különösen a személyére vonatkozó adatközléseket érdemes fenntartásokkal kezelni. Mégis roppant pontosnak tűnnek - mint belügyminisztériumi főtisztviselőnek - a működéssel, a mentesítési ügyek leintézésével kapcsolatos fejtegetései, amit a hozzá mellékelt, már említett igazoló levelek is tanúsítanak és hitelesítenek.

Az igazolás végső lefolytatására végül nem került sor, mert az 5000/1946. M. E. sz. rendelet megszüntette az igazoló eljárásokat, és így nem született határozat sem. Nyilvánvalóan a lehengerlő mennyiségű igazolás, köszönőlevél hatása is lehetett, hogy Szilágyi 1946. május 28-án a belügyminiszterhez írott levelében kérte, hogy helyezzék vissza 

. Rövidesen igazolták, és július derekán visszahelyezték korábbi munkahelyi beosztásába (miniszteri tanácsos). A nagyszámú pozitív adatközlés szerepet játszott abban is, hogy levették a kitelepítendők listájáról.

Szilágyi László visszahelyezése korábbi állásába,
1946. július 12. (Rajk László belügyminiszter aláírásával)

 

Szilágyi László rehabilitációját végül teljessé tette, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök 1946. augusztus 14-én „a nemzeti ellenállási mozgalomban és a fasizmus elleni harcban tanúsított önfeláldozó magatartását" igazoló oklevélben ismerte el.

Nagy Ferenc miniszterelnök igazolása (aláírás nélküli másolat)
1946. augusztus 14.

 

Önéletrajza szerint tagja lett a Kisgazdapártnak is. Személyében 1950-ben egy igazi közhivatalnok ment nyugdíjba: rendszerektől és kormányoktól függetlenül látta el azt a posztot, amit a belügyminisztériumi hivatali karrier kínált. Innentől fogva szenvedélyének, a családfakutatásnak, genealógiának szentelte további életét. Magántudósi munkásságát többen értékelték, néhány tanítványa között találjuk Szluha Márton 

. 1952-ben az állambiztonsági szervek ismeretlen okból vizsgálati dossziét nyitottak, de hamar le is . Szilágyi László 1978-ban hunyt el.

Fotó Szilágyi Lászlóról, 1976.

 

A forrásszöveg három példányban maradt fent: egy eredeti, ám nem véglegesített változat, amelyet szerző kézírással írt; egy gépelt, nem végleges, saját korrektúrákkal teli verzió, illetve egy végleges írógépelt példány. Az alábbiakban ez utóbbi főbb részeit közöljük, kihagyva a már említettekre való visszautaló passzusokat. A forrásszövegen túlmenően pedig az 1946 és 1950 között keletkezett, Szilágyi védelmére született, s egyben a mentőtevékenységét bizonyító nyilatkozatokból, igazoló levelekből közlünk szerény válogatást, amelyeket a visszaemlékezés sorai között helyeztünk el.

A forrást mai helyesírásnak megfelelően, az elütési hibákat kijavítva közöljük. Nem szerepeltetjük azokat a passzusokat, amelyek ismétlik a korábban leírtakat, illetve kiszedtük a zsidómentéssel össze nem függő részeket: a sárvári tartózkodás jelentős részét, valamint az ausztriai internálást követő 1945. január 14-e utáni események taglalását, amiről az olvasó a fentiekben már tájékozódhat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 25.

1934

Sikertelen nemzetiszocialista hatalomátvételi kísérlet Bécsben, osztrák náci puccsisták megölik Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt.

1957

Elindult Moszkvába az Express Ifjúsági Utazási Iroda és Szolgáltató Vállalat szervezésében utazó turisták első csoportja.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők