Egy erdélyi vasutas emlékei

A faji törvények után

„A sors iróniája, hogy ezelőtt 1 órája voltam elbocsátva a magyar vasutaktól is, zsidó faj törvény alapján, és szegény feleségem útban van hozzám 2 kisgyerekkel és biztos egy délibábos reménységgel. Vagy 300 forintom volt már spórolt fizetésemből. Ez az összeg körülbelül egy hónapra, ha elég majd a négyünk megélhetésére.”

Bevezető

A következőkben egy közel 350 oldalas visszaemlékezés első fejezetéből olvasható részlet. Szerzője, Ábrahám Sándor (Alexander Abraham) 1906-ban született a dél-erdélyi Petrila városában, zsidó származású családban. A romániai vasúttársaságnál, Simerián (Piski) dolgozott tisztviselőként a második bécsi döntésig (1940), majd családjával együtt átköltözött a Magyarországhoz ekkor visszacsatolt Kolozsvárra. Ezt követően osztozott az észak-erdélyi zsidóság sorsában: munkahelyéről elbocsátották, behívták munkaszolgálatra, végül a kolozsvári gettóból Auschwitzba deportálták. Feleségét és két kicsi gyermekét itt látta utoljára. Ábrahám Sándor több koncentrációs tábort is megjárva végül 1945-ben visszatért Kolozsvárra. További életéről csak szórványos információink vannak. 1945 őszétől ismét a román vasúttársaság alkalmazottja lett Simerián. A visszaemlékezés bevezetőjéből kiderül, hogy Ábrahám a vészkorszak után 20 évvel írta meg a szöveget, a deportálásból való hazaérkezése után készített jegyzetei alapján. Ugyancsak innen derül ki, hogy a visszaemlékezés írásakor a szerző Németországban (NSZK) élt. A bevezető végén felesége, Elizabeth kézírása olvasható (magyarul), melyből megtudható, hogy Ábrahám Sándor 1979 januárjában halt meg.

A visszaemlékezés kronologikusan halad előre, első mozzanatában Ábrahám Sándort eltávolítják munkahelyéről, az utolsó kép pedig az 1945-ös visszatérés az üres és széthordott kolozsvári lakásba. A szöveg gondozása során két célkitűzést követtem. Egyfelől célom volt, hogy a visszaemlékezés könnyen olvasható legyen, másfelől arra törekedtem, hogy a szöveg őrizze meg azt a nyelvi világot, amelyet szerzője megteremtett. Ennek megfelelően a visszaemlékezést nem betűhíven közlöm, ugyanakkor igyekeztem a lehető legkevesebbet változtatni rajta. Az elírásokat, nyelvtani hibákat kijavítottam, a kisbetűket/nagybetűket a magyar helyesírás szabályainak megfelelően átírtam. A régies kifejezéseket, illetve a körülményes, ám érthető mondatokat ugyanakkor nem változtattam meg. Akármennyire is igyekeztem a tartalom és a nyelv eredetiségét megőrizni, fontos rögzíteni, hogy a közölt szöveg sok helyen magán viseli az én értelmezésemet is.

Ábrahám Sándor visszaemlékezését, tehát a címmel, tartalomjegyzékkel, bevezetővel ellátott művet sok tényező alakította, a szövegnek sok rétege van. Benne vannak az átélt borzalmak, és a borzalmak sokszoros felidézése, akár a hazatérés utáni jegyzetkészítés, akár a rémálmok, akár a végleges írásmű elkészítésének formájában. Magán viseli a szöveg a felidézés körülményeit, a társadalmi közeget, akár a háború utáni Romániára, akár a hatvanas évekbeli Nyugat-Németországra gondolunk, amelyben „a német ifjúság egy igazi demokratikus szellemben él és nevelkedik, és aki előtt ma már nem a faj az irányadó, hanem az ember.” Ott van a szavak és mondatok között a szerző által olvasott és idézett holokauszt-könyvek és holokauszt-filmek világa. És alakítják a művet a szerző kimondott céljai is: a tanúságtétel és az öngyógyító terápia. „Most, hogy 20 év után volt annyi lelkierőm, hogy emlékiratom[ban] a hitleri őrült náci vészkorszakot papírra vessem, úgy érzem, hogy végre felszabadultam abból az állandó, 20 év után sem múló K-Lagerek hatása alól, és valahogy az alá a pszichológiai hatás alá kerültem, hogy most mindez eloszlik olvasóim között is, és így reám hatványoltabban kevesebb jut az átélt borzalmaiból.”

A szerző a műnek a „BA-TI-BA” címet adta, mert „boldogult Feleségemet Babának becéztem, a 7 éves kisfiam[at] Tibikének hívták, a 6 éves kis leányomat, akit 6 éves zsenge gyermek korában végeztek ki, Babikának becéztük.”

 

Ezen a napon történt március 29.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő