Egy holokauszt-túlélő 1945-ös levélnaplója

„Ma olvastam – böngésztem az „Elhurcoltak lapját.” Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergben, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra. Böngészés közben többször akadtam Schönberger névre. A pillanat ezredrészéig se tartott, míg a mellette lévő keresztnevet megnéztem, hátha Erzsébet. De egyik se Te voltál édes Erzsikém!”

„Várlak Benneteket, mint olyanokat, kik jöhetnek!"

A fent vázolt kontextusba ágyazódik az itt közölt forrás, amelynek műfaja levél formátumban írott napló, a „Fogorvosi napló 1941" feliratú füzetbe írt oldalak soha fel nem adott levelek laza füzéreként kapcsolódnak

. Szerzőjük, Schönberger Samu, ha akarta volna sem tudta volna feladni üzeneteit, mert azok címzettjei számára ismeretlen helyen . A férfi a front mögött konszolidálódó Debrecenben vetette papírra gondolatait. Nem tudjuk hazaérkezésének pontos dátumát, annyi bizonyos, hogy 1944. május 23-án otthonából munkaszolgálatra vezényelték és a 106/302. munkaszolgálatos század kötelékében Zomborra került, őt tehát nem érintette a gettósítás és deportálás, ugyanakkor elszakadt családjától.

Schönberger Samu

A naplóként írt levelek címzettjei Samu felesége: Juliska, három gyermeke: Noémi, Erzsike, Gabika és olykor édesanyja: Nina. Erzsikét többször becenevén, Süsükének hívja édesapja. Legidősebb lányát, Noémit egyszer sem szólítja ezen a néven, ha más forrás nem állna rendelkezésünkre, akkor egy hivatalos értesítő szövegének idézéséig nem is jönnénk rá, hogy a sokat emlegetett Emili valójában Schönberger Noémi.

Ahogyan Gyáni Gábor összefoglalja tanulmányában, az olyan személyes dokumentumok - vagy más néven én-források - megszólaltatásakor, mint e napló, mindig fel kell tennünk a következő kérdéseket: mennyire hihető, mire jó, vagy mire alkalmas a választott szöveg és miféle valóság, a valóság milyen minősége és síkja ismerhető meg belőle?

A naplók fő értéke nem a történeti múltra vonatkozó elsődleges adatok, hanem a szubjektív történelem primer dokumentálásában rejlik. A politikai, gazdasági, társadalmi folyamatok makrotörténete nem ismerhető meg belőlük, a múlt személyes átélése, a megélt emberi tapasztalat annál

. Minden személyes dokumentum egyedi és egyéni, a hallgatás éppoly beszédes, mint a szókimondás, a megszólalás módja, beszámoló jellege és stílusa szintén értékelhető információt jelent. A naplók szerzői nem igazodnak külső referenciákhoz, nem másnak írnak, a - memoárral ellentétben - a strukturált énkép, az aktuális társadalmi konvencióknak való megfelelés hiánya erős fragmentáltságot .

A Schönberger-naplóban a várakozás és a vágyakozás narratívája szólal meg, minden gondolat e köré szerveződik. A belső lelki vívódások, a külvilágra való reflexiók és a múlt vetített képei mind ennek az elbeszélőmódnak rendelődnek

. A korszak köztörténete nem jelenik meg, a személyes sors összekapcsolódása a köztörténeti eseményekkel csak kivételes esetekben villan fel, például egy népbírósági perre való utalás formájában. Samu mindennapjaiból - az utolsó, hétköznapi problémákról beszámoló bejegyzések kivételével - szintén csak néhány röpke epizód sejlik fel, így mikor dolgozik, ruhatárát javítgatja, bombakárosult házukat renoválja. Mivel semmi híre sincs szerettei felől, az új életre való készülődés percei közé rendre bekúszik Auschwitz kísértő szelleme, és folyton megkérdőjelezi, van-e értelme e cselekedeteknek. Ahogy maga is írja, csak azért tevékenykedik, végzi a hétköznapok rutinfeladatait, hogy ezzel elkábítsa magát, elterelje gondolatait . A belső világra való reflexióé a főszerep, a külső világból semmi sem érdekes, ami - közvetve vagy közvetlenül - nem a hazavárt személyekről szól. A szerző nem akar összefüggő történetet alkotni, emlékei, mindennapjai különálló mozaikokként szorulnak a sóhajok közé. Nem egy rekonstruált narratíva megteremtése a cél, Samu a lelki szenvedés levezetésképpen ír, a bejegyzések kohézióját a deportált családtagok sorsa teremti meg.

A Schönberger-család, az 1934-ben készült felvételen.
Balról jobbra haladva Julianna, Noémi, Erzsébet és Samu látható

A szerző nem hiába nevezi a „jajok és fájdalmak könyvének" művét, a sorokat olvasva valóságos szenvedéstörténetet bontakozik ki, a forrás közlése kapcsán joggal merült fel a szövegből a szinte semmilyen információs értékkel nem bíró, folytonos önismételgetésekbe fulladó, jóformán a hazavártak szólongatásában, hívogatásában, becézgetésében kimerülő parttalannak tűnő részek elhagyásának indokoltsága. Végül több okból is ennek elvetése mellett döntöttem. Egyrészt a szövegkorpusz megbontásával, megvágásával a szenvedéstörténetet csonkítottam volna meg, a gyötrődések pedig nem helyezhetőek patikamérlegre, hogy aztán az érdektelenebb, kevésbé informatív részek a szemétkosárba landoljanak. Másrészt ezek az elnyújtott bekezdések szimbolikusak: utalnak az üldözöttek felszabadulás utáni élethelyzetére, magukra hagyatottságukra és arra a közönyösségre is, ami nem gyorsította meg sem a felvilágosítást, sem a távolra kerültek hazaszállítását, sem pedig az áldozatokért való gyász megkezdését. Az itt közölt átirat ezért teljes egészében megfelel a vonalas füzet kézzel írott tartalmának.

 Ami a család történetére vonatkozóan nem derül ki a forrásból, az megtudható Emili, azaz

könyv alakban is publikált visszaemlékezéséből, illetve a róla forgatott . E szerint a Schönberger-szülők 1921-ben Szegeden házasodtak össze, innen Esztergomba, majd 1940-ben Debrecenbe költöztek. A család polgári életmódot folytatott, melynek anyagi feltételeit Samu tanári állást vállalva teremtette meg. Noémi megemlíti, hogy sokat zongorázott, apja hegedűn kísérte, a zongorától való megfosztás a gettó-élet egyik fájdalmas pontjaként maradt meg emlékei között. Az édesanya olvasni és varrni szeretett, a család tartotta a vallási szokásokat. Az 1944-es tragédia idején Juliskát 43, gyermekeit: Noémit 22, Erzsikét 13 évesen, Gabikát pedig 6 hónaposan kell magunk elé képzelnünk.

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők