Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Frontnapló a Gyalui Havasokban folyt harcokról

1944. szeptember 8. - szeptember 28.

„Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk."

Szeptember 13.

Délelőtt tiszti értekezlet volt. Kovács százados úr már tájékoztatott bennünket, hogy a szürkület beálltakor a pótzászlóalj (azaz mi) a Hideg és Meleg Szamos vidékére megy partizánvadászatra. Jelentettek szórványos partizánbandákat, de nem valószínű, hogy komolyabb erőket találunk. A málhát hátrahagyjuk, csak egy napi élelmet és köpenykoszorút viszünk magunkkal. Délre azután a terv módosult annyiban, hogy a pótzászlóalj reggel indul.

Délben megérkeztek Takács József és Horváth Kálmán zászlósok felderítő szakaszukkal. Ők még Szászfenesen váltak el tőlünk. Alsójárán nagy harcban voltak román erőkkel, de sikerült magukat csekély veszteséggel kivágniuk.

Délután erős mozgolódást észleltünk Járavize északi lejtőjén. Százados úr parancsára kiállítottuk a 4 aknavetőt, és azok elkezdték gyúrni a hegyoldalt. Egyszercsak hatalmas dörrenést hallok a hátam mögött. Még azt hittem, hogy belőttek aknavetővel. Amint hátranézek, látom, hogy az egyik vetőnk darabokban, és körülötte véres, felismerhetetlen emberek fekszenek. Forrai szakaszvezető jajgatva támolyog. Combjába kapott egy nagy szilánkot. A vető mellett is nyög egy ember. Kettőnek az agyveleje szétloccsant, és felismerhetetlenségig összeroncsolta őket a felrobbant vető. A cső berepült az udvar közepére. Csőrobbanás történt. Már csak 3 vetőnk maradt.

Estére felmentem a szakaszommal a balszárnyon levő kúpra [?] tábori őrsnek. Éjfélig virrasztottam, de 1 órakor már felébresztettek. Az egyik őrszem mozgást észlelt, és puskázott rája, de semmi komoly dolog nem történt.

 

Szeptember 14.

Emlékezetes nap ez. Ekkor estem át a tűzkeresztségen, de szomorú körülmények között. Reggel 6 órakor egy megerősített századdal elindultunk a szerpentinen a Hideg Szamos felé. Gyönyörű szép időnk volt. Biztosított menetben meneteltünk lefelé a szerpentinen. Én az utóvéddel voltam az egészségügyiekkel és a legényemmel. Útközben vígan szedtük a körtét a fákról és kutattuk át a házakat. 10 órakor már egészen bent jártunk a völgyben. Bal oldalról hatalmas meredek sziklás hegyoldal emelkedett. Egyszercsak teljes hosszában megszólalt a sziklás hegyoldal. Géppuska, golyószóró, puska vert bennünket. Aki tudott, beugrott az árokba. Hamarosan megszólalhattak a mi fegyvereink is. Egy darabig hátra figyeltem, hogy legalább a hátunkból ne kapjunk meglepetést. Negyed óra múlva azonban kivágtam magamat a legényemmel együtt balra föl, hogy a balszárnyat biztosítsam. Közben állandóan pattogtak körülöttem a lövedékek. Fönt leültünk egy gyökerestül kidőlt fa mögé, és figyeltem a románok jobb szárnyát. Azonban már később ott sem láttam rendesen, és felhúzódtunk a műút felső kanyarulata alá. Ide erősen csapkodtak a lövedékek, úgyhogy át kellett ugranom az úton, be az alig 20 cm mély árokba. A legényem az út túloldalán maradt két hírvivővel. Innen már nagyszerűen tudtam figyelni. Fölöttem és alattam állandóan pattogtak a lövedékek. A túloldalon a jobbszárny felé tolódtak el a partizánok. Az biztos, hogy nem volt egy csöpp harcászati érzékük sem, mert különben már eddig bekerítettek volna minket. Azon kívül a rejtőzésre egyáltalán nem törekedtek. A fele civil ruhás paraszt volt, térden állva tüzeltek a peremről. Már egészen fájt a szemem a sok távcsövezéstől. Sajnos nem tudtam odalőni nekik, mert csak pisztolyom volt. Hírvivőt küldtem le, de nem tudom, átadta-e a jelentést. Déli 12 óra tájban már sem a legényemet, sem a hírvivőt [a második hírvivőt - a szerk.] nem találtam a helyükön. Isten tudja, hova lettek, Ottmaradtam teljesen egyedül. A golyók állandóan pattogtak körülöttem. Már a hátam fájt a sok fekvéstől, de olyan kicsi volt az árok, hogy alig tudtam megmozdulni. Alattam szivárgott a víz, a kövek nyomtak. A nap már lenyugvóban volt, amikor őrült kiabálásra lettem figyelmes. A románok rohantak le a sziklákról a völgybe, és rohamozták a mieinket. Láttam már, hogy elvesztünk. Úgy fél 6 tájban egy puskás ember ugrott elém az árokba. Érdeklődtem a helyzetről. Mindenki fut, amerre lát, válaszolta. A század le van szorítva a völgybe. Erre mi is felugrottunk, fel a hátunk mögött levő hegyre. Arra még szabad az út, de az országút el van vágva. Állandóan lőttek bennünket. A hegy nagyon meredek és magas volt. A közepe táján találtam ismét két embert. Most már négyen voltunk. Mentünk föl a tetőre. A perem alatt füstöt láttunk. Felérve vettük észre, hogy két szénakazal ég. Megörültünk neki, mert tudtuk, hogy a mieink jártak erre. Egyszer csak egy golyó fütyül el a fülem mellett. Azonnal levágódtunk, de több nem jött. Mentünk tovább a gerincen. Tőlünk kb. 100 méterre ülő csoportot vettünk észre. Megnéztem őket távcsővel: a mi katonáink. Heten voltak. Az egyik egy rádiót cipelt. Intettem nekik, mire, kissé bátortalanul ugyan, de közeledtek hozzánk. Alig mentünk 100 métert, a völgyből egy alak közeledett felénk golyószóróval a hátán. Nagyon megörültünk, most már 12-en voltunk, egy egész golyószórós raj. Nem félünk már senkitől. Mentünk végig a gerincen, és este 9 óra volt, amikor minden baj nélkül beértünk a támaszpontunkra. Holt fáradtak voltunk. Itt Harkay hadnagy fogadott, és vette át a zászlóalj

. Most jött ki a Ludovikáról, és egyszeribe . Azt hiszem, ő rám gondolta [nem érthető, hogy mire utal - a szerk.]. Még elbeszélgettem a hadnagy úrral. Nem sokkal előttem jött meg Sándor őrmester néhány emberrel. Ők visszavonulás közben a hegytetőn tüzet kaptak két szénaboglyából. Az ellenséget géppuskával kifüstölték, és a boglyákat felgyújtották. Azokat láttuk égni. Az itteni támpont is kapott tüzet a délelőtt folyamán, de néhány aknagránáttal elhallgattatták a tűzfészkeket.

Fél 10 tájban lefeküdtem, mert nagyon álmos voltam. 3 nap óta először vetettem le a csizmámat és a nadrágot, és egy hét óta először feküdtem ágyban.

 

Szeptember 15.

Reggel ismét jött egy kisebb csoport Bányai karpaszományos honvéd parancsnoksága

. Ők éjjel vágták át magukat a hegyeken. Verbiczky hadapród őrmester is Tordaszentlászlóról, hogy megérkezett oda 30 emberrel. Most már tisztábban láttuk a helyzetet. 2 honvéd látta, amint Kovács százados zászlóaljparancsnok és Szabó zászlós századparancsnok kb. 40 emberrel megadták magukat. Ugyancsak fogságba került Nagy Pál főhadnagy, dr. Trummer zászlós, Schulz zászlós, Horváth Kálmán zászlós, és az orvosunk, dr. Schwamm László. Az árkász és a géppuskás szakaszból alig maradt néhány ember, de máshonnan is nagy a veszteség. 6 lovunkat is kilőtték. Ottmaradt 4 géppuska, 1 gránátvető, 1 nehézpuska, 3 géppisztoly és 3 golyószóró. Molnár főhadnagy 3 emberrel kivágta magát és Szászfenesről telefonált. Ennek nagyon megörültünk.

Délelőtt nekiláttunk a hadnagy úrral és Takáts zászlóssal megszervezni a támpont védelmét. A védősereg igazán maroknyi volt. Rendelkezésünkre állott kb. 250 fő, 1 golyószóró, 1 géppuska, 1 gránátvető, 3 aknavető, 1 nehézpuska, és majdnem minden embernél puska. Kézigránát volt bőségesen. A 250 embernek azonban a fele 1 hetes újoncokból állott és nagy részük lovász volt, hiszen az egész pótzászlóalj vonat itt maradt. A zászlóaljat kétfelé osztottuk: az egyik század parancsnoka lett Takács Jóska, a másik én. Önálló volt az aknavetőszakasz Égető Berci parancsnoksága alatt. Azonkívül maradt [a hadnagy] úr [?] kezében 1 golyószórós raj és egy nehézpuskás raj. Hogy sajnáltuk, hogy nincsen páncéltörő ágyunk, milyen jó hasznát tudtuk volna

. 4 támpontot illetve tábori őrsöt képeztünk. Ezeket saját magunkról neveztük el. Az egyik volt a János hegy, a másik a József körlet, a harmadik a Hajdú vonal és a negyedik a Gábris halom. A legmozgalmasabb volt a János hegy környéke. Állandóan ellenséges gyülekezéseket jelentettek a figyelőink, sőt gyakran belőttek hozzánk. Na de minket se kellett bíztatni! Néhány jól irányzott aknagránáttal elhallgattattuk őket, és úgy szétrebbentek, mint a csibék, amikor a héja közibük csap.

A sebesülteket minden baj nélkül beszállítottuk Tordaszentlászlóra. Foglyokat is szedtünk szépen, értékes adatokat tudtunk meg tőlük, amit távbeszélőn azonnal jelentettünk a dandárnak.

A hangulat nem valami bizakodó. A dandár összes zászlóalját szétverték, és a maradék vonul vissza. Délelőtt jött a 3-asoktól egy 12 főből álló, halálosan kimerült csoport. Nem tudják, hol a zászlóaljuk. Nem engedtük tovább őket, mindjárt beosztottam [őket] a századomba. Itt éppen szükség van minden emberre. Ki kell tartanunk az utolsó emberig, azt a parancsot kaptuk a dandártól. El vagyunk szánva mindenre, de legalább elég fegyverünk volna. Vagy a vonatot tudnánk leküldeni, hogy az anyag itt ne maradjon.

Tőlünk keletre, alig 10 km-re rettenetesen dübörög a front. Aknavetők, lövegek ontják a gránátokat. A rádió az esti hírekben azt mondta, hogy Kolozsvártól délre nagy

.

 

Szeptember 16.

Az éjszaka nyugodtan telt el. Reggel piszkálódtak egy kicsit a partizánok, de odapörköltünk nekik néhány aknagránátot, és csend lett. Tovább szerveztem a századomat. Kiderült, hogy 81 emberem van.

A vételező kocsi ismét minden baj nélkül lement Szentlászlóra, tehát még szabad az út.

A dandártól bíztatást kaptunk, hogy német csapatok fognak jönni segíteni. Egy halvány reménysugár. Kérdés, idejében érkeznek-e? Az aknavető tűz mind közelebbről hallatszik. A románokkal orosz csapatok vannak, mi pedig itt állunk néhány szál fegyverrel és egy csomó újonccal. Nem számít, lesz, ahogy lesz! Este már alig 4 km-ről hallatszott a gránát becsapódás. Az eget megvilágította egy égő falu. Valószínűleg Asszonyfalva, ide 9 km.

 

Szeptember 17.

Vasárnap. Pokoli zenére ébredtem. Gyorsan megmosakodtam és felmentem a Gábris halomra. Előtte egy nagy medence, szemben velem a Tordai-hasadék. Aknavetők, gránát- és sorozatvetők, lövegek, harckocsik ontották magukból a gránátokat. Néha megszólalt egy-egy géppuska is. Repülők jöttek, és dobálták le a bombáikat, majd mások alacsony támadással söpörték végig a tüzelőállásokat. Úgy 11 óra felé aztán lassan elcsendesült minden. Ebéd után megtudtuk az okát. Molnár főhadnagy és Verbiczky hadapród őrmester jött vissza 30 emberrel. (Hála Istennek 32-vel ismét többen lettünk.). A főhadnagy úr beszélte el, hogy Tordaszentlászlón német csapatokkal találkoztak, azok avatkoztak be a harcba, és az orosz-román csapatokat bekerítették. Ezért csendesedett el a harc.

A partizánok ismét próbálkoztak piszkálódni, de néhány jól irányzott aknagránáttal elhallgattattuk őket.

A délután folyamán Kolozsvárt bombázták román gépek. Visszafelé a gépek felettünk szálltak el. Távcsővel figyeltük őket. Egyszer csak az egyik gépből kivált valami fehér pont, és zuhant lefelé, majd egy ejtőernyős alakja bontakozott ki. Szépen himbálózva szállt éppen az alattunk levő völgy felé. Tüzelt rá mindenki, de az ejtőernyős csak ereszkedett, végre a patak mellett földet ért. Jakab őrmester parancsnoksága alatt egy golyószórós járőr azonnal lement, hogy elfogja. Már aggódtunk értük, hogy hova lettek, amikor este visszaérkeztek, és az őrmester jelentette, [az] egész környéket átfésülték, de az ejtőernyősnek nyoma veszett. Pedig nagy kár, mert fontos adatokat tudtunk volna meg tőle.

Ezen a napon történt július 23.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot intéz Szerbiához (ennek visszautasítása nyomán, július 28-án a Monarchia hadat üzen, megkezdődik...Tovább

1946

László belügyminiszter feloszlatta a KALOT-ot.

1979

Drasztikus áremelésre került sor. Országszerte az érdeklődés és a viták középpontjába került ez a döntés, s igazában többé le sem került a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők