Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”

Szeptember 1., vasárnap

Gyönyörű, napfényes időre ébredtünk. Igyekszünk rendbe szedni magunkat a mai ünnepségre. 10h-kor megkondulnak a sásvári g[örög] kath[olikus] templom harangjai és civilek, katonák indulnak, hogy részt vegyenek a templomkertben tartandó tábori misén. Én, mint ref., csak azért mentem el, hogy néhány felvételt készítsek a miséről. Utána megnéztem a templom belsejét, mert gyönyörűen fel volt díszítve. Délben ismét jó ebéd volt és bor, délután szabadfoglalkozás. Délután széjjel is néztünk a faluban és az egyik háznál láttunk egy félig már kopasz, zörgő csontú papagájt, amely - egy 92 éves ember állítása szerint - több mint 120 éves. A papagáj még most is mondta, hogy „jó napot".

 

Szeptember 2., hétfő

A hozzánk érkezett p[aran]cs szerint a magyar h[a]ds[ereg]-nél elrendeltetett a magas nyakú zubbonyok lehajtott nyakúvá való átalakítása, melyet a század szabói végre is hajtottak. Századparancsnokunk egész nap az után járt, hogy századával részt vehessen a visszacsatolt területek megszállásában. Ti. a 

 századunkat haza akarta küldeni. A század legénysége pedig fele-fele arányban a hazamenést, ill. a bevonulást választotta. Kíváncsian vártuk a fejleményeket. Az irodában 75 000-es térképből a falra függesztettük Erdély térképét és tanulmányoztuk a visszacsatolt terület új határait. Idő: szép, napos.

 

Szeptember 3., kedd

A század legénysége a szerelvény- és kerékpár-karbantartás mellett a leszerelés és a bevonulás lehetőségeit vitatja. Az idő ma is szép, napos.

 

Szeptember 4., kedd

A századparancsnok sok utánjárása a század mindkét tábora számára hozott örömöt. Egy rendelet értelmében a század 20%-át haza kell küldeni leszerelés végett, amelybe a hazamenni akarók nagy része bele is fért. Ezeket sürgősen összeírtam, és a tisztek a jelentkezőket családi és anyagi helyzetük figyelembe vétele alapján válogatta ki a 20% erejéig. A század többi része - mint a 

 kötelékébe tartozó egység - részt vesz a bevonulásban. A hazamenők kiválogatása és a bevonuláshoz való előkészületek lázas ütemben folytak, és az esti órákra be is fejeződtek. Az idő, mint tegnap.

 

Szeptember 5., csütörtök

Délelőtt elbúcsúztunk a hazaindulóktól, kiket útba indítottunk Szolnokra Balogh törzsőrmester vezetésével, aki egy heti fogda után - amit igyekeztünk vele kellemesen eltölteni - szabadult. Délután 16h-kor a század itt maradt része felsorakozik a sásvári főtéren, és 17h-kor elindul a határ mentén lévő Tiszabökény községbe, hol egy zsidó által bérelt piszkos uradalmi tanyában töltöttük az éjszakát. Idő: változatlan.

 

Szeptember 6., péntek

Szép, derült reggelre ébredtünk. A reggeli lefogyasztása után élénk kerékpár málházás és öltözetünk rendbe szedése. Nyolc órakor a nap már teljes erejéből ontja a meleget a tiszabökényi útra, ahol a század teljes díszbe öltözve várja az indulási parancsot. Itt pár felvételt készítek a századról, és 10h-kor besorolunk a Gyorshdt-be. 11h-kor megmozdul az egész oszlop, és rendes tempóban gurulunk a határ felé, hová percről percre közeledünk. A hőség kezd tetőfokra hágni. Fejünkön a sisak forró, mint a tüzes vas. 11.30-kor Nevetlenfaluban tapossuk a pedált, ahol a falu lakossága virágot osztogat, és kíván sok szerencsét további utunkhoz. Ez a falu már a határ mentén fekszik. Századunk déli 12h-kor gurul át a trianoni határon. Balra egy új emeletes román vámőr épület, melynek falai és ablakai alaposan össze vannak lőve az utóbbi idők határincidensei következtében. Útközben számos helyen találkoztunk úttorlaszokkal, melyek azt mutatják, hogy fegyveres ellenállásra is felkészültek. Különösen Halmi község bejárata van feldúlva. Betonerődök, drótakadály, tankárok. A különböző úttorlaszok miatt - melyet a lakosság igyekezett eltávolítani - csak egyesével tudtunk előre haladni. 12.30h-kor érkeztünk be a faluba. Az egész helység ünnepi díszben, rögtönzött magyar zászlók diadalkapu, nagy lelkesedés fogad. Megállás nélkül vonulunk át a községen. (hová az I. lépcső már tegnap bejött) és Túrterebes, Sárköz, Avasújváros elhagytával este a baksai temető mellett sátortáborban lepihenünk. A napi menet kb. 50-60 km.

 

Szeptember 7., szombat

Nyugodt éjszakai pihenő után 5h-kor ébresztő. A reggeli elfogyasztása után hűvösben folytattuk utunkat. Elérve Szinyérváralját - hol nagyméretű betonerőd-vonal 

 - a diadalkapunál 9h-ig pihenő van. Ez idő alatt megnéztük az erődöket, némelyik a szélső házak udvarába van beépítve. 9h-kor indulás és az idő ismét meleg, szembeszél fúj, nagy a por. A mai nap már az első lépcsőben haladunk. Remetemező, Barnafalu, Erdőszáda helységeken áthaladva az út mellett töltjük a délutánt, mert közben a Gyorshadtest lovassága és tüzérsége végeláthatatlan sorban vonul előre megszakítás nélkül. 18h-kor indulás. Az utak rendkívül rosszak, nem úgy, mint a csehek megszállta részeken. Emiatt az alakulatok előrejutása lassú, mert a lovasság, tüzérség, gépkocsizó és kerékpáros alakulatok egy úton, egymás mellett vonulnak. 20-21h körül a lovasságot beszállásolták, ill. más útra irányították és számunkra szabad lett az út. Eddigi utunkon az út zsúfoltsága miatt láttunk néhány gépkocsit az árokba fordulva. Az estével beborult, koromsötét van és kellemetlen szél fúj. Hullámos utak rossz állapotban. Melegünk is van, fáradtak is vagyunk. Egy magaslaton pihenő és a szél elől mindenki az árokba húzódik. Selmeci hadapród káromkodik, szidja a konyhát, közben lámpájával végigjárja az embereket, nehogy elaludjanak. Rövid pihenő és indulunk, nehogy a felmelegedett testtel valaki megfázzon. Közben találkozunk a konyhával. A vacsorára főzött káposztás tészta kihűlve, közel az éjfélhez. Megettük és mentünk tovább. A sötétség miatt virradatig gyalog toltuk a kerékpárt.

 

Szeptember 8., vasárnap

Virradatkor, akik bírtuk, kerékpárra ültünk, és elindultunk hegynek fel, Kovás, Kápolnamonostor, Csernafalva helységeken át, hullámzó vidékeken haladva, elhagyunk egy gyalogos zászlóaljat és egy utászszázadot. A 6h-ig tartó különböző kapaszkodók után egy völgyben találjuk Magyarlápos helységet. A főutcán diadalkapu áll, a helység is igen rendes. Áthaladva a falun ismét hegynek kapaszkodunk, és kerékpárunkat tolva ½ órai gyaloglás után - szerpentinutakon - elérjük a hegy tetejét. Közben egy bővizű forrásnál lemosakodunk a tegnapi út porától. A századunk többi része messze elmaradt. 7.30h-kor egy veszedelmes szerpentinen ereszkedtünk le Rohiba, amely a hegyek közé eldugott kis románok lakta falu. Szakácsaink itt már meleg feketével vártak bennünket, amely után a szénaboglyák tövében pihenőre tértünk. Századunk többi része szórványosan érkezik be a déli órákig. Mindenki hullafáradtan dől rövid pihenőre. Szerencsére nagyon szép idő van. A tegnap reggeltől megtett út kb. 80-90 km. Alighogy az utolsó csoport beérkezik, a kürtös riadót fúj és a század ismét útra kész. 12.30h-kor elindulunk ugyanolyan meredek úton, amilyenen a faluba lejöttünk. A kerékpárt könnyebb felfelé vinni, mint tolni. 2 órai kapaszkodó után értünk fel a hegyre, megelőzve egy fogatolt vonatoszlopot, melynek lovai minden erejüket megfeszítve kapaszkodtak a meredek úton, többször térdre esve. Szánalom volt látni őket. A túloldalon is meredek úton ereszkedtünk le és 16.30h-kor egy legelőn átvonuló patak partján ebédeltünk meg. 17h-kor indulás tovább. Innen az út már kedvezőbb, állandó enyhe lejtéssel, és kevés erővel igen jól haladunk. Magunk mögött hagyva Boérfalva, Hollómező, Pecsétszeg, Felső-, Alsókosály helységeket, elérjük Dés városát. Itt megelőzzük a huszárokat, akik bevonulnak Désre az ünnepélyes fogadtatásra. Mi balra térve tovább haladunk Kozárvár, Retteg, Felőr, Csicsókeresztúron át Bethlenbe. Nehezen jutunk a városba, mert lassan halad az előttünk lévő csapatok beszállásolása. 20-22h-ig várunk, míg szállásra jutunk. Szénapajtákba térünk pihenőre. Aznapi utunk déli 12-20h-ig kb. 70-80 km.

 

Szeptember 9., hétfő

Mikor felkeltünk, már a tegnap Dés alatt elhagyott huszárok (kik az éjjel értek ide) már nyergeltek és indultak tovább. Mi megborotválkoztunk és tiszta alsóruhát váltottunk. 9h-kor a század menetkészen. Irány: Somkerék, Bethlenkeresztúr, Sajómagyaros, Szeretfalva, Harina, Galázsfalva, Dipse, Kolozsnagyida (hol a híres nagyidai cigánybanda zeneszóval fogadott bennünket, gyönyörű diadalkapu alatt), majd Tekére érve - melynek lakosai szászok és magyarok - festői népviseletükben leírhatatlan örömmel fogadtak bennünket. Az utca két oldalán terített asztalokon kalács, sütemény, sült hús, bor, pálinka. Le kellett a kerékpárról szállni és enni-inni mindenből, csak aztán mehettünk tovább. Eddig sehol ilyen lelkes fogadtatás. Innen továbbmenve Tekeújfalun át Beresztelkére, ahol az éjszakát töltjük. A ma érintett helységek nagy része magyar ajkú lakosak voltak, és mindenütt szeretettel fogadtak bennünket. Itt Beresztelkén románajkú a lakosság és feltűnő a velünk szembeni tartózkodó magatartásuk. Kellemes jó idő lévén az éjszakát az udvarokon töltjük. A napi utunk 70-80 km.

 

Szeptember 10., kedd

3h-kor ébresztő, gyors mosakodás, málházás és 6h-kor már Szászrégen főutcáján tapossuk a pedált. A fellobogózott város utcáinak kövezete még mindig virággal borított a tegnapi bevonulók után. Radnótfája községbe érve 8h-ig pihenő, közben reggelizés. Innen már mi fogunk az I. lépcsőbeli alakulatok legelején vonulni, így századunkat a kerékpáros gyalogság elé vezénylik. Most már a gépesített alakulatok vonulnak az első lépcsőben. Igen rossz, de annál is porosabb úton vonulunk Székelyföld felé. Alsóbökény, Felsőbökényen át 11h-kor elérjük Nyárádremete, az első székely község határát. A község gyermekei a domb tetejéről futva jönnek elébünk, hogy segítsenek feltolni a kerékpárjainkat. A dombon diadalkapu áll, hová a fiatalok és a falu lovasbandériuma jött elébünk, hogy velünk együtt vonuljanak a faluba. Három diadalkapu alatt rengeteg virág és csók, örömkönnyek között vonultunk be, hol a tekei fogadtatáshoz hasonlóan, terített asztaloknál gyorsan megebédeltünk, és folytattuk utunkat tovább. Szovátán hasonló fogadtatás, Parajdon szintén. Életem legszebb napja eddig ez a mai nap. Szeretném, ha az otthoniak láthatnák ezeket a leírhatatlan örömben úszó embereket. Ezek tudhatják igazán, mi magyarnak lenni idegen uralom alatt. Tovább vonulva a fennsíkokról szebbnél szebb vidék tárul a szemünk elé. Elhaladva Alsó- és Felsősófalva között Korondra érkeztünk, hol éjszakára beszállásoltunk. Elhelyezkedésünk után lemosva az út porát - melytől már csak a szemünk ragyogott - házigazdáink vendéglátása után a községházán tiszteletünkre rendezett bálra mentünk, amely éjfélig tartott. A ma megtett utunk is kb. 70-80 km volt.

 

Szeptember 11., szerda

Reggel - a lakosság szívélyes búcsúztatása után - továbbindultunk. Egy magas emelkedő megmászása után leereszkedtünk Farkaslaka helységbe, hol a lakosság a ref[ormátus] iskola előtti téren üdvözöl bennünket, szép hagyományos székely népviseletbe öltözve. Ennyi sok szép fiatalságot együtt még eddigi utunkon nem láttunk. Mivel útközben, ha lehetőségem van rá, fényképezgetek, hogy emlékeim maradjanak utunkról, élményeinkről. Itt a sok szép fiatalságot látva különösen fontosnak tartottam őket megörökíteni. Mivel utunkat a naponkénti terv szerint kell folytassuk, az örömpoharak kiürítése után, egy-egy csirkecomb vagy más jó harapnivaló után, tovább vonulunk Szentlélekre, ahol a környék lakossága gyűlt össze fogadtatásunkra. Itt a századunk parancsot kap az elszállásolásra, melynek a lakosság rendkívül örül. Mi pedig szerettünk volna Székelyudvarhelyre menni, mivel út közben sok szépet hallottunk róla. Azonban még meg sem kezdtük a beszállásolást - gyorsfutár útján - újabb parancs érkezik, hogy a szomszédos Malomfalvára vonuljunk, és ott szállásoljon be a század, amely meg is történt. Mivel e kis helység félreesik a bevonuló csapatok útvonalától - de közel Székelyudvarhelyhez - a lakosság egy része és a fiatalság Udvarhelyre ment az ünnepségre. Estefelé visszatérve örömmel látták falujukban jelenlétünket. Közben mi befejeztük a beszállásolást az udvarok szénapajtáiban. Én egy igen kedves, Farkas nevű családnál kaptam szállást néhányad magammal. Jelen parancs értelmében holnap délig maradunk, addig a kerékpár és szerelvény-rendbehozatallal foglalkozunk. A lakosság állandóan köztünk időzött, beszélgetett, ezzel-azzal kedveskedtek. A fiatalok kerékpárjaink karbantartásában segédkeztek.

 

Szeptember 12., csütörtök

Reggel ismét benépesültek szállásaink udvarai, és minden folytatódott tovább. Mindenre kiterjedő érdeklődéssel vettek körül bennünket, ami hazai viszonyainkat illeti. Délben megérkezik a parancs, hogy a század vonuljon Zetelakára. A falu leányai rengeteg virággal díszítik fel kerékpárjainkat, és így indulunk útnak. Út közben csepergős esős időt is kaptunk. Elég hullámos kapaszkodók után Sejkefürdő, Székelyudvarhelyen át a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze - munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll. Hogy az elöljáróság- és lakosságnak egy kis ideje legyen előkészülni fogadásunkra, a község bejárata előtt egy félórára leálltunk, hol a gyerekek teljesen körülvették a századot, így este lett, mire bejutottunk és elszállásoltunk. Alig hogy elszállásoltunk, a lakosság megrohanta a szállásudvarokat és hordta-vitte a katonákat vacsorázni. Ma nem kellett katonáinknak vacsoráról gondoskodni, hisz az ő vacsorájukról is mások gondoskodtak. Engem két, 13-14 év körüli kislány kapott el a kapuban. Házukhoz érve láttam, hogy a legmódosabb családok egyikéhez sodort a véletlen. Ezt már út közben gondoltam, mert igen intelligens és műveltek voltak elrablóim. Belépve házukba - a legnagyobb meglepetésemre - ott látom Veress hadnagy századparancsnokomat, elrablóim szüleinek „fogságában". Az ízletes fogásokból összeállított vacsora (amely bizonyára már a tegnapi napra volt előkészítve) végeztével, megköszönve a szíves vendéglátást, írnoki teendőim miatt elbúcsúztam. Eközben vendéglátóim meghívtak az elöljáróság által - tiszteletünkre rendezett - táncestélyre, ahová, dolgom végeztével a szállásomra értem jött „rabtartóimat" - feletteseim csodálkozására - karon fogva vezettem be. A kellemes hangulatú táncestély éjfélig tartott.

 

Szeptember 13., péntek

A kapott parancs szerint a századunkat a mai nap a Görgényi-havasok és a Hargita hegység között, Zetelaka és a gyergyóújfalui úton lévő hidakhoz és kanyarodókhoz, őrszolgálatra gépkocsival széthordták. Állítólag Horthy 

 ezen úton fog Székelyudvarhelyről Gyergyószentmiklósra menni. Én, mint egy tartalék őrség parancsnoka, a Küküllő és a Sikaszó folyó találkozásánál lévő oláh településnél lévő Serbán kocsma udvarába szállásoltam be az őrséget. Mivel a házigazdánk oláh, lévén két legényfia, látszott rajtuk, hogy nem szívesen látnak itt bennünket, sőt a magyar érzelműek figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert ezek vasgárdisták. a sötétség beálltától virradatig megtiltottam nekik a lakás elhagyását, és őrséget állítottam. Mi a szénapajtában helyezkedtünk el. Az idő kissé borongós volt.

 

Szeptember 14., szombat

Az éjszakát nyugodtan töltöttük. a reggeli dolgaink végezte után néhányan felmentünk a mögöttünk lévő fennsíkra, hol őzeket emlegettek. Lőni azonban nem sikerült, mert ők figyelmesebbek voltak nálunk, és idejében eltűntek szemeink elől. A fennsíkot darabos szikla borítja, igen sok kígyó- és viperafészek van rajta, szinte irtózunk rajta járni. Mivel borongós az idő, a kövek között tanyáznak. Déltájban kisütött a nap és a viperák kijöttek az országútra sütkérezni, hol az élénk gépkocsiforgalom miatt sok széttaposódott. Itt láttam életemben először viperát. Délután 16.30-kor parancs érkezett, hogy vonuljunk be Zetelakára, mert a Kormányzó úr nem megy Gyergyószentmiklósra.

 

Szeptember 15., vasárnap

Mivel befejeződött a visszacsatolt területek megszállása, az újabb parancs értelmében reggel 9-kor elbúcsúzunk Zetelakától, és elindulunk vissza Szászrégenbe. Útközben jól elázva az esőtől - mely egész nap esett - Malomfalván ismét beszállásoltunk. Nem sikerült a régi helyünkre, mert más alakulat foglalta el. Az éjszakát itt töltöttük.

 

Szeptember 16., hétfő

A reggeli órákban erősen borult időben - a tegnapi elázás után - nem valami vidám hangulatban indultunk útnak, Kobánfalva, Siménfalva, Rugonfalva, Székelykeresztúr, Szentábrahám és Bözödön keresztül Erdőszentgyörgyre, hol megebédeltünk. Egy órai pihenő után elindulva Szentháromság, Nyárádszereda, Jobbágyfalva, Csíkfalva, Jobbágytelke, Körtvélyfája helységek érintésével és Radnótfája helységek érintésével a késő délutáni órákba érkeztünk Szászrégenbe, hol be is szállásoltuk.

 

Szeptember 17. - október1-ig, Szászrégen

A bécsi döntés alapján visszakerült erdélyi részek megszállása hivatalosan is befejeződött. Most folynak a megbeszélések a további teendőkről. kíváncsiak vagyunk századunk további sorsával kapcsolatban. Én, Csahóczy Sándor század kürtös és Kató János 

 postakezelője - tényleges bajtársaim - egy szász szeszfőzdésnél szállásolunk be, aki a tágas irodahelyiségét bocsátotta rendelkezésünkre. Itt helyezkedtem el a század irodával is, mivel házigazdánk igen kevés adminisztrációs munkát végez, így jelenlétünkkel nem zavarjuk. Egyébként barátságos, intelligens, művelt ember, szenvedélyes vadász. Esténként szívesen elbeszélget velünk, különösen vadász élményeiről. Három különböző típusú vadászfegyvere van (német gyártmány), szépen rendben tartva. Felesége igen szép, kedves asszony, magyarul keveset tud beszélni, de azt jól. A város és a környék lakói a selejt vagy felesleges gyümölcsöket szekérszámra hordják ide az udvaron lévő tárolókba, melyből majd a szeszt főzi. Jól élünk gyümölccsel. Századunk a Maros csatorna szabályozása munkát kapta, melynek egy szakasza szállásunk kertje alatt folyik el, és mi ide járunk fürödni és mosni. A város szép, tiszta, rendezett, jellemző szász lakosaira, de sokan laknak benne magyarok is. Több fotót készítettem a városról. Az irodai munkám mellett egy hétig összekötő szolgálatot is teljesítettem a hadsereg-parancsnokságnál. Vasárnap délután szászok és magyarok népviseletben jelennek meg a korzón, festői látványt nyújtva a szemlélőknek. Elcsodálkoztunk azon, hogy itt Szászrégenben milyen magas termetűek a szász lányok. Utunk folyamán más szász lakosú településeken ilyen feltűnően magas lányokat nem láttunk. Egyik nap a város vadásztársulata meghívta a hadsereg-parancsnokság tisztjeit vadászatra. A mi házigazdánk két vaddisznót ejtett, melyhez gratuláltunk neki. Kató János barátunkat - saját kérelmére - a légierőhöz helyezték át, mint mondja, mindig oda vágyott. Sajnáljuk, rendes bajtársunk volt. A szeptember 5-én leszerelés végett hazaküldött tartalékosok kísérője, Balogh törzsőrmester is megérkezett, és jelentkezett szolgálattételre. Rettentően sajnálja, hogy nem volt velünk a megszállás első napjaiban. A századnak tartalékosai állandóan a leszerelésüket várják.

 

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő