Jelentés a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. elhurcolt javainak felkutatásáról

„Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket. Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz.”

Forrás  

A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. megbízottainak jelentése a cég nyugatra hurcolt vagyontárgyainak visszaszerzéséről

Másolat.

JELENTÉS

A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt., nyilasok által elhurcolt autóinak felkutatására, négyünket küldött ki Ausztriába az angolok, illetve amerikaiak által megszállott területre az alábbi megbízó levéllel.

M e g b í z á s !

Budapest, 1945. június 19.

Megbízzuk Vincze István, Spiesz József, Kovács Sándor, Martinovits Dániel munkavállalóinkat, hogy a Weiss Manfréd Acél és Fémművek RT. tehergép- és személy kocsijait kutassa fel, és szállítsa haza Ausztria és Németország területéről.

Kérjük a Szövetséges Hatalmak ellenőrző közegeit, hogy nevezetteket működésükben támogassák, és részükre a kocsik hazaszállítását engedélyezzék.

Kérésünk támogatására megjegyezzük, hogy a nyilasok által elhurcolt kocsik hiányában, a háborús jóvátételen dolgozó gyárunk anyagellátását biztosítani nem tudjuk.

[Aláírások

Weiss Manfréd Acél és Fémművei pecsétje.
A MKP csepeli szervezetének pecsétje.
A WM. Üzemi bizottságának pecsétje.
A Magyar Külügyminisztériumpecsétje.]

Június 25-én indultunk el Ausztriába, Mosonmagyaróvárig vonattal, onnan orosz gépkocsival Bécsig, majd újra vonattal Ennsig, a szovjet-USA demarkációs vonalig. Onnan tovább Linzig gyalog mentünk. Linzből Welsbe utasítottak, ahol a fent említett meghatalmazást kaptuk, majd újra tovább irányítottak Salzburg felé.

A welsi táborban jelenleg 4500 magyar deportált tartózkodik még, közöttük 1500 magyar katona. A deportáltakat, mint foglyokat kezelik, géppisztolyos amerikai katonák őrzik őket. A tábor területét néhány kivételezett személyen kívül nem szabad elhagyni. A felszabadítás napjától számítva négyszáz ember halt meg. Kiütéses tifusz is volt. Az amerikaiak puskatussal és pofonnal traktálják foglyaikat. Sokan megpróbálják, hogy ruháért, vagy bakkancsért élelmet szerezzenek. Engedély nélküli eltávozásért azonban egy-két napos fogság jár, de a büntetéshez tartozik a csuklógyakorlat, kényszermunka és a verés is. Igen sok a szakmunkás, közöttük kb. 200 csepeli munkás.

Míg a foglyok nagy része éhezik, és rossz elbánásban van része a fogolytábor vezetői, akik szintén deportáltak, igen jó körülmények között élnek.

Salzburgban érintkezésbe léptünk a magyar kormány állítólagos kiküldöttével, egy magát Friedman Zoltánnak nevező 24 éves fiatalemberrel, akit dr. Balog István miniszterelnökségi államtitkár bízott meg az állítólag Ausztriába kiszállított magyar vagyontárgyak felkutatásával. Az állítólagos megbízott a külügyminisztérium pecsétjével ellátott igazolványt mutatott fel. Ezen a pecséten Magy. Kir. Külügyminisztérium körirat szerepel és a címeren rajta van a korona. Saját bevallása szerint „feketén" tudott csak elutazni Csehszlovákián át. Utazása három hétig tartott. Tevékenységéről bővebbet nem tudunk, csak annyit, hogy vele együtt működik Gellért Andor, londoni magyar újságíró, akinek állítólag angol részről szintén hivatalos megbízása van. Viselkedésük igen zavaros és gyanús volt. A Földművelésügyi Minisztérium autóján közlekednek. Jelentkeztünk Salzburgban Gellért Andor közvetítésével Riepe amerikai őrnagynál, a katonai kerületi kormányzónál. Itt találkoztunk Korányi kapitánnyal is, aki Magyarországból vándorolt ki. Az amerikai tisztek közölték velünk, hogy az autókat és az összes magyar vagyontárgyakat diplomáciai úton a magyar külügyminisztérium és budapesti amerikai katonai misszió közvetítésével kérhetjük ki Washingtontól.

Ugyancsak Salzburgban találkoztunk Himler Márton és Molnár Mihály USA titkosrendőrökkel, akik Kis Ferencet, Antal Istvánt, Endre Lászlót letartóztatták. Közölték velünk, hogy nincsenek megelégedve azzal, hogy milyen enyhén bánnak nálunk a nyilasokkal.

Kutatásaink során megtaláltuk a Weiss Manfréd gyár 120 teherautóját, részben átfestve, vagy átalakítva, amelyeknek hollétéről pontos felvilágosítást tudunk adni. Az autók egy részét a nyilas katonák egy-egy kiló kenyérért, vagy lisztért „eladták" az osztrák lakosságnak.

Salzburgban működik báró Weiss Alfonz, aki szintén össze akarja szedni kintlévő vagyontárgyait, autókat és gépeket, amelyekkel valami üzemet akar létesíteni.

Becslésünk szerint legalább 15 ezer magyar autó, 17 ezer ló van Felsőausztria területén, amelyek egy nagy részét nyilasok a fent említett módon már elherdálták.

Linz mellett 14 megrakott magyar uszály vesztegel, ebből két uszály nikkel 20 és 50 filléresekkel van megrakva, egyik uszályon kb. 70 vagonra való bronz, vörösréz, horganyhuzal és kábel; két uszály gyapot, egy uszály bőr, egy uszály autó és alkatrész, közöttük autógumik. Egy uszály benzin. Az uszályok egy részét Passau felé irányították.

Megszámoltunk 34 magyar mozdonyt és a magyar tehervagonok számát több ezerre becsüljük. Linz mellett a nyilasok még 2 vagon cukrot és egy vagon pálinkát őriznek.

Utólag megjegyezzük, hogy a welsi tábort időközben feloszlatták és annak lakóit a Linztől nyugatra fekvő Donau-Lagerbe vitték.

Kutatásaink közben egy kb. 500 főnyi magyar táborra bukkantunk, amely a szegedi szeroszlop maradványa lehet. A tábor parancsnoka egy alezredes, autójavítási munkákat vállal, amelyet a tábor lakóival végeztet. Érdeklődésünkre durván elutasított, fenyegetőzött és végül kitiltott a táborból. Ennek ellenére érintkezést találtunk a tábor katonáival, akik elpanaszolták, hogy a legszigorúbb drill alatt állnak, büntetésből csuklógyakorlatokat végeznek, és kikötik őket.

Általában a legfurcsább viszonyokat tapasztaljuk, görög deportáltakat magyar fegyveres őrség őriz. Magyar katonai táborokat fegyveres német, illetve osztrák katonák őriznek.

Az osztrák vasutakat magyar szakmunkásokkal építtetik nyilas vezetőik, akik közöttük állandó propagandát folytatnak a magyarországi állapotokkal kapcsolatban, hogy visszatartsák őket a hazatéréstől. A magyar munkások munkájukért csak élelmet kapnak. Salzburgban egy magyar bizottság működik, amely kétoldalas kézisokszorosítású újságot tart fenn. A magyar bizottság vezetője dr. Kontra László a zöldkeresztes intézmény egyik vezetője. Becslése szerint kb. egymillió magyar lehet Ausztriában.

Útközben találkoztunk Kassai Farkas altábornagy, Henkey ezredes, Solymossy vezérőrnagy, Görgényi Walter vezérkari százados urakkal, akik készségüket fejezték ki arra, hogy segítenek az elrabolt magyar javak és magyar személyek felkutatásában és azok hazaszállításában.

Tudomásunkra jutott, hogy Dálnoki Miklós Béla [miniszterelnök] fia Párisból Salzburgba érkezett repülőgépen, és onnan vonaton igyekezik tovább Budapestre.

Imre Sándor nevű egyén 150-200 magyar munkást kért a magyar bizottságtól, hogy azokat élelmezés ellenében munkába állíthassa. Ezt a kívánságot a magyar bizottság közbelépésünkre megtagadta.

Javasoljuk egy szakértőkből, mérnökökből és igazságügyi tisztviselőkből álló bizottság kiküldését, amely az ottani magyar értékeket lefoglalja, és biztonságba helyezi addig is, amíg diplomáciai úton sikerül a szállítási engedélyeket megkapni.

Budapest, 1945. július 21-én.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, Iparügyi Minisztérium. XIX-F-1-b/ 49. doboz. - 1945.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő