Vörös Vince kisgazdapárti politikus 1956-os szerepvállalása

56’-os források Vörös Vince irathagyatékában

Kisgazdapárt ismert politikusának, Vörös Vincének – aki 1990 és 1994 között a rendszerváltó Országgyűlés alelnöke volt – irathagyatékának ’56-os vonatkozású forrásaiból válogatott a szerző. Vörös Vince a forradalom alatt más kisgazda politikusokkal együtt pártja újjáélesztésén fáradozott, aminek következményeit évtizedeken keresztül viselnie kellett.

Vörös Vince kézirata a vidéki városok eseményeiről 1956-ban

„Az 1956-os szabadságharc vidéki eseményei Baranyában és az országban - Ahogy a hírek eljutottak hozzám„

  

A kommunista hatalom ellen fokozódó ellenszenv 1953 nyarától kezdett mind nyíltabban jelentkezni. Az enyhén szélesedő demokratikus jogokat és lehetőségeket számosan érvényesíteni igyekeztek. Rövid néhány hét alatt a megyékben több helyen vezető szervekké akarták változtatni a népfrontbizottságokat. Olyan működési szabályokat fogalmaztak, amelyek szerint a kommunisták nem lehetnek tagjai a népfrontbizottságoknak. E kis csoportokat azonban visszaszorították, de a megújulás, a szabadság szellemi és szervezeti felépítése tovább terjedt. Ez a Kommunista Pártban is eszmei zavart okozott, mely 1956 elejétől kezdve nyíltabban jelentkezett, és talajul szolgált a forradalom szellemi előkészítésének.

1956 októberében a forradalom kirobbanásával, mely Budapesten jelentkezett elemi erővel, a vidéki elégedetlenségek is lángra kaptak, a kialakultak az események láncolatai. Érdekes, ezek erőssége nagyon változó módon jelentkezett egyes vidékeken és városaikban. Egyes helyeken véres megmozdulások történtek, ugyanakkor másutt csendesebb eseményeket idézett elő a Budapestről érkező hírek áradata. Pl.: egy Budapestről november elsején érkező személy, aki magát Nagy Imre személyes küldöttének mondta, és a pécsi ifjúsági Forradalmi Tanácsot kereste, így méltatlankodott: Mi van itt Pécsett? Végig jöttem a városon és egy embert sem láttam még a fán lógni.

Pécs csendesebb volt, s talán a falvak is emiatt voltak eseménytelenebbek. Pedig voltak a dolgozó parasztoknak jogos sérelmeik, ennek ellenére nem emeltek kezet a kommunista hatalom helyi vezetőire. Pedig a begyűjtésnek a rendszere, amely érvényben volt, súlyos terheket rótt a dolgozó parasztságra, és a téeszesítés Rákosiék által elkövetett, kíméletlen hibái tönkre tették parasztságunk értékes részét, ennek ellenére elsősorban munkáik végzésére fordították fő tevékenységüket. Egy-két helyen azonban mégis csak kitört az addig elfojtott indulat.

A forradalmi lehetőségek hatására a földjeiket féltő és bánó [!] parasztok elsősorban birtokaikat igyekeztek visszaszerezni, ezért elsőként a termelőszövetkezeteket, az azokat kikényszerítő pártszervezeteket és a hatalmukkal visszaélő tanácsi szerveket vették támadásaik célpontjául. Meghirdették a magángazdálkodás lehetőségeit. Ehhez nagyban hozzájárult Mindszenty József bíboros-hercegprímás beszéde a rádióban, aki nyíltan követelte vissza az

A sok helyütt véres áldozatok árán megalakított termelőszövetkezeteket az emberek megszüntették.

Forradalmi Tanácsok, Forradalmi Paraszt Munkástanácsok, nemzetőrségek, szabadságharcos csapatok, sőt egyes helyeken „Forradalmi Köztársaságok" alakultak, mint Baranyában a Pécshez közeli Bodai Köztársaság, Komárom megyében Dorog szomszédságában a Kesztölci Köztársaság. Ez utóbbi több napon át tartotta magát. Géppisztolyokkal, de valahonnan szerzett ágyúval is fel voltak szerelve. Emberek bántalmazása egyik helyen sem fordult elő. Kommunista párt ellenes és szovjet ellenes magatartás alakult ki általában a forradalmárok körében. Több nagyobb községben letépték az ott elhunyt szovjet katonák emléktábláját, eltávolították a Tanácsházáról a vörös csillagot és a tanács- és a kommunistapárt-helyiségek tábláját. A falvak józan parasztsága általában kerülte a tettlegességeket. Figyelmeztető szavak azonban majdnem minden községben előfordultak. Nem egy helyen kisgazdapárti és parasztpárti parasztvezetők akadályozták meg a tettlegességeket, mint Gyomán, Endrődön, Füzesgyarmaton, Medgyesegyházán, Szekszárdon, Sellyén, és lehetne sorolni sok helyet.

A vidéki eseményekre legjellemzőbb - véleményem szerint - az ország nagyobb városaiban kialakult helyzet, ezért sorra veszem az egyes országrészek „fővárosainak" helyzetképét, ahogy arról értesülhettünk. Ilyenek Győr, Székesfehérvár, Pécs, Debrecen, Miskolc.

Győrrel kezdem, mivel ennek a városnak szerepe az egész Dunántúlra, sőt országos viszonylatban kiterjedt. A nyugati határhoz közelálló város forradalmi szerepét földrajzi fekvése erősen meghatározta. A budapesti események után megalakították a Nemzeti Tanácsot, amely szülője lett a Dunántúli Nemzeti Tanácsnak. A győri Nemzeti Tanács jelentős szerepet töltött be a forradalom napjaiban. Kezdetben a Nemzeti Tanács bizottságaiban harc folyt a szélsőséges csoportok ellen. Azonban a tanács vezetőjének, Szigethy Attilának - kapuvári szövetkezeti ügyvezető, a Nemzeti Parasztpárt volt országgyűlési képviselője - és csoportjának befolyása gyengült, és mindjobban előtérbe kerültek a „forradalmi kormányt" követők. Szigethy Attila, hogy pozícióját megtarthassa, mind több és jelentősebb engedményeket tett. Felhívást intézett a Dunántúli Megyei Munkás- Nemzeti Tanácshoz, hogy kiküldötteiket küldjék el Győrbe október 30-ára. A megjelent küldöttek megalakították a Dunántúli Nemzeti Tanácsot, Győr székhellyel. A Dunántúli Nemzeti Tanácsban a csatlakozott megyék Nemzeti Tanácsai 4-4, valamint a megyei jogú városok Nemzeti Tanácsai és Győr város Nemzeti Tanácsa 2-2 küldöttel képviselik magukat. Határozatot hoztak, hogy a Dunántúli Nemzeti Tanács maga állapítja meg szervezetét és ügyrendjét. A megalakult Nemzeti Tanács 1956. október 31-től gyakorlatilag átvette a hatalmat és gyakorolta egy forradalmi kormány megalakításának gondolatával a Dunántúlon az irányító szerepet. Felvette a kapcsolatot az összes dunántúli megyékkel, sőt, ezeken kívül Miskolc és Eger bizottságaival is. A Dunántúli Nemzeti Tanács alakulásakor 14 pontból álló határozatot hozott, melyet elküldött az összes tagszervezeteinek és csatlakozásra szólította fel az ország összes Nemzeti Tanácsát. Megállapították, hogy Borsod megye Nemzeti Tanácsa, a Bács-Kiskun Megyei Tanács és Csepel Munkás Tanácsa csatlakozott. Tudomásul veszik a pápai, a győri, a tatai és zalaegerszegi honvéd alakulatok csatlakozását. A Dunántúli Nemzeti Tanács kívánatosnak tartja a Dunántúlon egységes katonai vezetés megszervezését.

A kormánnyal 24 órán belül tárgyalásokat kezd a nemzet követeléseinek érdekében, ezért küldöttséget meneszt Nagy Imréhez, hogy bizonyosságot szerezzen, és biztosítékot kapjon a kormány ígéretének való váltásáról. Elsősorban a szovjet haderőnek az ország területéről való kivonásáról és annak időpontjáról. Követelést terjeszt a kormány elé, hogy a szovjet csapatok kivonulása után, de legkésőbb 1957. január végéig több párt részvételével írjon ki általános és titkos választást. A kormány az illetékes helyi nemzeti tanácsok jóváhagyásával hozza létre a helyi karhatalmi szerveket, és a honvédség és egyéb fegyveres testületek magasabb rendfokozatú tisztjeit a megalakítandó Nemzeti Tanács jóváhagyásával nevezze ki.

A kormány összetételére vonatkozóan tárgyalásokat kíván folytatni. A kormány jelentse be az ENSZ-nek Magyarország semlegességét. Szólás, sajtó- gyülekezési és vallásszabadságot követelnek. Amennyiben Nagy Imréék a főbb irányelvek szerinti követeléseket nem teljesítenék, feltételesen sem ismerik el a kormányt. Ez azt jelentené, hogy Győrött megalakítják a Független Nemzeti Ellenkormányt.

Szigethy Attila november 8-án megkérte az Ausztria felé haladó, kb. 50 fős fegyveres csoport vezetőjét, Bán Róbertet, hogy Szombathelyen „tisztítsák meg a várost", elsősorban a határőrlaktanyát. Bán ennek a kérésnek eleget is tett. Itt is Nemzeti Tanács alakult és a határőrséget munkástanácsi vezetés alá helyezték. A győri forradalmi tevékenység előkészítésében jelentős szellemi irányító szerepe volt Galambos Irenaeus bencés rendi szerzetes pap-tanárnak, és a Cisztercita Rendnek.

Szigethy Attiláéknak az volt az elképzelése, hogy „független semleges demokratikus" Magyarországot teremtenek. „A magyar szocializmus útja el kell, hogy térjen a marxizmus tanításaitól, amelyek idegenek a magyar néptől." A Cisztercita Rendnek szervezetei voltak Budapesten, Egerben, Székesfehérváron, Győrben. Győri megbízottjuk Csizmadia Lajos volt. Feladatuk közé tartozott többek között: hirdetni, hogy a Szovjetunió imperialista hatalom és a kommunizmus barbárság - terjedt el a hír.

Győrött is voltak tüntetések. Elterjedt a hír, hogy a rendőrkapitányságon diákokat tartanak fogva. A tüntetők elhatározták, hogy elfoglalják a főkapitányság épületét. Szigethy telefonált azonnal a főkapitányságra, hogy ne használjanak fegyvert, kerüljék a vérontást. A tömeg elfoglalta az épületet, a talált fegyvereket szétosztották.

A Nemzeti Tanács első ülésén Galambos Irenaeus és támogatói fegyveres segítséget javasoltak a budapesti felkelők megsegítésére és kérték a világszervezettől, hogy ENSZ csapatok szállják meg a Dunántúlt. Az ülés alatt forradalmi csoport lépett a terembe és segítséget kért a mosonmagyaróvári fegyveres testületek ellen. Szigethy Attila Földes Gábort bízta meg, aki húsz teherautónyi felfegyverzett csoporttal Mosonmagyaróvárra sietett, ott még csatlakoztak hozzájuk, majd felszólították telefonon a határőrlaktanya parancsnokát: összetűzés elkerülése végett szüntesse meg az ellenállást. Földesék így behatoltak a laktanyába, és átvették az intézkedést. Meg kell említeni, hogy Rokop József nevezetű egyén és társa, Germán László fegyveres csoport élén bementek a Nemzeti Tanács ülésére és Szigethy Attila lemondását és ellenkormány létrehozását követelték. Leszerelték őket, azonban a két személy megbízást kapott hírszerzési bizottság alakítására. Munkájukat titkosan végezték, külön igazolványt kaptak, mellyel bárhol, bármilyen ülésen részt vehettek.

Az összeköttetés fenntartásában, az események, határozatok közlésében egész Dunántúlon fontos szerepet töltött be a „Szabad Győri Rádió". Felszólította Dunántúl népét, hogy az adásokat állandóan hallgassák. Kitűnt kommunista és szovjetellenes közléseivel. Nyugatról megérkezett Somogyvári Lajos, volt horthysta százados és fegyveres alakulatával elfoglalta a győri stúdiót, hogy kiáltványt intézzen az országhoz az általa megalakítandó kormány ügyében és programot olvastasson fel.

A Dunántúli Nemzeti Tanács javasolta a miskolci Nemzeti Tanácsnak, hogy alakítsanak egy nagyobb területet átfogó Nemzeti Bizottságot és ezzel az erőket egyesítsék. A megyei testületek jelentéseket küldtek Győrbe, valamint tanácsért fordultak a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz, s onnan utasításokat kaptak. A szekszárdi Városi Tanácsot utasították, szüntesse be a budapesti rádió műsorának közlését, és csak a győri adást közvetítse. Klauz Sándor és dr. Timaffi László személyeket küldöttség élén Bécsbe menesztették, hogy az Osztrák Parasztszövetséggel vegyék fel a kapcsolatot. A Dunántúli Nemzeti Tanács valójában egy ellenkormány szerepét kezdte betölteni. Elfoglalták a városi tanács és az MDP összes helyiségeit, épületeit, vagyonukat elkobozták, a megyei pártbizottság lapjait és nyomdáját átvették. Az országban Budapest után Győrben és Miskolcon csaptak legerősebben fel a forradalom hullámai.

Miskolcon zajlott le a forradalom legkeményebb eseménye a főváros után. Miskolcon megtorolták azt is, ha valaki kijelentette, mégsem kellene a kommunistákat az utcán felkoncolni. Itt, és Győrben is, vallották a forradalmárok, hogy a munkásosztály tömegei a forradalom oldalán állnak. Győrben a vagongyáriak, Miskolcon a DIMÁVAG dolgozói. Már 1956. október 22-én munkástanácsot alakítottak a DIMÁVAG-ban Kós István Béla, üzemi lakatos kezdeményezésére és 16 pontból álló követelést állítottak össze gazdasági és politikai tartalommal. A munkástanács megvitatta a 16 pontot és kiegészítette 21-re. Október 25-én bevitték a megyei pártbizottságra, ahol Földvári Rudolf első titkár a követelésekkel egyetértett. Ő maga, Kóssal együtt, delegációt vezetett Budapesten Nagy Imréhez, hogy a kormánnyal elfogadtassák. A követeléseket Nagy Imréék magukévá tették. Ez idő alatt a Munkás Tanács intézkedett Miskolcon, hogy a Rádió csak az ő felügyeletükkel működhet[ett]. A Rádiót fegyveresek foglalták el, vezetőjét letartóztatták. Ez idő alatt Mezőkövesden tüntetés volt, 1956. október 25-én. Ledöntötték a szovjet emlékművet és leverték a középületekről a vörös csillagokat. Lefegyverezték a rendőrséget. A

repülőteret építő munkaszolgálatos katonák fegyveresen segítették. A tüntetők örömmel üdvözölték a Miskolcról Budapestre menő fegyveres diákokat, akiket két teherautó szállított. Kis idő múlva egy teherautó ÁVH-s különítmény is keresztül robogott a főutcán, amikor a tömeg éppen szétoszlóban volt. Amikor elrobogtak, akkor kiáltozták, hogy ávósok voltak. Ez a különítmény Gyöngyös térségében utolérte a Budapestre utazó diákokat és durván szétszórta őket. A miskolci tüntetésen Nagy Attila elszavalta a Talpra magyar-t. Október 26-án a diákok vonattal mentek vissza Miskolcra. Az állomáson az ÁVH fegyveresei elfogták őket és bevitték a laktanyába. Tömeg verődött össze, akik követelték a diákok szabadon bocsátását. A rendőrség parancsnoka a tömeg mellé állt. A felbőszült tömeg elkezdte az ÁVH laktanyát ostromolni, hogy a fogva tartott 30-40 főnyi diákcsoportot kiszabadítsa. Az épületben közel 90 főnyi karhatalmi őrség volt. Antal Gyula törzsőrmester a tömeg közé lőtt, mire még jobban elkeseredtek az emberek. Közben megérkezett teherautókon a diósgyőri munkásság és a védő ávósok harca ellenére behatoltak az épületbe. A támadók közül többen életüket vesztették. A tisztek egy része megpróbált a háztetőn keresztül menekülni, mert már nem tudtak ellenállni. Molnár István századost a szomszéd cukrászdában fogták el, és azonnal felakasztották. Raduly József százados ugyanígy járt és még sokan mások, az ávéhások közül. Elfogták Antal Gyulát is és másnap a Tanácsházánál, ahol fogva volt, az épület erkélyéről ledobták. Gáti ÁVH-s őrnagyot, amikor civil ruhába öltözve menekülni akart, elfogták, teherautó után kötötték, majd a szovjet emlékműre felakasztották. Egy Freimann Lajos nevű gombügynököt, aki azt mondotta a tömeg felé, hogy ez barbárság, megálljatok magyarok, majd lesz még ezért nektek megtorlás, ugyancsak üldözőbe vették, aki felszaladt az AVAS Étterem tetejére, a világítást biztosító üveglapokra, mely beszakadt, ráesett a gépekre és ott meghalt.

Az ÁVH laktanya támadása után a város a forradalmárok ellenőrzése alá jutott. Már október 30-án megbízták Lövei Istvánt, alakítson defenzív csoportot. (A „defenzív" kifejezést Horthy hadserege vezérkari főnökségének 2-es osztálya, az úgynevezett VKF 2. használta, amely a hírszerzés és kémelhárítás feladatát látta el. Ezeket hívták „offenzív" és „deffenzív" csoportoknak.) A Lövei-féle deffenzív csoport tagjai különleges igazolványokkal lettek ellátva és fedőnevet használtak. A csoport nem csak Miskolcon működött, hanem más városokra is kiterjesztették tevékenységüket. Egerben letartóztatták Angyal András és Knéz András államvédelmi őrnagyokat, Sajókeresztúron Divédi Ferencnét. Tiszapalkonyán közreműködtek a rabok kiszabadításában. Füzesabonyban elfogták Fekete József ÁVH-s tisztet, s megbilincselve vitték Miskolcra. Más helyeken is hajtottak végre letartóztatásokat. Jellemző a forradalom menetére, hogy a deffenzív csoport, melyez a munkástanács hozott létre, elégedetlen volt a tanács összetételével és munkájával, s sikerült elérniük, hogy november 1-jére átszervezzék a munkástanácsot, erőteljesebb munkát kívánva.

November 4-én, hajnalban a szovjet csapatok megszállták Miskolcot, s minden összeköttetést megszakítottak a vidékkel. Miskolcon ellenállás nem volt, a csapatok 10 óra tájban értek Mezőkövesdre, ahol fegyveres ellenállásba ütköztek.

Szolnokon annyi történt, hogy a Járműjavítóból a munkásság, a hozzájuk csatlakozókkal együtt, lemondatta a Megyei Tanács vezetőit, melyben közreműködtek az egyetemisták is. Fegyveres ellenállás nem volt. Kádár János és kormánya már november 3-án a Megyei Tanács épületében volt szovjet segítséggel.

Debrecenben is ott van a kezdeményezők az egyetemi és főiskolai fiatalság egy része. A Megyei Pártbizottság erőfeszítése, hogy felfegyverezze a párthoz és a rendszerhez hű erőket, nem sikerült, a forradalmi hangulat erősödött a városban, és nyílt forradalommá alakult át. Először a megválasztották a Szocialista Forradalmi Bizottságot. Az ülést egy író nyitotta meg, aki azt hangoztatta, hogy nemzeti alapon kell a szocializmust megváltoztatni, de egy bősz hang közbe kiáltott: „Elég volt a kommunista szemináriumból, ezért jöttünk össze, hogy bizottságot válasszunk." Az egybegyűltek helyt adtak a felszólalóknak és sor került az elnökség megválasztására. A forradalmi gyűlés 14 pontban foglalta össze a követeléseket, melyet felvittek Budapestre. Losonczy Géza megígérte teljesítésüket, de utána újabb küldöttség érkezett Debrecenből, újabb követelésekkel. Ezt is egyetértéssel fogadták, de akkor már a forradalmi Bizottság többsége viharos értekezlet után a Dunántúli Nemzeti Tanács 14 pontjával értett egyet. Közölték is csatlakozásukat a győriekkel. Küldöttség utazott Győrbe, s támogatták az új kormány létrehozásának gondolatát és azt, hogy az új kormány kérjen nyugati segítséget. Mire azonban visszaértek Debrecenbe, november 7-én a helyzet már másképp alakult.

Debrecenben is számos bizottság alakult. Egyik azzal a céllal, hogy lefegyverezze a rendőrséget és az államvédelmieket. Különösen az államvédelmieket tartották ellenszenvesnek, mely karhatalmi szervezet végrehajtotta Rákosiék végzetes, népellenes gazdasági és politikai intézkedéseit. A hatalom minden vonalon egyre inkább a bizottság egyes tényezőinek kezében összpontosult. Tatár Kiss Lajost, aki a Megyei Tanács elnöke volt, letartóztatták Ménes Jánossal, a városi tanács elnökével is. Csősz László, volt iskolaigazgató, a forradalmi bizottság elnöke, 35 kommunista letartóztatását rendelte el, fegyveresekből külön csoportot hozott létre a letartóztatásuk végrehajtására. Ezen kívül Különleges nyomozó testületet állítottak fel, mert tudomásukra jutott, hogy a kommunisták titokban szervezkednek a hatalom átvételére. Kommunista vezetőknél házkutatást tartottak. A debreceni városi ügyészség vezetője segédkezett a letartóztatottak jogi indokainak kidolgozásában. Ménes János városi tanácselnök letartóztatásánál, az ő fogalmazása szerint, „a szabadságharc akadályozása"volt a jogi alap. A Forradalmi Bizottságban azokat, akik „nem elég átütő erővel" és nem elég gyorsan intézték el a kommunistákat, keményen bírálták a többiek.

Székesfehérváron úgy tűnt kezdetben, mintha az eseményeket diákok, fiatal értelmiségiek indították volna el, akik többségükben a munkásosztály és a megkínzott parasztság soraiból kerültek ki. S a népi demokratikus rendszer felállítását kívánták felállítani. Október 26-án a Hazafias Népfront Elnöksége elhatározta, hogy a volt koalíciós pártok tagjainak bevonásával Nemzeti Bizottságot hoznak létre. Könczöl Imre tanító (a Nemzeti Parasztpárt egyik megyei vezetője volt), javasolta, hogy az üzemek, hivatalok válasszák meg képviselőjüket és október 27-én a Városi Színházban alakítsák meg a Nemzeti Bizottságot. A gyűlést még aznap este megtartották. Amikor Könczöl a beszédét „elvtársak" megszólítással kezdte, a gyűlés résztvevői kifütyülték. Amikor a marxizmus-leninizmust említette, a tiltakozás még nagyobb lett. Könczöl a gyűlésen vette észre, hogy az ő népies, szocialista elképzelése senkinek nem kell. Erős viták után megalakult a Nemzeti Bizottság, s tevékenysége a kommunizmust ellenzők nyomására mindinkább forradalmivá vált. Terjeszteni kezdték a városban, hogy a Győri Nemzeti Tanács küldötteit letartóztatták (ami nem volt igaz) de a nép erősen felzúdult ellene. A Nemzeti Bizottság október 29-i teljes ülésén határozatot hoztak:

1. követelték a szovjet csapatok kivonását.
2. A többpártrendszer bevezetését.
3. A kormánykibővítését az általuk megfelelőnek tartott személyekkel.

Küldöttséget menesztettek Budapestre, mely azzal tért vissza, hogy ha a harcok megszűnnek, támogatniuk kell a Nagy Imre kormányt. Egy másik küldöttségük Győrbe utazott, s ott megállapodtak a Dunántúli Nemzeti Tanáccsal. Hogy mivel a budapesti kormányt nem ismerik alaposan, tehát feltételesen sem fogadják el, új nemzeti kormányra van szükség. Ezután az Intézőbizottság többsége azt az álláspontot fogadta el, hogy a győrieket kell támogatni. Új fegyveres erőkre van szükség, ENSZ csapatokat kell behívni az országba. Október 31-én több járásból küldöttségek érkeztek Fehérvárra. Ezek közül a sárbogárdiak követelték, hogy dr. Apai Pál ne legyen a megyei intézőbizottság elnöke, mert Sárbogárdon begyűjtési megbízott volt, kiszolgálta a Rákosi-rendszert. Apainak le kellett mondani, és régi közigazgatási vezetők kerültek az intézőbizottság elnökségébe. Székesfehérváron véres cselekményekre nem került sor.

Ózdon különleges elnevezésű forradalmi alakulat jött létre, „Fejvadász Csoport"-nak nevezték, mely a kommunista rendszer bűnös vezetői és kiszolgálói után kutatott és megtorlásokat hajtott végre.

Pécsett, az egyébként mindig higgadt, nyugodt városban a forradalmi hangulat egyre erősebbé vált a nyugati rádióállomások, az „Irodalmi Újság" cikkei, a sajtóban egyre sűrűbben megjelenő forradalmi írások hallgatása, olvasása után. Híre ment, hogy a DISZ központi vezetősége engedett a

és amikor megérkezett a szegedi egyetemisták kiáltványa, Pécsett is megnyíltak a zsilipek. Október 22-én az Egyetem Jogi Karán követeléseket fogalmaztak meg és délutánra meghirdették a „Diák Parlament"-et. Felolvasták a szegediek követeléseit és a pécsi 19 pontot. A MEFESZ megkezdte munkáját, üzem- és falulátogató különleges osztályt szerveztek. Felkeresték az uránbányát is és a bányatelepeket. A kommunista párt tehetetlen volt az eseményekkel szemben. Október 24-én a Széchenyi téren tüntetők csoportosultak és rendkívüli állapotot hirdettek ki a városban. A megyei és városi tanács megtiltotta a felvonulásokat, csoportosulásokat, éjjeli kijárást. A város népét azonban nem lehetett visszatartani, emberek özönlötték el az utcákat és lázasan tárgyalták a budapesti eseményeket. Felhívást bocsátottak ki a lakossághoz, hogy gyerekeket ne engedjenek ki az utcára, mert épségük veszélyeztetve van. Az ifjúság leverte a vörös csillagokat, címereket távolítottak el, vörös zászlókat. Forradalmi Tanács alakult, mely a városi tanács hangos híradóját igénybe véve közölte a lakossággal: Átvesszük a hatalmat, átvesszük a Rádiót, az államvédelmet, a Postát, a Szikra Nyomdát. A Megyei Tanács elnökét, Katona Lajost és helyettesét eltávolították. Hajdu Gyula kommunista, beszédet tartott az egyetemi ifjúság előtt és közölte, hogy szovjet csapatok nem jönnek Pécsre. A városi pártbizottság visszahívta Szentistványi Gyulánét, az egyetemi pártbizottság titkárát, helyette Lemle Gézát nevezte ki. A pécsbányatelepi bányászok munkástanácsa 18 pontban foglalta össze követeléseit. Megalakult a Baranya megyei Nemzeti Munkástanács elnöksége is, melynek dr. Kertész Endre, ügyvéd, egykori kisgazdapárti főispán lett. A fegyveres erők ellenőrzésére megalakult a Forradalmi Katona Tanács, a Nemzeti Tanács alá rendelve, élén Csikor Kálmán alezredessel. Az egyetem katonai tanszékének volt a vezetője. A Forradalmi Tanács a fontosabb helyekre ellenőrző bizottságokat állított, így a nemzeti tanácsnál, a sajtóhoz, a rádióhoz, a rendőrséghez, a postához, intézményekhez, hivatalokhoz stb. Kertész Endre segítségére volt titkára, a megbízható kisgazdapárti Ostyánszky Mihály, lothárdi képzett parasztgazda. Tettlegességig sehol sem jutott a kommunisták visszaszorítása. Leváltottak tanácselnököket, titkárokat, igazgatókat, eltávolítottak párttitkárokat. Kisebb összetűzésekre került sor a Széchenyi tér környékén a karhatalmi szervek és forradalmi fegyveresek között, de haláleset nem történt. Megjelent az ÁVH feloszlatásáról egy rendelet. Nemes Lajos rendőr őrnagyot leváltották és letartóztatták, de sem neki, sem az ÁVH-soknak bántódása nem esett. A MEFESZ követelte a munkástanácsok vezetőségének teljes átszervezését, mert úgy tudják, benne vannak az államvédelmiek képviselői is. Zsikó Gyula, író, követeli: a munkástanácsokba válasszák be a parasztság képviselőit is, amely réteg most is becsületesen dolgozik, és nem lázong. A Forradalmi Nemzeti Tanács a Dunántúli Naplótól lelkesebb hangvételt és a lap címének megváltoztatását kívánta. Így a lap címe október 30-án Szabad Dunántúl címmel jelent meg, lehagyva a jelzést, hogy a Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja. Egyébként a szerkesztőséghez kirendelt ellenőrző bizottság, Zsikó Gyula vezetésével a volt kommunista szerkesztőségi tagokkal egyetértésben zavartalanul végezte munkáját a forradalmi hangulatnak megfelelően. A Szikra Nyomdában is megalakult a munkástanács. A Szabad Dunántúl november 4.-én megszűnt, de szelleme az év végéig is erősen éreztette forradalmi hatását. Több újságíró fellépett a „Szabad Dunántúl" lapcím és vele a Kossuth címer használatáért, s ezért sztrájkokat is szerveztek. Október végén a pártok (Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt), de október 3.-én megérkezett Győrből a Dunántúli Nemzeti Tanács javaslata, hogy az erők szétforgácsolódásának elkerülése végett a pártok szervezését egyelőre függesszék fel. A Független Kisgazdapárt október 30-án újjászerveződött és zavartalanul tovább működött. Kovács Béla, Vörös Vince, Koszér Nándor Budapestre utaztak a Kisgazdapárt országos szervezésének végrehajtására és a Parasztszövetség működésének beindítására. Taszárról küldöttség érkezett Pécsre, és bejelentették a Nemzeti Tanácsnak, hogy a taszári repülőalakulat teljes egészében a forradalom oldalán áll. Repülőgépek felszállásokat végeznek, felderítő céllal, figyelik a szovjet csapatmozgásokat. November 3-án jelezték, hogy Pécsvárad felől szovjet páncélos csapatok közelednek Pécs felé. Ideges tanácskozás után úgy döntenek a megyei munkástanácsban és katonatanácsban, hogy ellenállást nem tanúsítanak (nem is lett volna értelme), s dr. Kertész Endre elnök vezetésével küldöttséget menesztenek eléjük. Rádión számoltak be az eredményről, hogy a szovjet csapatok barátságos szándékkal érkeznek. - Sok legenda vette körül a „mecseki láthatatlanokat", akik a Mecsek erdőségeiben tartózkodtak. Számukat közel ezerre becsülték. Többségükben Béta-aknaiak voltak, bányászok, de hozzájuk csatlakoztak az egyetemi zászlóaljból és a többi bányákból fegyveres alakulatok. Fővezérük Horváth Géza, komlói SZTK főorvos volt, akit csak „Gazda" néven ismertek. A „Gazda" fegyveres seregének sokáig híre volt, amikor Pécsett már aránylag helyreállt a nyugalom. Harcosai nem használták a nevüket, mindenki fedőnevet kapott, hogy egymást se árulhassák el. Egyöntetűen pedig a „Szabad Mecsek Fiai"-ként nevezték magukat. A szakaszok parancsnokaik nevéről lettek elnevezve, pl.: „Ottó", vagy „László" szakasznak. Főhadiszállásuk a Mecsek „Vágot" nevű helyén volt, de ezt is gyakran változtatták, hogy rajtuk ne üssenek. Kapcsolatot tartottak fenn velük a nagyatádi ezred tisztjei is. Körülbelül kétheti ténykedés után a „mecsekiek" egy része nyugatra menekült, sokan visszatértek otthonukba. Egy kis csoport azonban még „fegyverben" maradt, köztük egy 14 éves lányka is volt, oldalán pisztollyal. A megmaradt csoport a Mecsek legmagasabb pontján, a „Zengő" csúcsán tanyázott, nehezen megközelíthető helyen. Málics Ottó, a különleges „Ottó-szakasz" utolsó ténykedése a pécsváradi rendőrkapitányság épületének elfoglalása volt, ahol tűzharc közben halálos lövést kapott. Amikor megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, Pécsett a munkástanácsok központja a Sophianae Gépgyár lett, itt gyűltek össze a többi üzemek tanácsvezetői megbeszélésre, követelések megfogalmazására, nem egy esetben sztrájkok elrendelésére. A gyülekezési tilalom miatt a város szívében körülményes lett volna számukra összejöveteleket tartani, ezért központjukat áttették Pécsbányatelepre. Az itt működő Megyei Munkástanács november 18-án felhívást intézett a pécsi szovjet katonai parancsnoksághoz, hogy csak úgy veszik fel a munkát, ha:

1. Az ország munkástanácsaival kapcsolatot tarthatnak,
2. November 22-én felveszik a munkát, ha Pécs belterületéről katonai alakulatukat visszavonják az A/1 laktanyába, mert a dolgozóknak az a panasza, hogy szovjet katonai egyének jogtalanul zaklatják és megfélemlítik őket,
3. Jogos követeléseiket beavatkozással nem nyomják el, stb. Aláírás: A Baranya megyei üzemek és dolgozók küldöttei.

Miután hárompontos követelésük részben teljesítést nyert, és ígéretet kaptak a további zaklatás mentes tevékenységre, beszüntették a sztrájkfelhívásukat, s megindult a munka a bányákban, üzemekben, stb. Egy ideig még tevékenykedtek a munkástanácsok, s reménykedtek külföldi hírforrásokban, a három betűs üzenetben: MUK (Március újra kezdjük), mely azonban lassan hitelét vesztette, mert semmi támogatást nem kapott külföldről Magyarország szabadságharca. A megye területén kisebb-nagyobb mértékben városokban, falvakban végig gyűrűzött a forradalom. Tüntettek, vezetőket váltottak le, akik korábban zsarolták a népet, de véres megtorlások nem történtek.

Ezeket a jegyzeteket részben személyes tapasztalat, részben elmondások és híradások, laptudósítások alapján állítottam össze. Számos részletet emlékirataimban dolgoztam fel 1956 szabadságharcának eseményeiből.

                                                                                                          Vörös Vince

Baranya Megyei Levéltár XIV. 66. Vörös Vince irathagyatéka L. Állag d. tétel 14. irat.
Géppel írt másodlat, betoldásokkal. (A szerző javításait kurzívval jelöltük.)

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő