Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XXXV. fejezet

9-én átirányítottak minket egy másik szektorba. Itt már több a barakképület. Ezekben szállásoltak el minket. De csak éjszaka tartózkodhattunk benne, nappal kint kellett lenni a szabadban. Itt újabb körűi emberekkel is összetalálkoztunk. Ezek Göblyös, Donkó Lajos és Papp Gergely. 10-én, orvosi vizsgálaton négy beteget találtak közöttünk, ezeket elvitték a kórházba, közöttük volt Göblyös is.

Egy pár nap óta sokkal korábban van ébresztő, mint eddig. Az orosz őrök kiabálnak, hogy:

(sorakozó reggeliért). Ezt elfogyasztva még tovább lehet aludni reggelig. Erről a helyről, ahol most vagyunk, jobban be lehet látni a tábor egész területét, különösen a bejárati főkaput. Egész nap megfigyelhetjük az érkező és a kimenő csoportokat. Mind az érkező, mind a távozó csoportokat a kapuban katonai zenekar üdvözli és búcsúztatja. A tábor jelenlegi létszáma 40 ezer fő. Ez a körülményektől függően változik.

Az őrség gyakran szervez a részükre tábori színházi előadásokat is. Van egy, a többinél nagyobb barakk, ahol sok száz ember elfér, itt tartják az előadásokat. Az idegen nyelvű színészek szövegét nem értjük, csak a cselekményekről következtetünk a tartalomra. Vannak magyar színészek által tartott előadások, darabok is, ezeknél már a szöveget is értjük. A tolmácsoktól megtudtuk, hogy a színészek is és a propagandisták is a Szovjetunióból érkeznek ide. Ezek olyan emberek, akik a Magyar Tanácsköztársaság bukása és Hitler hatalomátvétele után, valamint Németországból menekültek ki a Szovjetunióba. Ott képezték tovább magukat és jelenleg is ott élnek. A színdarabok nagyobb része szintén propaganda jellegű.

13-án éjszaka egy kevés eső esett. Kissé felfrissítette a levegőt, de utána folytatódott a rettenetes meleg. Napközben, ha mással nem vagyunk elfoglalva, összeülünk földiek és elbeszélgetünk az otthoni élményekről. Összehasonlítjuk az otthoni életünket az itteni helyzetünkkel. Leggyakrabban az élelmezés kerül szóba. Senki sincs megelégedve az itteni koszttal. A közmondás szerint: „Az éhes disznó makkal álmodik!” Így azután szóba kerül a hazai koszt. Mindenki sorolja el, mi volt otthon a kedvenc étele. Volt, aki a túrós rétest, a másik a disznótoros káposztát töltelékkel, volt, aki a tepertős pogácsát és így sorban tovább mindenki. Én mosolyogva hallgattam őket. Végül Bakos Antal rámszólt: „Feri neked tán nincsen kedvenc ételed?” „Dehogy nincs” – mondom én. „Hát akkor mondjad, hadd halljuk.” Én felsoroltam a kapros túrós lepényt, a lekváros derelyét pirított prézlivel vastagon borítva, a mákos hajtott kalácsot és a lekváros palacsintát. Azt mondják erre a többiek, hogy te is tudod mi a finom falat. Kinevettük egymást, hogy milyen bolondok vagyunk, felsoroljuk a világ legjobb ételeit, itt meg kukoricalevest és lencsefőzeléket kapunk. Donkó Lajos eldicsekedett még azzal is, hogy őneki otthon Mezőtúron reggel a felesége az ágyba viszi a feketekávét, és kedveskedve mondja neki: „Ne kelljél még fel, pihend ki magad Apukám”. Mi pedig egymásra néztünk, nem hittük el ezt a mesét, ismertük Donkót. Olyan volt, mint Hári János a Garai János mesekölteményében.

A szárazság, a hőség tovább tartott, ezért a szomjúságtól szenvedtünk a legtöbbet. Kevés volt nagyon az a hét dl ivóvíz, amit naponta kaptunk. Kiszáradt torokkal, epekedve figyeltük, amikor a német hadifogoly szakács a konyha felől közeledik a kúthoz. A vállán egy vízhordó horog, két végén üres vödrök himbálódnak. A kezében egy jókora furkósbot volt, elrettenteni az esetleges szomjas tolakodó foglyokat. Amikor odaért a kúthoz, a vedreket letette a kút mellé ácsolt lócára, a furkósbotot odatámasztotta a kútkávához, és elővette a zsebéből a lakatkulcsot, amivel a vízhúzó veder le volt zárva. Ezzel kinyitotta a vedren lévő lakatot és elkezdte húzni a kútból a vizet. Amikor mind a két veder megtelt vízzel, újra lelakatolta a vedret, a kulcsot zsebre tette, a vedreket a horogra helyezve a vállára vette, a furkósbotot felemelte, az egyik kezében tartva visszaballagott a konyhára. Ezt az utat naponta többször megtette a konyha és a tábor között. Mi ezt sóvárogva figyeltük. Egyszer Német Jóska nem bírta magát türtőztetni tovább, mondta nekem: „Én odamegyek a némethez és kérek tőle egy ital vizet.” Meghallották ezt a többiek is és mondtuk neki: „Ne csinálj olyan hülyeséget, mert csak bajunk lehet belőle. Azért van a kút lelakatolva, mert kevés a víz, ez a konyhára kell. A német nem adhat neked vizet, mert ha egynek ad, a többi szomjas ember is vérszemet kap, odamennek hozzá és felborul a rend a táborban.” Német Jóska nem hallgatott ránk, mondta ő nem bírja tovább a szomjúságot. Elkérte tőlem a csajkát, mivel neki csak olyan fából faragott fatányérja volt. Én megsajnáltam, odaadtam neki. Ő pedig megvárta, amíg a német szakács odaért a kúthoz, lerakta a vödröket, a furkósbotot, kinyitotta a lakatot és elkezdte húzni felfelé a vizet. Erre Jóska a német háta mögé lopakodott, szorosan mögéje állt, és amikor a vizesvödör felért a felszínre, a német elkezdte volna kiönteni az üres vödörbe, Jóska az üres csajkával hirtelen a német elé hajolva telimerítette a csajkát vízzel, egy lépést hátralépve azonnal mohón elkezdte inni a vizet. A német erre nem számított, a meglepetéstől egy pillanatra megdermedt. De aztán hirtelen magához tért, a teli vödröt letette biztonságos helyre, megfordult, felkapta a furkósbotját és a vastagabb végével, elkezdte Jóska meztelen mellét ütögetni. Ő pedig erre sem hagyta abba a víz ivását, ezért a víz nagyobbik része kilötyögött a csajkából a mellére. A német szakács pedig ütlegelés közben kiabált, hogy Amikor a víz teljesen elfogyott és kilötyögött a csajkából, Jóska visszaballagott közénk. Mi nevetve néztük ezt a jelenetet. Később is többször felidéztük heccelve Jóskát. Ő azonban nem bánta, azt mondta neki megérte, mert ihatott vizet.

 

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő