50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

A fal

Augusztus hónap első napjaiban lényegében egymást követték a színfalak mögötti tanácskozások, amelyek végül előkészítették a beavatkozást. A Varsói Szerződés országainak pártvezetői 1961. augusztus 3-5. közötti moszkvai értekezletén végül is jóváhagyták Ulbricht javaslatát, hogy a két berlini városrészt elválasztva szögesdrót-akadályt állítsanak fel. A fal építésének megindításáról szóló parancsot Walter Ulbricht augusztus 12-én írta alá, amelynek nyomán még aznap éjjel a keletnémet katonaság és rendőrség egységeit felfegyverezve a berlini övezethatárokra irányították. Augusztus 12-én éjfélkor riadókészültséget rendeltek el, s megkezdték a kezdetleges szögesdrót-akadályok felállítását, amelyek funkciója nem más volt, mint hogy az építés folyamán zajló közlekedést és átjárást is

Az NDK nagy erőket mozgósított, a város központjában lévő Brandenburgi kapuhoz mintegy ezer főből álló egységet vezényeltek. A határzárlat megvalósítása tehát rendkívül gyorsan, a jelentés szerint is szinte percek alatt történt. A fontosabb átkelőhelyeken néhány páncélos harcjármű mozgása volt észlelhető, ahova a rendőrség további erősítésként vízágyúkkal és páncélautókkal A drótakadályok előtt pár méterrel az utcákon árkot ástak, amelyekkel szintén az autós áttöréseket akarták megakadályozni. A két városrész közötti mindennemű közlekedés megszakadt. A fal építkezési munkálataival egyidejűleg az NDK vezetése megerősítette az NfSZK-val határos nyugati határátkelőhelyeket. Az NDK Minisztertanácsának 1961. augusztus 12-én hozott határozata azonnali változtatásokat foganatosított Berlin térségének teljes közlekedési hálózatában, többek között a távolsági forgalomban, a berlini városi vasúti forgalomban, a földalatti-vasút, a személyhajó- és autóbusz-forgalomban. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, mindössze az S-Bahn Friedrichstrasse állomása maradt meg, ahol egy határállomást állítottak fel. A szovjet szektorban a határvonaltól beljebb eső területeken ún. „mélységi zárást" és forgalomelterelést alkalmaztak, a nyugati szektorok felől történő átjutást elsősorban a szögesdróttekercsek és a közvetlenül mögéjük felállított őrség akadályozta meg.

Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. A határozat kimondta, hogy az NDK polgárainak és a „demokratikus" Berlin (Kelet-Berlin) polgárainak a Nyugat-Berlinbe történő átlépéshez az illetékes népi rendőrségi felügyelőség engedélyére van szükségük, a nyugat-berlini polgárok pedig nyugat-berlini személyazonossági igazolványuk bemutatásával léphettek Kelet-Berlin területére, nyilvánvalóan a szigorúan ellenőrzött átkelő-pontokon. A nyugat-németországi lakosok számára napi tartózkodási engedélyeket adtak az NDK fővárosának

Mindössze egy 1963. december 17-én aláírt megállapodás értelmében nyílt először lehetőségük a nyugat-berlini lakosoknak arra, hogy rokonaikat 1963. december 19. és 1964. január 5. között A kelet-berlini városvezetés még jóval az augusztus 12-i eseményeket megelőzően sürgette a határjárók kérdésének megoldását, amire a nyugat-berlini városvezetés nem reagált. Kelet-Berlin főpolgármestere egy még augusztus 4-én kelt rendeletében a határjáró személyeket (Grenzgängerek) regisztrálásra kötelezte. A fal építésével és a minisztertanácsi határozat megjelenésével egyidejűleg tehát rendezték az ún. „Grenzgänger-kérdést", vagyis annak a Kelet-Berlinben élő 50 ezer munkásnak a problémáját, akik Nyugat-Berlinben jártak dolgozni. Kelet-Berlin magisztrátusa 1961. augusztus 13-án (augusztus 12-i keltezéssel) közleményt adott ki, amely egyszerűen kimondta, hogy Kelet-Berlin polgárai többé nem dolgozhatnak Nyugat-Berlinben, a munka felvétele céljából a legutóbbi kelet-berlini munkahelyükön, vagy a munkaközvetítő hivatalnál kellett Ezek a munkások az első napokban a kelet-berlini városháza előtt csendes demonstrációt tartottak, de látva az állandó járőröző katonai egységeket, abbahagyták a Az NDK szervek tagjai minden esetben ragaszkodtak a polgári ruhába öltözött egyének ellenőrzéséhez és igazoltatásához. Annál is inkább tették ezt, mivel több ízben is előfordult, hogy amerikai állampolgárok katonai egyenruhába öltözött személyek kíséretében akartak átmenni a kijelölt határellenőrzési helyeken. Az amerikaiak - hivatkozva a négyhatalmi egyezményre, amely szerint az NDK szervei nem ellenőrizhetik az amerikai hadsereg és más amerikai szerv tagját - nem voltak hajlandók elfogadni az NDK szerveinek Nyugat-Berlint 180 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 km a városon belül húzódott. A falat rövid időn belül 3,5-4 méter magas betonfallá alakították, amelyeket megfigyelőtornyokkal, bunkerekkel, jelzőberendezéssel és akadályrendszerekkel egészítettek ki, nehezítve a nyugatra menekülők kísérleteit. A Berlin közepén húzódó műszaki zár bénítólag hatott mindkét városrészre. Nyugat-Berlin gazdaságát, összességében státuszát az ún. „szigetpozíció" jellemezte. A fal felépítésének következményeként az egykori városközpontok hirtelen periférikus területekké váltak, Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig szektorhatárainak lezárásával fontos valuta-bevételi forrásától esett el. A „Grenzgängerek" kiesése különösen a nyugat-berlini építőiparban okozott jelentős Több ezerre volt tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik nyugat-berlini iskolákba jártak tanulni. Egy, a helyzetük rendezésével foglalkozó határozat kimondta, hogy az általános iskolásokat 8. osztályig külön-külön levizsgáztatják és a tudásuknak megfelelő osztályba helyezik át. A nyugat-berlini középiskolákba járó diákok és egyetemisták tanulmányaikat nem folytathatták az NDK iskoláiban, hanem a határozat értelmében a termelésbe kellett A városban romlott a közszolgáltatások minősége, a kommunális hulladék elhelyezésének megoldatlansága pedig egyre komolyabb környezetvédelmi válságot idézett elő. A fal építésével egy időben elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, így a nyugati városrészekben egy időre az áramszolgáltatás is akadozott. Nyugat-Berlin lakosságának száma az elszigeteltsége miatt folyamatosan csökkent, 1961-ben két millió 197 ezer főről 1984-re egy millió 840 ezer főre apadt.

Az NDK munkásőrségének sorfala közvetlenül a szovjet és a brit

megszállási övezetek határán a Brandenburgi kapu nyugati oldalán

A felvétel 1961. augusztus 13-án készült.

(Fotó: Wikipedia)

A nyugati hatalmakat nem érte váratlanul a fal építésének híre, egy katonai konfliktus kockázatát a Szovjetunióval - akárcsak más európai konfliktusokat, mint például az 1953. júniusi kelet-berlini felkelés, valamint az 1956-os magyar események - azonban nem kívánták vállalni. A NATO Tanácsának állásfoglalása a berlini kérdésben az volt, mivel az ügy nem a NATO Tanácsára tartozik, hanem az érdekelt tagállamokra (Nagy-Britannia, Franciaország, NSZK, USA), ezért ezeknek az államoknak kell javaslatokat

A fal felépítésével az NDK egyrészt önálló létét kívánta kifejezni, másrészt megannyi sikeres és sikertelen próbálkozása után immáron rendszerének konszolidáció-képességét akarta felmutatni. A fal felépítése utáni nyugati reakciók hallatán az NSZK számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nyugati hatalmak a német (és a berlini) kérdést a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok enyhülési politikájának rendelik alá. : „a cél nem a konfliktus további élezése volt, hanem a válság békés megoldása és a kooperáció lehetőségének fenntartása. Ezért miközben a nyugati propagandában a berlini fal gyorsan Európa megosztottságának szimbólumává vált, a valóságban ezt a lépést Washingtonban is a probléma lehető legjobb megoldásaként értékelték."

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő