50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

Források

1. Magyar külügyminisztériumi elemzés a német egységről

1958.
SZIGORÚAN TITKOS!

 
A német egység kérdése

A félreérthetetlenül az derül ki, hogy a győző hatalmak egy új Németországgal kötnek majd békeszerződést. A nyugati hatalmak megszegték a potsdami egyezményt. Nem hajtották végre a demilitarizálásról és a demokratizálásról szóló határozatokat. Agresszív terveikbe való bevonás szándékával létrehozták a külön nyugatnémet államot, amelyet természetszerűen követett az NDK megalakulása. Az ország két részében nemcsak két társadalmi rendszer jött létre, hanem az NSZK a támadó NATO tagja lett, az NDK pedig a NATO-val szemben alakult Varsói egyezmény tagja. A Szovjetunió számtalan nemzetközi tárgyaláson éveken keresztül újabb és újabb javaslatokat terjesztett elő a német állami egység létrehozására. Az NDK kormánya és parlamentje hét év alatt csaknem 90 javaslatot terjesztett elő, amelyet mindannyiszor elutasított Bonn.

A bonni uralkodó körök csatlakoztak az agresszív erőpolitikához. Abból a tételből indultak ki, hogy erős nyugatnémet hadsereget kell létrehozni, s a nyugat összerejére támaszkodva ezzel a hadsereggel kikényszerítik a német „egységet”. A bonni kormány tehát az erőszakos egyesítés híve. Agresszív törekvéseit az egységről hangoztatott képmutató kijelentések és a „szabad választások” jelszava mögé rejti. A bonni kormány azért veti fel minden nemzetközi tárgyalással kapcsolatban – legyen lefegyverzésről vagy csúcstalálkozásról szó – a német kérdés napirendre tűzését, mert tudja, hogy NATO-Németország egész Németországra való kiterjesztésének javaslatával minden közeledést meghiúsít. A bonni kormány véleménye szerint az egység létrehozása teljesen a nagyhatalmak feladata.

Az NDK kormánya a kialakult tényleges helyzetből indul ki, amely nem teszi lehetővé az ország két részének mechanikus egyesítését. Az NSZEP központi vezetőségének 30. ülése és az NDK kormányának július 26-i nyilatkozata fejtették ki az NDK álláspontját. E szerint a német egység megoldása elsősorban a német nép feladata. Az egység csakis a két állam közeledése útján valósítható meg. Javasolják államszövetség létrehozását a két állam között. (Amit egyébként először nyugatnémet polgári politikusok vetettek fel.). A két kormány és a parlamentek tanácskozó jellegű Össznémet Tanácsot hoznának létre, amely tárgyalásai alapján ajánlásokat tenne a két német kormánynak a két német állam közötti feszültség okainak megszüntetésére. A tanács tárgyalások útján szolgálná a két állam fokozatos közeledését. Első lépésként egyezmény írhatnának alá a következő kérdésekben: atomfegyverek raktározásának és gyártásának megtiltása Németország területén; kilépés a NATO-ból és a Varsói Egyezményből, a hadkötelezettség megszüntetése, megállapodás a két hadsereg erejéről; közösen vagy külön-külön készített javaslatokkal forduljanak a megszálló erőkhöz csapataiknak Németországból való fokozatos kivonása érdekében. Ilyen megállapodások után tárgyalni lehetne a gazdasági együttműködésről, vám- és valuta ügyekről, közlekedésről és hírszolgálatról, Berlin helyzetéről, továbbá a demokratikus pártok és szervezetek működésének megengedéséről Nyugat-Németországban.

Az NDK kormánya a NATO decemberi ülése előtt dec. 11-én lezajlott ülésen újból javaslatokat terjesztett elő a két állam közötti közeledés elősegítésére. Ebben az atomfegyverek raktározásának és tárolásának megtiltását; atom- és rakétafegyverekről, valamint a nyugatnémet hadsereg atom- és rakéta felfegyverzéséről való lemondást, végül a tárgyalások kezdését javasolja a megszálló hatalmakkal tömegpusztító fegyvereik elszállítására.

Walter Ulbricht a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában az államszövetség létrehozása előfeltételeit a következőkben látja: NSZK mondjon le az atom- és rakétafegyverekről; szüntesse be a háborús propagandát, a békeharcosok és demokraták üldözését, távolítsák el az NDK-ra irányított amerikai atomágyúkat; mondjanak le az NDK annexiójának tervéről. A két német állam egyesülése nem egy aktus, hanem folyamat. Ha a két államrész már annyira közeledett egymáshoz, hogy nem áll fenn az egyik német államnak a másik által való elnyelésének veszélye, és ha Nyugat-Németországban megvannak a szabad, demokratikus választások előfeltételei, akkor az Össznémet Tanács tárgyalhat a választások kérdéséről. Az NDK az államszövetség keretében nem állít fel társadalmi rendszerére vonatkozó követelményeket, a nyugatnémet szociális berendezkedés a nyugatnémet dolgozók feladata. Ez az álláspont messzemenően reális. A nyugatnémet kormány viszont az NDK társadalmi rendszerének megváltoztatását követeli.

Walter Ulbricht Adenauernek 1957. június 9-én adott válaszában kifejti, hogy a német egység létrejöttének feltétele a nyugatnémet monopoltőke és a militarizmus erejének megtörése. Ezt a munkásosztály egységének megvalósítása biztosíthatja. Ezért javasolta az NSZEP központi bizottsága legutóbb 1958 januárjában az SPD vezetőségéhez intézett levelében az összes németországi munkásszervezetek összefogását. Németországban a munkásosztály az alapvető és a többséget kitevő osztály. A nyugatnémet finánctőke hatalmát egy olyan koalíció tudná megtörni, amely az , az SPD-re, KPD-ra, a két országrész szakszervezeteire támaszkodik, s egyesíti a kispolgári szervezetek és a nemzeti burzsoázia azon csoportjait, amelyek ellene vannak a NATO politikának, s amelyek a demokratikus Németország hívei. Ilyen népfrontos jellegű koalíció fejezné ki Németország lakossága többségének egységes akaratát, amely a létrehozandó egységes német kormány alapját képezheti. Az ilyen alapon létrejött kormány folytatná le a béketárgyalásokat.

A nyugatnémet kormány és a szociáldemokrata párt is elutasítja az NDK, illetve az NSZEP javaslatait. Az NDK javaslatai azonban egyre nagyobb erővel hatnak. A Szovjetuniónak adott egyik nyugatnémet válaszjegyzékben maga a bonni kormány is kénytelen volt foglalkozni az NDK javaslataival, legutóbb pedig Lemmer ún. össznémetügyi minisztert voltak kénytelenek felvonultatni az NDK világos javaslatainak félremagyarázására, sőt parlamenti interpellációs napon is foglalkoztak vele. Nyugat-Németországban a nemzeti kérdésekben megkezdődött nagyfokú erjedést mutatja az, hogy az ellenzéki pártok (SPD, ) körében újra és újra felbukkan az NDK létének tudomásulvétele, az NDK-val való esetleges tárgyalás. Az FDP köreiben eddig is mindig nagy hajlandóság mutatkozott erre. A fordulat jeleit az kezdi mutatni, hogy a szociáldemokrata párt, amely eddig mindig elutasította mégcsak a gondolatát is az NDK-val való tárgyalásnak – amint Herbert Wehner legutóbbi interjúja mutatja – kezd a gondolatokkal mégis megbarátkozni. Egyelőre természetesen túlbecsülni nem szabad az óvatos kijelentéseket. Mégis figyelemre kell méltatni ezeket a jeleket annál is inkább, mert a kormánypárt két jelentős tagja, professzor Hageman és a volt londoni követ, von Schlange-Schöningen kezdik felvetni az NDK-val való tárgyalás gondolatát, és egységre irányuló új javaslatokat követelnek. A Német Párthoz tartozó niedersachseni miniszterelnök, Hellwege, követeli a mint tárgyalási alapnak az elfogadását.

Az SPD elutasító magatartása ellenére az NSZEP következetesen folytatja a munkásegység létrehozására irányuló politikáját. Évente tart össznémet munkástanácskozásokat Lipcsében. Az NDK üzemei tömegesen hívnak meg küldöttségeket nyugatnémet üzemekből. Munkásokat, gyermekeket hívnak meg az NSZK-ból az NDK üdülőibe. A Nemzeti Frontba tömörült pártok is igyekeznek befolyást gyakorolni az NSZK hasonló köreire. Legnagyobb sikert eddig a Liberáldemokrata Párt érte el az FDP-vel folytatott tárgyalások révén.

Az NDK-ban külön állandó bizottság, a Német egység Bizottsága foglalkozik az egység kérdésének ápolásával. Nyugat-Németországban ún. össznémetügyi minisztérium foglalkozik az NDK politikai bomlasztásával, amelyet egy „Osztatlan Németország Kuratórium” nevű társadalmi bizottság támogat, amelyben a kormánypártok és az SPD egymás mellett foglal helyet. Minden nyugatnémet párt tart fenn ún. „Keleti Irodákat”, amelyek mind a kém- és diverzáns szervezetek eszközévé váltak. A két ország állampolgárai „személyi kapcsolatait” támogató nyugatnémet nyilatkozatok a kémkedés és a politikai diverzió céljait szolgálják. Ezért kénytelen az NDK – a lakosság körében egyébként nem szimpatikus – ellenőrző intézkedéseket bevezetni.

Az NDK és az NSZEP által javasolt egységpolitika eredményessége és sikere függ attól a döntő tényezőtől, mikor éri utol és hagyja el általánosságban az NDK az életszínvonal területén az NSZK-t, vagyis mikor válik az NDK minden tekintetben vonzó példává a nyugat-német lakosság többsége számára. A világ konjunkturális helyzetének alakulása s ennek hatása az NSZK-ra, valamint a felfegyverzési terhek növekedése miatt az NSZK-ban várható életszínvonal csökkenés szintén befolyást gyakorol a fenti fejlődésre.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 4/bc 006/9/1958. – Magyar Országos Levéltár, A magyar–német párt- és kormánytárgyalások 1958. évi felkészülési anyaga. – Másolat.
   

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő