"Át lettünk verve"

Magyar munkássors Ausztriában, 1944

„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.

Klemens Géza feljegyzése

Budapest, 1945. június 21.
Feljegyzés
Steyr városába irányított magyar munkavállalók
helyzetéről

Az elmúlt év decemberében indult el azoknak a magyar munkavállalóknak hányatott sorsa, akik a Dunai Repülőgépgyár gépeivel Steyr városába lettek irányítva. Fáradságos, hosszantartó út után egymásután érkeztek meg a Budapestről indult szerelvények, telve elgyötört, a bizonytalan utazásban elfáradt emberekkel. Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva. Mindenki a Dunai Repülőgépgyárat kereste, ehelyett azonban az úgynevezett „Arbeiteinsatz"-al találta magát szemben, telve könyörtelen, emberi érzésektől mentes, szívtelen vezetőkkel. Megjegyezni kívánom, hogy ezek a vezetők voltak azok, akik a szovjet hadsereg közeledtének már az első hírére is máról-holnapra szertefutottak. Az Arbeitseinsatz a munkavállalókat darabszám szerint szortírozta és a jelentkezők megkérdezése nélkül különböző munkahelyekre, munkára bevetette, mely munkahelyek egymástól több száz km-re voltak. Ezeken a munkahelyeken foglalkoztatni a munkásságot azonnal nem tudták, kölcsönadták az embereket más cégeknek, akiket kíméletlenül, a legdurvább munkák elvégzésére kényszerítettek. A munkavállalók látván az általuk eddig nem ismert bánásmódot, hazairányításukat követelték, melyet azonban a német vezetőség megtagadott. Csak későbben sikerült egyeseknek egy-két napos szabadság ürügyével Magyarországra visszajönni, ahonnan azonban már nem tértek vissza a munkahelyükre. Sokan vállalták a bizonytalan megszökést, a hegyeken át való hazajutást, de ezeknek csak egy kis százaléka érte el a magyar határt, a többieket fegyveres őrök hozták vissza a munkahelyükre. Az Arbeitseinsatz mindenkit munkára fogott, 16 éves kortól a mozogni tudó aggastyánig. Csak a gyermekes anyákat kímélte meg az erős munkától. Munkaidő reggel 6 órától este 6 óráig, 1 órai ebédszünettel tartott. Munkahelyén mindennap mindenkinek pontosan kellett megjelennie, amennyiben betegség folytán valaki távol volt munkahelyétől, sok esetben megtörtént, hogy még aznap az orvos kiérkezése előtt a gyári őrség a beteg asszonyt munkahelyére visszakísérte. Betegséget csak német orvos igazolhatott, de a magyarok gyógyítását a német orvosoknak megtiltották, éppen ezért lázas betegeknek sokszor 6-7 km távolságra kellett gyalogolniok, hogy eljuthassanak magyar orvos kezelésére. Kértük, hogy a magyar orvos rendelőjétől messzebb fekvő helyeken lakó magyarság részére saját költségünkön magyar orvost tarthassunk, nem járultak hozzá azzal az indoklással, hogy 200 ember részére külön orvos nem tartható. Megtörtént, hogy a kihívott mentőautó csak abban az esetben volt hajlandó kórházba szállítani a magyar beteget, ha a szerencsétlen benzint adott a sofőrnek.

A lakásviszonyok siralmasak és egyben antiszociálisak voltak. Nagyon kevés volt azoknak a lakhelyeknek a száma, melyeket kielégítőnek lehetett mondani. Männerheim, ahol a kisgyermekes családokat és a Frauenheim, ahol a hajadonokat helyezték el, általában megfelelt. Nagyobb gyermekes családokat egy régi kolostorban helyezték el, mely azonban telve volt férgekkel. A kolostorban közvetlenül a magyarok megérkezéséig rabokat tartottak és minden tisztítás nélkül bocsátották az érkező munkavállalók lakhelyéül. Munkavállalóink zömét lágerekban helyezték el, ahol természetesen láger-ellátásban részesültek, ami annyit jelentett, hogy megvonták az amúgy is szűkreszabott élelmiszerjegyeket tőlük, és kényszerítették, hogy a magyar gyomornak nehezen élvezhető, silány német kosztot egyék. Ez a láger-élelmezés sok visszaélésre adott alkalmat. Nem engedték meg, hogy a konyhára a sok idegen nemzetiségű személyzet mellé - ellenőrzésképpen - legalább egy magyar asszonyt alkalmazzanak, azzal az indokolással, hogy a személyzetet növelni már tovább nem lehet. Nem engedték meg azt sem, hogy a megvont élelmiszerjegyekre kiváltott élelmek elosztását magyar részről bárki is ellenőrizhesse, főképp pedig a konyhára bármilyen magyar betehesse a lábát. Csakhamar kiütközött az elégedetlen, becsapott és megalázott magyarság, valamint az önző, magát Übermensch-nek képzelő németség közötti ellentét, mely későbben mély gyűlöletté fajult. A németek a magyarokat éppen úgy, mint a többi külföldi deportáltakat, nem vették emberszámba, hanem robotoló, semmit nem érő eszköznek tekintették. Egyes helyeken - különösen Steyrtől távolabb eső munkahelyeken - a magyar munkásság a deportált emberekkel egy színvonalon mozgott. Ebben az időben hiába kértük az akkori magyar kormány segítségét, az embertelen sorsban szenvedő munkásság sorsának orvoslására, ebbeli kérésünk meddőnek bizonyult. Helyette Ebensee és Hallein munkahelyre SS-Kommandoführert kaptunk, aki a magyarokat szabotőröknek mondotta, és úgy is kezelte. A németek ott ahol csak módjukban állt, megrövidítették az amúgy is kisemmizett munkásságot. Ennek a szerencsétlen népnek lassanként meg kellett válnia féltve őrzött fehérneműitől és kisebb ingóságaitól, hogy testi kondíciójának feljavítására némi nemű élelmiszerhez juthasson. Óvóhelyeken a később érkező németeknek a fegyveres gyári őrség, valamint az óvóhely parancsnok utasítására a helyet át kellett adni. Az utcán, munkahelyeken állandó megjegyzéseknek és szóbeli bántalmazásoknak voltak kitéve. Egyes vendéglőkben a magyarokat nem szolgálták ki, némelyekben pedig csak akkor, ha német fogyasztókat már kiszolgálták. Megszállás után több ízben az orosz katonai hatóság védelmét kellett kérni a német túlkapásokkal szemben, amit az orosz parancsnokság minden egyes alkalommal meg is adott. A szerelvényekkel érkező nyilas vezetők egymás közt torzsalkodtak, nem tudván eldönteni, hogy melyik közöttük a vezető. Minthogy a gyártásban és a munkáskérdésekben általában minden gyári ügyben beleszólást kívántak maguknak biztosítani, Markotay vez. ig. támogatását kellett kérni, hogy tisztázódjék a gyár és nyilasok közötti helyzet. Meg kell azonban jegyezni, hogy az orosz hadsereg közeledtének hírére a nyilas vezetők elszéledtek. A magyar munkavállalók részére az akkori kormány által kijuttatott zsír, bab, konzerv, stb. élelmiszert a németek lefoglalták, és annak kiosztását nem engedélyezték. A Magyarországról kocsikon érkező menekültektől elvették élelmiszerkészletüket, sokaknak lovait, kocsijait és kerékpárjait, majd ezután továbbindították őket a nagy bizonytalanság felé. A kint rekedt munkásság minél előbb való hazatelepítése annál is inkább szükséges és kívánatos lenne, mert az ottani helyzetük a német gyűlölet miatt napról-napra rosszabbodik, élelmiszer-adagjuk pedig az utóbbi időben már annyira lecsökkent, hogy megélhetésük katasztrófával fenyegeti őket.

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Dunai Repülőgépgyár Rt. iratai; Ügyvezető igazgatóság (Z 1179), 12. tétel. [MOL-Z-1179-12.-1945]

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő