A Weiss Manfréd konszerntől a Rákosi Mátyás Művekig: egy családi vagyon végnapjai

„Az SS erők hatalmába került Weiss Manfréd családtagok […] kénytelenek voltak az ellenük, illetve hozzátartozóik ellen alkalmazott, személyes szabadságukat és életüket közvetlenül veszélyeztető jogellenes fenyegetés hatása alatt, a Weiss Manfréd vállalatokat és minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonukat az SS erők egy gazdasági csoportjának […] 25 évre kezelésbe átad. […]” Ennek ellenében az SS erők említett gazdasági csoportja ígéretet tett arra, hogy a Weiss Manfréd család tagjait semleges külföldre szállítja.”

F e l j e g y z é s

A magyar kormányhoz érkezett átirat szerint a Szovjetunió megbízottai arra alapítják a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t., valamint a konszernhez tartozó vállalatok átadására vonatkozó kívánságukat, hogy a németek 1944. március 19-ét követően saját rendelkezésük alá vonták a Weiss Manfréd vállalatokat.

Kétségtelen tény az, hogy 1944. május 7-én [elírás! a helyes dátum 17-e] a Weiss Manfréd család tagjai és a németek között a másolatban ide csatolt szerződés jött létre. A szerződésnek állítólagos "IV. része" hiányzik és a kapott információ szerint ezen részt a né-metek a családnak soha nem adták át. Ez a rész tartalmazta állítólag a család tagjainak kivitelére vonatkozó megállapodást és bizonyos anyagi térítéseket is /állítólag a család 170 ezer dollárt kapott, erre vonatkozóan azonban a kapott információ szerint semmiféle írásbeli megállapodás nincs./

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Szovjetunió a Weiss Manfréd vállalatok átengedésére vonatkozó kívánságát arra alapítja, hogy:

  • a németek a Dunai Repülőgépgyár r.t.-nak több mint 800 millió pengőt adtak és ezen összeget gyártási előleg fejében a Dunai Repülőgépgyár r.t. továbbadta a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t.-nak, viszont a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t. a Dunai Repülőgépgyár r.t.-nak 1944. március 19.-ig kb. mindössze 200 millió pengő értékben szállított, s így a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t.-nak a Dunai Repülőgépgyár r.t.-vel, vagyis végeredményben a németekkel szemben 600 millió pengő tartozása ál-lott fenn.
  • A Szovjetunió megbízottainak megállapítása szerint végeredményben a szerződés létrejöttét ezen fennálló tartozások tették indokolttá, bár ez az átiratból egészen nem tűnik ki, hanem feltétlenül erre lehet következtetni, ezzel szemben bizonyítható az, az ide csatolt szerződésmásolatból:

1./ hogy a szerződésben ezen gyártási előlegek nincsenek megemlítve, holott nyilvánvaló, hogy amennyiben a németek erre alapították volna a Weiss Manfréd konszern átengedésére vonatkozó igényüket, úgy a jogcímet a megállapodásba kifejezetten bele kellett volna foglalni, annál is inkább, mert nem vitás, hogy a szerződés készítésénél úgy magyar, mint német részről ügyvédek vettek részt.

2./ A megállapodás II. része többek között többek között a következőket tartalmazza:
"A Weiss, Chorin, Mauthner és Kornfeld családok árja és nemárja tagjai, akik egymással a legszorosabb rokoni és személyi kapcsolatban állanak, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a velük szemben részben nemárja származásuk miatt német részről kényszerűképen táplált bizalmatlanság miatt, még a legjobb akarat mellett sem lesznek abban a helyzetben, hogy a fegyverkezési kapacitás emelésével kapcsolatban támasztott követelményeknek kielégítő módon eleget tegyenek."

  • A megállapodásnak ezen hivatkozott részéből, valamint azokból a közismert tényekből is, hogy a Weiss Manfréd család tagjai részben a Gestapo őrizetében voltak, rész-ben pedig zsidószármazásuk miatt bujkálni voltak kénytelenek, következik az, hogy a németek, kihasználva a család szorult helyzetét, hatalmukkal visszaélve kényszerítették őket a megállapodás megkötésére.
  • Felmerülhet a tárgyalások során az az ellenvetés is, hogy vajon a németeknek miért volt szükségük ezen megállapodás megkötésére akkor, amikor 1944. március 19-ét követően - Magyarország megszállása után - egyszerűen a Weiss Manfréd vállalatokat minden megállapodás nélkül önhatalmúlag birtokba vehették. Ezzel szemben áll az, hogy a Weiss Manfréd konszernhez tartozó vállalatok a magyar ipar kulcspozícióját jelentették és jelentik is, tehát az akkori magyar kormány intézkedéseivel mindent megtett abban az irányban, hogy zsidónak tekintendő személyektől minden vagyont elvegyen, ezt a németek tudták és nyilvánvalóan a magyar kormánynak ezt a szándékát kívánták megelőzni, mert saját hadiiparuk fokozása érdekében feltétlenül szükségük volt a konszernhez tartozó vállalatokra, annál is inkább, mert hiszen még a megszállást követően is féltek a magyar kormány /különösen a Lakatos kormány alatti/ szabotálási szándékától. Természetesen mindezek csak feltevések, ezekre positivumot szerezni képtelenség.
  • Az előadottakból nem vitás,

1./ hogy a Weiss Manfréd család tagjai a szerződést szabadságuktól megfosztva kényszerhelyzetben kötötték,

2./ Magyarországnak 1944. március 19.-én a németek által való megszállása jogellenes volt, márpedig ezért a németek által kötött mindennemű jogügyletet érvénytelennek minősítenek, ezért nemzetközi jogi szempontból a potsdami háromhatalmi egyezmény határozmányai jelen esetben sem alkalmazhatók.

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Weiss Manfréd konszern-vállalatok iratai; Labor Bizalmi Rt., 21. tétel

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő