Kultúrbéke, 1987.

A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.

Nagy Gyula hozzászólása

ELNÖK: Dr. Nagy Gyula képviselőtársunk következik.

Dr. NAGY GYULA: Tisztelt Országgyűlés!

Kedves Képviselőtársaim!

Nincs könnyű helyzetben az, aki egy ilyen széles körű és nagyon gazdag tartalmú beszámolóhoz kíván pár percben - felelősen - hozzászólni. Mégis megpróbálom.

Teljes mértékben egyetértek Miklós államtitkár úr általános és részletes értékelésével az állam és a hazai egyházak viszonyáról; hogy ez a viszony jó, rendezett, és egyre inkább mélyül, gazdagodik. Hála és köszönet azoknak, akik ennek a jó viszonynak a kimunkálásáért évtizedeken keresztül fáradságot, gyanúsításokat, nehézségeket vállalva fáradoztak. És talán megérti az Országgyűlés, ha itt különösen is hálával gondolok arra, aki ezen a helyen előttem ült és aki egyházunk püspöki vezetője volt: dr. Káldy Zoltánra. Ő hosszú időn át végezte itt a szolgálatot. Szeretném méltóan folytatni munkásságát.

De őszinte köszönet és hála azoknak is, akik ma ezért a jó viszonyért fáradoznak - mindkét oldalon. Elsősorban hadd fejezzem ki egyházam, a Magyarországi Evangélikus Egyház, gyülekezeteink és híveink köszönetét kormányzatunk iránt és személy szerint is Miklós Imre államtitkár úr iránt, aki itthon és külföldön is elismerten, megbecsülten évtizedek óta ebben a szolgálatban áll. Hadd köszönjem meg budapesti közvetlen munkatársainak és vidéken a megyei egyházügyi hivatalok munkatársainak a segítségét ennek az őszinte, jó viszonynak a közös munkálásában.

Mi jellemzi ma a magyarországi egyházak életét? - Csak néhány fontos vonást szeretnék röviden megemlíteni. Először is az, hogy hazánkban vallásos hitüket, meggyőződésüket vallásos emberek, egyházak, vallásfelekezetek szabadon vallhatják és gyakorolhatják. És hogy nemcsak lehetőségük van erre, hanem ha a hitük mögött ott áll az életük is, akkor megbecsülésben és tiszteletben van részük társadalmunkban.

Egy másik jellemző vonás az, hogy egyházunk és hívő emberek meggyőződése szerint az Isten hit nem elfordít ettől a világtól és annak feladataitól, - hanem ellenkezőleg: a szív belső hitének minden pillanatban át kell alakulnia segítő, cselekvő szeretetté a másik ember és a különféle emberi közösségek iránt, a családtól a társadalomig. Mert a szeretet elsősorban nem érzelem és nem szó, - hanem cselekedet!

Teológiánknak az elmúlt négy évtized során ez volt a legfontosabb fölismerése - a cselekvő hitnek, a szolgálatnak a teológiája.

A harmadik vonás, amit szeretnék megemlíteni, az, hogy az egyházak a teljes emberért kívánják végezni a munkájukat: az ember anyagi érdekeiért, a kenyeréért, az otthonáért, a becsületes munkájáért. És itt meg kell vallanunk bűnbánattal, hogy az egyházak nem mindig látták ezeknek az anyagi életfeltételeknek a fontosságát. Ugyanakkor azonban ezektől az anyagi vonatkozásoktól elválaszthatatlanul az ember szellemi, erkölcsi, lelki értékeiért is kívánnak szolgálni. Mindig baj van, ha ezt a kettőt elszakítják egymástól! - És kölcsönösen, mindkét területen károk keletkeznek.

Szeretném itt aláhúzni azt, hogy rendkívül fontos, valóban, az anyagi-gazdasági előmenetellel együtt az értelmi képzés, a tanítás, oktatás. De ugyanakkor, ezzel együtt a nevelés is, az emberségre nevelés! Pascal szavait szeretném itt idézni, aki azt mondotta, hogy az ember két dimenzióban él: az értelme és a szíve, a tudás és a szeretet dimenzióiban, s mind a kettő alapvető az emberi élet számára.

Mi ezt valljuk és ezt hirdetjük, s ezzel kívánunk szolgálni: a szellemi, erkölcsi, lelki értékekkel az emberség területén, régi történelmi hagyományaink szerint; és ma is ezzel kívánunk a társadalomban segíteni.

Köszönettel hallottam én is tegnap Grósz Károly miniszterelnökünk szavait arról a bizonyos levélről, amely éppen ezekről az emberi, döntő tényezőkről szólt, továbbá számos képviselőtársam szavait arról, hogy a mai nehéz gazdasági-társadalmi gondjainkból való kibontakozás egyik alapvető feltétele az erkölcsi értékek nagyobb megbecsülése, az emberségre való nevelés.

Az egyházak abban kívánnak a legjobban segíteni, ami nekik adatott, egész népünk jövőjéért, gazdasági életünk, társadalmunk kibontakozásáért, s az igazi, teljes emberségnek a kibontakozásáért. Nagyon köszönöm Berecz János képviselőtársam, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának szavait arról, amit a hitről mondott. Valóban úgy van, hogy az igazán emberek hit nélkül, belső alapvető meggyőződés nélkül nem élhetnek. És a hit nem választhat el bennünket. Tiszteljük, megbecsüljük egymás hitét és segítjük egymást a hitnek, a szeretetnek és a felelősségnek az útján járni a közösség érdekében.

Hadd mondjam meg, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb élménye volt számomra, amikor a moszkvai fórumon Gorbacsov főtitkár szavait hallgathattam az új gondolkozásról. Arról beszélt, hogy világunknak csak úgy van jövője, ha az emberekben ez az új belső magatartás, gondolkodás áttör: konfrontáció helyett az emberiség egységének a látása, a szembenállás és az önző biztonság helyett valamennyi nép és ember közös biztonsága és élete, és az életpusztító nukleáris fegyvereknek az eltávolítása világunkból.

Ez igen jelentős mértékben belső lelki, erkölcsi magatartást jelent. Mi - ahogy említettem - itt szeretnénk elsősorban segíteni és szolgálatot végezni a társadalmunkban. De hadd húzzam alá külön is az egyházaknak a segítő készségét és felelősségét a társadalom gyengébb tagjai, az egyedülállók, a magányosok, az idős emberek, a testileg, lelkileg súlyosan sérültek, a veszélyeztetett fiatalok iránt. Kiknek van nagyobb szükségük a segítségre, mint éppen őnekik? Ezért gondozzuk szeretetintézményeinkben, az én egyházam 15 szeretetintézményében is, a súlyosan sérült, testileg, szellemileg beteg gyermekeket, fiatalokat és az idő embereket. Hiszen ők szorulnak rá igazán erre a segítségre. És próbáljuk, minden vonatkozásban, a társadalom és a vallásos emberek felelősségét felébreszteni irántuk.

Köszönöm, amit Szentágothai János professzor képviselőtársam az egyházi szeretetintézmények nem kis anyagi problémáiról mondott, hisszük azt, hogy ezek a gondok megoldódnak. Ugyanakkor szeretném azt is megemlíteni, hogy a fasori gimnázium ügye, amely itt szóba került, természetesen, állandó kívánságunk, gondunk; nem abban van a különbség köztünk, hogy akarjuk-e vagy nem. A kérdés az, hogyan tudjuk felelősen ezt az intézményt újra létrehozni és hogyan tudjuk olyan intézménnyé tenni a jövőben, amely magas szinten szolgálja népünket és a társadalmunkat. Ebben felelősséggel kell eljárnunk. Ez a felelősség megvan egyházunk vezetésében: hiszem, hogy ebben segítséget kapunk államunktól is.

Az aktív, cselekvő szeretet, amelyről szóltam, természetesen nem áll meg országunk határainál. Az emberiségnek ma három fő problémája van: a háború kérdése, a társadalmi, gazdasági igazságtalanságok, egy emberségesebb világ kiformálása minden nép, minden ember számára és a környező világnak, környezetünknek a megmentése. Az egyházak világviszonylatban ebben a három nagy közös emberi kérdésben felelősségteljes munkát végeznek, s a magyar egyházak régóta és igen dinamikusan vállalják a felelősséget azért, hogy ezen a három területen, a békének a szolgálatában, az emberségesebb, igazságosabb világ kiformálásában és a természet világának a védelmében, minden tőlük telhető módon segítsenek. Ez hosszú idő után, amikor nem értették meg ezt az álláspontunkat, ma már széles körű elismerésben részesül.

Ennek a következménye az is, amit államtitkár úr említett arról, hogy a nemzetközi egyházi szervezetekben olyan nagy a megbecsülés, a figyelem a magyar egyházak tevékenysége, szolgálata iránt.

Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm egyházam, az egyházak, vallásfelekezetek és minden vallásos ember nevében azt, hogy országunk legfőbb irányító, kormányzó testülete karácsony előtt éppen a legnagyobb gazdasági gondokkal együtt az egyházak helyzetét és szolgálatát tűzte a napirendjére. Ez nekünk a legszebb karácsonyi ajándék. Köszönjük. (Taps)

A másik, amit szeretnék kifejezni, hogy a bizalmat bizalommal és a tőlünk telhető legjobb segítőkészséggel szeretnénk viszonozni a jövőben is. Államtitkár úr, a magyarországi evangélikus egyház nevében köszönöm és örömmel elfogadom jelentését és elfogadásra ajánlom Országgyűlésünknek is, Kedves Képviselőtársaimnak köszönöm a szíves figyelmet. (Taps)

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő