A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább
„Kedves Kádár elvtárs!"
Meghívások Kádár Jánosnak
„Kérem, értsenek meg jól. Minden hasonló tiszteletbeli tagságot elhárítok, mert ellenzek mindent, ami csak halványan is emlékeztet a „személyi kultusz" idején volt jelenségekre. A másik okom: kerülöm az üres formaságokat, s nem vállalok olyasmit, amiről tudom, hogy nem végezhetem el azt, amit erkölcsileg kötelezőnek tartok, és kötelezettség még a tiszteletbeli tagsággal is jár."
A két évvel később, 1962. április elsején írt levélben Fodor Józsefné postai dolgozó Kádár Jánost munkahelyére, a Posta Központi Javító Üzemébe hívta meg. Konkrét időpontot nem adott meg, de kérte, hogy az ötéves tervbe iktassa be üzemük meglátogatását. Levelében arról próbálta meggyőzni Kádár Jánost, hogy látogatását „nem bánja meg". Úgy is, mint az ország vezetője, de úgy is, mint műszerész, érdekelni fogja az üzem, mert 1957 óta sokat fejlődött. A levélre Kádár megbízásából, tíz nap múlva Sándor József, az MSZMP KB Iroda vezetője, az első titkár közvetlen munkatársa válaszolt, megköszönve és „egyéb irányú elfoglaltsága miatt" elhárítva a meghívást.
Fodor Józsefné meghívása a Posta Központi Javító Üzemébe. |
1967-ben Horváth József, a Vegyszer Vállalat tiszakécskei gyáregységének II. Rákóczi Ferenc szocialista brigádvezetője kérte Kádár Jánost, hogy vállalja el a brigád tiszteletbeli tagságát. Remélték, hogy a főtitkár nem zárkózik el a kérés elől, és beírhatják brigádnaplójukba Kádár János nevét is. Kérték továbbá, hogy Kádár János fogadja brigádjuk ötfős küldöttségét. A válasz ismét a megszokott volt: „Kérem, értsenek meg jól. Minden hasonló tiszteletbeli tagságot elhárítok, mert ellenzek mindent, ami csak halványan is emlékeztet a »személyi kultusz« idején volt jelenségekre". A másik ok, amiért nem fogadta el a felkérést: „kerülöm az üres formaságokat, s nem vállalok olyasmit, amiről tudom, hogy nem végezhetem el azt, amit erkölcsileg kötelezőnek tartok, és kötelezettség még a tiszteletbeli tagsággal is jár". Végül, mintegy engesztelésként kérte, hogy időnként tájékoztassák őt életükről, vállalásukról, eredményeikről.
Egy tiszakécskei brigád tiszteletbeli tagságra felkérő levele Kádár Jánosnak. |
Közlésünk utolsó levele 1978 májusában íródott, ami már az „érett szocializmus" időszaka. A levélben Nyerges Ágnes, a Magyar Konyha főszerkesztője azzal a kéréssel kereste meg Kádár Jánost, hogy az „Édesanyám főztje" című sorozatba írja meg gyermek- és fiatalkori emlékeit édesanyja konyhájából, az otthoni ízekről, a közös ebédekről és vacsoráktól. Mutatóba megküldték az újság eddig megjelent számait. A mai viszonyok között elfogadott riport, illetve cikkforma akkoriban kezdett megjelenni Magyarországon. A főszerkesztő érvelése szerint „egyre erősebb az emberekben a kívánság, hogy magánemberként is megismerjék vezetőinket", különösen visszaemlékezés formájában, hiszen a szülői ház és az édesanya emléke mindenkiben nosztalgiákat ébreszt. Ha nincs ideje, akkor a szerkesztőség egy munkatársa magnóval felkeresi, és a visszaemlékezést leírják, megjelenés előtt bemutatják Kádár Jánosnak, és így kevesebb idejét veszik igénybe. Kádár János most sem tett kivételt, s közölte, hogy személyes benyomásai szerint is jól szerkesztett, színes és érdekes lapról van szó, azonban az interjúra nem vállalkozik, mivel „nagyon elfoglalt, személyemet illető dolgokban tartózkodó természetű vagyok", s ha az interjú adását elkezdené, akkor más sajtóorgánumok részéről is óriási nyomás alá kerülne, amit nem vállalhat.
A „Magyar Konyha” főszerkesztőjének felkérése visszaemlékezésre |
Az 1980-as években megritkulnak az ilyen tartalmú meghívások, ami jelzi a társadalom gondolkodásának átalakulását, a „nagy vezetők" iránti szeretet, lelkesedés és bizalom korábban elfogadott kifejeződési formáinak eltűnését. Mindez nem választható el a stagnáló gazdaság miatt a rendszer népszerűségének csökkenésétől, a szocializmus iránti kiábrándultságtól.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő