Egy honvédtiszt a világháborúban - 1. rész

 

Május 1.

Reggeltől mozgalmas a nap. Német csapatok érkeznek. Általános előkészület indul a holnap hajnali támadáshoz. A nap egyébként csendes, mondhatnám, vihar előtti csend. A távbeszélővonalak roskadoznak a sok parancstól. Sok a dolgom. Kimerülten szeretnék egy kicsit aludni, de újabb telefonhívás és intézkednem kell. Néhány németet is beszállásolnak hozzám, ők szintén készülődnek. Hírek szerint egy páncéloshadosztály és 6000 német lesz holnap itt bevetve. Nagy bizalommal nézek a támadás elébe.

 

Május 2.

Reggel fél 4-kor megindul a támadás. Hatalmas lendülettel tör előre a zászlóaljunk.

8 órára már a miénk. Az erdőnél, amely a következő falutól elválasztja csapatainkat, megáll a támadás. A Stukák többször támadnak. Gyönyörű látvány. Látni a bombák repülését, robbanásuk még a 2 kilométerre lévő házam falát is megrázza. Az oroszok egy óra múlva visszaadják a kölcsönt és támadnak. Rondán végiggéppuskáznak minket. Sok ház kigyullad. Ivanovce keleti szegélye lángokban áll. Majd később bombák hullnak a falura. Ez sajnos nagy pusztítást végez a lovak és a szekerek, no meg a lakóházak között. Ez utóbbira nincsenek tekintettel.

A nap folyamán négyszer cserének helyet a levegőben a gépek. Amint eltűnnek a Stukák, jönnek a

és a Raták. Nagy pusztítás mind a két esetben. Csapataink előretörése megakad, sőt, estére kénytelenek vagyunk az erdőt feladni. A nap tehát kis területnyereséggel, de igen nagy vér- és anyagáldozattal zárult.

Harcálláspontomon a légitámadásoktól senki nem sebesült meg. Volt azonban egy kellemes látványosságunk, amikor a légiharcban két Rata égve zuhant a falu mellé és mindkettő felrobbanva elégett.

Estére mondhatnám kísérteties lett a csend. Harcok után ez legtöbbször így szokott lenni. Mindkét fél kimerült a gigászi küzdelemben és az éjszaka is nyugodtan telt el. A Hold fénye megvilágítja a terepet, a figyelőállásokból azonban egy-egy rakéta felszáll, ami fényével jobb áttekintést biztosít és megnyugtat.

 

Május 3.

A szokatlanul csendes éjszaka után - minthogy a tegnapi harccselekmények eredményeiről különböző hírek terjengtek - végigjárom az állásokat, hogy a valóságról meggyőződjek.

Három emberemmel lassan haladok a beláthatóság szempontjából bizonytalan utakon. Mindenütt csend, csupán néhány puska- vagy géppisztolylövés, ritkábban a tüzérség zavarótüze hallatszik. Azon az útvonalon vagyunk, amerre az embereim a lőszert szokták kihordani, amelyet ők már alaposan kiismertek.

Odaérek az utászok bunkereihez, majd

aknavető állásaihoz, amelyeket éppen most építenek. Pár lépés után találkozom a tegnapelőtt nálam megszállt német hadnagy tisztilegényével, aki egy bunkerből kiált ki hozzám. Hozzám jön, és egy kicsit beszélgetek vele. Egy kis magaslaton állunk és egyikünk sem gondol arra, hogy a helyzetváltozás folytán ez a hely belátható. Erről azonban hamarosan szerencsém volt meggyőződni.

Beszélgetés közben a német koma hirtelen lekapta a fejét, miután látta, hogy a hátam mögötti nagy fába egy lövedék becsapódott. A hang csak ezután jött. Ösztönösen én is lehúzódtam és ugyanakkor éreztem, hogy a fejem felett elcsúszik néhány lövés. A német katona tekintete után a fa törzsére nézek és látom, hogy a fejem magasságában 3 szakított lyuk van. Ekkor még további kettő csapódik be, de ezt már guggolva nézzük. Ismét szerencsém volt. Egy újabb figyelmeztetés, hogy az Isten kezében vagyunk.

A nap eseménytelenségét tarkította két Stuka-támadás. Utóbbi német veszteséggel járt, minthogy megjelent négy Rata és légiharcban egyet lelőttek. Sötét füst gomolygott felfelé.

Végre ismét tavasz van. Gyönyörűen süt a Nap, melegít és szárad végre a feneketlen sár.

 

Május 4.

A meleg nem soká tartott. Éjjel esett az eső, reggelre a felhőzet ritkulni kezdett. Reggel egy szekérrel megyek Tónihoz, mert értesített, hogy sok zab, kukorica, liszt, szekérkerekek vannak a harcterületen, melyeket össze lehet szedni. Az előző napi harcok színhelyén vagyunk, lövészgödrök, tüzelőállások, szétlőtt épületek. Innen nyomtuk vissza az oroszokat. Tóni is segít a munkában. Sok lőszert, egy saját golyószórót is találunk, a feladatot ép bőrrel teljesítettük. A látványból érzékelni lehet a tegnapelőtti súlyos harcokat.

Tüzérüteg települ mellénk. Hálókkal, azokra szaggatott gallyakkal álcázzák magukat a légi felderítés ellen.

 

Május 5.

Gyönyörű napsütéses reggel. Az egész táj tavaszi napfényben úszik. Minden katona tisztálkodik, mezítelen felsőtesttel végzi munkáját. A vonalban a nagy csend tovább tart. Én ismét kint jártam és a kellemes tavaszi napsütésben fogunk hozzá a halászathoz. Katonamódra megy a halászat: robbantással. Nincs nagy szerencsénk. Az eredmény tíz darab hal.

Így szórakozik a frontkatona, ha az ellenség megajándékozza néhány csendes órával. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy pár perc múlva ismét riadó, fegyvert kell ragadni és a most már aránylag kényelmesen berendezett és meleg bunkert otthagyva támadni kell.

Kitüntetési javaslatokat készítek, sok a dolgom. Ma tudom meg, hogy parancsnokaim felterjesztettek

. Örülni fogok neki, ha megkapom, bár amit tettem, nem ezért, hanem becsületből és a hazámért tettem.

 

Május 6.

A csodálatos harci csönd tovább tart. Egész éjjel csönd, csupán a közeli tüzéreink egy-egy lövése rázza meg ablakaimat, de már nem is ébredek fel rá.

Délelőtt hátramegyek a vonathoz, hogy az ottan dolgaimat rendezzem. Visszatérve rengeteg hivatalos posta vár rám. Megfeszített erővel dolgozom

barátommal, írnokommal. A munka nehezen megy, mert lázam van. Nagyon gyengének érzem magam, de a munka hevében erről megfeledkezve estére lázam elmúlt.

A nagy csöndnek egy heves orosz támadás lett a vége. A holdvilágos este remekül megfelelt nekik, és megkísérelték áttörni vonalunkat. Szerencsénkre a szomszéd

érte a támadás, és nekünk csak készenlétben kellett várni a fejleményeket. A helyzet nem volt bizakodó, mert harcálláspontomról is megállapítható volt, hogy a jobbszárnyat, mely a túl van, kicsit megnyomhatták. Ezt az orosz aknák robbanása, a világító lövedékek és a rakéták egész pontosan mutatják.

Valószínű, ez vezette a hátrább lévő vonatrészek parancsnokát, hogy a vonatokat

-ra hátravonja. Hiába küldtem parancsot, azok felsőbb parancsra mégis elindultak. Volt ebben egy kis túlzott óvatosság is, de belenyugodtam. Az egész éjszaka erősen zajos volt. Aludni nem lehetett a tüzérségünk erős tüzelésétől.

 

Május 7-8.

A reggel szerencsét hozott számunkra. Az orosz nyomást sikerült megállítani. Reggel már csend lett. Hajnalban azonban még tartott a nagy tüzérségi tűz. Egész háborús szolgálatom alatt egyszer hallottam ilyen tüzérségi párbajt, de ez talán még attól is eredményesebb és élményt jelentőbb látvány volt.

8-án reggel a ködöt használták fel az oroszok a támadásra és bizony, ha nem nagyszámú a tüzérségünk, hát nem tudom, mi lett volna az eredmény. Így viszont talán még hasznos is volt.

A kétnapi támadás egyike sem ellenünk irányult. A Pruth-on túl, mely hegyes-völgyes, próbálkoztak az oroszok, de a tüzérség és a gyalogság tüzében meghiúsult minden áttörési kísérletük.

A 6-án hátravonult vonatomat a kis személygépkocsin felkeresem. Harckocsiktól felszántott műúton valóságos bravúrral vezeti sofőröm a kocsit. A hernyótalpak mély nyomain sokszor felakad a mély kis kocsi. Hosszú vesződés után mégis megérkezünk Kubajovka-ra. A falun átmenve beérünk egy előttem még ismeretlen szépségű fenyőerdőbe, melyet átszel a műút. Az erdőt különlegessé tette a dzsungelszerű sűrűsége, a fák hihetetlen magasága és e folytán az erdő sűrűsége. A hűvös árnyékban húzódott meg a vonat, melyből az erdő sűrűsége miatt az útról semmi nem volt látható. A fiúk sátorban kaptak szállást, és bármilyen szép is a vidék, vágynak vissza a vonal mögé, ahol házakban laktak.

Itt találkozom a nyíregyházi

, akivel valamikor a doni harcok után 1943-ban együtt feküdtem hadikórházban. Nagyon meglepődtünk, de egyben megörültünk a véletlen találkozásnak. Ő együtt van Buday Lacival, és tőle tudom, hogy Laci jól van, egészséges.

 

Május 9.

Az eső ismét megered. Megint tapossuk a sarat. Nem szívesen mozdulok ki házamból, de a gazdához kell mennem. A csúszós sárban lassan kínlódom magam előre. Mindenütt néma csend. A német állások üresek, a mi állásaink egy része is üres, mert kicsit előre mentek a hátrább lévő fészkek. A németektől éjjel átvettük sávjukat, mert őket kivonták. A csendet csak néha zavarja meg egy-egy aknarobbanás vagy puskatűz. Ez utóbbi legtöbbször egy kakasnak vagy tyúknak a vesztét jelentő lövés. A jó baka ugyanis nem éhezik. Ha lőni tilos, képesek az állások között egy fél óráig kergetőzni egy-egy tyúk után, de mindig eredményesen. Leírni sem lehet ügyességüket, amint nyakát tekerik, elvágják és szárazon azon mód tépik is tollát. A szél pedig viszi a tollat legtöbbször az oroszok felé.

Konyha pedig minden bunker mellett van. Legtöbbször két köre feltett kályhaplattni töredéke képezi a hadikonyhát. A szétlőtt házak között bőven áll edény rendelkezésre, melyben hamarosan fő a tyúk. Zsíros, kövér állatok ezek, hiszen rengeteg szemes takarmány van elszórva mindenfelé. A főzéshez azonban türelem kell, mert a tyúk nehezen fő meg, egy óra múlva azonban vígan falatoznak a fiúk, zsíros az arcuk és tíz ujjuk.

Rengeteg a krumpli. A leégett falvakból csak a vermek maradtak meg és ezek tele krumplival. A hal sem ritka csemege. A kis patak, mely a falun folyik keresztül, tele van hallal. Nem kell ide horog, peca vagy giliszta. Remekül megfelel a nyeles kézigránát. A nagy halak egész tömege fordul fel a vízben. A fiúk sokszor egy nagyobb példányért képesek ruhástul beugrani. Az egyik fiú pl. olyan nagy hévvel kapkodta a halakat, hogy észre sem vette, amikor hónaljig beesett a vízbe. A nagy halat azonban nem tudta elfogni, az feléledt és elmenekült. A fiúnak persze semmi baja. Nem lehet itt megfázni, mert az ilyen kellemes perceket legtöbbször - most is - megzavarja egy légitámadás, és attól hirtelen melegünk lesz.

Most pedig pár szót magamról. A „partizán", ahogy a tetűt mi szoktuk nevezni, engem is megtalált. Amikor a német hadnagyot befogadtam házamba, egyúttal ajándékul a tetűt is megkaptam. Ugyanakkor a régi megállapításom jutott eszembe: „ahol a német, ott a tetű". Másnap érdeklődtem embereimnél, nincs-e bennük „partizán". Senkiben! Harmadnap éjjel sokat forgolódom, a vakarózás sem hiányzik. Sejtésem mind erősebb lett és rögvest beigazolódott, amikor az első példány hurokra került. Egyelőre csak két darabot fogtam, de a nagyobb fajtából. Bosszankodtam, mert tisztálkodási törekvéseim csődjét láttam benne. Nagy fertőtlenítést rendelek el. A „hálószobánk" „ágyait", a szétterített zsúpszalmát kihordattam és a szoba kitakarítása után friss szalmát rakunk le. Személyemre nézve felköltöztem a „picski"-re (nagy búbos kemence), mely egyetlen szeparált hely a házban. Fehérneműmet legényem kifőzte, én pedig saját kezűleg vasaltam át tüzes vasalóval felsőruhámat és pokrócomat.

A tisztogatás eredményes volt. Megszűnt a „partizán" veszély, de az én elkülönített „picski" lakásom nem vált be. A hideg miatt ugyanis a fiúk egész nap tüzeltek benne és úgy áttüzesedett, hogy azon aludni nem bírtam, sőt, reggelre vizesre izzadtan ébredtem fel. Kénytelen voltam tehát egy ágyat szerezni, mely talán megment a további „partizántól". Igaz, nehéz itt ez ellen küzdeni.

 

Május 10-11.

Végre ismét napsütés. A zenés ébresztő, melyet két Rata szolgáltatott, váratlan volt. Mindenki ugrott a helyéről, de minthogy ilyenkor már nem célszerű rohangászni, parancsomra mindenki a szobában marad. A két gép egészen alacsonyan szállva géppuskázott, de mivel közülünk senkit sem látott, hát kimaradtunk a „szórásból".

Az ilyen ébresztő után azonban már nincs alvás. Mindenki felkel, a szobát rendbe szedik és munkához látunk. Egy nagy és szép feladat áll ma előttem. Két elesett zászlós bajtársam sírjait szeretném az adott körülményekhez képest rendbe szedni. Együtt vannak eltemetve kicsit hátrébb a zászlóalj segélyhely mellett 32 derék magyar fiúval. Nagy szám ez! Ha azonban a nagy harcokat, az oroszok állandó támadásait veszem alapul, akkor csekély veszteség ez. Hála érte az Istennek, hogy a sok-sok sebesült, akiket hátraszállítottak, javarészt könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A két bajtárs fejfája csendesen húzódik meg a leghátsó sor szélén. Már csak az ő neveik olvashatók, de az is már elmosódott a folytonos esőzésben. Az egyik a mi kedvelt „menage-mayerünk", aki szolgálati beosztása teljesítése mellett a mindnyájunk falánk étvágyát nagy gonddal ugyan, de kifogástalanul elégítette ki.

volt, földim, sátoraljaújhelyi jóérzésű magyar gyerek. A másik , szintén géppuskás. Kicsit csöndes, zárkózott fiú, aki hősiesen küzdött, és úgy is halt meg. Nagyon hamar estek áldozatul, hiszen akkor még (április 26.) még csak második napja voltunk a harcban.

Ennek a két derék magyar gyereknek készültem állítani egyszerű kis kereszt helyett egy maradandóbbat állítani. Szerencsére

, gyalu és szög akadt, aztán már rajzoltam a betűket és égettem rá tüzes vassal. Lassú munka volt, mert nem találtam alkalmas vasat az égetéshez, de este mégis az új keresztek díszítették a két bajtársam egyszerű hantjait.

Másnap egy hatalmas nyírfakeresztet faragtam, ami a kis szomorú temető dombtetőjén magasra nyúlva hirdeti a hősök emlékét.

 

Május 12.

Az éjszaka ismét hangos. Tüzérek jöttek előzőleg egészen előre a házam mellé, kis tarackokkal, és bizony hallatszik egész éjjeli lövöldözésük. Hiába, ezt nem lehet megszokni. Ha nem is ébreszti fel az embert, de az álmát feltétlenül nyugtalanná teszi. Egy újabb lehetőség adódik. Egy tehergépkocsi megy Kassára egyik szakaszvezetőnkkel. Zsákba varrt csomagot küldök vele, benne kis vászonnemű és egyéb hasznos dolgok, levél és egy tekercs film. Vajon hazajut-e egyszer? Kockázatos minden ilyen küldemény, mert a határon mindent elkoboznak. Ennek elhárítására parancsnokomtól igazoló írást szerzek neki, hogy a holmit tisztességes úton szereztem. A csomagot

küldtem, ahonnan alkalomadtán úgyis megkaphatom.

 

Május 13-15.

A három nap meghozta nekünk a helyzethez képest legnagyobb nyugalmat. A támadásról áttérünk védelemre. Valamennyi igaz érzésű magyart megelégedéssel tölti el ez az intézkedés, mert ebből a drága magyar vérrel való gondos gazdálkodás látható. Kiérezzük ezen intézkedésből a magyar vezetés célját, hogy mi valójában csak a határainkat akarjuk védeni. Most már látjuk innen a határhegyeket, most már mindenki biztos abban, hogy ha itt is, de a hazánkat védjük. Nagy különbség itt harcolni vagy a Don mellett. Itt minden áldozatvállalás könnyebb, valahogyan otthonosabban érezzük magunkat, hiszen a táj, a hegyek, a szántók és rétek oly nagyon hasonlítanak a magyar hegyvidékre.

Kezdünk nyugodtabb életet élni. Persze semmit sem változtat új helyzetünk a harcokat illetően, de ha egy biztos védőállást foglalunk, akkor már nem kell félnünk egy esetleges orosz lerohanástól. Kemény fickók, elszántak az oroszok. Megmagyarázhatatlan, hogy mi készteti őket erre a kemény ellenállásra. A foglyok vallomása telve van panaszkodással, mindenki a hátulról fenyegető zsidó parancsnokokról beszél. Ugyanakkor félnek tőlünk, mert telebeszélték fejüket, hogy a magyarok kegyetlenkednek a hadifoglyokkal. Talán ez az oka annak, hogy minden orosz katona utolsó csepp vérig hősiesen harcol. Ugyanakkor a hátulról rájuk nehezedő nyomás a tömeges pusztulásukat jelenti.

Jön a meleg. A harcterület tele elesett oroszokkal. Tele döglött, elhullott, szénné égett háziállatok tetemeivel. A bűz kezd kibírhatatlan lenni. Hihetetlenül fojtó, nehéz a levegő. A halottak eltemetése, a dögök elásása lehetetlen, hiszen a két ellenséges vonal között minden mozgás lehetetlen. A saját „portánkon" már rend van. Mindenkit hősöknek kijáró tisztelettel hantoltunk el, legyen az civil vagy orosz katona. Ezek persze a helyszínen, míg a saját halottaink egy közös szép temetőben.

A most következő védelmi harc remélhetőleg kisebb áldozatot fog követelni. Ez eddigi tapasztalataim szerint gyakorlatilag így is volt.

Ismét egy új páncélelhárító fegyvert kapunk. Német találmány. Egyszerű, de félelmetes ellensége a legnagyobb harckocsiknak is. 16 centis páncélt átüt, gránátja belül robban és mindent megsemmisít benne. Még szinte nem is ismerjük, mikor az egyik ügyes emberünk 100 méterről kilő vele egy T-34-est. Nagy volt az öröm. A kétheti szabadság a kilátásba helyezett

, amit a fiú kapott, nagyon felkorbácsolta a vállalkozó kedvet és mindenki hasonló szép sikerekről álmodott. A legfontosabb, persze a szabadság, amiért egy kis kockázatos vállalkozást senki sem sajnál. A gyerekjátékszerű fegyver hatása máris beigazolódott, és sokkal nagyobb önbizalmat keltett a harcosokban, minta az egy hatalmas, nagy kaliberű ágyú lett volna. A fegyver német neve - - élethűen fejezi ki, hogy az valóban a páncélosok réme.

A mi szakaszunkon ezután már nem is próbálkoznak a T-34-esek. Igaz, hogy a Tigrisekkel is meggyűlne a bajuk, és eddig a mi vonalunkban még mindig kudarccal végződött próbálkozásuk. Most már nem is próbálkoznak legnagyobb örömünkre, mert azért ronda alkotmány és nagyon tud lőni.

Minden nap erős légi tevékenység van. Gyakori a légiharc. Az eredmény 1:1, miután egy német kétmotoros

kényszerleszállást végzett, egy Rata pedig lezuhant. Mindkettő saját területre.

A német gépet néztem meg. A pilóta ugyan megmenekült, de a gép összetört úgy, hogy az egyik motorja vagy 20 méterre hevert tőle. Sok nézője volt, de azok mindegyike addig járta körül, amíg valami leszerelni valót talált rajta. Így jutottam én is a törhetetlen ablaküveghez, ami valami gumi és celluloze keveréke lehet. A zsákmánnyal örömmel térek haza, mert abból sok minden hadiemléket lehet készíteni.

Hazatérve máris hozzálátunk a gyűrűkészítéshez. Habár egyikünk sem csinált még ilyesmit, máris szép darabokat hozunk ki. Mindenki saját elgondolása szerint fúrja és csiszolja a lemezt. Nagy lázba hoz mindenkit a néhány sikerült gyűrű.

 

Május 15-18.

A jóleső csöndes napok tovább tartanak. Említésre méltó esemény nincs. Néha egy-egy orosz aknabecsapódás robbanása vagy saját ágyú hangja hallatszik. Naponta váltakozik az eső és a napsütés, de a sár az uralkodó.

17-én este egy váratlan orosz támadás indult meg. Eddig soha nem észlelt tüzérségi és aknavető tüzet kaptunk. Borzalmas volt és soká tartott. Tüzéreink idejében avatkoztak be és olyan

adtak le, hogy a talán mindent elsöprő orosz támadás éppen a vonalaink előtt omlott össze. Az oroszok nagy erővel támadtak, mely a miénknek sokszorosa volt. Habár elködösítettek mindent, sikerült visszalökni őket. Két egészen könnyű sebesülttel úsztuk meg a nagy csatát, ami annyira kis szám, hogyha 200 lett volna, akkor sem lehetne csodálkozni. Kis gépkocsimon éjjel rohanok lőszerért, rakétáért, mert minden elfogyott. Aknavetőnként 800 lövést adtak le, tüzéreink pedig jóval többet. Borzalmas, de gyönyörű látvány volt ez a harc. Leírni sem lehet a tűzijátékot. Megfizethetetlen élmény lenne ez olyan körülmények között, ha egyúttal nem jelentene életveszedelmet. Az Isten mellettünk állt. A mi két főnyi veszteségünkért nehéz vérdíjat fizetett az orosz. A zárótűzben, melyben a gyalogsági fegyverek és tüzérség vett részt, igen nagy vesztesége lehetett az orosznak. Ők ugyanis már kint voltak állásaikból a sík terepen, mikor a csomagok elindultak feléjük.

A nap részemről eseménydús volt. Kirendeltek hadbírói tárgyalásra védőnek 12 emberünk ügyében. Amit még soha, azt kellett csinálnom, védőbeszédet mondani és menteni azokat a fickókat, akik habár derék magyar gyerekek, de egyszer megbotlottak az életben és bíróik elé kerültek. Valamennyi gyávaságért és fegyverének elhagyásáért volt felelősségre vonva. Egyet teljesen sikerült kihúznom a bajból, egy csupán két hónapot kapott, míg a többiek büntetése két év körül volt. Örültem, ha valamelyik érdekében megragadhattam egy részére kedvező körülményt. Hálásak is voltak a fiúk, és nem győztem köszönetüket hallgatni. Szívesen tetem, mert nem tartottam őket hibásnak, nehéz, szorongatott helyzetben voltak akkor, május 2-án és az életösztön sokszor a kötelességteljesítés ridegsége felett lesz uralkodóvá.

Néhány napja említett kitüntetési javaslatom nem ment el. Ezredes úr megsürgette, mire gazdám megfogalmazta, és én magam megírtam. Hiszem, hogy meg fogom kapni. Habár ilyen célt nem tűztem ki magamnak, mégis örülök neki azért, mert parancsnokaim ezzel elismerésüket is kifejezték szolgálatomért.

18-a egyébként a legmelegebb és legszebb nap volt. Kánikulai a meleg, mindenki ingujjban jár. Az oroszok csendben vannak. Ma kötöznek és temetnek, úgy látszik, van mit. A légi tevékenység nagy. A Stukák aprítják az orosz vonalakat, majd egy nagy légi csata is kialakult. Később azután a Raták géppuskázták végig vonalainkat.

 

Május 19-21.

Ha az ember ésszerűen gondolkodik, biztosra vehetné, hogy az oroszoknak elegük van. Az események azonban az ellenkezőjét igazolják. Az oroszok a következő este is próbálkoztak, de csak kisebb vállalkozások keretében. Ezek könnyen oszlottak össze a saját tűzben.

20-án azonban kisebb riadalom támadt. Repülőink felderítése szerint az oroszok nagy felvonulása látható éppen Tlumanczyk irányában. A távbeszélő vezetékek alig bírják a sok parancsot, óvintézkedést, mely a várható nagy támadás elhárításának biztosítását jelentené. Kiegészítem a lőszert, minden kéznél van, csak egy parancs kell, és zúdul az oroszokra a kegyetlen halált hozó pergőtűz. A megbeszélés szerint 11-kor minden ágyú nagy zárótüzet ad a gyalogsággal együtt. Erre persze nem kerül sor. Az orosz nem várt soká, és amint besötétedett, máris észlelhető volt az általános mozgolódásuk. Aknavetőink és tüzérségünk percenként lőtt ki

Kicsit váratlanul éri a muszkát, a tűz, de megkísérli a támadást. Sűrű motorzúgást hallunk. Bizonyára elfoglalták a T-34-esek a készenléti helyet, ahonnan majd lerohanják védelmünket. Erre azonban a mi vezetésünk is gondolt, és még szürkületkor kijött a vonalba négy Tigris. Ezek lesállásban voltak, hogy adott esetben, ha kell, éjjel is felvegyék a harcot a páncélosokkal. Az orosz páncélosoknak nem volt sok idejük a mozgásra. A tüzérségünk az orosz harckocsik felismert helyének irányába állt be, és amikor azok onnan támadásba indultak, olyan nagy tüzet zúdítottak rá, hogy azonnal menekülni voltak kénytelenek. A gyalogsági támadás is megakadt géppuskásaink jól irányzott tüzében.

Már 11 óra is elmúlt, amikor elcsendesedett minden, és csak a megszokott géppisztoly vagy géppuska lármázik és nyugtalanítja azokat, akik a fegyverrel szemben állnak. Ha zaj, gyanús nesz van, máris fellőnek egy fehér rakétát, és ettől elcsendesedik minden. A fáradt emberek bebújnak egyszerű, de biztos bunkereikbe. Pihennek. Ilyenkor csak az álmok felett virrasztó őrszemek vannak ébren, párosával, akinek éberségén egy hadosztály élete, esetleg az egész magyar élet függ. Ezek a derék magyar gyerekek talán nem tudják egészen felbecsülni szolgálatuk nagy jelentőségét, annál inkább értékelendő, hogy ezt 100%-ig tudják ellátni és teljesíteni.

Öndicsekvés nélkül állíthatom, hogy hadosztályunk legvagányabb ezrede vagyunk. A német hadseregparancsnok nem ok nélkül vette kezébe a telefont, és dicsérte meg az ezredet a nagy orosz támadás elhárítása alkalmából. A 21-eseknek jó hírnevük van, és ezt a németek is elismerik.

A 21-esek már túl vannak a kezdeti nehézségeken. Idestova már egy hónapja vagyunk bevetésben, és habár az elmúlt hónapokban nagy áldozattal és veszteséggel jártak a lendületes támadások, most már 2-3 sebesült árán jelentős veszteséget tudunk az oroszoknak okozni. Átestünk ismét a tűzpróbán, megszokottá vált az ellenség közelsége. A sikereket sok tényező eredményezte. Csak néhányat említek meg, melyek kedvezően befolyásolták a harci kedvet és így a harc eredményét. A tisztek szíve mindig a helyén volt. A gyalogságot támogató tüzérek - ellentétben állandó heccelésükkel - 80-90 löveggel hatásosan működnek közre, és végül a remek élelmezés. Ez utóbbi annyira kifogástalan, hogy erről részletesebben meg kell emlékeznem.

Az otthon megszokott jegyrendszer után itt mindenben bővelkedünk. Nem tagadom, volt 2-3 nehéz nap, amikor a harcok hevessége és az előremozgás nem engedte meg az élelmezést. Azóta viszont kifogástalan. Néhány napja német élelmezésünk van. Ezt még a Don mellől ismerem. Egy jellegzetessége van: olyan anyagokat adnak, mint pl. sajt, vaj, méz stb., amit a katona bármilyen helyzetben és akár egész nap ehet, mert sokat adnak. Egész nap kenem vajjal a kenyeremet. Tejet a hátul lévő vonattól az embereim küldenek hozzá. A napi tejfogyasztásom kb. 2 liter, de gyakran több is. Vaj és sajt napi 10 deka. Mostanában a szesz is gyakori, a narancs pedig mindennapos. Ma ezen felül egy kis szeretetcsomagot is kaptunk, ez ésszerűen összeállított német készítmény volt. Csokoládé, édes keksz, cigaretta és cukorka volt benne.

A nap kellemesen telt és örömteli volt. A szakaszvezető, akivel a csomagot küldtem, visszaérkezett, és jelentette, hogy a megadott címre leadta. Ugyanakkor egy csomagot is hozott, amit Tóni barátom menyasszonya küldött nekem. Nagyon jól esett ez a küldemény. Hatalmas kalács, mézes, egy doboz cukorka és cigaretta volt benne.

A nap teljes csak akkor lett, amikor

két tekercs filmet kapok, amit felesége küldött neki Kassáról. Szó ami szó, ez egy rendes nap volt. Szeret az Isten, és talán szeretnek az emberek is.

 

Május 22-23.

Az oroszok úgy látszik, meggondolták a dolgot, mert nagy csend van. Alig hallatszik puskalövés, néha robban egy váratlanul becsapódó akna, mely sebesülést is okoz. Ezen nem is csodálkozom. A több órája tartó tűzszünet felbátorítja az embereket, lassan mindenki szabadabban mozog, sokszor fürödnek, napoznak, tisztálkodnak. Az orosz nem láthatja őket és így nyugodtak. Ezért jelent meglepetést, ha az orosz véletlen aknalövése odatalál. Persze hallani, amikor jön, a fiúk ugranak is a fedezékbe, de erre nem mindig van idő. A kis kockázattal szemben áll azonban a tisztálkodás, amire oly kevés teret enged a háború. Ma meg is látogattam őket. Ekkor már kicsit elromlott a szép idő, és csak néhány fiút találtam kint a bunkerek és a futóárkok között. A bunkerek bejárata kis mélyedésben van, patakmeder oldalában és így azok előtt kicsit lehajolva anélkül járhattam, hogy az ellenség látna.

barátomat meglátogattam virágágyas bunkerében. Sokat fényképeztem a mostani, talán végleges állásainkról mennél több felvételem legyen. Nagyon eredeti képek. Amikor az állások közt járok, mindig eszembe jutnak a régi világháborús katonák elbeszélései, és annak idején, mint kisfiú, valahogy ilyennek is képzeltem el. Kis földbeásott sötét bunkerek, sokszor lyukak szabálytalan sora, mellette a , a tüzelőállások. Ezek eleinte egészen primitív alkotások, de egy hét után már minden kényelemmel rendelkeznek. Ablak, kályha már mindenütt van. Szabad időben krumplifőzés, levélírás, és legtöbbször alvás az emberek foglalkozása, nem beszélve arról, hogy egész nap rágcsálnak, esznek valamit. Ha már komolyabb étel nincs, már pattog is a kukorica. Sokszor elgyönyörködöm bennük, és néha olyan szépen kipattognak a tengeriszemek, hogy rossz fogaim ellenére egész nap képes vagyok rágcsálni.

Barátomnak kis csomagot is vittem. Én is kaptam egy váratlan csomagot, hadd jusson neki is valami. A cigarettát mind ő kapta, hozzá egy kis harapnivaló és máris nagy örömet jelent.

Az említett időközönkénti aknabecsapódásra mindjárt példa is akad. Alig köszöntem el barátomtól, hallom egy akna fütyülését. A gyakorlott fül ilyenkor kiérzi a hangból, hogy az akna nagyjából hova megy. Én nem értem rá érezni, hanem levágtam magam és máris robban pár méterre, de kettő. No, sebaj. A fiúk, akik messzebbről látták, csak nevettek, hogy a zászlós úr milyen fürgén tudja a „feküdj"-öt gyakorolni. Az ilyesmi valóban nevetséges, és csak akkor lehangoló, ha utána jajgatás is hallatszik. Humor ugyanis fokozottabban van meg, mint otthon. Én magam is néha már annyit nevetek, hogy szúr az oldalamba. Mindenki sziporkázik szellemeskedésével, és gyakoriak a jó bemondások, hogy szakad meg mindenki. Nagyon érdekes a frontkatonának ez a hangulatállapota. Pillanat alatt tud azonban a másik végletbe esni és akkor komor, lehangolt. Ezt minden esetben az orosz idézi elő. Egy bajtárs halála vagy sebesülése, a Raták vagy Martin bombázók megjelenése lehangol mindenkit. Pár percig mindenki néma, majd lassan feloldódnak a nyelvek, és rájön az ember arra, hogy háború van.

A parancsnoksági bunkerban nagy az élet. Arról is beszélek, hogy milyen telefonforgalom van. Együtt van mindenki, akit szolgálata enged. Ott a

tiszt, a , a Tigerek pk-a és a mi törzskarunk. Csak a doktor hiányzik, azért, mivel csomagot kapott, és bezabált, mozdulni sem bír.

Nagy a dínom-dánom. Gömöri Pista főhadnagy barátunk ugyanis egy nagy csomagot és egy 28 literes hordó bort kapott. Mikor odaérek, már remek a hangulat. Előkerül a jó húsvéti sonka, a hazai kolbász stb., melyre a savanykás erős bor igen jól csúszott. A német páncélos hadnagy rendületlenül iszik, jól érzi magát. A magyar bor őt is felmelegítette, és mint mindig, itt is a folytonos viccek, az ezzel járó hahoták kimerítő sorozata következett. Habár reggel kezdődött a nagy mulatság, már délután volt, amikor más szolgálati elfoglaltságom miatt távoznom kellett. Kicsit kába, de azért tiszta józan voltam.

 

Május 24-30.

Tóni szabadságot kapott. Nősül a fiú és parancsnokaink, akik nagyon szerették, két hetet engedélyeztek neki. Az alkalmat felhasználtam ismét és egy tekercs filmet, egy csomagot és a naplóm eddigi részét küldtem haza. Ugyanakkor kis sajnálatos esemény is történt. Ugyanis a kis személykocsit, mely nekem volt rendelkezésemre bocsátva, le kellett adni és Kassára hazavitték. Tóni ezen ment Kassáig. A legjobban az bosszantott, hogy a kis kocsit, melyen elég sokat szaladgáltam, nem fényképeztem le.

A harchelyzet kedvező. Az oroszok minden éjszaka próbálkoznak, de eredménytelenül. Úgy látszik, megunják a gyakori támadásokat, mert, mint látható, ők is beássák magukat, aknákat és tüskésdrótokat telepítenek állásaik elé. Most már csak kisebb vállalkozások várhatók. Gyakori az aknavető és a tüzérségi párbaj. Most valószínűleg előrevonták a Kolomeát védő tüzérséget is, mert eddig gránátot nem lőttek.

29-én megkaptam első hazai csomagomat. Nagy örömömre 4 tekercs filmet is kaptam benne. Most végre nem kell a fényképezéssel szűkölködnöm. Csinálok is rögtön több felvételt. Az állásokról ugyancsak sokat fényképezek, különösen Pünkösd másodnapján, amikor a hosszú menet, harcok, és fáradalmak után először mehetek el tábori misére. Ez alkalommal sikerül áldoznom is. Ekkor is sokat fényképeztem, hiszen ki tudja, mikor kerülök ismét hasonló helyzetbe.

A védőállások erősítése állandóan folyik.

, aknamezők biztosítják a védelmet, majd a hátsó védőállások kiépítésével a harcok rugalmassága van biztosítva. Nem fenyeget az a veszély, hogy az esetleges orosz túlerős nyomás következtében nagyobb területet kelljen feladni. Mondhatnám, 100-150 méterenként vannak egymás után az új kiépített árokrendszerű védőállások.

A harcok csendesedével erősödik a légi tevékenység. A vadászok és bombázók gyakran látogatnak vonalaink fölé, de komoly eredményeket nem érnek el.

 

Május 31.

A meleg napsütés talán már véglegesen felváltotta az esős tavaszt. Sokat napozok. Kint rendezzük be irodámat, és ott végzem napi irodai munkámat. Este a vonalban vagyok. Szerda van. Ilyenkor és szombaton én vagyok az inspekciós.

Még világosban megyek a vonalba. Csend van mindenütt. A napsütés melege még most is érződik. Kellemes este van. A Hold még ugyan sarló alakú, de már szépen világít. A virágzó fák illata vegyül az erdő illatával. Boldogan szívom az ózondús levegőt és hazagondolok.

Ezek az átvirrasztott órák legalkalmasabbak a napló írására. Az orosz csendben van. Ritkán hallatszik egy puskalövés, néha egy távoli robbanás. A vonalban a bunkerek között az emberek még járkálnak, majd hamarosan elcsendesedik minden, csupán a figyelők, akik az elöl lévő fészkükben hegyezik a fülüket és az őrök, akik az álmok felett virrasztanak és vigyáznak, nehogy az orosz beszivárgott járőrei váratlanul rajtunk üssenek. Néha egészen a közelemben egy puskalövés, a rakéta a magasba repül, nappali fénnyé erősíti a Hold még halvány fényét, majd nagy ívet leírva sziporkázva-sercegve földet ér. Fellövője valószínűleg gyanús neszt hallott, vagy talán félelmében, unalmában saját megnyugtatására lőtte ki a rakétát, hogy fényében szétnézhessen, és pár percre megnyugtassa fáradt és kimerült idegeit.

A telefon mellett kell ülnöm. Legszívesebben én is kint lennék a jó levegőn, de a szolgálat a bunkerbe kényszerít. A csend hamarosan megszűnik. Az egyik század orosz csoport mozgását jelzi. Ilyenkor már nincs alvás. Riadó van! Az álomból felriasztott embereknek nem kell szemüket dörzsölni, máris ébren vannak, fürgék és mindenre készek. Pillanatok alatt nyüzsgő hangyabollyá válik a pár perce még csendes védőállás. A tüzérekkel odalövetünk párat (ahogy mondani szokták, odasuvasztunk). Hatása remek. A tüzelő orosz géppuskák közül kettő örökre elnémul. Az a megmaradt egy még kis ideig pötyögtet, de hamarosan megunja. A megindult támadás tehát a kezdet kezdetén befulladt. Csodálatos az ilyen elhárításoknál a tüzérség szerepe. Csendes órákban, nappal, pontos megfigyelés alapján belövi magát minden talpalatnyi területre és oda majd csak akkor lő, ha a helyzet megkívánja. Remekül dolgoznak a tüzér fiúk. Az orosz nem is győzi eleget hangoztatni a hangszórójában: „csak egy tüzér kerüljön a kezünkbe".

Az oroszok nagy előszeretettel használják fel a hajnali órákat a támadásra. Három óra felé már mozognak. Várjuk a helyzet kibontakozását. Tüzéreink keze már az elsütőzsinóron, és már csak a „tűz!" vezényszóra várnak, és máris süvöltve szállnak fejünk felett előre a gránátok és csapnak le a gyanús területre. Félelmetes detonációk ezek. Egy ilyen össztűzben nem csak 10,5-es, de 15-ös, sőt 21 cm-es ágyúk is részt vesznek. Ez utóbbi hatása több száz méteres körzetben halálos, megsemmisítő. Alaposan megrázza a földet. Utána már csak a jajgatás, majd mélységes csend következik. Ilyenkor ködösíteni szokott az orosz, és ennek leple alatt a sebesülteket és halottakat elszállítják.

A helyzet bármennyire is enyhült, mégis megváltozott bizonyos mértékben, részünkre kedvezőtlenül. A kolomeai védelemre beállított légvédelem és tüzérség mind előrejött, és most már sűrűn kapunk tüzérségi gránátokat is.