50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

6. Kivonat berlini követségi jelentésekből

1961. augusztus 25


SZIGORÚAN TITKOS!
Készült 107 példányban.



Jelentés a berlini helyzetről.
(A berlini nagykövetségünk 608., 609. sz. jelentéséből.)


Berlini nagykövetségünk az NDK Külügyminisztériumában (Winzer államtitkár), az NSZEP Nemzetközi Osztályán (Schwabe, információs és külföldi propaganda szektor vezetője) és Rodenberg kulturminiszter-helyettestől kapott információk és saját tapasztalatok alapján beszámolt az augusztus 13-i berlini intézkedésekkel kapcsolatos néhány kérdésről és a kialakult helyzetről. (Az információ még az új, augusztus 23-i intézkedések előttről való).

Az utóbbi időben, a 13-i intézkedések előtt tapasztalni lehetett a nyugatnémetek fokozott NDK-beli aktivitását. Az ellenséges agitáció, csábítás, szabotálások megszaporodtak és komoly zavarok előidézésére is törekedtek. Egyes jelzések szerint egy későbbi időpontban fegyveres zavargások kirobbantására is gondoltak. A berlini intézkedések egyik eredménye volt ezeknek a tervek és tevékenységnek a keresztezése is. Emellett az új rendszabályok célja az is, hogy elősegítse az önálló szabad város kialakulását; így összhangban van a Szovjetunió által felvetett régebbi javaslatokkal.

A hozott rendszabályok teljesen meglepetésszerűen érték a nyugati szerveket. A nagy csapatmozgatás ellenére sem került ki az előkészítés híre, az ellenséges ügynökök láthatóan nem tudtak behatolni a fegyveres erők vezető tisztjei közé.

A kezdeti intézkedés, hogy a nyugat-berliniek zavartalanul jöhettek át Keletre és a zárlat lényegében a keletieket érintette, abban leli főleg magyarázatát, hogy a fő veszélyt a Nyugat-Berlinbe való átjárás jelentette. Tudják, hogy ezt az intézkedést az ellenség ki tudja ellenük propagandisztikusan használni, mégis így döntöttek. (Megjegyzés: azóta ez a probléma megszűnt.).

A Nyugatra szököttek pontos számáról nincs adatuk. A nyugati közlések mindenképpen túlzottak, bár a disszidálások száma az utóbbi időben valóban nőtt.

A „grenzgängerek”, a határon átjáró dolgozók problémája. A több mint 50 000-ből mintegy 15-20 000 az, aki a felszabadulás előtt, vagy legalábbis régóta a nyugati területen dolgozott. A többi újabban ment át munkára. Ez utóbbiakkal lesz kevesebb probléma, legtöbbjüket visszatehetik régi munkahelyére. A villamossági és a gépipar, valamint az építőipar korlátlanul vehet fel dolgozókat, de egyes ágakban nehezebb a helyzet. Így pl. a nyomdaipar jelentős része már eleve a nyugati zónában összpontosult és sok kelet-berlini nyomdász járt át. Ezek elhelyezése keleten gondot fog okozni.

Az üzemekbe irányított grenzgängereket nem állítják be csoportosan az egyes üzemekben, hanem szétszórják őket; egyes üzemekbe (pl. villamos erőmű) nem is állítanak be közülük senkit.

Problémát jelent egyes szakmanélküliek, vagy csak a kapitalista gazdaságban működő szakmákban dolgozottak elhelyezése.

A grenzgängerek többsége már felvette a munkát, vagy legalábbis jelentkezett munkára. Egy kis részük várakozó álláspontra helyezkedett, vagy politikai okok miatt nem mer jelentkezni. Kb. 3000 dolgozott a nyugati szenátus hivatalában, vagy valamelyik szervében, kisebb beosztásban. Jelentősebb számú a tanító, akiket azonban határozat szerint nem helyeznek el Keleten pedagógusi munkára. Ezeket a termelésbe irányítják, s ott kell előbb becsületes polgárokká válniuk.

Elég sok kelet-berlini polgár járatta gyermekét Nyugatra iskolába. Több ezerre becsüli e gyermekek e számát. Az általános iskolásokat (8. osztályig) levizsgáztatják, és egyénenként döntenek, melyik osztályba kerülhet. Valószínűleg többet fognak alacsonyabb osztályba sorolni, mivel a nyugati iskolák tanulmányi színvonala alacsonyabb az NDK-belieknél. A középiskolákba és egyetemekre jártak nem folytathatják tanulmányaikat: a termelésbe küldik őket.

Elég sok NDK-polgár kapott eddig nyugdíjat nyugat-berlini, vagy nyugatnémet cégektől. Ezt az NDK határozatai a jövőre megtiltják: NDK-polgár nem vehet igénybe nyugati konszernek által folyósított nyugdíjat.

Pártmunka, a párttagok reagálása. Az utóbbi időben a berlini pártbizottság nagyfokú visszaesést tapasztalt a politikai munkában. Az ellenség aktivitása és agresszivitása növekedése következtében sok helyt a párttagok már nem léptek fel nyíltan az ellenséges megnyilvánulások ellen, leszedték a pártjelvényüket, stb… Ennek oka az is volt, hogy az elvtársak nem láttak semmiféle fentről jövő intézkedést, s tehetetlennek érezték a vezetést. Az új intézkedések gyökeres változást hoztak ezen a téren. A párttagok és szimpatizánsok közömbössége, passzivitása megszűnt. Megjavult a termelési morál is. Számos üzemben vállalták pl. a szolgálatra vonult munkásőrök termelésének pótlását.

Nagyon megnehezedett a nyugat-berlini pártmunka. Az ottani elvtársak rendszeresen Kelet-Berlinbe jártak, erőt meríteni a munkához. Ezt a párt az intézkedésekkel egyidőben leállította, sőt a Kelet-Berlinben lakó nyugati pártfunkcionáriusok utasítást kaptak a nyugati zónába való átköltözésre. Még Danelius elvtárs, az NSZEP nyugat-berlini titkára is Kelet-Berlinben lakott; átköltözése nehézségekkel jár.

A pártmunka megnehezülésének része a nyugati pártlap, a Wahrheit betiltása is. A lapot ugyan a párt nyomdájában nyomták, (egy Nyugat-Berlinben lévő, a párt által nemrég megvásárolt nyomdában). A korlátozó intézkedések másnapján, hétfőn, a munkások bementek dolgozni, s a jobboldali szakszervezeti felszólítás után is a dolgozók 80%-a a helyén maradt. Ekkor a rendőrség erőszakkal bezárta a nyomdát; a lapot jelenleg kőnyomatás formában adják ki.

A nyugati területen várható munkaerő-hiány kapcsán azt várják, hogy az osztályharc kiéleződik, bérkövetelésekkel, stb. lépnek fel a munkások.

Hangulat, következmények. Az intézkedések Keleten általában jó hatást tettek, főleg a munkásság körében. Bizonyos kezdeti vásárlási láz volt, de megfelelő áruellátással és politikai munkával ezt lényegében sikerült megszüntetni. Nagyobb, tömeges ellenséges fellépés szervezése aligha sikerülhet, de számolnak nagyobb arányú szabotázs- és gyújtogatási tevékenység megkísérlésével.

Nyugaton a termelésben zavart okozott a grenzgängerek kiesése. Főleg az építkezés és a nőiruha-konfekció érzi ezt meg. Egyedül az építkezéseken 4000 ember esett ki. Egyes nagyobb építkezések az intézkedést követő napon teljesen munkás nélkül maradtak. A nyugat-berlini nőiruha-konfekcióban 7000 kelet-berlini dolgozott. Gondot okozott, hogy a nyugati postának a munkájából kiesett 600 kelet-berlini dolgozó. A zónahatár menti mozik, kereskedések, kocsmák, stb. látogatottsága erősen megcsappant.

Nyugaton sem voltak a grenzgängerek túlzottan kedveltek, és így az intézkedések egyes rétegekben ott is megértésre találtak. A lakosság túlnyomó többsége azonban ellenségesen fogadta a rendelkezéseket. Vásárlási láz kezdődött. Az ingatlanok ára rohamosan zuhan. A tőkések menekülési hangulatát jellemzi, hogy a bútorszállító vállalatok egész kapacitása 1962. február végéig le van kötve. Általában úgy tűnik sok jelenségből, hogy a nyugat-német tőke kezdi „leírni” Nyugat-Berlint. Több nagyüzem megkezdte egyes üzemrészek leszerelését, elszállításra való előkészítését.

Brandt arra számított, hogy a berlini helyzetet ki tudja használni választási kampányában. Ezzel szemben a Brandt-Adenauer közti feszültség nőtt, s Adenauer élesen fellépett ellene. Adenauernek Brandt ellen mondott szavait a nyugat-berlini szenátus ülésén közölték Brandttal, aki rendkívül idegességgel fogadta a tájékoztatást, és nyomban megszakíttatta a szenátus ülését. Azóta többször ülésezett ugyan a szenátus, de semmiféle jelentősebb ellenintézkedést nem hozott. Nem szánta el magát az NDK kezelésében lévő S-Bahn nyugati kezelésbe vételére sem, – ami felmerült, sőt Brandt tömeggyűlésen is bejelentette – mivel híre szerint ehhez a nyugati katonai parancsnokok nem járultak hozzá, ezzel ugyanis felborították volna a négyhatalmi megállapodást, amelyen az egész nyugat-berlini katonai megszállás alapszik. Így az S-Bahn továbbra is NDK kezelésben működik, csak propaganda és huligánakciók útján igyekeznek a közönséget Nyugaton távol tartani a vasút használatától, külön S-Bahn-pótló autóbuszjáratokat állítottak, stb…

Az intézkedések viszonzásaként nem tartják valószínűnek a belnémet kereskedelmi szerződés felbontását; ez a megállapodás szabályozza a Nyugat-Berlin és az NSZK közti személy- és teherforgalmat is, s így ennek felrúgása sok hátránnyal járna az NSZK részére. A fontosabb áruszállítások leállítását, elszabotálását azonban várják. Mégis függetleníteni kell az NDK-t az NSZK-tól, gazdaságilag; a misszióvezetőktől kérték az ezzel kapcsolatos, a szocialista országokkal folyamatban lévő vagy kezdődő tárgyalások támogatását.

Az NSZK és Nyugat-Berlin közti forgalom zavartalan. A nyugati hatalmaknak a nyugat-berlini övezettel való forgalmát egyébként Winzer elvtár szerint nem szabályozza írásos dokumentum; ezek fennállása a nyugat-berlini megszállás tényéből fakad.

A nyugatiak nem fogadták el Brandt gazdasági szankciókra vonatkozó követelését sem. Erhardt és mások még a lipcsei vásáron részt venni szándékozó üzletemberek sem tanácsolják el. Brandt minimális gazdasági retorzió engedélyezésével sem számolhat.

Kelet-Berlinben nehézségeket eredményeznek az intézkedések bizonyos kulturális területeken, főleg az NDK Komische Oper-jének, az Állami Operaháznak a működésében: ezek számtalan művésze, vezetője a nyugati zónában lakik. Hasonló problémák más művészeti intézményeknél is felmerültek. A nehézségek következményeiről még nincsen jelentés.

Egyes keleti színházak látogatottsága is megérzi az eseményeket, főleg az említett két színház, valamint a Brecht-színház és a felerészben nyugati látogatottságú Friedrichstadt Palast.

Problémákat okoz a sok ezer eddig Nyugat-Berlinben szórakozást kereső fiatal. Ezek még „divatos” öltözetüket is ott szerezték be. Mindezek pótlásáról és a hosszadalmas átnevelésről még gondoskodni kell.

Hasonlóképpen a kelet-berlini értelmiség – még a párthoz közelállók is – jelentős részben Nyugatról szerezte be ruha, luxus, stb. cikkekbeni szükségletét; megnehezül utazásuk is, ami pedig eddig is sok sérelmet okozott. Az értelmiségnél egyelőre rossz hangulat tapasztalható.

Budapest, 1961. augusztus 25.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006443/3/1961. – Magyar Országos Levéltár. A berlini helyzet. Kivonat a berlini magyar nagykövetség 608., és 609. sz. jelentéséből
                              

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők