50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

5. A nyugat-berlini Telegraf tudósítójának cikke

1961. augusztus 17.

Kennedy a Berlin-kérdésben.

Négy ok, mely a drasztikus szankciók ellen szól – a nyugati puskapor

Wolfgang Nölter dpa-levelezőtől, Washingtonból.


A rendkívüli tartózkodás, amelyet az amerikai politika a jelenlegi időpontban a Kelettel szembeni drasztikus szankciók ellen tanúsít, lényegében négy különböző okkal magyarázható. Az amerikai kormányhivatalnokok legfontosabb érvelése ilyen drasztikus lépések ellen az alábbiakban foglalható össze:

1.) A valóságos Berlin-krízis még nem kezdődött meg. Valamilyen intézkedésekkel a szovjet zóna részéről a menekülteknek a szovjet zónából való elvándorlása ellen számolni lehetett, amióta a menekültfolyam mind nagyobb méreteket öltött. Azonban eddig még nincs érintve Nyugat-Berlin integritása és az összeköttetés Nyugat-Berlin és a Szövetségi Köztársaság között. Ugyanez érvényes a nyugati jogokra és a szabad beutazásra a Szövetségi Köztársaságból Nyugat-Berlinbe. Csak ha ezek a dolgok korlátozva lesznek, kezdődik meg az igazi válság Berlin körül.

2.) A Nyugat a Berlin körüli vitáknál az alkalmazható szankciólehetőségeknek csak igen kis készletével rendelkezik. Ezeket a fegyvereket csak egyszer lehet hatásosan bevetni. Ezért nem szabad őket túl korán elpuffogtatni, hogy aztán a tényleges válságnál nem maradjon más puskapor. Ezért nem határoznak el a jelenlegi időpontban drasztikus szankciókat.

3.) A szankciós fegyverek mind kétélűek. Könnyen, mint bumeráng hathatnak a Nyugat felé, mert fennáll annak veszélye, hogy a Kelet ellenszankciókat alkalmaz. Ebből a kölcsönös megtorlások sorozata keletkezne, amely a jelen időpontban nem kívánatos. Ez az egész nemzetközi helyzetet rendkívüli módon kiélezné, újabb akadályokat teremtene a berlini probléma békés rendezésében és megnehezítené a jövőbeni tárgyalásokat a Kelettel Berlinről. A Kennedy-kormány célja azonban, hogy a diplomácia eszközeivel a berlini konfliktus békés megoldását érje el. Ennek előkészítése – diplomáciai kapcsolatok felvétele a Kelettel – még ebben a hónapban meg kell kezdődjék. Míg, ha Kelet-Berlin elzárása óta a szovjet megszállási övezetben nyilvánvalóan nem voltak nagyobb incidensek, Kelet-Berlinben és a zónában a helyzet továbbra is magasfeszültséggel terhes. A szovjet zónában történő felkelés a kommunista katonai erő figyelembevételével valószínűleg borzalmas következményekkel járna a lakosság számára és a Nyugatnak a legkomplikáltabb döntéseket kellene hoznia. Ezért kellene ezen álláspont figyelembevételével minden olyan ténykedéstől eltekinteni, amely a helyzet élesedéséhez vezethetne.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006556/1961. – Magyar Országos Levéltár, Kennedy taktikája a berlini kérdésben. – Gépelt tisztázat
              

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők