A Belügyminisztérium feladatai az 1956 utáni első választások lebonyolításában

„Az 1958. novemberi országgyűlési és tanácsválasztások jelentős feladatok elé állítják a Belügyminisztérium szerveit is. Ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel. Ezenkívül a Belügyminisztérium szerveinek el kell látni a választással kapcsolatos rendészeti és biztosítási szolgálatot is.”

Bevezetés

1958 őszén országgyűlési és tanácsválasztások előtt állt az ország. Magyarországon a fordulat évétől kialakított zárt, kötött, lajstromos választási rendszerben a népfrontpolitika szemlátomást mindig sikeresen közvetítette a választók felé a párt (káder)politikájának elvárásait. Az 1949-es országgyűlési választásokon a 402 képviselőből még csak 285 volt a Magyar Dolgozók Pártának a tagja, 1953-ban viszont a 298 főre csökkentett létszámú törvényhozásba 206 párttag került be. És bár az 1958 - 1962 között működő országgyűlés képviselői helyei 338-ra növekedtek, az arányok mégis tovább "javultak": már csak 62 pártonkívüli juthatott mandátumhoz.

Az eredetileg 1957-ben esedékes együttes országgyűlési és tanácsi választásokat csak 1958. november 16-ára tűzte ki az Elnöki Tanács - furcsa módon igen közel a forradalom második évfordulójához és napra pontosan öt hónappal Nagy Imréék kivégzése után. A változatlanul igen feszült légkört érzékelteti a Belügyminisztérium Politikai Nyomozati Főosztálya 1958 I. félévi vizsgálati jelentése is. Eszerint az év első hat hónapjában politikai jellegű bűncselekmények gyanújával összesen 874 ft tartóztattak le. Az eljárás megindításának hivatalos okai: kémkedés - 25 fő, szervezkedés - 400, izgatás - 106, népellenes bűncselekmény - 2, terrorcselekmények - 7, határátlépés (kísérlete) pedig 137 (49) fő. [BM Politikai Nyomozati Főosztály 1958 I. félévi vizsgálati jelentése. 1958. július 29. Történeti Hivatal Mikrofilmtár 8-1/173/58.]

Érthető, hogy a pártközpontban a választási előkészületek minél alaposabb megszervezését tartották a legfontosabbnak. Figyelmük kiterjedt arra is, hogy egy héttel a választások előtt országszerte felolvas(tas)sák a templomokban a püspöki kar pásztorlevelét, a református egyház zsinati tanácsának üzenetét valamint az evangélikus egyház egyetemes presbitériumának felhívását. Ezekben felszólítják a híveket, hogy a választásokon szavazzanak a Hazafias Népfront jelöltjeire. (Azt nem lehet tudni, hogy mindez közvetlenül összefüggésbe hozható-e azzal a hírrel, miszerint - ahogyan a Népszabadság 1958. szeptember 25-i számában olvasható - "a kormány a római katolikus, a református és az evangélikus egyházat rendkívüli államsegélyben részesítette".)

Természetesen a belügyi szerveknek elsősorban nem egyszerűen a technikai-szervezési feladatok megoldása terén kellett ügyködniük. Tevékenységük alapvetően politikai jellegű volt. A belügyminiszternek 1958. augusztus 30-i parancsa tartalmazta az ide vonatkozó feladatokat. A legfontosabb szerep természetesen a Politikai Nyomozó Főosztályra hárult, hiszen - ahogyan a parancs fogalmaz - "ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel."

A választások zavartalan lefolytatásának biztosítására a belügyminiszter igen részletes, átfogó feladattervet fogalmazott meg a Politikai Nyomozó Főosztály számára. Az esemény lebonyolítását mindenek előtt kiemelt súlyú politikai feladatnak tekintették; a politikai szempontból kevésbé súlyos ügyek megoldását a "közrendvédelmi feladatok" körébe sorolta a parancs, bár ennek egyes vonatkozásai már az országgyűlési és tanácstagi választások megszervezésének adminisztratív-technikai feladatait is érintették. A parancs végrehajtása a Belügyminisztérium személyi állományának teljes készültségét igényelte, ami a választás napját megelőző nap délutánjától - 1958. november 15-én 13 óra 30 perctől - az azt követő nap reggeléig - 17-én 8 óra 30 percig - tartott.

A parancs melléklete önmagában is figyelemre méltó. A belügyminiszter ugyanis a választások biztosításával kapcsolatos parancsot tartotta alkalmasnak arra, hogy kibocsátásának időpontja (1958. augusztus 30.) valamint a választások napja (1958. november 16.) közötti - és részben utáni - időszakra eső összes nagyobb politikai eseménnyel és évfordulóval kapcsolatos jelentési kötelezettséget egységesen meghatározza. Ilyen kiemelkedő és figyelemmel kísérendő eseménynek minősült elsősorban az ENSZ kezdődő közgyűlése, a (ellen)forradalom kitörésének és leverésének második valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenegyedik évfordulója.

A választásokról szóló beszámolók szerint a részvétel 98,4 %-os volt, a Hazafias Népfront jelöltjeire a szavazók 99,6 %-a voksolt. Természetesen nyugaton is figyelemmel kisérték a történteket, még ha kimenetelükkel kapcsolatosan senkinek nem lehettek illúziói. A Szabad Európa Rádió legélesebb hangú kommentátora, a "Reflektor"-rovat Gallicus-ának (Mikes Imre) elsősorban a 0,4 %-os "nem" szavazatról támadt mondanivalója: "hetedfél millió voksból mindössze 28 651 elutasító szavazatot engedélyeztek. Ez a képtelen, 99,6 százalékos diadal azután magában hordta a bohózat megsemmisítő bírálatát. [...] A magyar sors, mint 1956 októberében megmutatkozott, sok millió ellenszavazatra, mondhatnók az egész nemzet ellenszavazatára utal. Mégis, az urnákból csak 28 651 'nem' került elő. Olyan elsöprő diadal ez - már tudniillik a kézzelfogható valóság és igazság fölött -, hogy csak a nemzet csendes megvetése és a világ megvető csendje lehetett rá a válasz." [Mikes Imre (Gallicus): Választás Pannóniában. In: Reflektor. Griff, München, 1977. 110-111. o.] Hasonló iróniával értékelte az eseményeket az 1958-ban Londonban megjelent Irodalmi Újság is. "A választásról a legpontosabb beszámolót nyilván a Magyar Nemzet közölte, részben Ortutay Gyula, részben az ismeretlen vezércikkíró tollából. Kiderült belőle, hogy nemcsak az igenlők számaránya ért el rekordot, hanem a szónoklóké is: több mint kétszázezer ember szónokolt párhuzamosan a jelölő gyűlésekre kivezényelt több mint hárommilliónak. De megnyugtató, teszi hozzá a lap, hogy 'túlzott éljenzés' nem volt hallható. Már túlozva éljenezni sem szabad?" [- lt - : 99.6 százalék. Egy választás margójára. Irodalmi Újság, 1958. december 1.]

Az újonnan megválasztott országgyűlés 1958. november 26-án tartotta alakuló ülését. Ezen Dobi Istvánt az Elnöki Tanács, Rónai Sándort pedig az országgyűlés elnökévé választották. A Münnich Ferenc miniszterelnök által 1958. január 28-a óta vezetett kormányt pedig változatlanul, korábbi összetételében erősítette meg az új országgyűlés.

Ezen a napon történt szeptember 26.

1920

A numerus claususról szóló törvény elfogadása, mely előírja az egyetemekre, jogakadémiákra fölvehetők számát és összetételét. Azaz...Tovább

1946

A MKP II. kongresszusán elfogadott pártprogram része lett az egyház „megsemmisítése”.

1989

A Magyar Országgyűlés elfogadja a be- és kivándorlási törvényt. Ez alapvető emberi jognak nyilvánítja a kivándorlást, és a szabad mozgást...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők