Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

A fiatal Kádár János a „megvert sereg” élén

„A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként.”

Döntése meghozásában Kádárra valószínűleg nagy hatással volt Donáth

, akivel ezekben az időkben közeli kapcsolatba került. Péter Gábor így ír kapcsolatukról: „Donát (friss kapcsolata volt) lenyűgöző hatással volt rá, borzalmasan felnézett a Donátra, nekem ilyeneket mondott „ilyen embereket látod, mint az Albert (ez volt Donát illegális neve) elhanyagolták, nem használták fel, tudod milyen okos ember, nagyon jó feje van" (mellesleg ebben igaza volt.) Ez határozta meg Kádár viszonyát Donáthoz. Nagyon felnézett rá. Nagyon a hatása alá került. Hallgatott rá, befolyása alatt tartotta. Lassanként a kontaktus úgy alakult közöttük, hogy Donát »becsülte« Kádárban az értelmes ." Donáth Ferenc politikai gondolkodására hatást gyakorolt széleskörű kapcsolatrendszere; Haraszti révén kapcsolatba került jó néhány szociáldemokratával, és a Márciusi Frontnál megismerkedett a népi írókkal is. A pártátalakításhoz a döntő lökést a Komintern 1943. május 15-ei határozata hozta meg. Ebben az Internacionálé feloszlatta önmagát, és felszólította a szatellit kommunista pártokat, hogy „összpontosítsák erejüket a Hitler-ellenes koalíció népeinek és államainak felszabadító háborújában való aktív részvételre és annak minden módon való támogatására, hogy minél gyorsabban szétzúzhassák a dolgozók halálos ellenségét - a német fasizmust, valamint szövetségeseit és csatlósait [kiemelés tőlem -." Ezt a határozatot a KMP vezetői csak a Népszavából ismerték meg és, mivel a háború kitörése után a Szovjetunióval megszakadt minden kapcsolat, további részletes tájékoztatást nem kaptak a feladatokra .

Ezért történhetett meg, hogy az illegális kommunista vezetők Moszkva politikai irányvonalát teljesen félreértelmezték, ugyanis a fasizmus elleni harcot „csupán" a hitleri Németországgal szembeni küzdelemre vonatkoztatták. Ez világosan kitűnik a KMP feloszlató röpiratából is: „Az Internacionálé feloszlató határozatában felhívta minden hívét, hogy még fokozottabban, mint eddig, minden erejük megfeszítésével küzdjenek a dolgozók és a szabadságszerető nemzetek legnagyobb ellenségének: a Hitler-fasizmusnak megsemmisítéséért [kiemelés tőlem - H. D.]." Ezért Kádár János és társai innentől kezdve már nem a Horthy-rendszer megdöntésére is törekedő németellenes egységfrontot akartak megteremteni - amely egyben polgárháborút is jelentett volna, mint ahogy azt láthatjuk a Magyar Történelmi Emlékbizottság idejében a KMP-től - hanem „csak" náciellenes egység megalakítását. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a párt lemondott a hatalomátvétel tervéről: mindez inkább taktika volt, amely a letartóztatások tapasztalatának számlájára írható. Az illegális vezetők így próbálták biztosítani a túlélést és a kommunista párt átmentését a háborút utáni időkre, amihez - saját értelmezésük szerint - alátámasztást kaptak a Komintern feloszlató határozatában olvasottakban is. Ez a félreértelmezés alapot szolgáltatott Rákosi Mátyásnak a Kádárral és társaival szembeni fellépéshez 1951-ben. „Politikai tévedésüket" - a tudatlanság palástját magukra terítve - azzal magyarázták, hogy „elméletileg képzetlenek" voltak, mivel a Horthy-rendszer körülményei között nem tudtak kommunista művekhez [popup title="jutni" format="Default click" activate="click" close text="PIL 867. f. p/62. ő. e. Péter Gábor visszaemlékezései, 22. „1942 karácsonyán összesen egy példányban volt meg Magyarországon a bolsevik párt története Kovács Istvánnál, aki két napra kölcsönadta nekem [Péter Gábor-nak – a szerző]. Ennyi volt a tanulási lehetőségünk.”"].

Ez a változás látható az átnevezett kommunista párt retorikáján is: a röpcédulák lényegét tekintve maradtak a KMP 1941-ben kialakított „függetlenségi mozgalom" koncepciójának nyelvezeténél, de jelentős különbségek is tetten érhetők. A párt kiadványaiban - ugyanúgy, ahogy 1941-ben és 1942-ben - a háború- és náciellenességét a magyar történelem Habsburg-ellenes szabadságharcaival állította párhuzamba. A kommunisták több 1848-as jelmondatot is hangoztattak, például: „Hozzák haza honvédeinket!", „Küzdj a szabad sajtóért!", „Szabadságot az ifjúságnak!". A Békepárt illegális sajtója - a korábbiakkal ellentétben - sokkal jobban tartózkodott minden olyan kényes témától, amely a népfront kialakítását akadályozhatta volna. Míg a kommunisták 1941-ben és 1942-ben a kormányzót és a magyar kormányt egy kalap alá véve bírálták, a pártátalakítást követően röpcéduláik - ismereteink szerint - már nem kritizálták Horthy Miklóst. A Horthy-rendszerrel egyet jelentő Horthy Miklós említésének mellőzése arra enged következtetni, hogy a Békepárt - a korábbiakkal ellentétben - a népfront létrehozását a rendszeren belül a kormányzóval való valamilyen együttműködés keretében képzelte el, tehát taktikai okokból - egy időre - lemondott a rendszer megdöntéséről. A kommunista párt szimbolikusan jelezte ezt a névválasztásával is, ugyanis 1848-1849-ben Békepártnak a magyar országgyűlés azon tagjait nevezték, akik igyekeztek I. Ferenc Józseffel törvényes megegyezésre jutni. A korábbi retorikával szembeni másik jelentős különbség, hogy a kommunisták ekkor röpcéduláikban kerülték a Szovjetunió kizárólagos tömjénezését: nem emelték ki a többi szövetséges erő közül.
A Komintern-határozat után nem sokkal, június elején került sor a KMP KB „pártfeloszlató" ülésére. Az ülésen Kádár János, Péter Gábor,

és vett részt. Az illegalitás körülményei között jegyzőkönyv nem készült és a határozat is szóbeli .

Kádár János az ülést 1956 júniusában így idézte fel: „A határozatot a következőképpen tudom rekonstruálni: a.) Kimondjuk és elterjesztjük a párt feloszlatását, illetve annak hírét, b.) a pártot ténylegesen nem oszlatjuk fel, hanem egy e célból összehívandó vezetőségi ülésen meghatározott új néven folytatja a párt működését, c.) a párt akcióit néhány hétig szüneteltetjük, ez alatt gondos és fokozott előkészítés után komolyan kiszélesítjük a szervezőmunkát (új tagok toborzása, kapcsolatok kiépítése stb.), d.) szélesebb körű propagandát és agitációt indítunk, e) kapcsolatokat teremtünk a falu, a parasztság felé, f.) megfelelő szervezőmunkával (akciócsoportok szervezése, különösen az ifjúság, az OIB [Országos Ifjúsági Bizottság] volt kapcsolatai vonalán) széles körű akciókat indítunk, g.) az erre alkalmas antifasiszta pártok és politikai csoportok felé kapcsolatot teremtve létrehozunk egy hazafias frontot. Ugyanezen az ülésen elhatároztuk, hogy kiadunk egy röpiratot, mely a kitűzött politikai célok megvalósítását elősegíti, ebben azonban nem szólunk azokról a dolgokról, amelyet a fasiszták előtt egy ideig titokban akarunk tartani (tehát a további munkára vonatkozó terveinket). Elhatároztuk még azt, hogy kapcsolatait (találkozóit az alsóbb szervekkel) minden vezetőségi tag kb. 3 héttel későbbre állítja be, hogy ott már a közben nyitva maradt kérdések eldöntése után a további munkát beszélhessük meg részleteiben. Elhatároztuk, hogy véleményt kérünk a további munkára alsóbb kapcsolatainktól, valamint azt, hogy gondolkozni fogunk a párt új

."

A feloszlatásról kiadott közölteken túl a többi határozatról - amiről az ülésen döntöttek - csak néhány párttag kapott tájékoztatást: Donáth Ferenc, , , Tonhauser Pál és . Ennek célja az volt, hogy a biztonsági szerveket félrevezessék, hogy a kommunista párt koncepcióváltása titokban maradjon. Ez a legkisebb mértékben , sokkal inkább a párttagok összezavarását eredményezte. A kommunistákat, akik elsősorban a pártjukért harcoltak, nem hozta lázba a röpirat felhívása, hogy támogassák a „demokratikus pártokat" a náciellenes harcban a nemzet és a béke érdekében. A hír, hogy pártjuk nincs többé megrendítően hatott, és sokan nem is akarták tudomásul venni a határozatot. Tonhauser a következőt jegyzi meg a fogadtatással kapcsolatban: „amikor Kassára mentem ellenőrizni, hogy hogyan szórták szét a röpcédulákat, megtudtam, hogy a röpcédulákat nem osztották szét, sőt egy helyen, amikor megkapták, azonnal tűzbe is dobták. Amikor felelősségre vontam őket, ezt avval indokolták, hogy a határozattal ." Péter Gábor pedig visszaemlékezésében azt írja, hogy amikor közölte alsóbb kapcsolataival a hírt, „volt aki sírt és olyan is, aki [...] úgy érezte, hogy most valamit "

A KB következő ülésére, amelyen döntöttek a párt új nevéről, 2-3 hét múlva

. Ezen az ülésen Kádár János, Péter Gábor, Szirmai István és Tonhauser Pál mellett jelen volt Donáth Ferenc és Orbán László is. Az ülésre Kádár így emlékszik vissza: „programot nem dolgoztunk ki, de részletesen megvitattunk egy szóbeli határozatot. Az elfogadott politikai és szervezési irányvonal egyes elemei azonosak az előbbi pontokban kifejtettekkel [az előző ülés határozataival - H. D.]. Itt döntöttünk a párt nevéről. [...] Javasolták a 1. Munkás-Paraszt Párt, 2. Békepárt, 3. Dolgozók Pártja elnevezést. [...] Vita után a Békepárt elnevezést ."

Az átnevezett párthoz - nem érezvén eléggé kommunistának - a párttagok nagy része negatívan viszonyult. A legelutasítóbbak a moszkoviták voltak. „Nagyon nehéz leírni, mit éreztem, amikor ezt a hírt meghallottam. Az elvtársak szintén nagyon le voltak verve. Mindannyian megértettük, hogy nagyon súlyos csapás érte a magyar kommunista mozgalmat, olyan csapás, amely elkerülhetetlenül kihat az egész magyar helyzetre, elsősorban a nácik ellen vívott harcra. Ez volt a földkerekségen az egyetlen ilyen eset: nem volt még egy kommunista párt a világon, ebben a szituációban, amikor még ott is, ahol eddig csak parázslott, most lángra gyúlt a kommunista mozgalom, ilyen érthetetlen, áruló lépésre szánta el magát. Nem volt mit tenni, közölni kellett a hírt

[...]. Dimitrov nem egy könnyen jött ki a sodrából, s általában megválogatta a szavait, de e kérdéssel kapcsolatban szabad folyást engedett mérgének, s rosszallásából nekem is kijutott, amikor „a Maga magyarországi elvtársait" szidta." - emlékezett vissza . A börtönben raboskodó kommunista vezetők is elég negatívan értékelték a helyzetet: a döntést „likvidátorinak" minősítették, s kapcsolatba hozták Kádár korábbi megingásával és .

A Békepárt „megalakulását" követően tárgyalást kezdeményezett a Szociáldemokrata Párttal, hogy a népfronthoz vezető út első lépcsőjét: a munkásegységet megvalósítsa. A találkozó idejére és kezdeményezésére vonatkozóan Haraszti Sándorné 1951-ben a következőket írja: „Biztos tudomásom van róla, hogy Haraszti közreműködött egy találkozás létrehozásán 1943. nyarán [kiemelés tőlem - H. D.] Szakasits és a Párt részéről kiküldött elvtárs között. Ez a találkozás

lakásán történt meg, igen gondosan előkészített konspirációs rendszabályok figyelembevételével. Biztos, hogy a kezdeményezés erre vonatkozóan nem Haraszti részéről indult ki [kiemelés tőlem - H. D.]. Nem is Schiffer vagy Szakasits kérték meg ennek a létrehozására. Bennem úgy él ennek az emlékezete, hogy erre Donáth kérte meg Harasztit. A találkozó létrehozásának megbeszélésein én jelen voltam, és csak részleteiről nem tudok. Magáról a találkozásról és arról, hogy az valóban megtörtént és milyen körülmények között, hogy arra egy magas szőke, sovány elvtárs jelent meg a Párt részéréről [A személyleírás Kádár Jánosra illik - H. D.], Harasztival való beszélgetés  alapján "
A marxista szakirodalom, elfogadva Kádár János 1954-es verzióját, a tárgyalást 1943 tavaszára teszi, s a találkozó kezdeményezését Szakasits Árpádnak . Ez a narratíva megcáfolható a politikai realitással is, ugyanis a szociáldemokratáknak nem állt érdekében tárgyalni a népfrontról egy megszűnés szélére zuhant, politikailag teljesen jelentéktelen párttal. Már csak azért sem, mert nem kockáztathatták meg, hogy az együttműködés miatt saját pártjukat is betiltsa a Belügyminisztérium. Tehát a tárgyalás egyedül a kommunisták érdekeit szolgálta volna; a tervezett kommunista vezetésű munkásegység igazodási pont lett volna az ehhez csatlakozó ellenzéki pártok számára. A találkozón Csermanek János ezt az ajánlatot tette meg Szakasits Árpádnak, aki ezt visszautasította. Ezzel a Békepárt koncepciója megbukott, a Szociáldemokrata Párt a kommunista párt helyett egy ténylegesen jelentős párttal, a Független Kisgazdapárttal lépett szövetségre 1943 augusztusában. A döntés azt jelzi, hogy a szociáldemokraták a háború utáni Magyarországon angolszász típusú demokratikus állam létrehozása mellett törtek lándzsát (a párt jobb- és balszárnya egyaránt). Erre 1943-ban - a tervezett balkáni brit partraszállás miatt - még mutatkozott lehetőség.

Ezt követően a német megszállásig a Békepárt tevékenysége lényegében nem jelentett többet röpcédulázásnál és rendezvényeken történő agitálásnál. A kommunisták számára a náciellenes összefogás létrejövése még váratott magára. Erre, azaz a Magyar Front megalakulására a német megszállást követően, 1944 tavaszán került sor. A megszállás jelentette új körülmények között okafogyottá vált a kommunista párt fedőnevének fenntartása is, ezért 1944. szeptember 10-én a Központi Bizottság döntésének értelmében a párt ismét új nevet kapott: Kommunista Párt.     

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők