A fiatal Kádár János a „megvert sereg” élén

„A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként.”

Források

1. Péter Gábor visszaemlékezése

1961. október 25.



1943 februárjában lebukott Kovács István. Akkor Kádár elvtárssal arról beszéltünk, hogyan lehetne felszedni azokat az illegalitásban élő elvtársakat és a nyomdát, akiket, illetve amit Kovács István tartott. Nagyon szétesett minden, mert Kovács István több elvtárssal tartott kapcsolatot. A nyomdát is, amit akkor

vezetett alig tudtuk újra felszedni. Nehezen találtuk meg a leszakadt elvtársakat: Szirmai Istvánt, aki akkor az erdélyi kommunisták képviselője volt és Tonhauser Pált, aki Kárpátaljáról volt itt. Kádár elvtárssal megegyeztünk, hogy ő kimegy Szirmai István találkozójára, én meg Tonhauseréra. Így szedtük őket újra fel.

1943 márciusában hárman összeültünk: Kádár János, Tonhauser Pál meg én. Akkor mondta nekem Kádár elvtárs, hogy a Központi Vezetőség tagja vagyok. Ettől kezdve voltam tagja a Központi Vezetőségnek. Hozzám tartozott a nyomda, a vasasokat is én tartottam és Orbán, Ságvári meg más elvtársakat. 1943 májusában volt egy találkozónk egy szerda de. 9 órakor a Diósárokban Kádár elvtárssal; ott közölte vele, hogy a Komintern feloszlott. Kérdeztem tőle honnan tudja. Ő meg azt kérdezte tőlem, hogy nem olvastam-e a Népszavát. Mondtam, hogy még nem olvastam. Erre ő megmutatta a Népszavát, amely közölte a Komintern feloszlatását.

Később Kádár elvtárs felvetette, hogy a szociáldemokrata párttal, a Parasztpárttal és a Független Kisgazdapárt baloldali szárnyával jobban tudnánk együttműködni akkor, ha a Kommunista Párt nevét megváltoztatnánk, mert ezek félnek a kezükbe venni egy röpiratot, amelyen a „Kommunista Párt" aláírás van. Néhány nap múlva összejöttünk illegálisan. Kádár János elvtárs ismertette a párt nevének megváltoztatásával kapcsolatos politikai, szervezeti szükségességet. Kifejtette, hogy az akkori helyzetben a Nemzeti Front működése szempontjából előnyösebbnek látná, ha a Kommunista Párt elnevezés helyett más néven folytatnánk további illegális munkánkat. Szirmai az első pillanatban ellenezte, Tonhauser kijelentette, hogy ő ezt nehezen tudná elfogadtatni Kárpátalján. Én meg meglehetősen passzívan viselkedtem, mert Kádár elvtársat akkor nagyon szerettem, bíztam benne, hogy helyes, de az iránta való bizalom valahogy azt sugalmazta akkor nekem, hogy hallgassam végig a többi elvtárs álláspontját, és így próbáljam kialakítani magamban helyes-e vagy nem a párt nevének megváltoztatása. Meg kell mondanom, hogy abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, de egyébként akkor nem is tudtunk ebben a kérdésben határozni. Megállapodtunk abban, hogy másnap újra összejövünk ennek a kérdésnek további tárgyalása végett. Másnap Kádár elvtárs újra röviden ismertette, miért van szükség a névváltozásra. Szirmai elvtárs most már érvekkel támasztotta alá ennek helyességét. Tonhauser még mindig nem értett egyet vele, de megmondta, hogy nem akar pártszakadást, ezért ő is megszavazza. Tehát négyen akkor ott elhatároztuk, hogy a kommunista párt nevét megváltoztatjuk, és úgy fogunk tovább harcolni, a háború, a fasizmus ellen.

Néhány hétig nem tudtuk eldönteni, milyen néven és hogyan folytassuk tovább az illegális munkát. Eredetileg az volt az elhatározásunk, hogy nem azt az illegális nyomdát fogjuk használni, amely a kommunista párt röpiratait nyomta, hogy ezzel a rendőrséget megtévesszük.

Próbáltunk más nyomdát szerezni, de nem sikerült. Végül körülbelül 4-6 héttel később, tehát 1943 nyarán összejöttünk a Bástya utca 4-ben egy Király Ferenc Mihály nevű szabómester műhelyében. Hatan voltunk ott: Kádár János, Szirmai, Tonhauser, Orbán, Donáth és én. Ott több kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy a jövőben milyen néven folytassuk tovább a harcot. Az egyik elgondolás az volt, hogy legyen a párt neve „Dolgozók Pártja". Emlékezetem szerint Kádár elvtársnak az volt a javaslata, hogy „Munkások és Parasztok Pártja". Valaki részéről felvetődött, hogy „Békepárt" legyen. Pontosan nem tudom megmondani ki javasolta, de végül is ez utóbbi mellett maradtunk meg. Így született meg a Békepárt a Básty[a] utca 4-ben, hatunk határozatával. Attól kezdve a Békepárt aláírásával adtuk ki röpiratainkat. Meg kell mondanom, hogy lényegében ugyanazok az elvtársak, akik addig a kommunista párt égisze alatt dolgoztak, a Békepártban ugyanolyan aktívan kivették a részüket a munkából, mint amikor kommunista párt volt. A kockázatot is ugyanúgy vállaltuk. Ha a Békepárt részéről valaki lebukott, az ítélet ugyanolyan volt, mintha kommunista párttag bukott volna le. A rendőrség tudta, hogy a Békepárt tulajdonképpen a kommunista párt folytatása.

1942 után, a nagy lebukások után Kádár elvtárs volt a titkár. Üzemkapcsolataink voltak; a vasasokkal, őket én tartottam. A Ganz-gyárban

a háború alatt végig én tartottam, és láttam el röpiratokkal. Voltak olyanok is, akik Spanyolországból jöttek haza. Az egyiknek illegális neve Darus volt, vasmunkás, legális neve, azt hiszem, Nagy József. Néhány héttel ezelőtt véletlenül találkoztam vele. Ő ismert meg. Aztán egy másik vasassal is kapcsolatban álltam, a nevére nem emlékszem, őt Erdős László mérnök hozta. Franciaországban volt ez az öreg, vasas volt, a Margithíd budai oldalán találkoztam vele. Legális nevét meg ma sem tudom, illegális nevére sem emlékszem. Ezen kívül az építőkhöz kapcsoltam, a nevet nem tudom. Tartottam Orbánt is, ő részletesebben tudna erről az időről beszélni. Orbán az ötös ifiket tartotta és a kulturális vonalat. Tonhausert is tartottam és az ő révén Kárpátalját. Természetesen Szirmaival, Donát[h]tal rendszeresen találkoztunk. Ezenkívül a nyomda volt nálam.

Az első nyomdában Pataki Bachert László dolgozott. Ő volt a nyomdászunk. Abban az időben feltűnő volt, ha egy nyomdász fiatalember főbérleti lakást vett ki. Arra gondoltunk, hogy szerzünk neki „feleséget". Ságvári Endre megbeszélte

, hogy konspirációs szempontból szükséges, hogy Patakival együvé költözzenek egy főbérleti lakásba. Rendesen, becsületesen dolgoztak a nyomdán mindaddig, amíg be nem következett az ő lebukásuk is. Pataki Erdélyből származott, sok erdélyi lebukott, és ezen az úton a rendőrség eljutott Patakihoz, anélkül, hogy tudta volna, hogy nála van a nyomda. Éppen akkor készült egy röpirat a parlament tagjaihoz a kommunisták jogvédelmével kapcsolatban. Még Bajcsy-Zsilinszky Endrét is felkerestük, hogy a parlamentben szólaljon fel. Az volt a tervünk, hogy a parlament minden tagjának küldünk egy-egy röpiratot. Patakiék akkor buktak le, amikor a röpiratot készítettük. Pataki és köztem volt egy felső kapcsolat, egy elvtársnő, Szirmainak a rokona volt Kolozsvárról, akit mi illegálisan „Ferdinánd" néven ismertünk. Ő tartotta akkor Patakit. Amikor Pataki nem ment el a találkozóra, „Ferdinánd" felhívta a gyárban, ahol Pataki dolgozott. A detektívek számítottak erre, és akkor már több napon át körözték őt a gyárban. „Ferdinánd" azt kérdezte Patakitól telefonon, hogy miért nem ment ki a találkozóra. Pataki azt felelte: Mert nem tudtam. „Ferdinánd" még mindig nem értette a dolgot, és azt kérdezte: hogy-hogy nem tudtál? Erre Pataki beleordított a telefonba: „Hát nem érted? Hülye vagy?" Erre a hekusok kiütötték a kezéből a telefonkagylót, és borzalmasan megverték. Nagyon megkínozták, de Pataki nem vallott, és ezzel mindnyájukat megmentett.

Bár Patakiék lebuktak, mi a röpiratot mindenáron meg akartuk jelentetni. magára vállalta, hogy szerez egy lehúzógépet, meg is szerezte. Beköltözött vele egy szállóba, mint vidéki diák, aki Pesten tanul. A szállodai szobában két nap alatt lehúzta a parlamenti tagokhoz szóló röpiratot, így el is tudtuk küldeni mindenkinek.

Pataki lebukása után megint Ságvári hozott egy „Talpalós" (

) illegális nevű ifit, aki nyomdász volt és vállalta, hogy csinál egy nyomdát, részben úgy, hogy betűket szerez egy másik nyomdász ifi révén, másrészt pénzért vesz megfelelő alkatrészeket. Egy alkatrészt Kádár elvtárs vett meg a nyomda részére. „Talpalós" mellé is kellett keresnünk egy „feleséget", szereztünk is egy kislányt: Rákosi Évát. Pár nap múlva elkezdték a munkát. 1943 őszén volt Pataki tárgyalása a honvédtörvényszéken, a hadbíróság előtt. Mi akkor hárman, Kádár, Orbán meg én a Szinyei Merse utcában egy kávémérésben jöttünk össze, és elhatároztuk, hogy Patakiék érdekében röpiratot fogunk kiadni. Emlékszem arra, hogy még mérlegeltük, vajon használunk-e nekik ezzel, vagy jobban rájuk haragítjuk a hadbíróságot. Végül amellett maradtunk, hogy helyes kiadni röpiratot az ő érdekükben, már csak azért is, hogy a rendőrség lássa, elfoghatták Patakiékat, működik egy új nyomda. Meg is írtuk a röpiratokat, ki is nyomtattuk az új nyomdán. Nem volt túl részletes; nagybetűkkel nyomtuk.

A Békepárt memorandumát nem nyomdán hoztuk ki, hanem gépelve, illetve sokszorosítva. A memorandum szerkesztésében többen vettek részt. Később, amikor már elkészült belőle jó néhány oldal, összejöttünk hárman: Kádár, Donáth meg én a Fillér utca környékén egy lakásban, amit Donáth szerzett. Ott beszéltük meg a Békepárt memorandumának végleges szövegét. Bajcsy-Zsilinszky Endrének elfelejtettünk küldeni memorandumot, és ezért ő nagyon megsértődött. Ezt úgy tettük jóvá, hogy egy példányt szépen bekötöttünk piros fedélbe és úgy adtuk át neki.

A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként. Felhasználtuk a Békepártot arra is, hogy konspirációs szempontból megjavítsuk a szervezeti felépítést és egy-két elvtársat, akiket addig szervezetileg tartottunk, most, mint egyént tartottuk külön. Ilyen volt Szekeres (Salamon), akit konspirációs szempontból szervezetten tartottunk, bár tudtuk róla, hogy elvhűség tekintetében nincs vele baj. Ezt ő bebizonyította azzal is, hogy függetlenül tőlünk kiadott röpiratot teljesen a mi vonalunknak megfelelően, és összeköttetései révén az általunk kiadott röpiratokat, amihez hozzájutott, sokszorosította. Tehát a Békepártban is a kommunista párt vonalát vittük, csak éppen nem kommunista pártot írtunk a röpirat alá, hanem Békepártot.

Fehér Lajos tartotta elsősorban a vidéki parasztpártokkal a kapcsolatot. Bizonyos tekintetben vidéken jobban álltunk, mint a fővárosban, mert a gazdakörökkel és hasonló csoportokkal tartott rendszeres kapcsolat útján eljutottak a Békepárt röpiratai, amelyiket ott meg is vitattak. Volt ilyen elképzelés Budapesten a munkásszervezetekkel is, de itt ez a rész gyengén működött. Később pl. a szociáldemokrata párttal is volt kapcsolat (inkább '44-ben), amikor ők is illegális nyomdát akartak felállítani. Ehhez kérték a mi segítségünket. Ebből a célból egyszer Schifferrel is találkoztam, akivel Donáth hozott össze. Ez 1944. március 19-e után történt. Óbudán, a Lajos utcában egy vendéglőben találkoztunk. Arról beszéltünk, hogy illegális nyomdát kell felállítani és megszervezni. Volt kapcsolatunk Bajcsy-Zsilinszkyvel, Major Tamás és Ortutay [Gyula] révén. Major Tamást Orbán Donáth tartotta. Volt kapcsolat

, aki kommunista védő volt annak idején, és a felszabadulás után a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett, hozzá jártam fel hetenként egyszer, szerdán délután, amikor is az elvtársak bíróságon vagy rendőrségen felvett jegyzőkönyveit olvastam el. A párt megbízásából kértem fel Domokost az elvtársak védelmére. Szó volt, hogy ő is felkeresi Bajcsy-Zsilinszkyt, akit ismert, mert egy városból származtak, Békéscsabáról.

A Békepárt megalakulása után ugyanazok az üzemi kapcsolatok maradtak meg, mint a kommunista párt idején. Én továbbra is találkoztam Barta Bertalannal, Domokossal, a vasassal, Varga Istvánnal, és - azt hiszem -

is. Még Jámbor Alajosra emlékszem. Ezek voltak a vasas-kapcsolataim. Csepellel gyenge volt a kapcsolat. 1944 végén találkoztunk velük, amikor a folytak a tárgyalások.

Kovács István úgy tudta meg a Békepárt megalakulását, hogy itt élt egy unokahúga Erdélyből, akivel én találkoztam, és az ő révén üzentem be neki. Akkor Kovács István azt üzente vissza, hogy a kommunista párt feloszlatását helyesli, de a Békepárt megalakulását nem. Határozottan emlékszem, hogy ezt üzente. A mi elgondolásunk az volt, hogy a Békepárttal a szociáldemokratákat meg a kisgazdákat magunkhoz tudjuk vonni, Kovács István szerint azonban ezek úgy is tudják, hogy ez a kommunista párt, tehát ez fából vaskarika, nincs értelme új Békepártot alakítani.

Az első időben röpiratainkból mindig küldtünk egy-egy csomagot Kárpátaljára, illetve Erdélybe. Később egy másik nyomdát készített Pataki, és akkor az előző nyomda felszerelését Erdélybe küldtük. Azért volt az előnyösebb, mert nem kellett kész röpirat-csomagokat küldeni, csak egy példányt, amit ők a nyomdán kinyomtak. Erről Szirmai István tud.

Azt a röplapot, amelyen bejelentettük, hogy a kommunista párt feloszlott, és helyette fog működni a Békepárt, Kádár elvtárs írta. A Diósárokban néztük át egy rossz fazékon ülve. Egy-egy mondatot én is tettem ugyan hozzá, vagy az én javaslatomra változtattunk rajta, de lényegileg Kádár elvtárs írta. Utána néhány hétig sem kommunista párt, sem a Békepárt nevében nem adtunk ki röpiratokat. Amikor Olaszország kivált a háborúból, akkor ültünk le hárman, Kádár, Szirmai meg én egy nyári vendéglő udvarán és elhatároztuk, hogy akkor már Békepárt aláírással kiadunk egy röpiratot, amelyben az lesz benne, hogy a magyar nép kövesse az olasz nép példáját. Előbb elhatároztuk, hogy együtt írjuk meg, de így nem mentünk semmire, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenki írja meg a saját elgondolása szerint, és amelyik a legjobb lesz, azt fogjuk kiadni. Véletlenül az enyém sikerült a legjobban. Ezt a röpiratot az Olaszország kiválása után következő napon írtuk, és 24 óra alatt már ki is hoztuk. Ez akkor nagy teljesítmény volt.

Természetesen akkor nem úgy láttuk a dolgokat, mint később. Az volt az elgondolásunk, hogy meg kell szervezni a szociáldemokratákat, a parasztokat, a kisgazdákat és nem kihangsúlyozni azt, amitől félnek. De bennünk ez nem volt akkor ilyen tudatos. Valahogyan úgy képzeltük el, hogy ezek szívesen fogadják a mi Szovjetunióhoz való tartozásunkat, bár a röpiratokból - sajnos - nem tűnik ki. Valahogyan úgy kellett volna akkor csinálni, hogy a kommunista párt minden körülmények között megmaradjon, mint kommunista párt, azonkívül lehetett volna egy Békepárt is, amelyben a vezető szerep a kommunistáké lett volna, bevonva a nemkommunistákat is. Most visszanézve úgy gondolom, így lett volna helyes. Reális feltételeink, ha nem is erős mértékben, meg lettek volna. Amikor az elvtársakkal közöltem, hogy a kommunista párt, mint olyan, megszűnik, volt, aki sírt és olyan is, aki addig húzódott az aktív részvételtől, valahogyan úgy érezte, hogy most valamit elvesztett. Később kialakult bennem is, hogy talán nem helyesen értékeltük a Komintern feloszlatását, amikor azt hittük, hogy a Komintern feloszlott, és szabad kezet ad az egyes kommunista pártoknak a cselekvésre. Hozzá kell tennem, hogy mi, akik akkor itt a pártot vezettük, nem rendelkeztünk azzal az elméleti felkészültséggel, amivel rendelkeztek azok az elvtársak, akik hazajöttek a Szovjetunióból, minden elkövetett hibájukkal együtt is. Hogy mennyire így élt bennünk, arra jellemző, a következő eset: 1944 őszén egy illegális ülésen Kádár elvtárs kb. ezt mondta: „Elvtársak! Mi csak addig vagyunk alkalmasak a párt vezetésére, amíg a Szovjetunióból haza nem jönnek az igazi vezetők." Mi tudtuk azt, hogy nem rendelkezünk itthon gyakorlati tapasztalatokkal, de nem volt lehetőségünk elméletileg úgy felkészülni, és megismerni a nemzetközi munkásmozgalmat, mint ahogyan lehetősége volt a Szovjetunióban lévő elvtársaknak. Erre a legjellemzőbb az, hogy pl. 1942 karácsonyán összesen egy példányban volt meg Magyarországon a bolsevik párt története Kovács Istvánnál, aki két napra kölcsön adta nekem. Ennyi volt a tanulási lehetőségünk akkor.

Nem akarok itt arról beszélni, hogy amikor Farkas Mihály főtitkárhelyettes volt és Kádár elvtárs is főtitkárhelyettes, akkor Farkas Mihály tartott egy előadást a pártfőiskolán, ahol a Békepárt ügyét likvidáló cselekménynek minősítette. Akkor mi ezt nem úgy láttuk, és meg kell mondani, hogy a bőrünket vittük vásárra, mintha a kommunista pártban dolgoztunk volna.

A Komintern feloszlatásáról csak a Népszavából értesültem. Az egész háború alatt nekünk nem volt kapcsolatunk a külföldön élő elvtársakkal a Szovjetunió-beliekkel sem. Kádár elvtárs vállalkozott arra, hogy átmegy Jugoszláviába azzal az elgondolással, hogy valaki odamegy a Szovjetunióból. Rákosi egy alkalommal ránk támad: „Nem hallgatták maguk a rádiót." Mi sokszor azt sem tudtuk, hol fogunk aludni éjszaka, nem hogy rádió-hallgatásra lett volna lehetőségünk.
Azt tudtuk, hogy mi a nyugati szociáldemokraták álláspontja a Komintern feloszlatásával kapcsolatban, amennyire a sajtóból ezt ki lehetett venni.

Az SZDP által kiadott szigorúan bizalmas anyagról nem tudtunk.

1944 áprilisában Kádár és Szakasits találkoztak Schiffer lakásán. Ezután a találkozó után elmondta Kádár elvtárs, hogy Szakasitsnak olyan elképzelése van, hogy minek kell kommunista párt külön, menjenek be a kommunisták a szociáldemokrata pártba. Dehogy itt valamire támaszkodott, amit kintről kapott, azt nem tudtuk. Nem is vettük őt komolyan.

Ez a találkozó úgy jött létre, hogy Orbán időközönként Schifferrel találkozott. A másik oldalon pedig Haraszti találkozott Schifferrel, akivel viszont Donáth találkozott. Donáth, Harasztival. Donáthtal pedig Kádár elvtárs tartotta a kapcsolatot. Orbán mondta egyszer, hogy Schiffer azt üzeni, jó lenne, ha a kommunisták részéről valaki Szakasitscsal beszélne, és hogy ő erre a célra lakását rendelkezésre bocsátja. Én így emlékszem, lehet, hogy ez nem egészen pontos. A találkozón tulajdonképpen megegyezés nem jött létre. Emlékezetem szerint Kádár elvtárs még egyszer akart találkozni Szakasitscsal. Hogy sikerült-e neki, vagy sem, erre nem emlékszem. Akkor, amikor Patakiék a hadbíróság előtt álltak, Kádár elvtárs Szakasitsot arra kérte, hogy ő is kövessen el mindent, hogy az elvtársakat meg lehessen menteni a haláltól.

közvetlen kapcsolatunk nem volt.

Szakasitsot baloldalinak tartottuk, mint akivel lehet és érdemes beszélni, Schiffert is. Marosánnal keveset beszéltünk, de őt is úgy vettük azért, mert Marosán, amikor szakszervezeti titkár volt, megtette azt, hogy a Vörös Segély-munkához segített úgy, hogy VS [Vörös Segély] bélyegeket, röpiratokat zárt el páncélszekrényébe. Úgy tekintettük, mint baloldalit, de közvetlen kapcsolatunk vele nem volt.(

: 1943-ban két röpirat jelent meg a párt feloszlatásáról. Az egyik ismert. A másikat az erdélyi kommunisták peranyagai között találtam. A röpiratok közlik, hogy miért vált szükségessé a párt feloszlatása. A testvérharc elkerüléséről és a nemzeti összefogásról beszél, a másikban ilyesmiről nincs szó. Ezt a KB adta ki, vagy az erdélyiek?)
Az erdélyiek adták ki. Mi nem vettünk be ilyeneket a röpiratainkba.
„Ferdinánd" a felső vezetőket nem ismerte. Ő a nyomda technikai részét ismerte. Pataki és köztem volt. De volt itt valaki Erdélyből, a nevére nem emlékszem, hogy akivel Kádár elvtárs találkozott volna. Azt hiszem, Szirmai István tud erről. Mással nem találkoztunk Erdélyből.
(Pintér István: A Békepártnak volt-e területi bizottsága?)
A szervezeti felépítés ugyanaz maradt. Ugyanazokkal az emberekkel találkoztunk, akikkel addig, később már inkább jöttek létre új kapcsolatok. Az elején nem volt kapcsolatunk a vasasokkal, Kruzslákkal, Domokossal. Ezeket később szedtük fel, Vargát is.
Kruzslák egy angyalföldi üzemben dolgozott. Varga félig-meddig illegalitásban, valami kis műhelyben. Domokos, úgy tudom, a Ganz Hajóban.
Ságvári Endrével - úgy emlékszem - Orbán közölte, hogy miről van szó. Erre én határozottan már nem emlékszem, de mintha Ságvári nem helyeselte volna a párt feloszlatását.
1944. március 19-e vasárnapra esett. Még az előző héten megbeszéltük, hogy annál a bizonyos szabómesternél Bástya utcában ülést fogunk tartani. Reggel Ráday utcában találkoztunk Kádár elvtárssal, és együtt mentünk el erre az ülésre, amelyen emlékezetem szerint rajtunk kívül részt vettek Horváth Márton, Orbán László, és Donáth Ferenc. Szirmai emlékezetem szerint 1943 karácsonyán lebukott, azért nem volt ott, Tonhauser is, ő sem volt jelen. Ezen az ülésen az akkori háborús helyzetet mérlegeltük és az ehhez szükséges teendőket beszéltük meg. Fogalmunk sem volt arról, hogy miközben mi ott üléseztünk, a német csapatok bevonultak, és megszállták Magyarországot. Én aznap este egy Izabella utcai étkezőben tudtam meg a kiszolgáló lánytól. Másnap reggel, hétfőn, a Szondy utcában véletlenül találkoztam Horváth Mártonnal. Bementünk egy vendéglőbe a Szondy utca, és Bajza utca sarkán és ott rögtön megírtunk egy röpiratot a német megszállás ellen. A röpiratba azt is bevettük, hogy Bajcsy-Zsilinszky revolverrel fogadta a Gestapot, amikor őrizetbe akarták venni. Amennyit mi az eseményekről tudtunk, a szerint értékeltük a német megszállást. Nem túl hosszú röpiratot írtunk, de az első volt, amikor akkor kiadtunk. Kb. szerdán találkoztam Kádárral, akkor összejöttünk mindnyájam és állást foglaltunk amellett, hogy sürgősen meg kell alakítani a Magyar Frontot, a szociáldemokratákkal, a kisgazdapárttal és minden Hitler-ellenes erővel a háború ellen.

Április közepén Jugoszláviából jött ide egy elvtársnő azzal az üzenettel, hogy valaki, aki ismeri a pártot, a párt felépítését, menjen át tőlünk Jugoszláviába, ott össze fogják hozni egy Moszkvából érkezett összekötővel. Ezt az elvtársnőt egy Hegedűs nevű szabó hozta velem össze. Hegedűs Jugoszláviából származott. Az üzenetet átadtam Kádár elvtársnak, ezután Kádár, Horváth Márton meg én leültünk egy Szinyei Merse utcai kávémérésben, hogy megbeszéljük a teendőket, ki legyen az, aki átmegy. Kádár vállalkozott rá. Meg kell mondanom, hogy nem örültem annak, hogy ő menjen át, mert egyrészt hosszú ideig dolgoztam együtt, másrészt ő ismerte legjobban az itthoni dolgokat. Horváth Márton nemrég szabadult a börtönből, őt az egyes találkozókon kellett tájékoztatni, mi történt az alatt, amíg ő börtönben ült. Vezetőségi tagnak tekintettük, bár azt nem mondtuk ki. Ő is ajánlkozott, hogy átmegy. Horváth Márton a röpiratírásban jelentős segítséget tudott adni, de szervezeteket tartani nem tudott, nem volt benne megközelítőleg sem az a jártasság, ami Kádár elvtársban megvolt. Akkor abban maradtunk, hogy Kádár átmegy. Lupták János (?!) névre hamis iratokat készített magának. (Az első időkben Schönherz készített hamis bélyegzőket, és amikor ő lebukott, Kádár elvtárs készítette ezeket a bélyegzőket. Nem lehetett felismerni, hogy hamisak.) Április 19-én elindult, hogy átmegy Jugoszláviába; azzal a nővel, aki az üzenetet hozta, vonaton mentek majdnem Pécsig, ott leszálltak. Csempésznek kellett volna átvinni őket a határon, ehelyett a rendőrség kezébe adták. Így bukott le Kádár elvtárs. Fölhozták a Hadik laktanyába, majd a Conti utcába, két évre ítélték, mint katonaszökevényt. Érdekessége a dolognak, hogy Horváth Mártonon és rajtam kívül senki nem tudta, hogy ő átment. Mi is azt hittük, hogy átjutott. Donáth sem tudta, hogy hová megy, csak annyit mondott neki Kádár elvtárs, hogy egy ideig én fogok vele (Donáthtal) találkozni.

Egyszer Donáth üzenetet hozott nekem, hogy

és csoportja ellenállási mozgalomban vesznek részt, és nagyon szeretnének Csermanekkel találkozni. Nagy gondban voltam, mert már Horváth Márton is lebukott, tehát csak én tudtam, hogy Csermanek, azaz Kádár, a Contiban van. A feleségétől értesültem erről. Annak idején megbeszéltük Kádár elvtárssal, hogy két-három hétig marad távol, és ha visszajön, a Magyarország című lapban egy hirdetést teszünk közzé egy megbeszélt szöveggel. Ebből tudni fogom, hogy megérkezett, másnap kell találkoznunk. De hiába néztem a Magyarországot, nem volt benne a hirdetés. Nem tudtam, mi van vele, már hosszú ideig senki sem írt egy betűt sem. (Lupták néven élt.) Donáth hozta Horthyéktól az üzenetet, hogy szeretnének kommunistákkal találkozni, mégpedig Csermanekkel, mert be akarnak kapcsolódni az ellenállási mozgalomba, akkor nagy dilemmában voltam: felfedjem-e előttük, hogy Csermanek, azaz Kádár elvtárs tulajdonképpen az ő kezükben van, tehát beszélhetnének vele. Ez nem egy-két órai gondot okozott nekem. Végül is úgy döntöttem, hogy nem mondom meg, mert ha megtudják, hogy az ő kezükben van, ők diktálhatják a feltételeket. Tehát nem szóltam Donáthnak. Ez még Szálasi uralomra jutása előtt történt.

A Contiból a rabokat, Kádár elvtársat is, kivitték Nyugatra. Gyalog mentek. Egyik este a sötétben Budapestről 80-100 kilométerre Kádár elvtárs többekkel együtt megszökött. A vállára vett egy szál deszkát azért, hogy ha útközben igazoltatják, azt mondja, hogy asztalos és a szomszéd községbe megy dolgozni. Haza is hozta a deszkát, és amikor nem volt mivel fűteni, azt tüzelte el a felesége. Így jött vissza Kádár elvtárs, azt hiszem. 1944 novemberében Rajk László még kint volt. Én ismertettem meg őket egymással.

Úgy vettem fel újra a felső kapcsolatomat, hogy volt Kádár elvtársnak egy

(1948. május elsején halt meg tragikus körülmények között), aki egy Német nevű cipésznél dolgozott, ide én is bejártam. Az öccsével üzent Kádár elvtárs, hogy beszélni akar velem. A Dohány utcai templomnál találkoztunk. Nagyon sápadt volt, látszott rajta, hogy börtönből jött ki. Felvittem professzor orvosi rendelőjébe, feltűnés nélkül tarthattunk illegális üléseket.

Jelzet: PIL 867. f. p/62. ő. e. - Péter Gábor visszaemlékezése, 1961. október 25., részlet 12-28.

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők