A klerikális reakció és az ÁEH

„A megyei egyházügyi hivatalok munkájában az elmúlt másfél év alatt eléggé háttérbe szorult a klerikális reakció leleplezése. A tanács és más szervek által egyes papok ellenséges magatartásáról, tevékenységéről közölt jelzéseket nem vizsgálták ki (pl. Veszprémben), s nem éltek a rendelkezésre álló jogkörrel. Komárom megyében pl. az egyházügyi megbízott több esetben túl későn közölte a megyei pártbizottsággal az eseményeket, sőt olyan is előfordult, hogy el sem küldte a kért anyagot, vagy fontos tényeket nem közölt a pártbizottsággal.”

Bevezetés 

Az 1951 tavaszán felállított Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) feladata a hazánkban kiépülő kommunista diktatúra egyházpolitikai programjának széleskörű és tervszerű végrehajtása volt egy olyan szervezeti és intézményi struktúra segítségével, melynek elemei a közölt forrásban világosan kitapinthatóak.

Az '50-es évek elején a Magyar Dolgozók Pártja határozatának megfelelően a megyei tanácsokhoz egyházügyi előadókat küldtek, akik döntő részben a protestáns és zsidó felekezet(ek), valamint a szekták felett gyakoroltak ellenőrzést területükön, míg a püspökségekre ill. a főpapi székhelyekre állított egyházügyi megbízottak a katolikus egyház teljes körű káderezését és kontrollját hajtották végre. Az egyházakkal kötött - azok autonómiáját semmibe vevő - megállapodások betartásának ellenőrzése, egyházi iratok cenzúrázása, az egyházi személyekről szóló rendszeres információgyűjtés és ezen adatok nyilvántartása a központi és helyi pártszervekkel való szoros kapcsolattartással párosult, annál is inkább, mivel az ÁEH megyei és püspöki munkatársai lényegében az MDP-től kapták azokat az iránymutatásokat és instrukciókat, mellyel munkájukat végezhették. A megbízottak havonként rendszeresen jelentéseket tettek tevékenységükről, és a területükön történt fontosabb eseményekről ún. eseményjelentést küldtek. Munkájukat a hivatal rendszeresen ellenőrizte kiküldött munkatársak által.

Az ÁEH tevékenysége igazodott az egyházpolitikai változásokhoz, így Sztálin 1953. évi halálát követő "enyhülés" - amely azonban elvi engedményeket vagy döntő változásokat semmiképpen sem jelentett - a hivatal munkájában is megmutatkozott, ami lényegében a rendszerhű békepapi mozgalom helyzetének további megszilárdítását és az alsópapsággal szembeni adminisztratív fellépés bizonyos mértékű visszafogását jelentette.

Két évvel később azonban a párt ismét határozatban erősítette meg az egyházpolitika irányvonalát, ami az egyháznak az állammal kötött egyezmény szigorú betartatását biztosította, s egyrészt mindazoknak az adminisztratív és politikai intézkedéseknek a felülvizsgálatát és visszavonását, amelyek 1953 és 1955 között esetleg enyhítést jelentettek az egyházak és felekezetek számára, másrészt a hivatal fokozottabb párt általi ellenőrzését, a hivatali munkatársak keményebb és szigorúbb fellépését az egyházakkal szemben.

Ennek a változásnak egyik dokumentuma a közölt forrás, melyből egyértelművé válik nemcsak az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége és módszerei, hanem szoros összefonódása a Magyar Dolgozók Pártja központi és helyi szerveivel, megjelenítve azt az aprólékos és félelmetes kontrollt is, amellyel a hazai egyházakat tartották totális ellenőrzés alatt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők