A kubai rakétaválság

A világ egy nukleáris háború küszöbén

„A háborús félelem azonban főleg a nők között erős. Szentesen arról beszélnek, hogy 16-18 éves fiúkat behívják katonának, elviszik Szovjetunióba, ott kiképzik őket, és onnan viszik Kubába. A hatvani járásban elterjedt, hogy már sok fiatalt be is hívtak katonának. Elszórtan találkozni a munkafegyelem lazulásával. Csomós és Pusztaföldvár községekben a tsz-tagság mintegy fele nem dolgozott, mondván, háború lesz."

Az 1962-ben általánosan kubai rakétaválságként elhíresült nemzetközi konfliktusra napjainkban úgy emlékezünk vissza, mint a világpolitikai status quo-t leginkább fenyegető, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között „élesben" lezajlott nemzetközi

. A két szuperhatalom közötti konfliktus mélyreható elemzését a hazai és a külföldi történészek különböző forrásokból vették már górcső alá, mint például a két „főszereplő", és . Az 1962. év végén lezajlott konfliktus potenciálisan egy, a világra kiterjedő nukleáris háború veszélyét hordozta magában, így a kubai rakétaválság mindig is az érdeklődés homlokterében . Célunk olyan dokumentumok válogatása volt, amelyek eddig kevésbé voltak ismertek. Közreadunk olyan, a magyarországi közvélemény hangulatában történt változásokról készült jelentéseket is, amelyek tükrözik a hazai átlagemberekben véleményét az eseményekről. Más dokumentumok - főként követségi feljegyzések, jelentések - a válság alatti egyeztetések folyamatát tárják az olvasók elé. Két forrás angol nyelven már napvilágot látott, forrásértékük miatt azonban újraközöljük azokat.

A szovjet középhatótávolságú rakéták helyét bemutató légifelvétel

 

A válság előzményei

A kubai válság gyökerei az 1962. év végén kirobbant konfliktust megelőző időszakra vezethetők vissza és egyrészről a hidegháború természetében keresendők, viszont a megoldás arra utal, hogy túl vagyunk a „klasszikus" hidegháború időszakán.

A

nevével és tevékenységével jelzett periódus kezdete az 1953. évre nyúlik vissza, amikor Castro a által vezetett katonai diktatúra megdöntése ellen -többedmagával, köztük - gerillaharcot kezdeményezett. A több évig tartó váltakozó sikerű harc végén, 1958. december 31-én, Batista elmenekült Kubából, és a forradalmi hadsereg 1959. január 1-jén bevonult Havannába. A kubai forradalom győzelmét követően a Fidel Castro vezette Kuba és kommunista Népi Szocialista Párt elsődleges célkitűzése között szerepelt az USA-tól való függés fokozatos megszüntetése. A megdöntött Batista-rendszer és az amerikai pénzügyi élet összefonódása miatt a kubaiakban igen erős volt Egyesült Államokkal szembeni ellenszenv, s washingtoni magyar nagykövetség jelentése szerint erről a tényről Washingtonban is mindenki . Az amerikai kormány, figyelembe véve a sziget stratégiai helyzetét, kezdetben a súrlódások elkerülésében volt érdekelt.

Az Amerikai Egyesült Államok és Kuba közötti feszültséget mélyítette, hogy a közben miniszterelnökké kinevezett Fidel Castro az amerikaiaknak tett ígéretek ellenére nem rendezett demokratikus választásokat, az irányítás lényegében Fidel Castro, Che Guevara és Raúl Castro kezébe került. Mikojan szovjet miniszterelnök-helyettes 1960. február 4-ei havannai látogatása a Szovjetunió gazdasági-politikai pozícióinak megerősödését hozta magával, amelynek eredményeképpen megkötötték az első szovjet-kubai kereskedelmi szerződést. A potenciális gazdasági előnyök mellett a szovjetek Kuba geopolitikai elhelyezkedéséből eredően katonapolitikai súlyuk további erősítésének lehetőségét látták a Karib-tengeri országgal kötött szerződésben. Az Amerikai Egyesült Államok 1961 januárjában megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával, ami előjele volt egy esetleges katonai összeütközésnek. Ezekben a napokban a CIA már rendszeresen felderítő repüléseket hajtott végre Kuba felett. 1961. április 17-én Egyesült Államokba menekült kubai

álló és amerikai fegyverekkel felszerelt önkéntes alakulat szállt partra a kubai kormány megbuktatására Zapata-tartomány Playa Giron-i szakaszán, elhíresült nevén Disznó-öbölben. A rosszul előkészített akciót a kubai hadsereg rövid időn belül visszaszorította. Az Amerikai Egyesült Államok Kuba irányába folytatott politikája az ezt követő másfél évben Kuba gazdasági elszigetelésére koncentrálódott, mindez azonban előrevetítette a súlyos konfliktus kialakulását a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Ezen a napon történt március 28.

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő