A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

A vezetékes rádió, mint a zavarhatatlan rádió ideája

Ez a „felismerés" is hozzájárult ahhoz, hogy a pártvezetés a vezetékes, azaz a zárt rendszerű rádióhálózat kiépítését helyezte előtérbe. A vezetékes rádió a korábban a néprádió kapcsán említett 1948 nyári rádióbizottsági ülésen is felmerült, de „miután meghallgatta Szilágyi Pál elvtárs referátumát, úgy határozott, hogy a rádiósításnak ezt a módszerét elveti, mert túlságosan költséges és

Szilágyi Pál a rádió akkori vezérigazgatójaként júniusban tanulmányúton járt Lengyelországban, s ottani tapasztalatai alapján javasolta a A Szervező Bizottság 1948. augusztus 17-i írásos határozata nem említi a vezetékes rádió ügyét, de a hozzászólók többsége a vitán ellene foglalt állást. Vásárhelyi Miklós egy levelében arra is utalt, hogy Rákosi Mátyás pártfőtitkár szintén egyetértett az ülésen

szintén ezt az elutasító felfogást erősítette. Nyilvánvalóan ez is hozzájárult ahhoz, hogy az 1948. novemberi GPB és APB ülések nem foglalkoztak a vezetékes rádióval, hiszen az nem jelenthetett megoldást az éter hullámain sugárzott nyugati vélemények ellen, sőt a rendszer kiépítése és fenntartása olyan horribilis összeget jelentett, amire szakértők szerint az ország gazdasága nem volt képes. Ezekre a problémákra az 1949. március 30-i titkársági ülésen tárgyalt anyag is felhívta a figyelmet: „a) A vezetékes rendszer technikájától függően egyszerűbb, vagy bonyolultabb eszközökkel, de fennáll az ellenséges zavarás lehetősége. Ennek módja lehet az, hogy a körzeti vevőállomás hullámhosszán adják le az ellenséges adást, vagy az, hogy az összekötő vonalakba közvetlenül bekapcsolódnak. Technikai eszközökkel a zavarási veszély nagysága csökkenthető, de lehetősége nem küszöbölhető ki. Viszonylag egyszerű módon valósítható meg a vezetékes rádió rongálása, elvágása is, kivéve, ha földalatti kábelvezetéket használnak, amelyek azonban az alább ismertetett beruházási költségek jelentős emelését okozzák.

b) A vezetékes rádiórendszer kiépítése jelentős beruházásokkal jár. Előfizetőnként átlag 300 Ft beruházási költséggel lehet számolni, ami azt jelenti, hogy az egész ország behálózása évenként 250 000 új rádióelőfizetővel számolva 5 év alatt kb. 375 milliós beruházást jelentene. A beruházások hatalmas és nehezen megoldható importigényt (elsősorban réz, ólomkábel) is magukban foglalnak. A szükséges beruházások elvégzésére 7-8000 emberre van szükség, amely létszámnak kb. 1/3-át a rendszer fenntartására és lassú továbbépítésére kell felhasználni. A karbantartás viszonylag költséges, előfizetőnként havi 3 Ft, a hálózat 70-75%-os telítettség esetén 4 forint, ami vagy az előfizetési díjak megfelelő emelését tenné szükségessé, vagy az ötödik évben a megadott előfizetői létszámmal számolva 35-40 millió állami többletkiadást jelentene. A ritkán lakott és nem villamosított területeken a beruházási és karbantartási költségek még magasabbak. Jó minőségű vétel megvalósítása az amúgy is jelentős beruházásokat tovább növelné."

Az ülésen egyelőre levették a napirendről a vezetékes rádió bevezetésének kérdését azzal, hogy az „Iparügyi Minisztérium kutatási tervében irányozzon elő megfelelő összeget a vezetékes rádióval kapcsolatos

A vezetékes rádió hálózatának kiépítése ezt követően több mint másfél évig nem került az MDP vezető szerveinek egyik ülése elé sem, de 1950 novemberében - valószínűsíthetően - ismét felmelegítették az ügyet.

Ezt követően azonban csak elvétve fordult elő, hogy az MDP valamely vezetőszervi ülésén foglalkoztak volna a vezetékes rádióval vagy a néprádióval. A rádió műsorpolitikáját, műszaki helyzetét, a sugárzás minőségét fontosabbnak tartották. A pártközpont illetékes osztályait és titkárait azonban folyamatosan tájékoztatták az állami szervek megbízott vezetői. A Titkárság tehát 1950. november 22-én a rendszer kiépítése mellett döntött. A későbbi források mindig erre a határozatra utaltak. Ami szintén érdekes, hogy az ideológiai okokra való hivatkozás fokozatosan elhalkult, s nem esett szó pl. a világvevő rádiók korlátozásáról sem. A néprádiókat ugyan nagy mennyiségben gyártották, és az előállítási ár alatt árusították, a vezetékes rádió hálózatát pedig elkezdték nagyobb ütemben építeni, de a hangsúlyt egyre inkább nem a korlátozásra, hanem a saját propaganda minél szélesebb körű terjesztésére helyezték.

Már az első időszakban igyekeztek a hálózat népnevelő hatását előtérbe helyezni. Mint egy 1951. márciusi tájékoztató írja: „A vezetékes rádió már eddig is, ha még szűk korlátok között is, jól töltötte be hivatását." Az állítást pedig néhány „munkásvéleménnyel" támasztották alá, majd néhány a korszakra jellemző lelkes mondattal egészítettek ki. „A vezetékes rádió tájékoztatja a dolgozókat a hazai és nagyvilági eseményekről. Ahová eddig a vezetékes rádiót elvittük, mindenütt örömmel fogadtak. A nők különösen szívesen veszik. Az a véleményük, hogy munkájuk nyugodt végzése közben mindenről tájékozódnak, szórakozva tanulnak, s így a fejlődésben nem maradnak el férjeiktől. A vezetékes rádió így is növeli a béke harcos seregét. Mindezek mellett mosolyt, derűt és élvezetes szórakozást visz minden családba. A vezetékes rádió egyik fegyverünk a háborús

Ezen a napon történt október 15.

1922

Eck Mór fővárosi bizottsági tag indítványt terjesztett a közgyűlés elé. Eszerint a zsidó egyetemisták és főiskolások védelme érdekében kü-...Tovább

1928

Egyetemisták tüntetnek a numerus clausus módosításával kapcsolatos intézkedések ellen. Bezárják a budapesti Műegyetemet, a Közgazdasági...Tovább

1944

A sikertelen kiugrási kísérletet követõen Szálasi Ferenc ragadja magához a hatalmat.

1944

„A Szálasi-puccs és a fronthelyzet végképp szétbomlasztotta a dezor-ganizálódott úri–jobboldali szervezeteket.”
A hatalomra került...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők