A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

Problémák a hálózatépítés körül

A vezetékes rádió kiépítése melletti döntés a párt vezetőinek gazdasági és műszaki értelemben vett dilettantizmusát tükrözte. Figyelmen kívül hagyták a gazdasági és a műszaki feltételeket is. A műszaki szakemberek már ekkor jelezték, a vezetékes rádió képtelen minőségi szolgáltatást nyújtani, a zenehallgatás pedig egyszerűen élvezhetetlen. (Megjegyezzük, hogy kisebb hálózatépítést már 1950-ben végeztek, amely a szakemberek félelmeit támasztotta alá.) Az észérvek ellenére úgy határoztak, hogy az első ötéves terv folyamán, 1953. év végével bezárólag kiépítik a rendszert, amelynek „kereken 700 000 előfizető lesz" a kapacitása, s ekkor mintegy 70%-os lesz a kihasználtság, azaz mintegy 500 000 végponton működik

Ekkor azt is megállapították, hogy a rendszer fenntartása „csak látszólag drága. A rádióvevő készülékeket üzembentartó rádióelőfizető ugyanis a 10 Ft-os rádióelőzetési díj lefizetésével a műsoron kívül semmit sem kap, sőt a rádióvevő készülék üzemben tartása (javítás, csőpótlás, áramfogyasztás) havonta még kb. további 13 Ft kiadást jelent." Az érvelés azonban sántít, hiszen az előfizetőnek valóban olcsó, de a költségeket az állam, tehát végső soron az egyes állampolgárok viselték volna. A propagandában azonban ezek az elemek továbbra is megmaradtak, s az atyáskodó, jótevő állam képe maradt a [popup title="meghatározó." format="Default click" activate="click" close text="A már idézett propaganda alapanyagként készült Tájékoztató megfogalmazásai is ezt támasztják alá: „A vezetékes rádió gazdasági előnyei: 1./ Nem kell rádiókészüléket, esetleg telepeket vásárolni és a hallgatónak antenna és földvezetékről gondoskodni, így a család megtakarítja azt a jelentős összeget és fáradságot, amit a készülékért, stb. fizetne, illetve ami az antenna és földelés gondoskodásával járna. [A hangszóró is a posta tulajdonában volt.] 2./ A vezetékes rádiónál nincs kitéve az előfizető annak, hogy készüléke elromlik, aminek javítása újabb kiadást jelent. 3./ A vezetékes rádiónál annak sincs az előfizető kitéve, hogy készülékének lámpái kimerülnek, amelynek pótlása komoly megterheléssel jár. 4./ Az elromlott készüléket nem kell szakemberhez vinni, ezzel fáradozni és a drága időt és pénzt vesztegetni, ami újabb fáradságot és kiadásokat okoz, mert a posta a vezetékes rádiót – ha azt nem erőszakosan rongálták meg – ingyen tartja karban.” – MOL M–KS 276. f. 116. cs. 91. doboz 4. ő. e. 1951. március 21. (MDP KV Államgazdasági Osztály) "]

alig magasabb műszaki szintet hozott vissza azzal az elképzeléssel, hogy a nagy előfizetők - gyárak, üzemek, falusi tanácsok - szabadtéri hangszórókat kapnak, amelyek csak a rendszer híreit sugározzák. Ez azonban a Szovjetunió elzárt szibériai területein működhetett, de Európa közepén aligha. Így hát a rendszert amolyan magyar módon építették ki. Lett is vezetékes rendszer, meg nem is. Erre utalt évekkel később, 1954. június 25-én Farkas Mihály (ekkor a KV titkára) számára készült feljegyzés is: „A magyar vezetékes rádió csak a nevében vezetékes, a valóságban nem az, tekintettel arra, hogy vezetékes hálózat csak a városokban és falvakban felépített gócerősítők és előfizetők között van kiépítve. A gócerősítők műsorral való ellátása

A rádiózás kiterjesztésében még egy lényeges - már idézett - akadály létezett, nevezetesen az, hogy a falvak jelentős részében még villany sem volt. Számos falusi pártszervezet igényelt [telepes] rádiót az MDP KV Szervező Bizottságától, s ezekben a levelekben gyakran szerepel,

Tehát először a villamosítást kellett megoldani sok faluban, hogy a „párt szavát" mindenhová el lehessen juttatni. Akkor úgy képzelték, hogy az első ötéves tervben ez megvalósul.

Még 1949. tavaszán felmerült az is, hogy a vezetékes rádió helyett a helyi falusi megafonokat alkalmazzák hírszolgáltatásra a Belügyminisztérium Közérdekű hírszolgálatának keretében. „A Belügyminisztérium terve, hogy minden községet az illető község költségére ellát olyan készülékekkel, amelyek alkalmasak arra, hogy egyrészt a rádióműsort, másrészt helyi hivatalos és propaganda műsort, esetleg hivatalos központi adásokat, valamint hirdetéseket szabad téren elhelyezett megafonokon keresztül közvetítsenek. [...] Felmerülhet annak a gondolata, hogy ez a berendezés, amely adott esetben közvetlenül honvédelmi célokat is szolgálhat, nem pótolhatja-e a

Végül is a vezetékes rádió és a fenti megoldás egyfajta egyvelege valósult meg, hiszen sok falu kapott utcai hangszórókat és erősítőket (ezeket a gócpontokat a helyi postán vagy a tanácsházán helyezték el), és még a '60-as években is használták a berendezéseket. Nyilván ebben az is szerepet játszott, hogy a helyi híreket dobbal hirdető kisbírót egy sokkal hangosabb, azaz hatékonyabb eszközzel lehetett felváltani.

Már a titkársági döntés előtt egyértelmű volt, hogy az ország műszakilag nincs felkészülve a rendszer megfelelő kiépítésére. Mint a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettese, Katona Antal írta Szalai Bélának a pártközpontba (ekkor a KV Államgazdasági Osztályán alosztályvezető), hogy „A vezetékes rádió első évének telepítési tervét, ha csak közben változás nem történik,

Már ezt megelőzően, 1951 februárjában egy tervhivatali feljegyzés felhívta a figyelmet arra, hogy a „közlekedési beruházási keretek miatt" a tervet az „1953. évi befejezés helyett [...] 1954-re el kellett nyújtanunk." Ha még néhány hetet visszafelé megyünk, világosan látszik, hogy a Vas Zoltán vezette Országos Tervhivatal [OT] kezdettől fogva halogatta a döntés végrehajtását. 1951-re 52 000 előfizető bekapcsolását tervezték, de „Az OT által jóváhagyott tervben csak 26 000 előfizetőre van hitelfedezet." Más kérdés, hogy a politikai vezetés ismételten közbeszólt, s az előterjesztésre kézírással ráírták, hogy „1951-re 52 000 előfizető bekapcsolásához elegendő Eszerint 16-ról 20 millió forintra emelték a beruházási keretet, de az 1952. és az 1953. évi keretet akarták csökkenteni. Ez a rövid kiegészítés is jelzi azt a döntési mechanizmust, amely - úgy tűnik, rendszereken túlélő módon - az illetékes hatóság, bizottság feje fölött döntött, függetlenül a gazdaságossági szempontoktól.

Az OT véleményében nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy a rádió műsorszórásával általában is gondok voltak, ami új adótornyok építését tette szükségessé, továbbá az ellenséges adók zavarásának költsége úgyszintén rádiófóniát terhelte, s akkor még nem beszéltünk a falvak villamosításának szükségességéről. A háborús beruházások mellett mindezekre is politikai döntés kötelezte a gazdasági szerveket, amelyeknek szinte kötéltáncon kellett egyensúlyozni sokszor egymásnak ellentmondó határozatok között.

Az eredeti ütemtervnél tehát lassabban épült a rendszer, de így is állandóak voltak a minőségi gondok. Anyaghiány (pl. kobald, nikkel) miatt a hangszórókat alig lehetett használni, s a bronzvezetékek helyett alkalmazott alumínium-vezetékek sem tudták a megfelelő

A rendszer végpontjain ezért erősítési gondok, hangminőségi problémák (hangszórók recsegése) léptek fel.

Az anyaghiány miatt ezért már ez az előterjesztés felvetette azt a - Farkas Mihálynak szóló 1954. évi feljegyzésben is említett - valósággá vált lehetőséget, hogy „amíg megfelelő minőségű huzalanyag nem biztosítható, a falusi gócok rádiókészülékeikkel veszik a Budapestről vagy Szolnokról sugárzott műsort, és ezt adják be a hálózatba."

Lényegében azonban a kezdetektől ezt a megoldást alkalmazták. Az egyes nagyobb vidéki városokból a rádióműsort nem vezetéken sugározták, hanem onnan próbálták meg a zárt rendszert kiépíteni. Azonban az is igen esetlegesen történt, s a helyi vezetés ereje döntötte el a vezeték irányát. Ismeretes, ebben az egyes régiók eltérő fejlődési szintje is szerepet játszott, továbbá az ipari megyék szintén nagyobb támogatást kaptak, de mindezeken felül főként a rendszert meghatározó személyi kapcsolatok döntöttek abban, hogy ki kapta meg az egyes fejlesztéseket. Az adott pártbizottság, ha elég erősen érvényesítette akaratát, kapott gócpontot (stúdiót), és tudósíthatott a területén előfordult fontosabb hírekről.

Ezen a napon történt október 14.

1906

Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.

1911

Budapesten bejegyzik az első magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat.

1915

Bulgária hadat üzen Szerbiának, ezáltal csatlakozik a központi hatalmakhoz.

1918

Lemond Wekerle Sándor miniszterelnök kormánya.

1926

Lemond Bethlen István miniszterelnök kormánya.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők