A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

A hálózat építése  

A vezetékes rádióhálózat kiépítése az említett „elvek" szerint, azaz „ötletszerűen, nem politikai elgondolások alapján" zajlott. A Szalai Bélánál, a pártközpontban 1951. február 21-én tartott értekezlet ezt a rendetlenséget kísérelte meg valamiféle

A rendszer érdekérvényesítő logikájából adódóan azonban ez csak eseti rendezés lehetett, s az ekkor elhatározott telepítési terv sokszor éppen a felső vezetők döntései miatt már megszületésekor megvalósíthatatlan volt.

1951. május 24-én és július 4-én a rádió székházában tartott két megbeszélésen Szirmai István, a Magyar Rádió Hivatal vezérigazgatója felvetette, hogy a „vezetékes rádió ne a jelenlegi rendszer szerinti egyéni hangszórókkal épüljön ki elsősorban", hanem a nagyobb hatás elérése érdekében az összes falu központi helyére, azaz a főtérre kihelyezett hangszórókkal közvetítsék a rádió műsorát. S itt következett az eddig vázolt műszaki lehetőségek figyelmen kívül hagyása: „A megyeszékhelyekről a járási székhelyekig és a megye területén levő összes helységekig tehát a műsor, illetve a közlemények a megyeszékhelyről vezetéken kerülnének továbbításra." A Szirmai által megfogalmazottak alapvetően nem mondtak ellent az eredeti elképzeléseknek, viszont teljes körű, országos kiépítést vetettek fel a rendszertelenül folyó munkálatokkal szemben.

A vezetékrendszer építése tehát továbbra is napirenden maradt, s az utcai hangszórók (megafonok) középpontba állítását pedig egyszerűsítésként állították be, mivel a „nagyobb városokban és helységekben már ma is működnek térhangosító berendezések, amelyek helyi érdeklődésre számot tartó híreket, közleményeket, felhívásokat adnak le, illetve

Lényegében ezeket is rá akarták a vezetékes rendszerre kapcsolni, de hát a falvakban akkor még elvétve léteztek hangszórók.

A feljegyzést aláíró Révész Gyula azonban utalt a problémákra is: „a vezetékes rendszer nem éri el háború esetén a rádión történő hírtovábbítás rugalmasságát és biztonságát", mert egy légitámadásnál, vagy más beavatkozásnál könnyen megrongálható. (A rendszert zömmel légvezetékekkel, s nem föld alatti kábelekkel építették.) Másrészt pedig, főként az éjszakai órákban a „vezetékrendszer bármely pontjáról" „fennáll a rosszakaratú rábeszélés lehetősége". A szerző nem mellékesen jelezte a magas anyagigényt is, ami tételes bontásban akkor 124 millió forintos hálózatépítési költség mellett évi három milliós

A feljegyzés felvetette a szakemberek körében addig is a jövőnek tekintett utat, az

A kísérleti adásokat egy tervezet szerint már de az URH-sáv bevezetésére sok évvel később került sor.

Az eddigiekből is világosan látszik, hogy a politikai vezetés egy részét kevéssé érdekelte a műszaki fejlesztés vagy a gazdaságosság. Mint arra egy 1953 márciusában készült feljegyzés rámutatott: „A vezetékes rádióhálózat fejlesztésének távlati célkitűzéseit - összefüggésben a műsorszóró rádióelőfizetők számának növelésre vonatkozó tervekkel - döntően

Lényegében ez tükröződik a Politikai Bizottság 1954. január 27-i ülésére készített javaslatból is, amely a rádió általános műszaki fejlesztésével foglalkozott. Ennek az összefoglalónak - amelyből világosan látszik az egész magyar rádiofónia elavult műszaki állapota - csak kis része volt a vezetékes rádió helyzete. Az előterjesztés szerint az eredetileg 500 000 előfizetőre tervezett vezetékes hálózatot 230 000-re kívánták csökkenteni, és a szabványoknak megfelelően kijavítani. Az elkészült 210 000 végpont mellett ez minimális állomásbővítést jelentett volna. Az apparátus egy része azonban balról támadta a vezetékes rádiót visszafogottan fejleszteni kívánó előterjesztést. A KV Agitációs és Propaganda Osztályának Komócsin Zoltán által aláírt kiegészítő feljegyzése elfogadhatatlannak tartotta, hogy a tervezet megváltoztatja az 1950-es titkársági határozatot. Az irat szerint nem vették figyelembe a Szovjetunió tapasztalatait, és a KPM „nem kezeli fontos politikai kérdésként a vezetékes hálózat fejlesztését." A PB azonban - vélhetően Nagy Imre és a gazdasághoz értő PB tagok nyomására - levette az előterjesztést a napirendről, lényegében elutasította azzal az indokkal, hogy sokkal szerényebb javaslatot kell készíteni, s azt hozzák a testület elé. E döntés egyértelművé tette a

A munkálatok természetesen nem álltak teljesen le, sőt az elkészült részek minőségi problémái miatt még

hogy az 1950 és 1953 között megépített rendszert fel kell újítani, mégpedig a szovjet tapasztalatok alapján. A gazdaságosabb megoldás érdekében 1954-ben kísérleteket végeztek több helyen - nem a szovjet mintát vették alapul -, s megállapították, hogy a hálózatot ún. tápvonalas rendszerűvé kell átalakítani, és az időjárás változásai miatt fellépő túlfeszültséget „trópusi kivitelű szabadtéri transzformátor" alkalmazásával kívánták megoldani. A Nagykanizsa melletti miklósfai és a sárvári mérési tapasztalatok arra utaltak, hogy a műszaki paraméterek javításával sokkal kedvezőbb áron lehetett a

A vezetékes rádió pozitív hozadéka volt, hogy az egyes ún. gócokban számos kisebb-nagyobb rádióstúdió épült, amelyek képesek voltak saját műsort sugározni. S itt nem csupán a megyeközpontokban

ejthetünk szót. A Magyar Rádió pécsi, győri és a nyíregyházi 1952. december 1-jén, míg a miskolci 1953. január 1-jén kezdte adásait sugározni. A Titkárság döntése értelmében a napi egy órás műsorban megyei jellegű híreket, termelési agitációt, a megyei tanács közérdekű közleményeit, továbbá helyi művészi és szórakoztató A két kedvelt munkásváros, Salgótarján és Tatabánya helyi műsorszórás céljára egy-egy - a többi stúdióhoz képest kisebb jelentőségű - vezetékes stúdiót kapott. E két vezetékes stúdió ellenére érezhető, hogy a politikai vezetés ekkor már mind nagyobb szerepet szánt az éter hullámain sugárzó adók hálózatának, mint a vezetékes rádiónak.

Mindebben döntő szerepet játszott a magyar gazdaságpolitikát meghatározó Gerő Ernő véleménye, aki 1952 májusában feljegyzésében a televízió adások bevezetését támogatva fehéren-feketén kimondta, hogy a [popup title="vezetékes rádió a múlt." format="Default click" activate="click" close text="„A televízió fontossága számunkra, szerintem a következőkben áll: 1./ Egész híradástechnikánk fejlesztése ezzel függ össze – a többi között a lokátor-radar technika és a sokcsatornás vezeték nélküli telefon és távíró is. 2./ Az agitációnak, a propagandának, a nép nevelésének a televízió sokkal tökéletesebb, teljesebb eszköze, mint a rádió. 3./ Rendkívüli jelentőségű, mert kis ország vagyunk, az ország fővárosának óriási a súlya nálunk, s ily módon előnyünkre válik az, ami egyébként a televízió hátránya, hogy ti. kicsiny a hatósugara. Ötven-hatvan kilométeres hatósugárral az ország döntő területeit tudjuk befedni, az ellenség pedig képtelen zavarni. A vezetékes rádió hátránya ebben a tekintetben az, hogy az [a] múlt, a televízió előnye pedig az, hogy ez a jövő.” MOL M–KS 276. f. 54. cs. 192. ő. e. 1952. május 7. Magyar Televízió kérdése. (MDP KV Titkárság)"] Más kérdés, hogy számára a televízió is elsősorban a propaganda minél hatásosabb eszközeként jelent meg, amit az „ellenség" nem tud zavarni. A televízió adások körüli a népi demokratikus országokba irányuló tapogatózások, utazások, kísérletezések ettől kezdve mind intenzívebbé váltak, de ez egy másik tanulmány tárgya lehet. A vezetékes rádió leállításáról azonban még évekig nem született döntés, a vezetékes rádió kiépítésének kálváriája mindinkább lelassulva - de tovább folytatódott.

1953 nyarán már számos helységben közvetítették az említett megyei stúdiók napi egy órás műsorát, amelyek, mint az eddigiekből is látszik, csak kisebb részben jutottak el

Nemcsak a megyei stúdiókban, hanem egyes nagyobb üzemekben, kórházakban lévő „gócpontokban" is kialakítottak kisebb stúdiókat, ahol hosszabb-rövidebb ideig saját műsort sugározhattak a

Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy 1954-ig a középhullámon a Kossuth adó műsorainak 15, míg a Petőfi adóénak 28%-át idegen nyelvű adások, jórészt hírek tették ki. A Petőfin este nyolc után csak

1955 tavaszától „különféle szervek mind nagyobb számban kérték: engedélyezzék, hogy a vezetékes rádión naponta hosszabb-rövidebb időre kikapcsolhassák a Kossuth vagy Petőfi adók műsorát, és

Csak ezután helyezték át a külföldre szóló - jórészt propaganda - adások zömét a rövidhullámú sávokba. Egyes nagyobb üzemek persze korábban is rendelkeztek műsorkészítési lehetőséggel, de az engedélyek száma ebben az időszakban nőtt meg jelentősen. Nagy Imre eltávolítása után a visszakeményedő Rákosi rendszer propaganda támogatást remélt a helyi adások mind nagyobb számú engedélyezésétől. Érdekes kettősség volt ugyanakkor megfigyelhető, mert a Politikai Bizottság 1955. április 28-i ülésére készült javaslatok a megyei stúdiók adásainak a megszüntetését javasolták, mivel azok: „nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket", egyes műsorok - központi adókban is - „jobboldali nézeteket terjesztettek". A PB azonban - felismerve a helyi propagandában alkalmazható súlyát - nem fogadta el a javaslatokat, s a vidéki rádióadók további fenntartása mellett döntött, „csupán" a helyi adók erőteljesebb politikai ellenőrzését tűzte ki feladatként az

A kisebb - vezetékes rádióhoz kötődő - stúdiókat is életben hagyták, de igyekeztek adásaikat korlátozni: „A vezetékes rádión át történő helyi adás engedélyének két alapvető feltétele van:
Első feltétele, hogy a helyi adás időtartama nem haladhatja meg a napi egy órát; a második feltétele, hogy a helyi adás anyagának megfelelő ellenőrzése biztosítva legyen.
E két alapvető feltétel betartásán kívül igen fontos szempont, hogy helyi anyagot a vezetékes rádió csak olyan hálózatban közvetítsen, amely nem a lakóházakban élő, hanem valamely intézet vagy intézmény keretében élő hallgatók ellátását szolgálják. Ettől eltérni csak a

1955. szeptemberében egy feljegyzésben az is felmerült, hogy a további

A hatalom szempontjából a biztonság fontos követelmény volt, mert néha véletlenül, figyelmetlenségből is előfordult némi malőr, és „egy-egy faluban magyar műsor helyett az Amerika Hangja műsora volt hallható". A jelentés jóhiszemű magyarázata szerint „a góckezelő nem kapcsolta ki a készüléket a magyar nyelvű műsor befejezése után, és így hajnalban, a mi adóállomásunk indulása előtt a közvetlenül adóállomásunk mellett sugárzó Amerika Hangjának műsora a

Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy a kezelő az Amerika Hangját hallgatta előző este, aztán elfelejtette átkapcsolni, s a „kihangosításnál" reggel a falu is azt hallhatta.

Az említett malőr valós technikai problémákat is takart, hiszen a Balatonszabadin újonnan épített adótorony hullámhossza majdnem megegyezett Moszkva III. hullámhosszával, s ezért, főként este két műsor is hallható volt egyszerre. Ráadásul az Amerika Hangja és a Szabad Európa adásait nem pontosan zavarták, amelyek így tisztán voltak hallhatók, míg a moszkvai rádió egyik csatornája nem: „És véletlenül a mi rádiózavaróink Moszkva

A kisebb stúdiók rendszere

s egyre inkább az eredeti elképzelések ellenében működött. Azt is mondhatnók, hogy a Rákosi rendszer öngólja lett, hiszen a falusi, üzemi, kórházi stúdiók - s ekkor a helyi pártbizottság közvetlen felügyelete mellett működő megyeiekről még kevésbé beszélhetünk - az 1956-os szellemi erjesztésben komoly szerepet játszottak, hiszen már a nyár folyamán a kisebb közösségek jó részét olyan hírekkel látták el, amelyekről az országos és a megyei adók még nem beszélhettek. Az 1956-os forradalom alatt aztán ezek a stúdiók igen jó szolgálatot tettek a forradalmároknak, gondoljunk csak a győri rádió adásaira Igaz, 1956. november elején a Kádár János vezette szatellit-kormány a használta fel a hatalom átvételének bejelentésére.

Az 1956-os forradalom után nem folytatódott a vezetékes rádió hálózatának építése, ami azzal függött össze, hogy szabadon lehetett vásárolni rövidhullámot is venni képes világ-vevő készülékeket, s a nagyszámú rádió tulajdonosok száma többszörösen meghaladta a vezetékes rádió végpontjainak mennyiségét. Már 1955-ben a közel másfél millió rádió előfizető mellett mintegy negyedmillió a

Az utóbbié pedig folyamatosan csökkent, s inkább csak a falvakban kiépített térhangszórók működtek. 1966-ban aztán az egész rendszert lekapcsolták. A vezetékes rádió kimúlása után azonban a kisebb közösségek (üzemek, kórházak, iskolák, börtönök) zárt láncú rendszerei tovább éltek, élnek, s tesznek hasznos szolgálatot ma is hallgatóiknak.

A néprádió és kisebb részben a vezetékes rádió nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy széles tömegek olyan információkhoz, tudományos, kulturális értékekhez, szórakozási lehetőséghez jussanak hozzá, amelyekre korábban nem gondolhattak. A Magyar Dolgozók Pártja vezetői előtt kezdetben az ellenségtől való félelem miatt a korlátozást helyezték előtérbe, azonban főként Sztálin 1953-as halála után és a rádiózás tömegessé válásával embermilliók életének vált elmaradhatatlan részévé a Rádió.

A alább közölt forrásokat a Magyar Országos Levéltár őrzi, zömmel az Magyar Dolgozók Pártja vezető szervi és osztályanyagai, ill. a pártközpontba eljuttatott miniszteriális jelentések, feljegyzések. A bevezetőben számos olyan hosszabb idézet is található, amelyeket nem látszott érdemesnek teljes egészében megjelentetni, ezért a téma szempontjából fontos részeket inkább hosszabban idéztük a bevezetőben.

Ezen a napon történt október 14.

1906

Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.

1911

Budapesten bejegyzik az első magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat.

1915

Bulgária hadat üzen Szerbiának, ezáltal csatlakozik a központi hatalmakhoz.

1918

Lemond Wekerle Sándor miniszterelnök kormánya.

1926

Lemond Bethlen István miniszterelnök kormánya.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők