A Petőfi kör sajtóvitája után

Az biztos, hogy azok az elemek, akik elszemtelenedtek, akik azt hiszik, meg vagyunk ijedve, elvesztettük tájékozottságunkat, azok megpróbálnak velünk szemben állni. De aki velünk szembe áll és provokálni fog, az érezni fogja, hogy a magyar népi demokrácia rácsap. – hangsúlyozta Rákosi az MDP KV 1956. június 30-i ülésén. A politikai vezetés a Petőfi kör 1956. június 27-i sajtóvitáját egy összehangolt jobboldali támadás részének tekintette. Az itt közölt dokumentumok a sajtóvitát követően megrettent és elbizonytalanított politikai vezetés reakcióit, határozatait, belső vitáit mutatja be.

Az MDP politikai Bizottságának 1956. július 28-i határozata  

 

 

Szigorúan bizalmas!
Készült 6 példányban.

 

Jegyzőkönyv
a Politikai Bizottság 1956. június 28-i üléséről

 

Jelen vannak: Apró Antal, Ács Lajos, Gerő Ernő, Hegedüs András, Kovács István, Rákosi Mátyás, Szalai Béla, Bata István, Piros László, Egri Gyula és Vég Béla elvtársak.

 

 

 

 

 

 

 

1.) Beszámoló a moszkvai tanácskozásról és a politikai helyzetből adódó közvetlen tennivalók.
Előadó: Rákosi Mátyás elvtárs.
Hozzászóltak: Kovács István, Apró Antal, Gerő Ernő, Hegedüs András, Szalai Béla, Ács Lajos, Vég Béla és Piros László elvtársak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.) Javaslat a Mongol Népköztársaság 35. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre magyar kormány delegáció küldésére. (Hegedüs András elvtárs javaslata.)

 

 

3.) Javaslat a Francia Kommunista Párt Kongresszusára utazó delegációra.

(Vég Béla elvtárs szóbeli javaslata.)

 

 

 

A Politikai Bizottság tudomásul veszi a delegáció beszámolóját és jóváhagyja a delegáció tevékenységét.

Szombaton délelőtt tájékoztatni kell a Központi Vezetőség tagjait a moszkvai tanácskozásról, valamint a Petőfi-kör e heti vitájáról, illetve a Politikai Bizottságnak e vitával kapcsolatos álláspontjáról. A tájékoztatót Rákosi Mátyás elvtárs tartsa és azon szólaljon fel Gerő Ernő és Hegedüs András elvtárs is.

A felélénkülő jobboldali támadással szembeni fellépés első lépéseként, ügyelve azonban arra, hogy ez ne jelentse a bírálat és a szabad vita visszaverését, egy rövid határozatot kell kidolgozni, mely politikailag elítéli ezen csoport fellépését, mint párt és népi demokrácia ellenes szervezkedést és egyes vezetőivel kapcsolatban (pl. Déri, Tardos) megfelelő következtetéseket von le, illetve intézkedéseket foganatosít.

Rövid, elvi határozatot kell kidolgozni, mely elítéli Nagy Imre születésnapjával kapcsolatban szervezett politikai demonstrációt és annak résztvevőit. Fel kell szólítani a születésnapi rendezvényen részt vett párttag, vezető funkcionáriusokat, hogy írásban közöljék a párttal, miért vettek részt ezen a rendezvényen és azon rajta kívül kik voltak jelen.

Elvi-politikai vitát kell folytatni az alábbi alapvető kérdésekben megnyilvánuló helytelen nézetekkel szemben:

a.) Az értéktörvény szerepe a szocializmusban.
b.) A terv szerepe a szocialista építésben. [kézírással kiegészített]
c.) Az állam szerepe a szocializmust építő társadalomban.
d.) A proletár nemzetköziség kérdése.

A sajtóban, mindenekelőtt a Szabad Népben és a rádióban az utóbbi időben kialakult helytelen, a marxizmus-leninizmusnak a szocialista sajtó munkájára vonatkozó elveitől idegen gyakorlat felszámolása érdekében rövid határozatot kell kidolgozni, mely élesen elítéli a jelenlegi helytelen és káros gyakorlatot, s röviden meghatározza a sajtó és rádió szerepét, feladatát a jelenlegi helyzetben. E határozat alapján a különböző szervezetek, saját lapjaik (pl. a SZOT a Népszava, a Hazafias Népfront pedig a Magyar Nemzet stb.) munkájával kapcsolatban hasonló határozatot hozzanak.

A DISZ Intéző Bizottság adjon írásos jelentést, arról miként alakult ki a Petőfi-kör vitáival kapcsolatban előállt helyzet és a tanulságok alapján mit kívánnak tenni a jövőben. [kézírással kiegészített] A jelentést a Pol. Biz.-nak és a DISZ Intézőbizottságának közös bizottsága tárgyalja meg. A DISZ Intéző Bizottság adjon ki utasítást arra vonatkozóan, hogy a szerdán éjjel felfüggesztett újságíró vitát nem lehet folytatni.

A Petőfi-kör legutóbbi vitájáról - az elhangzott észrevételek figyelembevételével - a Szabad Nép vasárnapi számában egy igen komoly cikkek kell írni. A cikket, melyet a Szabad Nép Szerkesztőbizottságának egyik tagja írjon - péntek estig el kell juttatni a Politikai Bizottság tagjainak.

Szűkkörben beszélni kell egyes olyan vezető elvtársakkal, akik a jugoszláv kérdésben helytelen álláspontot foglalnak el.

A K. V. apparátus egyes munkatársainak helytelen, pártszerűtlen magatartásával kapcsolatban felmerült bejelentéseket a lehető legrövidebb időn belül a Titkárság alaposan vizsgálja ki és e konkrét ügyekben az esetek súlyosságának megfelelő kemény határozatokat hozzon, melyeket fel kell olvasni a K. V. osztályain. E határozatokat fel kell használni az apparátusba kialakult káros helyzet gyors felszámolására és biztosítani kell, hogy az apparátus a vezető szervek határozatai szellemében, azok következetes megvalósításáért harcoljanak.

A Politikai Bizottság megbízza Rákosi Mátyás és Ács Lajos, valamint Kovács István és Egri Gyula elvtársakat, hogy beszéljenek Nógrádi Sándor, illetve Köböl József elvtárssal és ennek során nyíltan vessék fel előttük a velük kapcsolatban felmerült kérdéseket.

A Politikai Bizottság megbízza Hegedüs András és Vég Béla elvtársat, hogy az elhangzott észrevételek figyelembevételével a jövő hét folyamán készítsék el a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének írandó levél tervezetét. A K. V. tagjaival a szombati tájékoztató értekezleten közölni kell, hogy milyen levelet szándékozunk írni a Jugoszláv  Pártnak.

A Politikai helyzetről elhangzott eszmecsere során felmerült kérdésekről, a kialakult egységes álláspont alapján Hegedüs András elvtárs beszéljen a miniszter elvtársakkal.

A Központi Vezetőség legközelebbi ülését július 16-ra kell összehívni. Az ülés jó előkészítése érdekében az alábbi intézkedéseket kell tenni:
A jövő hét folyamán még egyszer meg kell vizsgálni [kézírás], hogy kiket célszerű beválasztani a Központi Vezetőségbe.

A napirend első pontjával kapcsolatos határozati javaslatot hétfőig el kell készíteni és meg kell küldeni a Politikai Bizottság tagjainak.
Felelős: Ács Lajos elvtárs.

Az első napirend beszámolóját legkésőbb július 10-ig meg kell küldeni a Politikai Bizottság tagjainak.
Felelős: Rákosi Mátyás elvtárs.

A második ötéves terv irányelveivel foglalkozó napirend beszámolóját július 7-ig meg kell küldeni a Politikai Bizottság tagjainak.
Felelős: Gerő Ernő elvtárs.

A Farkas Mihály elvtárs ügyének kivizsgálására kiküldött bizottság jelentését július 4-ig meg kell küldeni a Politikai Bizottság tagjainak.
Felelős: Kovács István elvtárs.

A Központi Vezetőségi ülés jó előkészítése érdekében a Politikai Bizottság Rákosi Mátyás és Gerő Ernő elvtársat a jövő hét folyamán minden más természetű munka alól felmenti.

Az Irodalmi Bizottság a jövő hétre dolgozzon ki javaslatot, hogy milyen intézkedések szükségesek a júliusban tartandó íróközgyűlés megfelelő előkészítésével kapcsolatban.

 

 

A Politikai Bizottság a javaslatot nem fogadja el. Üdvöző táviratot kell küldeni az évforduló alkalmából.

 

 

A Politikai Bizottság tekintettel arra, hogy a Kongresszussal egy időben a Központi Vezetőség ülést tart, úgy határoz, hogy delegációt nem küld, csak táviratban üdvözli a francia testvérpárt kongresszusát. 

K. m. f.

 

Rákosi
K. V. titkára.-

Jelzet: MOL 276. f. 53/293. ő. e. Eredeti, Rákosi Mátyás által aláírt példány.

Ezen a napon történt március 28.

1977

Népszínház név alatt összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat.Tovább

1979

Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet...Tovább

1985

Marc Chagall orosz zsidó származású, francia szürrealista festőművész (*1887)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő