A politika beleszól: olimpia magyarok nélkül

A Politikai Bizottság „Szükségesnek tartja, hogy nyilvánosan is fejezzük ki rosszallásunkat az amerikai szervezők részéről a szocialista országok irányában megnyilvánuló ellenséges és diszkriminatív magatartás miatt. Erre jó alkalom lehet a Magyar Olimpiai Bizottság esedékes ülése. Az ülést követően a MOB valamelyik vezetője az MTI révén a sajtónak adjon nyilatkozatot, amelyben jelezze, hogy sportolóink az olimpia szellemében készülnek a találkozóra, de érzékeltessék, hogy részvételük a rendezők magatartásától függ.”

Bevezetés 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításával (1894), majd az első újkori olimpia megrendezésével (Athén 1896) Pierre de Coubertin báró (1863-1937) olyan rendezvényt ültetett át a 20. századba, ami az ókori görögök esetében szakrális esemény volt. A sport, a fair play, a test, test elleni nemes küzdelem békét tudott teremteni akár egymással szembenálló városállamok között is. Coubertin báró eszménye szerint az egész világra kiterjedő olimpiai mozgalom is elhozhatja időről időre az egyetértést, a küzdelemben a játék örömét. A 20. század embere azonban nem tudott mindig élni a lehetőséggel. Az első és a második világháború idején elmaradtak az olimpiai játékok (Berlin 1916, Tokió 1940, Helsinki 1944). Büntetésül Németországot kizárták a világháborúkat követő olimpiákról (Antwerpen 1920, London 1948). A Szovjetunió első alkalommal csak 1948-ban vett részt a játékokon. Gyakran politikai, ideológiai célokra használták fel a rendezvényeket. 1936-ban a berlini olimpián a Harmadik Birodalom kívánta erejét demonstrálni. Szélsőséges csoportok néha véres támadásokra használták fel a nemes játékokat (Mexikó 1968, München 1972). A moszkvai olimpiát 1980-ban a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt (1979. december 26.) a nyugati államok és sportolóik bojkottálták. Csupán 81 ország sportolói vettek részt a csonka olimpián.

A sportélet legnagyobb ünnepére való felkészülés két olimpia közötti időszakban folyamatosan zajlik. A rendezés jogát elnyert ország, város építkezik, fejlesztik az infrastruktúrát, mindent elkövetnek, hogy emlékezetes eseménnyel kerüljenek be a sport történelmébe. Közben az egyes országok sportolói edzenek, versenyeznek, hogy minél jobb formában legyenek, miután kvalifikálták magukat és kijutottak az olimpiára.

1984-ben mindenki a XXIII. nyári olimpiára készült, aminek 1932 után immár második alkalommal Los Angeles adott otthont (1984. július 28. és augusztus 12. között). Magyarországon is lezajlottak a válogatók, kialakult az olimpiai keret. Elkészült a tervezet is a közel 200 sportoló és mintegy 70 kísérő várható költségeiről. [1. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és előterjesztés a Los Angeles-i olimpiával kapcsolatos előkészületekről az MSZMP PB 1984. április 10-ei ülésén]

A moszkvai olimpia bojkottja után lényegében pechesek voltak az amerikai szervezők, hogy éppen akkor következett Los Angeles. Az előzményektől függetlenül a 20. század második felében megjelent a szocialista és kapitalista országokat képviselő sportolók közötti rosszindulatú rivalizálás, az amatőrizmus és profizmus vetélkedése, egyre nagyobb problémát jelentett a doppingszerek használata. Mindez kihatott a játékokra is. Los Angelesben még csak az előkészítés zajlott, de a szovjet párt- és sportvezetők részéről már egyre többször hangzott el elítélő, negatív nyilatkozat. Kifogásolták a rendezés egyértelmű üzleti céljait. A szervezők és a szponzorok valóban magas haszonra tettek szert, közel 250 millió dollár nyereséggel zártak a játékok után. A szovjetek leginkább azzal érveltek, hogy veszélyben látják sportolóik biztonságát az ellenséges hangulatban. Felszólították a többi szocialista országot, hogy ne vegyenek részt a Los Angeles-i olimpián. Magyarország az utolsók között csatlakozott a bojkotthoz. [2. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és jelentés a Los Angeles-i olimpián a magyar versenyzők távolmaradásával kapcsolatban az MSZMP PB 1984. május 14-ei ülésén] Végül 13 szocialista ország sportolói nem indultak a versenyeken. A szám eltörpül a 141 résztvevő ország 6071 sportolója mellett. Igaz, az éremtáblázat biztosan másként alakul, ha a szovjet, keletnémet, bolgár, magyar, csehszlovák, lengyel, kubai stb. birkózók, súlyemelők, tőrözők, a kajak-kenu és az öttusa csapatok is indulhattak volna. Románia és Jugoszlávia ellentmondott a szovjet bojkott-felhívásnak, sportolóik nagy népszerűségnek örvendtek, és természetesen semmiféle bántódás sem érte őket. Ellenkezőleg. A románok összesen 53 érmet gyűjtöttek, amivel a házigazdák után a nemzetek nemhivatalos rangsorában másodikak lettek.

A rendezvénytől távolmaradt országokban a közvélemény, és a sportolók is csalódásként élték meg a politikai döntést. Nem kárpótolták őket az úgynevezett "Barátság versenyek" sem. A televízió és az egyéb médiumok a Los Angeles-i versenyekről csak rövidebb összefoglalókat adtak, viszont több híradás is beszámolt a "Barátság versenyek" alakulásáról. Furcsa érzés volt látni a szomorú bajnokokat, akik teljes joggal gondolhattak arra, hogy ugyanazért a teljesítményért Los Angelesből is éremmel térhettek volna haza. A magyar versenyzőket később az olimpiának megfelelő jutalomban részesítették. A győztesek egy Zsiguli gépkocsi árát kapták. A Magyar Olimpiai Bizottság elérte, hogy a "Barátság versenyek" érmesei életjáradékot kapjanak, mint az olimpiák dobogósai.

A csonka XXII. és XXIII. nyári játékok a sportért rajongó szurkolók, az évekig készülő versenyzők számára életre szóló negatív élményt jelentettek. A "felelős" politikusok durcás gyermek módjára szavaztak a távolmaradás mellett, megalázva országaik sportolóit, sportszerető állampolgárait. 1984-ben érezte is az MSZMP Politikai Bizottsága, hogy a népszerűtlen döntés miatt nem lesz elég a hallgatás, ha minimálisan is, de engedélyezni kell az olimpiai közvetítéseket, értékeléseket, híreket (a délnyugati régiókban a jugoszláv és az osztrák televízió adásai amúgy is szabadon foghatóak voltak). Emellett kiemelten fontosnak tartotta a PB, hogy foglalkozzanak a közhangulattal is. [3. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és tájékoztató a Los Angeles-i olimpián a magyar versenyzők távolmaradásával kapcsolatos teendőkről az MSZMP PB 1984. június 5-ei ülésén]

Még akár a Politikai Bizottság elképzeléseibe is beillett volna az a kezdeményezés, amit néhány Los Angelesben járt magyar sportújságíró vetett fel. Egy könyvben összefoglalni a XXIII. nyári játékok eseményeit és tapasztalatait. Ötletükhöz megnyerték támogatónak, lektornak a későbbi pénzügyminisztert, akkor még az MSZMP Budapesti Bizottságának titkárát, dr. Békesi Lászlót. A könyv szervezőinek céljai között a tájékoztatás mellett, az előre kalkulált nyereség is komoly szerepet játszott. Elkövettek azonban egy nagy hibát, nem tartották be az akkori szocialista könyvkiadás játékszabályait. Az ügy kivizsgálásának eredményeként végül be kellett zúzni a 100 000 példányt, és pártfegyelmit indítottak a kötet megjelenésében közreműködők ellen. [4-5. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és tájékoztató a Los Angeles-i olimpiával foglalkozó könyvről az MSZMP PB 1984. december 11-ei és 1985. február 26-ai ülésén] A szerencsétlen csonka Los Angeles-i olimpia különös végjátéka volt ez a "vállalkozás", egyben valódi görbe tükre a nyolcvanas évek magyar társadalmi és politikai viszonyainak.

Húsz évvel a Los Angeles-i olimpia után ismét nagy ünnepélyre készül a sportszerető világ. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a 21. század első olimpiáján, feszült politikai légkörben, terrorizmustól fenyegetetten fel tud-e nőni a modern ember a klasszikus görög versenyzőkhöz, vagy akár Coubertin báró eszményéhez? Remélhetőleg a 2004. évi athéni olimpia úgy vonul be majd a sporttörténelembe, mint ahol emlékezetes sikerek, eredmények, nagyszerű teljesítmények születtek, és nem válik a hírhedt olimpiák egyikévé.

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők